2012. december 31., hétfő

Az Éhezők Viadala 2012-ben - 12. rész, December

Évidéző sorozatom utolsó részéhez éreztem, amit azért is nehéz összeállítani, mert a decemberben még benne élünk, nem tisztult le, nem múlt el úgy, mint a többi hónap. A fejlécet is csak azért teszem ki ide is, hogy meglegyen, ha valaki kicsit később olvas :)


 Ráadásul decemberben olyan sok történés nem zajlott, hiszen tartott a Futótűz forgatása, amelynek a végét még be sem jelentették hivatalosan, ám a színészek Twitterükön elég konkrétan utaltak rá. Ezzel együtt nekem a december a "rovatokról" szólt:
  • Továbbra is olvashattátok a néhány napja elkezdett részlet-sorozatot a The Panem Companion-ból, amely sorozatnak nagyobb része azért decemberre esett, hiszen a könyv - kinn - december 4-én jelent meg. Aztán a végén mindenki levonhatta a következtetést, hogy tényleg izgalmas-e a könyv a megjelent részletek alapján, vagy inkább egyfajta összeesküvés-elméleteket tartalmaz. Olvashattunk sok mindent, ugyebár.
  • Zajlott a "Karácsonyváró" Játék is, amelynek győztese végül Hipp lett :) Én élveztem a kérdések összeállítgatását és örültem a sok-sok helyes válasznak.
  • December 5-én végre nálunk is megjelent az Éhezők Viadala DVD-változata, megnézhettük szinkronosan, és végignézhettük a sok-sok extrát, amelyekről korábban csak olvashattunk, vagy részleteket láthattunk. Véleményeiteket is megfogalmaztátok az erre szolgáló bejegyzésben. 
  • Közben pedig érkeztek az év végi összefoglalók, amelyek közül én az MTV-set és a Movies.com-ét élveztem nagyon, bár a magamét is örömmel gyűjtögettem :)
  • Ezeken kívül is érkeztek mindenféle hírek, amelyek elismerésekről számoltak be: sok-sok magazin listáin ért el kiemelkedő eredményeket, mind a könyv, mind a film, mind a benne szereplő színészek. Ezekről egy összefoglalót épp a napokban olvashattatok. 
  • Jennifer Lawrence-t Golden Globe díjra is jelölték Napos oldal-beli szerepe miatt, ennek kapcsán ITT és ITT olvashattatok vele interjúkat.
  • A karácsonyi hangulatot egy Ajándékozási útmutatóval és egy karácsonyi fanfiction-nel igyekeztem fenntartani :) Ez a fic egészen aranyos volt, sokunknak tetszett :))
Mindenkinek köszönöm az éves figyelmet, a sok-sok hozzászólást, megjegyzést, az oldal életében történő aktív részvételt! :) Remélem, jövőre is itt lesztek sokan!!

Ezúton kívánok mindenkinek nagyon jó szórakozást a Szilveszteri bulikhoz, és Boldog Új Évet 2013-ra!

Kis Jennifer poszt évvégére

Két interjúrészletet hozok most Nektek így Szilveszter délelőttjére. Az első részlet a Marie Claire dél-afrikai kiadásából való, amelynek a címlapját - és szintén néhány mondatot - néhány napja már megosztottam:

Nem kizárt, hogy Jennifer Lawrence-t újra Oscar-díjra jelölik, még, ha van rá lehetősége, inkább otthon pihen, ahelyett, hogy vörös szőnyegen sétálgat. A Marie Claire 2013. januári számában Jennifer Lawrence arról beszél, miért él ilyen visszafogott életet:

- Nem annyira szeretek eljárni otthonról. Olyan vagyok, mint egy idős hölgy. 11 után már az jár a fejemben, hogy "Ezek a gyerekek nem fáradtak még el?" Ha elmegyek szórakozni, állandóan a kanapém jár az eszemben. Az, hogy "Milyen klassz lenne most rajta feküdni. Fogadjunk most a Csillagképző egyik epizódja megy a TV-ben. Vagy épp a Keeping Up with the Kardashians legújabb részéről maradok le?" - meséli a Napos oldal színésznője a magazinnak. - Már a gondolata is idegesít, hogy lemaradok róluk.

Lawrence, akinek két szobás lakása van Los Angelesben inkább saját lakásán látja vendégül barátait. 
- Szeretem, ha mások átjönnek hozzám. - mondja. - Olyan [a lakásom], mint egy valóság-show barlang. Csak meg kellene már tanulnom a műsorrögzítés technikáját. Az megváltoztatná az életemet. A valóság showk jelentik a napfényt az életemben. Eljutunk majd oda, hogy egy nap attól leszek a legboldogabb, ha gyorséttermi kaját ehetek és valóság showkat nézhetek a TV-ben.

