2014. június 18., szerda

A filmreklámozásra vonatkozó szabályok változásáról - avagy miért nincs még előzetes?

Mielőtt bárki megijedne a cím hallatán, megnyugtatom, ne tegye. Viszont egy most napvilágra látott infó megmagyarázza, hogy miért is nem láthattuk még a Kiválasztott, 1. részének előzetesét.

A NATO (az elején én sem értettem, mi köze van ehhez, de itt a National Association of Theatre Owners - vagyis a Mozitulajdonosok Nemzeti Egyesületének rövidítése) január végén szabályzat- illetve iránymutatás változtatást jelentett be a filmek reklámkampányaira vonatkozóan:
Ezen új szabályok szerint a mozis előzetesek eddigi 2 és fél perces maximum hosszúságát 2 percesre csökkentették, illetve azt is leszabályozták, mikortól forgalmazhatóak az előzetesek, poszterek, mozis promóanyagok. Ezen reklámanyagok kiadásának megkezdését az idei évtől kezdve csak film megjelenését megelőzően az ötödik hónaptól (vagyis 150. naptól) a negyedik hónapig (vagyis 120. napig) lehet végrehajtani a mozikban.

A mai napon 155 napra vagyunk a Kiválasztott, 1. rész bemutatójától, vagyis az első érdemi anyagok a hétvégétől érkezhetnek. Bármennyire is dühítő, hogy ennyit kell rá várnunk, legalább van magyarázatunk, és belátható időn - egy kicsit több, mint egy hónapon belül - belül talán (igaz, a szokásosnál rövidebb) előzetesünk és jó eséllyel mozis poszterünk is lesz.
Abba nem merek belegondolni, mennyit nem leszek gép előtt július 21-ig, de majd kezeljük a helyzetet. :D

6 megjegyzés:

  1. Ezt a kavarást. Nem tudom mi értelme lehet...
    Akkor, ha jól értem (javítsatok ki, ha nem): 1 hónap áll rendelkezésükre promóanyagokat kiadni? Az 5-től 4. hónapig?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neeem, elkezdeni kell/lehet egy hónapon belül.

      Így szól az eredeti szöveg amúgy: "Cinemas will advertise a wide release film/event no sooner than 150 days with trailers and 120 days on all other marketing materials before its theatrical release date."

      És igazából a mozis szövetség határozott úgy, hogy hiába is van mondjuk előzetes 8 hónappal a film előtt (ezt nem tiltja semmi), azt nem mutatják be a mozikban a filmet megelőző 150 napnál korábban.

      Törlés
    2. Illetve forgalmazónként 2 db max 3 perces előzetes lehet évente (ha jól értem), szóval remélhetőleg ezzel nem lesz gond.

      Törlés
    3. Ok, ez így jobb :) Sokkal korábban amúgy sem szoktak előzetest kiadni. max 6 hónap kb.

      Törlés
  2. Mindjárt lesz!!!! :)
    Hogy képzelik! Azt a fél percet elvenni! :)
    (amúgy tényleg nem látom értelmét, de mindegy)

    VálaszTörlés
  3. Hát mi a jó :D Eh :v Hát érdekes szabályzat azt meg kell, hogy hagyni. na de a jó hr, hogy MÁR nem kell SOKAT VÁRNI :D Köszi a hírt Ancsi ;)

    VálaszTörlés