Forrás: Hypable
Finnick szerepén kívül Johanna Mason szerepére is elkezdődött a sorbanállás. A héten többek között Emma Stone és a Glee-s Naya Rivera is "bejelentkezett" a szerepért. Mint azt már írtam, Sandino Moreno-t pedig megkérték, hogy menjen be a meghallgatásra. Érdekes, hogy Finnick-szerepére van egy pasitípus, aki alkalmas lehet, Johannára viszont mindenféle csajról hallottam már hírket, elképzeléseket. Mivel azonban az előkészületek júliusban végső fázisba kerülnek (ha jól sejtem, akkor már kezdődnek a próbák, edzések), most már lassan várhatóak a döntések.
Az ugrás után Liam poszter és forgatási fotó, Jennifer still, Elizabeth Banks előzetes és a 100 legédesebb srác közé bekerült fiaink is láthatóak. :)
A nálunk is hamarosan látható Feláldozhatók 2.-nek új posztere jelent meg, amelyen természetesen Liam Hemsworth is felfedezhető. Éstovábbá: újabban nem a szeptember 20-i, hanem augusztus 30-i magyar megjelenési dátumot látok a filmnek, majd természetesen ezt az oldalsávban is javítom.
Forrás: Yahoo
Jennifer Lawrence House at the End of the Street című mozijáról olvashattatok már korábban, ám most megtaláltam egy rendes, érthető szinopszisát a filmnek, és megjelent néhány jelenetfotó is belőle, azokból csemegézek. Íme a szinopszis:
A frissen elvált Sarah (Elisabeth Shue) és lánya, Elissa (Jennifer Lawrence) új életet kezdenek, amikor megtalálják álmaik házát egy előkelő vidéki kisvárosban. Amikor azonban megmagyarázhatatlan és ijesztő események kezdenek megtörténni, Sarah és Elissa megtudja, hogy a városra dermesztő titok árnyéka vetül. Évekkel ezelőtt a szomszédukban egy lány álmukban megölte szüleit, majd eltűnt, egyedül a bátyja, Ryan (Max Thieriot) maradt életben. Sarah kérése ellenére Elissa felveszi a kapcsolatot a világtól elzárva élő Ryan-nel és egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ami által mélyebbre kerülnek a misztikum világában, amely veszélyesebb, mint azt valaha is gondolták.
Forrás: Facebook
Az US Weekly 100 Cutest Guys különszámának szeptemberi címlapján Josh Hutcherson és Alexander Ludwig is megtalálható, belül pedig Dayo Okeniyi is feltűnik. Szép-szép persze, de a 'legédesebb srácok' helyett talán kevésbé volna ciki egy 'legdögösebb pasik' különkiadásban szerepelni. Reméljük a srácok hamarosan ehhez is felnőnek. Addig pedig gyanítom, előkerülnek még oldalak ebből a magazinból, amelyeket ígérem, megosztok veletek is alkalomadtán :)
Forrás: Clevver TV és DO Twittere
Elizabeth Banks új szerepkörben: immáron a színésznő nem csak szerepel, producerkedik is. Első ilyen jellegű munkája, a Pitch perfect, amely egy lázadó fiatal lányról szól, aki csatlakozik egy lány kórushoz, akiknek fő célja legyőzni a rivális iskola fiú kórusát. Remek kis musical-vígjáték moziról van szó, amelyben egy kisebb szerepben maga Elizabeth is megjelenik. A filmet kinn októberben mutatják be, magyar címről és bemutatóról egyelőre nem tudok.
Liam Hemsworth készülő filmjének, az Empire State-nek a forgatásáról kaptunk újabb képeket, amelyeket a Popsugar oldalán láthattok. Itt csak így ízelítő, amelyből kiderül, hogy Liam valószínűleg nem a rossz, hanem a jó oldalon áll majd a filmben :)
Naya Riverát még el is tudnám képzelni de csak mert olyan jól játszotta a Gleeben az utálatos libát mint amilyen Johanna is:D (vagyis még a futótűzben ilyennek gondoltam a kiválasztottban már kezdtem kicsit csípni)
VálaszTörlésSzámomra a Kiválasztottban sem volt szimpatikus, hogy folyvást lenyúlta a másik fájdalomcsillapítóját.
TörlésEmma Stone egy istennő a szememben a Zombieland óta, de nem Johanna.. Szerintem..
VálaszTörlés