2015. november 7., szombat

Képek Tim Palen: Fényképek az Éhezők Viadalából című könyvének brit bemutatóján

A Londonban időző stábtagok tegnap az Assouline-nál tettek látogatást, ahol Tim Palen: Fényképek Az Éhezők Viadalából című könyvének megjelenését ünnepelték. Hogy miért épp most - azon kívül, hogy mert most jártak arra - azt nem tudtam kinyomozni, mert a már megjelent verzió, amely az első három film és annak promóanyagai képeit tartalmazza (fekete borítós példány Natalie Dormer kezében az első képen), már nyáron megjelent, a naaaagy, piros borítós "Ultimate Edition" viszont csak december 22-től elérhető (ugye ez az a darab, ami eredetileg 845$, előrendelve már 540$-ért elérhető, ami magyar Ft-ba átszámolva több százezer Ft).

Tim Palen egyébiránt még ma is dedikált és újabb képeket is láthatunk ebből az új, nagyszabású kiadványból, de majd csak az ugrás után. Cikk is van félretéve a témában, nem túl erős prioritással, bár az biztos, hogy jönni fog, mert van izgi az anyagban, csak nem tudom, mikor érkezik, mert ugye a film kapcsán millió kitenni valóm van folyamatosan.




Még néhány kép a Getty Images-nél

Maga az új kötet:




Új képek a könyvből:




 Mások is vannak ám a kötetben:


Forrás: @QuarterQuellOrg

4 megjegyzés:

  1. Woody idén nagyon lelkes :DDD

    VálaszTörlés
  2. Jennek sikerült felöltözni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, tényleg. Még melltartó is van rajta. :))
      De ez a ruha tényleg klassz is.

      Holnap még jön a párizsi, kedden a madridi premier, még alakíthat ;)

      Törlés