2012. május 21., hétfő

5 lecke emberségből az Éhezők Viadalából

A Nationfochange oldala egy nagyon hosszú cikkel állt elő a témában, ebből én most egy összefoglalót igyekszek készíteni. Azt hiszem, ez most inkább a tanulságos, semmit a szórakoztató kategória, de abban is biztos vagyok, hogy akit megérintett a trilógia, vagy akár csak az első könyv/film, az nem csak a szórakozást látja benne. Íme:

Az Éhezők Viadala disztópikus jövőbeli világában 24 tinédzsert arra kényszerítenek, hogy élet-halál harcot vívjanak egymással, küzdelmüket pedig szórakoztató TV műsornak szánják. 
Ez a mindenki-mindenki-ellen forgatókönyv azt feltételezi, hogy az emberből a legrosszabb énjét hozza ki, és bizonyos szintig ez így is van. 
Mégis mi az, ami ezt a történetet a többi hozzá hasonló fölé emeli, mint például a japán Battle Royal, amely főként azzal foglalkozik, hogyan lehetséges, hogy ilyen embertelen körülmények között is megmaradjon egyesekben az emberség.
Amikor a filmet néztem, illetve a könyvet olvastam, úgy éreztem, visszaköszönnek benne a Greater Good [c. könyv] egyes elemei, amely az együttérzés, az empátia és az együttműködés biológiai és pszichológiai gyökereit taglalja. Az az elképzelés, hogy az ember alapvetően gondoskodó, társas lény, nem csupán Suzanne Collins írónő vágyálma. Sőt ezt voltaképpen már vizsgálták egy komoly tudományos kutatás során.

1. A gyilkosság nem sajátja az emberi természetnek

Katniss, aki gyakorlott vadász, és a történet főhőse, retteg közeli halálától, legnagyobb félelme azonban mégis az, hogy neki is meg kell majd ölnie másokat. 
- Tudod, hogyan kell ölni. - mondja a könyvben Gale, Katniss barátja.
- Még sosem öltem embert - válaszolja a lány, elborzadva az elképzeléstől. Amikor pedig megöli a Glimmer nevű lányt, akkor is bűntudat marcangolja. 


A kutatások azt mondják, Katniss a szabály, nem a kivétel. Katonai kutatók, történészek és pszichológusok tanulmányai szerint jó okunk van rá, hogy pozitívan ítéljük meg az embereket, hiszen legtöbbjük bármilyen körülmények közé is kerüljön, vonakodna megölni egy másik embert - erről Dave Grossman hadnagy ír a fentebb már említett Greater Good-ban.

2. A jólét érzéketlenebbé tesz minket

A Kaptiólium polgárai kegyetlenül kihasználják a 12 körzet lakosságát, ami által ők maguk egy nagyon magas életszínvonalon élnek, míg a körzetek lakosságát módszeresen nyomorúságban és szegénységben tartják. A film és a könyv veszi a fáradságot, hogy megmutassa, ezek a kontrasztok mennyire megakadályozzák, hogy a kapitóliumiak együtt érezzenek a körzetek lakóival. A Greater Good ezzel kapcsolatban is végzett kutatásokat.

- Hét, egymástól független kutatás során megállapították - írja Yasmin Anwar - hogy a kísérletek azon résztvevői, akik a felsőbb osztályba tartoztak, nagyobb valószínűséggel hazudtak vagy csaltak egy szerencsejáték vagy tárgyalások során, vagy vágtak be mások elé vezetés közben, illetve nagyobb eséllyel támogatták az etikátlan viselkedést a munkahelyen.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a jómód gonosszá teszi az embert. Egyszerűen lehet, hogy csak arról van szó, hogy nem ismerik fel a szenvedés jeleit, mivel nekik nem kellett ezzel szembesülniük életükben. 

3. Az emberek együttérzésből segítenek másoknak, nem azért mert okuk van rá, vagy mert más is így tesz

- Ha életben akartok maradni, el kell érnetek, hogy szeressenek titeket - Ez az első tanács, amelyet a főhős páros, Katniss és Peeta részeges mentora ad, és a film meglepően nagy részében azt láthatjuk, milyen erőfeszítéseket tesznek, hogy elnyerjék az emberek rokonszenvét, amely támogatókat eredményezhet számukra, akik segíthetnek nekik a legkilátástalanabb pillanatokban.

Haymitch tanácsának helyességét a legújabb kutatások is megerősítik, amelyek szerint, ha rá akarunk venni valakit, hogy részt vegyen valamilyen humanitárius akcióban, akkor az észérvek és a számok nem használnak, és minden reklámszakemver pontosan tisztában van azzal, hogy az embereket leginkább a lenyűgöző emberi történetek motiválnak arra, hogy segítsenek másokon.

Egy pszichológiai kutatás során kétféleképpen próbáltak adományt gyűjteni egy lánynak: az egyik csoportnak a lány történetét hangsúlyozták, míg a másiknak azt, hogy hány embert meghatott a történet, és azt találták, hogy az emberek nagyobb szimpátiát mutatnak, ha maguk is azonosulnak az áldozattal, ellentétben azzal, amikor személytelen módon, csak a számokról hallottak. 


4. A hatalom sokkal inkább a szociális és érzelmi intelligenciából táplálkozik, nem pedig a fizikai erőből és a gonoszságból

Peeta bebizonyítja, hogy különösen hatékonyan képes manipulálni az Éhezők Viadala közönségét. Ritkán fordul elő, hogy hazudik, mégis művészien képes felfedni és palástolni érzéseit, hogy a lehető legjobb benyomást keltse, és ezzel támogatókat nyerjen túlélése érdekében. A következő klip ékes bizonyítéka annak, amikor Katniss iránti érzelmeit egy impozáns és szimpatikus történet számára használja fel. 
Ezzel szemben, akik a nyers erőre és az erőszakra támaszkodnak, végül egyedül és legyőzöttként találják magukat. A végső diadalt a legnagyobb beleérző képességgel rendelkező karakterek aratják.


Pontosan ugyanezt támasztják alá azok a kutatások, amelyek a hatalom természetét vizsgálták. Ezek szerint  a hatalmat azok az emberek gyakorolták a leghatékonyabban, akik fogékonyak voltak mások szükségleteire és érdekeire is. 
Más évekig tartó kutatások is azt sugallják, hogy a hatalom megszerzése és gyakorlása során az empátia és az érzelmi intelligencia sokkal fontosabbak, mitn az erő, a megtévesztés vagy a terror. 

5. Az emberi kapcsolatok többet érnek, mint a hatalom és a függetlenség

50 év boldogság kutatása bebizonyította, hogy az ember jó közérzetét társadalmi kapcsolatainak minősége és mennyisége - barátok, családtagokkal való viszonyok, szomszédokkal való közelség - határozza meg a legjobban.

Katniss sokkal inkább szeretne független maradni. De egyszerűen nincs egyedül, és ha így nézzük, az Éhezők Viadala bizonyos szinten arról szól, hogyan jön rá arra, mennyire fontosak emberi kapcsolatai, és másokkal való együttműködése.

A könyvben, amikor az egyik karakter megjegyzi, hogy Katniss igazi túlélő, rögtön azzal vág vissza, hogy "De csak azért, mert valaki segített nekem." Katniss szívós és talpraesett, a végén azonban az a képessége menti meg őt, hogy képes másokkal kapcsolatot kialakítani.
Forrás

1 megjegyzés: