2012. december 6., csütörtök

Elismerések az Éhezők Viadala táján

Nem akarok egyenként hozni ezeket, és talán a Katniss-Ruta jelenet is jöhetne ebbe a bejegyzésbe, de most már nem akarom külön belerakni. Viszont van még három olyan elismerés, amit érdemes megosztani:

Ezek közül kettő igazából Jennifer Lawrence-t illeti, aki idén a médiafigyelem középpontjába került:

A The Hollywood Reporter 100 legerőteljesebb nőjének listáján Jennifer Lawrence az 50. helyet foglalja el.


A mozibevételek hercegnője

A 22 éves Jennifer Lawrence - aki két éve robbant be a köztudatba, amikor a Hallgatás törvénye című független drámában való szerepléséért Oscar díjra jelölték, nem egyszerűen eléri, hogy zöld utat kapjon egy film forgatása, hanem elérte, hogy 10 millió dolláros, irigylésre méltó fizetést kaphasson az Éhezők Viadala: Futótűz című filmben való szerepléséért, amely 2013. novemberétől látható majd a mozikban. Idén márciusban, amikor 152 dolláros hétvégével nyitott, megpecsételődött az Éhezők Viadala sorsa, ami minden idők 5. legjobb mozis nyitó hétvégéje volt, és a film végül világszerte 686.5 millió dollárt hozott a konyhára (Jennifer az első filmért mindössze 500.000 dollárt tehetett zsebre). Ha a szerencsesorozata folytatódik, Jennifer Lawrence akár Oscar-díjat is nyerhet a Napos oldalban való szerepléséért. Forrás: THR

A második elismerést a film zenei (társ)albuma szerezte, amely 2 Grammy jelölést is kapott:


Hetekig vezették a slágerlistákat, most pedig akár Grammy-díjakat is bezsebelhetnek: Az Éhezők Viadala és a Sötét lovag felemelkedése filmzenei albuma egyaránt szerzett jelöléseket az 55. zenei díjkiosztó shown. Az Éhezők Viadala filmezenei albumáról két jelölt is van a Legjobb dal kategóriában: az Arcade Fire: Abraham's Daughter és a Taylor Swift és a Civil Wars közös szerzeménye a Safe and Sound. További részletek és jelölések a HitFix-en.

És végül: A Vulture szerkesztői az összes létező celeb közül Jennifer Lawrence-t választanák örök legjobb barátnőjüknek:

Unalmas pillanatainkban, a Vulture szerkesztőségében nemhivatalos Híresség Bajnokságot tartunk: azok listáját írtuk össze, akikkel szívesen palacsináznánk mondjuk egyet. Ez a szimpátia index azonban ettől sokkal meghittebb dolog részünkről, mi ugyanis nem csupán egy udavrias étkezésre vágyunk ezekkel az emberekkel, hanem megosztanánk velük életünk ügyes-bajos dolgait is. Szívesen megbeszélnénk velük a tegnap esti családi drámát, vagy a harmadik pohár Bloody Mary után megmutatnánk az illetőnek X barátunk által két héttel ezelőtt küldött különös üzenetet, mert biztosak vagyunk abban, hogy tud valami okosat mondani ezzel kapcsolatban.  (Nos, talán túl sokat olvasunk hírességekről.) A listán szerepel Mandy Patinkin és Amy Poehler, egy darabig azonban Emma Stone volt a legnagyobb kedvenc. Az azonban nem kérdés, hogy 2012 Híresség Ligájának Győztese, a Feltételezhetően Legjobb Ember nem más, mint a misztikus Jennifer Lawrence, akinek a modernkori interjúiban egyedülálló a varázsa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése