2013. március 16., szombat

Éhezők Viadala Kihívás, 17. nap: A legrosszabb halál


Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)


Na, erre utaltam korábban, hogy bár valóban sok a haláleset a sorozatban, azért nekem most már kicsit sok a halálos kérdés. De ha már itt van, ezt most kicsit másképp közelíteném meg. Nem tudom megmondani pontosan, vajon a kérdés megalkotója mire gondolhatott, úgyhogy én úgy válaszolok, ahogy én gondolom, és mindenkit ugyanerre buzdítok. (Na, persze nem arra, hogy úgy válaszoljon, ahogyan én gondolom :), hanem ahogyan Ti magatok értelmezitek a kérdést, vagy ami Nektek eszetekbe jut.)

Nos, én most nem afelől közelíteném meg a kérdést, hogy _számomra_ kinek a halála volt a legrosszabb, hiszen arra a kérdésre korábban már válaszoltunk. Inkább az jutna itt eszembe, hogy melyik halálnem lehetett a legrosszabb. Nem biztos - mondom -, hogy az eredeti kérdés erre kíváncsi, én azonban most így válaszolok. És erre a kérdésre is két válaszom van:
Az egyik Cato. Bár a karaktert magát nem kedveltem, és nyilván a történetnek azon a pontján az ember Katniss és Peeta győzelméért szurkol, mégis elég vizuális típus voltam, és jól el tudtam képzelni, Cato kiszolgáltatottságát, amikor a mutánsok martalékává lesz, mégis védi a mellénye, így nem hal meg, csak majd Katniss nyila által, miközben mindvégig tudatában van annak, hogy nem fog életben maradni. És bár, mint írtam, nem kedvelem a karaktert, ilyen halált senkinek sem kívánnék.

A másik Finnick halála, amelyet az írónő szintén igencsak képszerűen ábrázol, ezt idézem is:
"Lenn a mélyben megpillantom Finnicket, aki kétségbeesetten kapaszkodik a létrába, miközben három mutáns próbálja lerángatni. Amikor az egyikük hátrarántja Finnick fejét, hogy átharapja a torkát, valami bizarr dolog történik. Mintha én lennék Finnick, és a szemem előtt lepörögnének az életem képei. Egy hajó árbocát látom, egy ezüst ejtőernyőt, a kacagó Magst, a rózsaszín égboltot, Beetee háromágú szigonyát, Annie-t menyasszonyi ruhában, a part menti sziklákat nyaldosó hullámokat. Aztán vége."

Ha gondoljátok, várom a Ti válaszaitokat is a kérdésre, akárhogyan is értelmezitek azt. 

19 megjegyzés:

  1. Szerintem azoknak a halála volt félelmetes,akit a kapitóliumban kínoztak halálra,miközben a forradalomról akartak többet megtudni.nem vagyok benne most 100%osan biztos,de ha jól rémlik akkor Dariusnak kellett többet kibírni,mint Lavianak (remélem jól írom a nevét,mert vonaton vagyok és nem nagyon tudom ellenőrizni).csak Peeta elmeséléséből tudjuk meg,néhány soron keresztül.és ilyen Cato halála is,hogy nem egy pillanat alatt gyilkolják meg,hanem órákig tart a vívódása.
    Enikő

    VálaszTörlés
  2. Nekem is a kapitóliumi foglyok...Kínozták őket,addig ,amíg ki nem szedtek belőlük mindent,amíg el nem mondtak mindent amit tudnak-hogyan mondhatták volna el,ha felének kivágták a nyelvét...-és mikor már nem lehetett belőlük semmit kiszedni,csak úgy megölték őket,vagy tovább kínozták a lázadók félemlítése miatt...
    A másik halál amio számomra sokkoló volt,az Cinna halála.Csak azért megölni,hogy Katniss összezavarodjon...

    VálaszTörlés
  3. Glimmer, Clove, Cato, Boggs, Finnick, Prim... ezek elég brutálisak voltak.

    VálaszTörlés
  4. Egyértelműen Cinna.:( De szinte az összes kiválasztott halála szörnyű volt.

