2015. november 7., szombat

Összefoglaló A Kiválasztott 2. rész első kritikáiból

A november 4-én megrendezett világpremier után járt le az embargója a korai, sajtóvetítések után megírt kritikák megjelenésének, és a nagyobb oldalak kritikusai éltek is a lehetőséggel, hogy megfogalmazzák véleményeiket. Misafeco volt olyan kedves és jónéhány vélemény elolvasása után összeállított egy összefoglalót, amely alapján egyfajta előzetes képet alkothatunk a sorozat utolsó részének, Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 2. rész filmváltozatáról.

Külön öröm számomra, hogy az összefoglaló SPOILERMENTES, tehát bátran merem ajánlani bárkinek. 


A fogadtatás nagyrészt pozitívnak mondható, még a negatívabb hangvételű cikkek is inkább a vegyes kategóriába esnek. A mértékadó rottentomatoes.com weboldalon a film 18 értékelés után 89%-on áll 16 pozitív és 2 negatív kritikával és 7,4/10-es átlaggal. (Összehasonlításképpen a többi film pontszáma: 84%/7,2 – 89%/7,5 – 65%/6,3.) Ez persze még bőven változhat, több, mint 200 filmkritikus értékelését gyűjti össze az oldal egy-egy filmnél, a végleges érték nagyjából az amerikai premier után pár nappal áll majd be.

Sokkal érdekesebb az általános benyomás, nagyjából ezeket szűrtem ki a végigolvasott cikkekből:

  •  A kritikusok egyetértettek abban, hogy a film rendkívül sötét és kegyetlen világot tár elénk még az eddigi részekhez képest is. Ez a többségnél pozitívum, értékelték, hogy a sorozat felnőttebbé vált a végére, de voltak olyanok, akik szerint ezt túlzásba vitték. Többen nagyon meglepődtek a film rendkívül komor hangulatán (gondolom nem olvasták a könyvet). A látvány grandiózus, nem hasonlítható össze A Kiválasztott 1. részének klausztrofób világával.
  • A történet ugyan a korábbi epizódokhoz hasonlóan lassabb folyású, de a feszültség végig ott van. Dicsérték az akciójeleneteket (bár van akik kevesli), a csatornahálózatban játszódó jelenetsor hihetetlenül intenzív lett. Többen horrorfilmekhez hasonlították a részt, megjegyezve: nem értik, hogyan kaphatott ilyen alacsony besorolást a film (12A az Egyesült Királyságban, PG13 az USA-ban). Az epilógus viszont sokak szerint túl hosszú, vagy nem illik a filmbe.
  • A szereplők közül természetesen mindenki Jennifer Lawrence játékát emeli ki, ebben teljes az egyetértés, függetlenül attól, hogy maga a film mennyire tetszett az adott kritikusnak. Katniss már most minden idők legnagyobb női filmes karakterei közé tartozik, és ebben nagy szerepe van a 24 éves színésznőnek, aki többek szerint a legjobb alakítását nyújtja itt a sorozat filmjei közül. A mellékszereplők közül említik még Josh Hutchersont, mint aki a legtöbbet fejlődött az első rész óta, de dicséret hangzott el Donald Sutherland és Philip Seymour Hoffman irányába is (utóbbinak ez az utolsó filmszerepe).
  • A kritikusok többsége értékeli a sorozat üzenetét, amire ez a film tette fel a pontot. Megemlítik, hogy inspiráló hatással lehet a film célközönségére nézve. Elégedettek összességében a sorozattal, csak néhányan vannak akik többé-kevésbé csalódottan álltak fel a befejezés után.

Néhány érdekesebb idézet:

SciFiNow:
Ha A kiválasztott 1. rész a szikra, a 2. rész a robbanás.

NME:
Erős befejezés, [az alkotók] kihozták a maximumot a könyvből, de ennél azért többet remélhettünk.

The Telegraph:
A kiválasztott 2. rész újra magasabb sebességi fokozatra vált az 1. rész vontatottsága után.