Az exkluzív estélyeken való részvételről Lawrence azt mondja, sokkal stresszesebbek, mint amilyennek látszanak:
- Nem olyan jó bulik - mondja az Éhezők Viadala színésznője a Marie Claire dél-afrikai kiadásában. - Nagyon béna vagyok magassarkúban. Sokkal inkább otthon ülő típus vagyok, és nem szeretem, ha rám kiáltanak meg ilyenek. Egyszerűen sikítani tudnék.
Forrás: USMagazine

Egy másik interjúban a Napos oldal rendezője, David O. Russel mesél arról, hogyan választotta ki Jennifer Lawrence-t a film főszerepére:

2012. december 30., vasárnap

Igazi rajongó vagy...

... ha 2013-ban ilyen arányokban várod a Futótűz mozis megjelenését és a többi dolgot :))

Forrás: HungerGamesFB

Az Éhezők Viadala 2012-ben - 11. rész, November

A november a DVD-re való várakozásról, és az első hawaii forgatási képekről szólt, de néhány remek interjút is olvashattunk, és játékba is kezdtünk :) 
Időközben átléptük a filmig hátralévő egy éves mérföldkövet, amikortól már Futótüzes fejlécet szerettem volna kitenni, ám végül a DVD-re való várakozás - így ez a fejléc - győzött:


  • A november rögtön egy fontos bejelentéssel kezdődött, mégpedig azzal, hogy hivatalossá vált, hogy nem fognak mindegyik filmhez újabb-és-újabb rendezőket hívni, hanem Francis Lawrence rendezi mindhárom hátralévőt, így a két Kiválasztott filmet is.
  • Kiderült az is, hogy az Arénabeli részeket nem Kauai, hanem Ohau szigetén forgatják.
  • Több tartalmasabb interjút is olvashattunk a hónap során a stábtagokkal, például Willow Shields-szel, a Napos oldal bemutatása kapcsán Jennifer Lawrence-szel többet is, Josh Hutchersont pedig az MTV interjúvolta meg, amelyet 3+1 részletben kaptunk meg: Hálaadás -1 - 2 - 3
  • Végre-végre megismerhettük a DVD hazai kiadásának részleteit, és egyre izgatottabban várhattuk, hogy kezünkbe vehessük!
  • Hogy kicsit izgalmasabbá tegyem a karácsonyig hátralévő időszakot, játékot indítottam, amit úgy éreztem, örömmel fogadtatok (talán csak a végére fogyott el kicsit a lelkesedés :) !
  • Az Alkonyat utolsó részének bemutatása alkalmával fedte fel a Lionsgate a Futótűz mozgó poszterét, amit néhány napon belül mi is megnézhettünk - hivatalosan is.
  • November 19-én véget ért a forgatás atlantai része, majd egy héttel később folytatódott a munka immáron Hawaii-on. 
  • Bár magam nem számítottam rá, brutális mennyiségű és jó minőségű képet kaptunk az Arénabeli jelenetek forgatásáról az első néhány napban, majd azóta ismét semmi. Ezeket érdemes megnézni.
  • Új sorozat kezdődött a The Panem Companion című társkiadvány megjelenése kapcsán, amely során 13 részleten keresztül bepillanthattunk a könyvbe.

2012. december 29., szombat

Az Éhezők Viadala 2012-ben - 10. rész, Október

Októberben javában zajlott a Futótűz forgatása, így a színészek ott voltak főleg, így a hónap elég visszafogottra sikerült, néha egészen komoly hírszünetek is voltak.


  • Az egyik izgi infó azonban az volt, hogy valószínűleg Peeta bátyját is megmutatják majd közelebbről a filmben, akit egy Josh Hutchersonra kísértetiesen hasonlító fickó Isaac King alakít majd
  • A forgatásról nem igen csurrantak-cseppentek hírek, csak egy-egy kép a forgatási helyszínekről. Ezekből készítettem fentre egy összefoglalót.
  • A Futótűz bemutatásáig tartó visszaszámlálás 400 napos mérföldköve örömére a Ti aktív közreműködésetekkel készült egy összefoglaló rovat, amihez való segítségeteket ismét megköszönöm! :)
  • Hónap közepén végre azt is megtudhattuk, hogy a mi DVD-nket végül mégsem a Gamma Home Entertainment, hanem a ProVideo forgalmazza majd, és ekkor derült ki az is, hogy a DVD-t december 5-étől vásárolhatjuk meg a boltokban. Hosszú várakozás után végre valami biztos infóval gazdagodhattunk.
  • Néhány rövidebb interjút, egy-egy félmondatot azért csak hallhattunk testközelből, például Liam Hemsworthtől, Jeffrey Wrighttól, Philip Seymour Hoffmantól, Toby Jonestól Jennifer Lawrence-szel pedig a  brit Vouge-ban olvashattunk interjút és láthattunk egy fotósorozatot is. 
  • Októberben tudtuk meg azt is, hogy James Newton Howard írja majd a Futótűz háttérzenéjét, ami azért sok jót sejtet. 
  • Hónap végén véget ért a Futótűz felelevenítése céljából létrejött Olvassuk újra! rovat is.
  • És végül egy hosszabb élménybeszámolót olvashattunk egy rajongói találkozóról, ahol a résztvevők közelebbről is megismerhették Dayo Okeniyit. Szerettem ezt a cikket.

