2013. március 18., hétfő

Éhezők Viadala Kihívás, 18. nap: Egy dal, amely a sorozatra emlékeztet

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)


Végre lazább vizekre evezünk. :) Dalokról, zenékről biztos mindenki szívesebben ír. Mondjuk kíváncsi vagyok, kinek milyen dalról, számról jut eszébe a sorozat. Ami engem illet, olyan a sorozattól független szám nincs, sorozattal kapcsolatos pedig nyilván sok. De nálam a legelső számú az mindenképp a Hanging Tree. Kíváncsi lennék, ki-mikor-hogyan zenésítette meg a számot, tényleg csak a könyv által jött-e létre, vagy már előtte is létezett vajon, de én nagyon szeretem. 

Aztán persze az első film zenei társalbumának számai adják még magukat, amelyek közül nyilván a Safe and Sound az, amit még valamennyire hallani lehet, és a filmre emlékeztet, más kérdés, hogy én azt kevésbé szeretem. Erről az albumról nekem az Arcade Fire Abraham's Daughter-e a kedvencem, a háttérzenei/score albumról pedig a Horn of Plenty, ami ugye Panem Himnusza, és aminek különleges hangulata van. Ha kicsit elvonatkoztatok a filmtől, akkor pedig Alicia Keys Girl On Fire-jét említeném meg, amire haragszom is kicsit, aki nem emlékszik, ebben a bejegyzésben jártam utána annak, hogy van-e köze a dalnak a sorozathoz.

24 megjegyzés:

  1. Hehe,nekem is a Horn of Plenty :D

    VálaszTörlés
  2. Nekem az egyik kedvencem az Arshad-Girl on fire -je, nincs a filmben és az albumon se. Azért szeretem, mert könyvbeli idézetek fedezhetők fel a szövegben. Az albumon lévők közül Birdy-Just a game -et szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezt a számot én is szeretem, és amikor kijött úgy két héttel a film előtt, én teljesen komolyan azt hittem, hogy ez is rajta lesz a kísérőalbumon, aztán koppantam, hogy nem. :D

      És akkor utánanéztem, hogy ez egy viszonylag kevésbé ismert előadó száma, amit direkt a sorozathoz írt, mert a könyveknek nagy rajongója. Amúgy most gyűjti a petíciókat (asszem bent van a link az általa feltöltött Youtube-videó alatt), hogy a második rész kísérőalbumán legyen ez rajta, szerintem támogassuk, megérdemli. :)

      Törlés
    2. Én a Facebook-on csatlakoztam ahhoz az oldalhoz, hogy 'Put Arshad's "Girl on Fire" on the Hunger Games: Catching Fire Soundtrack' :D Néztem anno a petíciót, de csak a Facebook-on like-oltam. Nagyon szeretném, hogy rajta legyen az albumon, mert tényleg a könyvekről szól és szerintem nagyon jó hangja van a srácnak.

      Törlés
  3. Nekem a filmhez kapcsolódó zenék közül mindről eszembe jut a film, egyébként nekem a kedvencem ez a háttérzenék közül: http://www.youtube.com/watch?v=xr0P73-knuY

    Ha elvonatkoztatunk, akkor Florence + The Machine - Breath of Life-ról is eszembe jut kicsit a sorozat, http://www.youtube.com/watch?v=J2t-vquuT7k plusz a Girl On Fire is eszembe juttatja, bár ezt a számot kevésbé szeretem, és ha igen, akkor is csak az "inferno" verzióját. :D

    VálaszTörlés
  4. Éhezők Viadala: Vad Fruttik - Embergép
    Futótűz: Vad Fruttik - Forradalom
    Kiválasztott: Vad Fruttik - Lehunyom a szemem

    Score: Tenuous Winners/Returning Home
    Társalbum: Arcade Fire - Abrahams Daughter

    VálaszTörlés
  5. Florence + The Machine : Breath Of Life

    Egyébként a filmben szóló háttérzenék közül ez a kedvencem: http://www.youtube.com/watch?v=xr0P73-knuY

    VálaszTörlés
  6. Ez nincs benne, de szerintem nagyon történetről szól, de lehet, hogy csak nekem.
    Caramel: Jelenés

    VálaszTörlés
  7. Nekem is Arshadtól a Girl on fire és Taylor Swift-től az Eyes open

    VálaszTörlés
  8. Score: We could go home

    VálaszTörlés
  9. Hanging Tree, Safe and Sound és a filmzenék közül a Rue's Farewell a kedvencem.:)