Daily Mail:
A mutánsokhoz képest Középfölde orkjai plüssfiguráknak tűnnek.

Entertainment Weekly:
Az első két filmnek sikerült úgy ábrázolnia a könyvben lévő erőszakot, hogy a célközönség még kezelni tudja, A kiválasztott filmek már túlságosan sötétek ehhez.

HeyUGuys:
A régóta várt befejező rész a legjobb az első óta, és a legkevésbé sem nevezhető már Young Adultnak.

The Wrap:
Intelligens, izgalmas és őszinte, A kiválasztott 2. rész az év egyik kiemelkedő popcornfilmje.

10 megjegyzés:

  1. Nyilván az a fontos, hogy nekem tetsszen, de azért jó látni, hogy a kritikusok nagy részének is bejött. Remélhetőleg marad ezen a szinten a tetszési index. A mutánsok támadását pedig elképesztően várom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy én azt a gyíkemberes részt, de gyűlöltem a könyvben! Mondjuk én nem a fantasy elemek miatt kedveltem a sorozatot.
      Amúgy én azt hittem, az utolsó filmtől már nagyon fogok tartani a promóidőszakban is.Aztán persze vitt a robotpilóta, tettem a dolgom és nem éreztem az aggodalmat. De most megint előjött, hogy milyen karaktereket veszítünk el és nem akarom :( (Mondjuk nekem Prim halálakor kétszer kellett visszalapoznom, hogy meggyőződjek róla, hogy Suzanne Collins tényleg megölte.) Mondjuk a hosszú epilógus nekem bíztató és szerintem nem is baj. 4 db 2 órás filmtől köszönünk el, ha 2-3 percet rászánhatnánk a továbblépésre, talán kicsit nyugodtabb szívvel jönnék ki a moziból.

      Törlés
    2. Egyetértek! Nem értem, miért volt/van bárkinek is gondja egy hosszab epilógussal, bőven kell az oda a végére lezárásnak. Najó, talán olyan hosszú valóban nem lenne célszerű, mint A Gyűrűk Ura esetében, ahol az utolsó rész végén, vagy 30 perc elment ezzel. Bár én azt is szerettem, kellően megható volt.

      Törlés
    3. Epilógus alatt valószínűleg az egész 12. körzetbe visszatérést értik, a tényleges epilógus csak 1-2 perc lesz. De igen, tucatnyi szereplőtől búcsúzunk el, ennyi levezetés mindenképpen kell egy 8+ órás franchise-nak. Biztos vagyok benne, hogy akiket érdekel a szereplők sorsa, az nem fogja az óráját nézegetni.

      Törlés
    4. Az epilógus kapcsán a Vizet az elefántnak! epilógusa jár az eszemben és hogy az mennyire istenien jó lett. Nem lett hosszú, de nagyon aranyos lett.

      Törlés
  2. Engem is megnyugtat,hogy az epilògust hosszúnak tartjàk....a rajongòknak ez mindenkèpp pozitìvum.Kìvàncsi vagyok,mi lesz az a meglepetès az epilògusban amiről a rendező beszèlt(ami nem szerepelt a könyvben).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem mondott olyat Francis, hogy az epilógusban lesz a meglepetés, hanem hogy a film végefelé. Már csak hogy nehogy emiatt csalódj :)

      Törlés
  3. Leona!!
    Tök véletlenül mellényomtam, így törlődött a kommented, amikor közzé akartam tenni :(
    Pötyögd be nyugodtan még egyszer!!

    VálaszTörlés
  4. Szia Ancsi!
    Csak most vettem észre, hogy írtál. Semmi baj. :) Szóval csak annyit szerettem volna írni/mondani, hogy engem sem zavarna a hosszabb epilógus. Ez az egyik ami miatt már nagyon várom a filmet. Mégis olyan rossz hiszen az utolsó rész...Kíváncsi vagyok mennyire lesznek hűek a könyvhöz...

    VálaszTörlés
  5. Ezek a mutánsok micsodák?

    VálaszTörlés