2014. március 25., kedd

Sam Claflin Express interjú

Tudom, hogy nemrég volt Sam, de belőle úgyse lehet elég, ráadásul akkor másfél hete Az elnémultak, ezúttal pedig a Futótűz DVD megjelenése kapcsán olvashatunk róla/tőle. Hazudnék, ha azt állítanám, korábban nem olvastunk más szinte mindent a cikkből, de ha már lefordítottam, nem dobom el anélkül, hogy az érdeklődők mégis elolvashassák.


- Hatalmas fizikai átalakuláson kellett átmennem, és amennyire lehetséges, meg kellett próbálnom egy Ken babára hasonlítanom. - nevet Sam, akinek félmeztelen jelenetei igencsak meghatározóak az Éhezők Viadala: Futótűzben. - Hosszú-hosszú hónapokat töltöttem a konditeremben és hosszú hónapokon át csupán csirkét ettem spárgával. 

Amikor találkozunk, ki van gyúrva Finnick Odair szerepének alakítására, bicepsze csak úgy feszül a póló alatt. Samnek formában kellett maradnia. A Kiválasztott, 1. részében, amely novembertől látható a mozikban, Sam-et visszavárja az Éhezők Viadala Arénája [vagy nem, de ehhez el kellett volna olvasni a harmadik kötetet, kedves cikkíró...], ahol Finnickként ismét az életéért harcol majd, karakterét pedig úgy jellemzik, hogy "sármos, karizmatikus, szexi - szóval nagyon távol áll tőlem".

Claflintől a fentiek valójában nem is állnak távol, egy emelkedőben lévő színész, aki lassan lángra kap. Az Éhezők Viadala következő része mellett látható lesz majd Az elnémultak című horrorban és a Love, Rosie című romantikus vígjátékban is. Az utóbbiban Lily Collins mellett láthatjuk majd Sam-et, aki a való életben már foglalt. Feleségével, Laura Haddock-kal 2011-ben egy meghallgatáson találkoztak, Claflin pedig abban a pillanatban tudta, hogy ő az igazi, amint megpillantotta a lányt.
- Felhívtam az ügynökömet, és mondtam neki: "Haver, én szerelmes vagyok!" - eleveníti fel a történteket. - Épp most ismertem meg egy nőt, akit feleségül akarok venni! - Másnap, amikor egy egész éjszakán át tartó buliból ment hazafelé, Sam felszállt a metróra, és amikor a megállóban kinyílt az ajtó, ott állt Laura.


- Nem viccelek, tényleg így történt. - mondja Claflin, aki tavaly júliusban vette feleségül a 28 éves Laurát. És nagyon szép párt is alkotnak. Tavaly a Futótűz esőáztatta premierjén Sam felemelte a lányt, hogy mindenki láthassa, a konditeremben töltött órák nem voltak hiábavalóak. Nem utolsósorban azért, mert Laurának tetszett Sam új megjelenése. - A feleségem elégedett volt. - vigyorog Sam, akinek izmai akkor is kapóra jöttek, amikor a hátán cipelte körbe a dzsungelben Lynn Cohent, aki az idős Mags szerepét alakította.
- A filmben legalább 30 percen keresztül cipelem őt - meséli Sam - ami jó néhány hét forgatást jelent. Ez maga is edzés volt - és kinek van szüksége konditeremre, ha van kéznél egy idős hölgy, akit cipelhet!

A rajongók nem voltak meggyőzve először, amikor megtudták, hogy Sam kapta a szerepet, az interneten siránkoztak azon, hogy ezt a lagymatag brit fickót választották ki a jóképű lázadó szerepére, aki maga is elismerte, hogy szerinte sem ő volt a legesélyesebb jelölt Finnick szerepére.
- Angol akcentussal jelentem meg a forgatáson, nagyon sápadt voltam és nem voltam formában. - emlékszik. - De valamit csak jól csináltam.