    VálaszTörlés
  10. Először is leszögezném, hogy nagyon szeretem a film zenéjét, szerintem igazán kitettek magukért az OST meg a kísérőalbum elkészítői is, sikerült összehozniuk egy olyan zenei világot, ami szerintem nagyon illik a könyvek hangulatához, és bármikor szívesen elhallgatom, mint tettem is azt már jópárszor. XD

    A kedvenceim pedig:
    OST - Farewell (ami a film legelején megy), Searching for Peeta ... A többit is szeretem, de ezekre kaptam fel a fejem már a film nézése közben is. :)

    Társalbum - Safe and Sound (ha lehetne, ettől már túladagolást kaptam volna), The Civil Wars - Kingdom Come, Arcade Fire - Abraham's Daughter, Miranda Lambert - Run Daddy, Run

    Más zenék - Globus - Europa, Doomsday, Pink - I'm Not Dead, illetve a napokban olvastam a Szomorú vasárnap című dalról, és most ez teljesen összegyógyult a fejemben a The Hanging Treevel, mert szerintem nagyon hasonlítanak egymásra, úgyhogy egy darabig még arról is ez fog eszembe jutni. :D Ja meg Vienna Tengnek a Harbour című számáról mindig kivétel nélkül Annie és Finnick jut eszembe. Mindig.

    Egyébként fura mód azért is várom a második rész, mert kíváncsi vagyok, milyen zenéket kapunk hozzá. XD Remélem, megint lesz társalbum, és akkor szerzek megint egy csomó jó hallgatnivalót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. The Civil Wars - Kingdom Come
      Bevallom, ezt most hallgattam meg először, de uh... ez valami gyönyörű.

      Törlés
  11. Nem vagyok az az igazán "zenés" típus, úgyhogy újat nem nagyon tudok mondani. De kedvenceim közé tartozik, vagyis ami leginkább a sorozatról eszembe jut az a Safe and Sound (egy ideje ha reggelre benyomom az ébresztőt arra kelek, na hát akkor elkerülhetetlen, hogy a könyvekre vagy a filmre gondoljak... de valahogy nem bánom:)) és a másik a Hanging Tree ami valahogy a könyvben is megfogott, de akkor nem nagyon foglakoztam vele, aztán most nemrég a Katniss és az apukájás videónál figyeltem fel rá megint, azóta már több változatot meghallgattam, és mindenfélére kiváncsi lennék vele kapcsolatban, de ezeket már Ancsi leírta;)

    VálaszTörlés
  12. Ami mindig a sorozatra emlékeztet: Alicia Keys Girl on Fire-e....de ez borzasztóan idegesít. A társalbumról szeretem a Safe and Sound-ot és az Abraham's Daughter-t is, meg még pár dalt :)
    Ami viszont számomra a film szíve-lelke (legalábbis igen nagy része) a Score album: egyedi, nagyon jól illik a filmhez. Imádom. Nekem a kedvencem a Penthouse/training...már mikor először láttam a filmet ez a dal, jelenet bevésődött a fejembe. És a Rue's Farewell...nehéz választani, tényleg nagyon jó a film zenéje :)
    Ha pedig szomorú, nyugtalan vagyok akkor mindig az altatót énekelgetem az elejéről...megnyugtat:)
    A Hanging Tree-re én is nagyon kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
  13. Nekem is szintén a Farewell,és ami a film legeslegelején hallható:

    http://www.youtube.com/watch?v=ntaIZbpx--s

    VálaszTörlés
  14. are you are you.. coming to the tree?
    wherd they strong up a man they say he murdered three.
    strange things did happen here no stranger would it be...
    if we met up at midnight in the hanging tree...
    bocs ha rosszul irtam vmit telóról vagyok :s

    VálaszTörlés
  15. Hűűű, nekem a TTL Deep Shadows, ami mondjuk a trailer zenéje, viszont nagyonnnn jó. Még így, szöveg nélkül is.
    Sőt.

    VálaszTörlés
  16. Mi tanultunk énekórán egy ballagtatós dalt ( a Régi mesékre emlékszel-e még? ) és alig bírtam megállni hogy ne sírnak el magam. Még most is sokszor eszembe jut és még sokszor fogom/kell hallanom, énekelnem. Otthon sírtam is rajta. :'(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még a "Janicsák Veca: Új generáció" is emlékeztet a sorozatra. De a szavak mögé is kell gondolni. Pl.: iga =elnyomás, rabszolgaság...

      Törlés
  17. My heart is a jungle :) és a hanging tree. Hát az, az nagyon.

    VálaszTörlés