2014. június 9., hétfő

Katniss és Peeta az EW ifjúsági regények 10 szerelmespárja listáján

Komolyan mondom, olyan lassan csordogálnak a hírek ebben a melegben, hogy lassan én is unom saját oldalamat, úgyhogy igyekszek tenni ellene, és kihozni abból a minimumból a maximumot, ami van. Az egyik ilyen anyag az Entertainment Weekly 10-es listája, amely azon szerelmespárokat sorakoztatja fel, akik ifjúsági regényekben szerepelnek, ráadásul minden körülmények között kitartanak egymás mellett. Ennek kapcsán utánozhatatlanul frappáns módon meg tudom mutatni azt a jelenetfotót, ami az egymás mellett minden körülmények között kiálló szerelmespárunkat ábrázolja, mégpedig a lassan feledésbe merülő első filmből, az Éhezők Viadalából.

Új still még az Éhezők Viadalából
Az első találkozás: Minden egy vekni kenyérrel és egy kis jóindulattal kezdődött. Bár Peeta, a pék fia, akkor tett először maradandó benyomást Katnissre, amikor odadobott neki egy vekni megégett kenyeret, hogy a lánynak legyen mit enni adni családjának, a két fiatal nem igazán ismerte egymást, amíg nem sorsolták ki őket egy országszerte közvetített televíziós műsorba, az Éhezők Viadalába, ahol életre-halálra kell megküzdeniük. 

Meghatározó pillanat: Amikor Peeta megsérül és a halálán van, Katniss megcsókolja Peetát, tudván, hogy a kamerák rögzítik kapcsolatuk mélyülését, így a támogatók élelmet és gyógyszereket küldhetnek nekik. A lány így viszonozza a kapott szívességet.

A kapcsolatban rejlő kihívások: Nehéz körülményeik miatt Katniss kitartóan gondoskodik magáról [és családjáról], így alig akad hely a szívében és a fejében bármi másra - bár egy bizonyos kitartó vadásztárs olykor összezavarja érzéseit. A sorozat egy későbbi részén egy Peeta személyiségében történt drasztikus változás (miután a fiút vadászdarázs méreggel kínozták meg) tovább bonyolítja a képernyő szerelmespárjának kiegyensúlyozott kapcsolatát.

Miért jó páros: Peeta alapvetően egy jószívű ember, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot, ami jól kiegyensúlyozza Katniss merevségét, én-központúságát és szociális érzékenységének hiányát. Peeta őszintén szereti a Katnisst, amire a lánynak nagy szüksége van és amit méltányol is, még akkor is, ha beletelik némi időbe, mire erre rájön. 

A listán olyan nevek vannak még, mint Edward és Bella az Alkonyatból, Tris és Négyes a Beavatottból, de ott van a Csillagjainkban a hiba, a Delírium és a Végzet ereklyéi főszereplő párosa is.
Forrás: EW

9 megjegyzés:

  1. Megkérdezhetem, hogy hol lehet megnézni a többi szerelmespárt? Mert most nem kaptunk linket, mint tavaly. :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem így is nagyon fantasztikus ez az oldal, nemrég találtam rá és most visszaolvasom a bejegyzéseket (főleg Jennifer Lawrence-ről, mert imádom őt). Tehát így is állandóan itt lógok. :) Nem is baj, hogy kicsit nyárra tolódik a pörgés, mert gondolom, egy kicsit te is jobban ráérsz majd. :) Kíváncsi vagyok, mikor jön az előzetes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszik az oldal :) Nekem sincs amúgy gondom, de most a hétvégén időt is kevesebbet szántam rá, meg tényleg nehezebb is tartalmas anyagot találni, de lassan vége a forgatásnak, hátha jobban beindul a promo.

      És igen, egy előzetest én is szívesen látnék már :))

      Törlés
  3. Ancsi, fantasztikus az oldal, ebben egy percig sem kételkedj! Nekem személy szerint december óta nem múlt el úgy napom, hogy legalább egyszer nem néztem volna fel. És ha épp nincs új hír, hát elolvasom újra a régieket. Megőrülök a filmekért és a könyvekért, úgyhogy áldom az eget, hogy rátaláltam a honlapodra, mert itt tényleg minden információt megkapunk! :) ~ Dominik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Örülök, ha így van.
      Azért én is kicsit cinikus akartam lenni, szóval komolyabb rossz érzéseim nincsenek az oldallal legalábbis :) A hírek viszont tényleg csordogálhatnának kicsit erőteljesebben..

      Törlés
  4. haha, én is pont ezt fordítom, csak a "saját" párosommal. :)

    A hírcsordogálással meg teljes mértékben egyetértek, még vannak félretett cikkeim, de azokat egy másik alkalomra tartogatom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mondjuk annyira nem aggódok, valami apróság mindig van. Én már kifogyóban vagyok félretett cikkekkel, de azért vannak még trükkjeim ;)

      Törlés