    VálaszTörlés
  5. Nálam is cato viszi a pálmát, az ő karakterét szinte az elejétől fogva, senki sem kedveli, de mégse kíván senki neki ilyen halált. A második helyezettek a kapitóliumi foglyok és Finnick. végül Cinna és Prim.
    ÉN még megemlíteném a második körzeti "Dióban" meghaltakat és a Kapitóliumi gyerekeket, akikre bombát dobtak. Nekem ekkor esett le, hogy a Lázadók igazából nem sokkal jobbak mint Snow elnök és emberei.

    VálaszTörlés
  6. Cato, Finnick, Cinna, Prim és Boggs. (Tudom, hogy sok ember, de egy ilyen trilógiában képtelenség csak 1 vagy 2 ember halálát kiemelni...)

    VálaszTörlés
  7. Nálam is rengeteg ember van, akinek a halála elég szörnyű volt, viszont én Glimmerre gondoltam.

    VálaszTörlés
  8. Szerintem is Cato valamint Finnick halála a legrosszabb, meg Ruta - é :'( Szerintem Prim . é annyira nem vészes, mert szinte azonnal meghal, és nem is szenved, valamint tudatában sincs, hogy ő most meg fog halni...

    VálaszTörlés
  9. Cato,Finnick,Clove, Cinna, Glimmer és ahalálra kínozott Kapitóliumi foglyok...

    VálaszTörlés
  10. primre irva tényleg nemtudta hogy meg fog halni és olvastam egy finnick annie fan novellát és abban maggs úgy segített finnicknek hogy azt mondta neki hogy akkor végezzen valakivel amikor nem számít rá...
    kegyetlen de legalább az utolsó gondolatuk talán szép... ez a lehető legnagyobb kegyesség amit azarénában adhatsz.
    (maggs)

    VálaszTörlés
  11. Cato, Finnick, akiket kínoztak és Boggs-é is elég fájdalmas és borzasztó volt.

    VálaszTörlés
  12. Tudom, hülye kérdés, de Boggs hogy is halt meg? (már elfelejtettem...)
    Amúgy: Glimmer, Darius és a másik Avox, Cato, Finnick és szerintem Maggs halála is szörnyű lehetett...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Letépte mindkét lábát egy bomba, és elvérzett...

      Törlés
  13. Így objektíve nekem is azt kell mondanom,hogy azok halták a legrosszabb halált, akik a Kapitólium karmai között pusztultak el (Cinna, Lavinia és a többiek), illetve ugye Cato, akiről tudjuk, hogy a könyv szerint órákig szenved, mielőtt Katniss végül is megöli.

    Ha az életben maradt szereplők szempontjából nézem (és ez végül is majdnem az én szempontom is), akkor azok a halálok voltak a legmegrázóbbak, akiknek nem kívántuk a halálát, de tehetetlenül végignéztük. Maggs, Finnick és Boggs viszi a pálmát. Finnickkel kapcsolatban például én személy szerint sosem értettem, Katnis miért nem próbálta lelőni a mutánsokat. Jó, nyilván nem volt ideje rá, mert túl gyorsan történt, de furcsa volt nekem a lányt ismerve, hogy nem tett semmit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja meg azok a halála is rossz volt, akikről tulajdonképpen nem tudtuk meg, hogy haltak meg. Mert így szabadon hagy nekünk elképzelni az írónő bármilyen szörnyűséget... :/

      Törlés
  14. Számomra Snow halála a legrosszabb.. amikor az ember már jó ideje tudja, hogy meg fog halni (gondolok itt a betegségére a sok méregtől...). Igaz, hogy az ő hibája és egy gusztustalan ember /bár legalább nyílt/, de számomra az a legrosszabb halálnem, amikor az ember már csak várja a halált :S Na igen..Catoé is megrázó volt,vmint azoké, akiket a Kapitóliumban kínoztak, de ezt már kifejtettétek.

    VálaszTörlés
  15. Finnick-é egyértelműen! Az olvasás után napokig sírtam! Ahogy le van írva, hogy kapaszkodik a létrába de már ő is tudja, hogy nincs esély!:( Ah most megint sírok!:D Egyszerűen Finnick a kedvenc karakterem és érzem, hogy már ő is tudja, hogy meg fog halni...számomra ez tragikus, és persze Annie miatt is bánkódom, hogy sosem teljesül be Finnick-kel a szerelme....És ahogy Finnick felnéz, mintha segítségért könyörögne!:'( Számomra ez egy szívbemarkoló halál:(

    VálaszTörlés