2012. május 24., csütörtök

Olvassuk újra a Futótűz-t! - 4. fejezet

Katniss tehát szembesül azzal, hogy Snow elnök azt az egyetlen dolgot is elvette tőle, amelyről a körzetek lakói szabadon dönthetnek: vagyis nem választhatja meg, kihez megy feleségül. Nem csak az a gondja, hogy nem is tudja pontosan, mit érez Peeta iránt, hanem, hogy egyáltalán nem szeretne férjhez menni és gyereket szülni a Viadal világába.


Éjszaka Katniss álmatlanul forgolódik, reggel pedig Effie korán kelti, hiszen lassan megérkeznek a 11. körzetbe, ahol részt kell venniük a Városháza előtt tartott ünnepségen, és addigra széppé kell varázsolni az előkészítő csapatnak. A lánynak ez a folyamat sem a kedvence, így egyre feszültebb, ezért nem csoda, hogy ebédnél, amikor egy meghibásodás miatt megállnak, rárivall Effie-re, amikor az a programtervet kezdi nézegetni. Katniss a szabadba menekül, megnyugszik, elgondolkodik, és meglepetésként éri, amikor Peeta utána megy.

A lány már régóta nem beszélt négyszemközt Peetával, így aztán Peeta engem is meglep vallomásával, miszerint féltékeny Gale-re, amiért ő olyan közel áll a lányhoz. Peeta felajánlja, hogy nem játssza tovább a sértődöttet, hátha ez lehetőséget biztosít arra, hogy barátok lehessenek. Ettől Katniss is megkönnyebbül. Együtt mennek vissza a vonatra, ahol - miután Katniss kiengeszteli Effie-t - Peeta megmutatja festményeit, amelyekről kiderül, hogy fantasztikusak, ahogyan az is, hogy a fiú ezeket egyfajta terápiaként használja, hogy feldolgozza az Arénában történteket.


Hamarosan azonban megérkeznek a 11. körzetbe, ahol saját szemükkel láthatják azt, amit Ruta elmondott Katnissnek: a végeláthatatlan legelőket, a hatalmas gyümölcsösöket, az egymástól egyenlő távolságra álló őrbódékat, az állandóan áram alatt lévő kerítést, és még a 12. körzeténél is sokkal-sokkal borzasztóbb nyomort. Katniss-szel, Peetával és Effie-vel is úgy bánnak, mintha bűnözők lennének, amikor elszállítják őket a városháza előtt tartott ünnepségre, ami Effie érzékeny lelkét viseli meg a legjobban.

Katnisst az egészből nem a látszólagos ünnepség érinti meg, hanem az, hogy szembe kell néznie halott társai hozzávalóival: Tresh két nőrokonával és Ruta öt aprócska testvérével. Fájdalmas és szomorú kép mindkét gyászoló család. Peeta elmond egy előre megírt szöveget, amelyet végül Katniss fejez be. A szöveg kedves, bár általános, és Katnissnek hiányérzete is támad utána. Még azzal együtt is, hogy Peeta váratlanul felajánlja évente egy havi jutalmát a gyászoló családoknak, amely olyan összeg, ami ezeket a családokat bőven megmenti az éhhaláltól. Katniss elérzékenyül Peeta ezen felajánlásától, és kihasználja az alkalmat arra is, hogy megpróbálja meggyőzni a közönséget, mennyire szerelmes a fiúba, amikor nagyközönség előtt csókkal jutalmazza nagylelkűségét. 

Katniss Ruta rokonaira tekintve szemrehányást érez tekintetükből, ezért úgy érzi, meg kell köszönnie ennek a két családnak gyermekeik segítségét, hiszen ők is hozzásegítették ahhoz, hogy ő életben maradjon. Megemlékezik arról, Tresh milyen egyenes és becsületes volt, hogy Ruta milyen csodálatos, és megköszöni a kenyeret is, amelyet a körzet lakói küldtek számára. 


Ezzel azonban valami olyasvalamit indít el, amelyet még csak nem is sejtett. Egy öregember Ruta kis dalocskáját fütyüli el, mire mindannyian a már korábban megismert néma tiszteletadásban részesítik Katnisst. A lány rájön, hogy szavaival lázadást indított útjára. Pedig nem volt célja, mégis azt érte el. Mikrofonját kikapcsolják, Peeta a színpad széle felé tereli, ám amikor már majdnem beérnek a városháza épületébe, Katniss észreveszi, hogy kinn hagyta a korábban kapott csokrát. Visszamegy érte, és valami olyasvalaminek lesz szemtanúja, amit nem szabadna látnia. Aminek nem szabadna megtörténnie:
"Két Békeőr felvonszolja a lépcső tetejére az öregembert, aki az ünnepség végén elfütyülte Ruta dalát. Letérdepeltetik a tömeg előtt. És golyót röpítenek a fejébe."

3 megjegyzés:

  1. A könyvben ez volt az első olyan jelenet (mármint az öregember kivégzése), ami lesokkolt és be is csuktam a könyvet (igaz csak pár percre, mert kíváncsi voltam a folytatásra...)
    Remélem Peeta festményei benne lesznek a filmben, én szeretném látni, ahogy megmutatják ezt az oldalát is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudok újat mondani Ági, pontosan ugyanezeket gondolom:D

      Törlés
    2. No igen. Az öregember kivégzése, Ruta családja, és ez az egész jelenet a városháza előtt egyike a legérzelemgazdagabb és legelgondolkodtatóbb részeknek. Amikor azt gondoljuk, hogy le kell rövidíteni a győzelmi körútat, akkor tegyük hozzá: ezt a részt vétek volna kihagyni. És milyen éles ellentét a kapitóliumi vacsora dőzsölése és felszínessége ez után.

      Törlés