Az átalakulása magáért beszél. Sam most minden idők legsikeresebb filmsorozatának harmadik és negyedik részén dolgozik, ami nem rossz egy karrierje elején járó suffolki sráctól, aki eredetileg sportkarrierre vágyott. Ipswich-ben született, négy fiúgyermek közül a harmadikként, és Norwich-ban nőtt fel, ahol arról álmodozott, egyszer majd focista lesz belőle. - Aztán 16 évesen eltörtem a bokámat, így elszálltak a reményeim, hogy én legyek a következő David Beckham. - nevet. - De mindig is szerettem a színházat, és amíg gipszben voltam, valamivel le kellett, hogy foglaljam magam. 

Sam úgy döntött, hogy csatlakozik a helyi amatőr színjátszó társulathoz, majd beiratkozott a Norwichi Városi Főiskolára, ahol művészeteket tanult, mielőtt 2009-ben a LAMDA-n diplomázott volna. Következő évben kiválasztották a híres TV-s minisorozatba, a Katedrálisba, majd Johnny Depp mellett találta magát A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken című filmben.
- Johnny nagy hatással volt rám. - mondja Sam. - Láttam, hogyan kezeli a rajongókat, a színésztársakat, a stábtagokat... Ő a legnagylelkűbb ember, akivel valaha találkoztam. Nagyon jól éreztem magam a társaságában. Úgy értem, egyszer csak odajött hozzám, és rám köszönt, hogy "Helló!", ami elsőre nagyon váratlanul ért. Igazán odáig voltam tőle.

Sam azt reméli, ő is tudja kezelni a hírnevet. - Ha majd jön, kezelem a helyzetet. - mondja, láthatóan, mit sem törődve a ténnyel, hogy a pillanat már elérkezett. - Nagyszerű emberek vesznek körül, és nem hinném, hogy ők hagynák, hogy rossz hatással legyen rám mindez. Úgy érzem, minden rendben lesz.
- Szeretném azt hinni, hogy szüleim úgy neveltek, hogy soha ne legyek túl elbizakodott. - mondja a színész pénzügyi képviselő édesapjáról és pedagógus asszisztens édesanyjáról. - Nagyon egyszerűen neveltek, és ez nem fog megváltozni míg világ a világ, mert ez vezetett oda, ahol most tartok. Ugyanakkor nagyon kiváltságosnak is érzem magam: szerető családom és sok barátom van, akik törődnek velem, és akik büszkék arra, amit csinálok... Vagy csak azt hiszem, hogy azok! Többre pedig nem is vágyhatnék!
Forrás: SamClaflinFans

3 megjegyzés:

  1. Azon gondolkodtam, hogy Francis hogyan választhatta Samet. Mert mi tagadás tényleg jó színész, és Finnick nem csak egy üresfejű kirakatbábú, de azért a kinézet is sokat számít. Szerintem kedves Francis úgy látott mindenkit a válogatáson, mintha kigyúrt, napbarnított Adonisz lépett volna a terembe :D persze mindenki másképp nézett ki, de mégis Sam volt a legmeggyőzőbb. És szerintem végül jó döntést hozott ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A külső valóban sokat számít, de azon többet lehet változtatni, mint a színészi képességeken. Mert bár Finnicknek valóban a külseje az egyik fontos jellemzője, azért azt is el kell tudni játszani, hogy látszólagos fölényessége ellenére ő egy mély, érző lény. És szerintem ez volt az, amit keresett Francis. Én örülök, hogy megtalálta, és első kétségeim ellenére én is jó döntésnek tartom :)

      Törlés
  2. Szerintem inkább kisugárzásra castingolnak, nem konkrét fizikai megjelenésre, mert azzal úgyis csodákat lehet tenni. :D

    *DVD Extra infó! Én szóltam!*

    Egyébként Francis beszélt is az Így készült...-filmben arról, hogy miért Samet választották a szerepre. Azt mondta, hogy számára Finnicket a melegszívűsége határozta meg, és elsősorban ezt az érzelmi világot kereste a leendő színészében is.

    VálaszTörlés