2014. március 31., hétfő

Daily Mail: Kérdezz-felelek Sam Claflinnel

Ahogy WildWorld írta a napokban, ezúttal Sam Claflinnek van szezonja. Remélem, annyira nem bánjuk. Az elejét - amelyben karrierje kezdetéről van szó és arról, hogy focistának készült - ugrom, de azért az interjú második fele klassz, mégha nem is igazán Éhezők Viadala a téma. Az apropó ezúttal Az Elnémultak.

Mi a különbség a TV- és a nagyjátékfilmek között?
A TV filmek gyorsabban elkészülnek. Nehéz fenntartani a varázslatot, ha hat óra alatt veszünk fel egy jelenetet. De az ember, lehet, hogy túl sok energiát fektet a TV-be. De örülök, hogy mindkettőben szerepelhetek.

Szereted a brit TV filmeket, sorozatokat?
Igen, határozottan. Feleségemmel (Laura Haddock, a Kamaszok kalamajkái Krétán színésznője, akit tavaly júliusban vett feleségül) csak egyszer tudtunk eddig nekifutni a Broadchurch-nek, ami nagyon tetszett nekünk. Ez a baj a házassággal, mindent együtt szeretnénk csinálni, szóval ki kell várnunk, amikor egyikünk sem forgat.

Igazi kaméleon-arcod van. Sokat ismersz már belőlük?
Legtöbb szerepem alkalmával más-és-más a frizurám, és nagyon gyorsan lefogyok vagy felszedek súlyt, szóval úgy érzem, ez előnyt jelenthet.

Féltél, mikor először láttad új filmedet, Az Elnémultak című horrort?
Tövig rágtam a körmöm félelmemben. Tudtam, hogy mikor következnek majd a félelmetes részek, de olyan hanghatásokat adtak hozzá, hogy az ember teljesen berezel tőlük.

Melyik a kedvenc horror filmed?
Az Ideglelés. Emlékszem, gyerekként láttam a poszterét és azt gondoltam, ez valóság. Szeretem a valóságosnak ható horrorokat. Bebújok az ágyamba, hallom, amint kattan a radiátor, és azt gondolom, "Úristen!". De aztán amikor a feleségem rábeszél, hogy menjek ki vele mosdóba, úgy teszek, mintha nem is félnék.

Lenne kedved Hollywoodba költözni?
Csalogató. Amikor először jártam ott, egy az autópálya mentén található szállodában szálltam meg, ami borzasztó volt, de fokozatosan megkedveltem. Szeretem Angliát, de amikor odakinn minden szürke, az ember legszívesebben csak a fejére húzná a takaróját. Egy részem azt gondolja, hogy Laurával együtt költöznünk kellene, de az is jó ötletnek tűnik, hogy majd a kutyáinkkal együtt költözzünk az országba.

Milyen érzés látni Éhezők Viadala-beli színésztársnőd, Jennifer Lawrence népszerűségének emelkedését?
Amikor az ember látja, hogy egy nála tehetségesebb színész Oscar-díjat nyer [a Legjobb Színésznő Kategóriában 2013-ban a Napos oldalban mutatott teljesítményéért], ráadásul ilyen fiatalon, az elég lehangoló (nevet). Nem is örülhetnék jobban! Jennifer tényleg két lábbal áll a földön, nagyon aranyos és jó barát.

Szereted a díjátadó ünnepségeket?
Szeretem. Szeretek beszélgetni a rajongókkal a vörös szőnyeges bevonulás alkalmával, bár nem szeretek nyakkendőt és [alkalmi] cipőt húzni. Sokkal jobb lenne, ha papucsban vagy csizmában lehetne megjelenni.
Forrás: DailyMail

Az Elnémultak 2014. április 24-től látható a magyar mozikban.

1 megjegyzés: