2015. november 16., hétfő

Nem lesz élőközvetítés a Los Angeles-i Kiválasztott 2. rész premierről

A péntek esti Párizsban történtek következményeként a Lionsgate úgy döntött, a Kiválasztott 2. rész premierje a szokásosnál sokkal kisebb felhajtás mellett zajlik, ami lényegében azt jelenti, hogy visszamondták az összes sajtóinterjút és Live Stream sem lesz.

Így hangzott a hivatalos sajtóközlemény, amit a stúdió kiadott:
"Hogy kifejezzük együttérzésünket a közelmúltban Párizsban történtekkel, úgy döntöttünk, változtatunk a vörösszőnyeges bevonuláson és nem adunk interjúkat a sajtónak hétfőn A Kiválasztott 2. részének premierje előtt." - nyilatkozta vasárnap a Lionsgate az Access Hollywoodnak. - "A többi eseményt a tervek szerint megtartjuk, hogy ezáltal is elismerjük, hogy rajongóink mindvégig ilyen szeretettel támogatták filmjeinket."

A vörösszőnyeges bevonulást megtartják, a helyszínt előkészítették, ezzel rajongóik évek óta tartó támogatását szeretnék megköszönni. A sorozat azonban éppen arról szól, hogy sok-sok borzalom mellett más emberek milyen jól tudnak szórakozni, ezért aztán a teljes felhajtás megtartása valóban visszatetszést keltene, különösen, hogy néhány kisebb film napokban tervezett premierje el is marad.

A Lionsgate egyébiránt - a QuarterQuellOrg tweetje - szerint elnézést kér a nem Los Angeles-i rajongóktól, akiket rosszul érint a stream visszamondása.

Én még egy francia rajongó levelét idézném:
"A Lionsgate Los Angeles-i premierrel kapcsolatos döntésére csak azt tudom mondani, hogy egyetértek. Francia vagyok és nagyon meghatott ez a gesztus, mert tiszteletet tanúsít. Ezzel lehet egyetérteni vagy egyet nem érteni. Tudom, hogy néhány rajongó csalódott, én is az vagyok. De ez csak egy premier. Csak egy vörösszőnyeges felvonulás. Szerintem ez egyébként nem pusztán tiszteletből teszik, hanem mert bizonyos jeleneteket Párizsban vettek fel és az újságírók első kérdése az lenne, mit éreznek két nappal a párizsi támadások után. Tudjuk milyenek az újságírók. Ez ráadásul azt is jelenti, hogy így a premier középpontjában a rajongók állnak majd. Ebben pedig mi lenne a rossz?

Egy tweet-et akartam írni erről, de 140 karakterben nem tudom megfogalmazni, mit is érzek. Túl korán van még. Szóval most egyszerűen csak megköszönöm a Lionsgate-nek és Az Éhezők Viadala stábjának, hogy tiszteletet tanúsítanak. Mert ez az. Tisztelet. 

Akik azt hiszik, ettől vége a világnak, elárulom, pont az nem történik számunkra. Mi még fogunk sírni, nevetni, mert az élet megy tovább." - Lou-del98 Tumblr

A környéken várakozó rajongókat nem hagyja el a remény.


Ha lesz még kinn kép a hangulatról, teszek ki.

6 megjegyzés:

  1. Egy livestream azért lehetett volna. Mindegy, ez tényleg nem élet-halál kérdése.

    VálaszTörlés
  2. O ez kicsit meglepett ,de ertheto. Bar megneztem minden szereplőt,hosz irtad,itt kb mindenki megjelenik

    VálaszTörlés
  3. Én is meg néztem volna De jól döntöttek Ez csak egy film Tragédia ami történt de igen az élet megy tovább Én nekem is meg van a jegyem elmegyek De nagyon sok támadás érte volna őket ha meg tartják a nagy felhajtást a pènteki történtek után

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszem, hogy bármilyen támadás érte volna őket. Ezzel az erővel minden héten lehetne törölni valamilyen premiert, vagy visszafogottabban csinálni, annyi szörnyűség történik a világban. Még ha most lenne a párizsi premier, akkor megérteném, hogy sokaknak nem tetszik, mert az ottani emberek elég nehéz napokon mentek keresztül.

      Törlés
    2. Mondjuk az az érdekes, hogy a sajtót, a Live Stream-et lemondták, de az After Party-t nem.
      Mondjuk én a Streamet Horowitz-cal megtartottam volna, esetleg rászólva, hogy a párizsi eseményeket mellőzzük, és az After Party-t offoltam volna. De mindegy.
      Mivel én éjszaka alvást terveztem, nem érint a dolog, de érzem, hogy akik esetleg rákészültek, azoknak rosszul fog esni. Azért az USA-fanokkal vastagon ki van szúrva, hogy egy 16-i premiert kapnak, és még azt sem láthatják Stream-en, miközben mi itt Európában 3-4-et végignézhettünk.
      Ugyanakkor meg persze ez csak egy premier...

      Törlés
    3. Hát én megnéztem volna, készültem is, de megértem.
      Ettől függetlenül reménykedem benne, hogy így a New York-i premier lesz egy kicsit nagyobb :)

      Törlés