Év végi elismerések az Éhezők Viadalának és a benne szereplő színészeknek

Kedvenc kinti rajongói oldalaim segítségével - ámde a teljesség igénye nélkül! - megkísérlem összeszedni, milyen elismerésekben részesült az Éhezők Viadala filmváltozata, a benne szereplő színészek és a könyvek az év végi elszámolás során. Rengeteg magazin készít év végi listákat, ez a mostani összefoglaló is csak azt képes érzékeltetni, milyen hihetetlen sikere, elismertsége is van a jelenségnek.


  • Novemberben a Locus online internetes szavazásán az Éhezők Viadala könyvváltozata a 7. helyen végzett a 21. század sci-fi regényei között. 
  • A Yahoo The Best of 2 Hot to Handle 2012 legjobban öltözködő színésznőinek listáján Jennifer Lawrence a 2., Elizabeth Banks pedig a 6. helyen végzett. 
  • A Barnes&Nobles 2012 legjobb tiniregényei között nevezi meg az Éhezők Viadalát.
  • Az Éhezők Viadala filmváltozata a Moviefone 50-es listájának 16. helyén, a Yahoo 25-ös listájának pedig a 10. helyén végzett.
  • Jennifer Lawrence az ET 12 Legizgalmasabb Hírességének listájára is felkerült Jennifer Lawrence, mégpedig annak 4. helyére, mint a Jövő Arca.
  • Szintén Jennifer Lawrence - igaz, nem Éhezők Viadala kapcsán - aki az Entertainment Time 10 legjobb Mozis Előadást felsoroló listájának 10. helyét szerezte meg Tiffany szerepével a Napos oldalból.
  • A Female First szerint az Éhezők Viadala szereplői voltak a legjobban öltözöttek promókörútjukon.
  • Az IMDB oldala a 2012-es év legjobb filmjei között nevezte meg az Éhezők Viadalát a 3. helyen.
  •  A Playlist a 2012-es Év Nőjének nevezte Jennifer Lawrence-t, és egy cikket is mellékelt ennek kapcsán, amiben leginkább Jennifer eddigi munkásságáról van szó, amelyről szerintem sok újat nem tud mondani, úgyhogy azért nem fordítom hosszabban.
  • Szintén az IMDB listáin található Jennifer Lawrence és Josh Hutcherson, mégpedig az Év Legjobb Színészei között: mégpedig Jennifer a lista 2. helyén, Josh pedig a 9.-en. A Feltörekvő Színészek listáját pedig Liam Hemsworth vezeti.

2012. december 28., péntek

Jennifer Lawrence a dél-afrikai Marie Claire címlapján

Jennifer Lawrence látható a dél-afrikai Marie Claire 2013. januári címlapján:


Egy pár mondatos ízelítőt is kaptunk a Jenniferről szóló cikkből.

Barátaival való szórakozásról:
Nem annyira szeretek eljárni otthonról. Olyan vagyok, mint egy idős hölgy. 11 után már az jár a fejemben, hogy "Ezek a gyerekek még nem fáradtak el?" Ha elmegyek szórakozni, állandóan a kanapém jár az eszemben.

A testéről:
Inkább látsszak ducinak a képernyőn, és legyek ember a való életben.

Újévi fogadalmáról:
Azt fogadtam meg, hogy kiállok magamért. Ez nehéz számomra. Senki sem szereti ugyanis, ha nem kedvelik. Az ember mindig udvarias és kedves szeretne lenni. Megpróbáltam megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy kimondjam, amit gondolok, és hogy kedves maradjak. Egyszerűen nem vagyok rá képes. Van egyfajta "jó, akkor legyen" hozzáállásom, meg minden. Végül azon kapom magam, hogy úgy érzem, kihasználtak, és ez rosszul esik.
Forrás: Just Jared

A 2012-es év legjobb Éhezők Viadala momentumai

Remélem, nem feküdte még meg a gyomrotokat a sok karácsonyi bejgli év végi összefoglaló, mert most egy újabbat olvashattok. A Movies.com szokásos elemző cikksorozatának aktuális epizódja az idei év Éhezők Viadala momentumait foglalja össze.

Bár a jövőre nézve is nagy reményeink vannak, most álljunk meg egy pillanatra, hogy visszanézzünk a sorozat meghatározó évére: arra az évre, amelyben az Éhezők Viadala filmváltozata a mozikba került, és bebizonyította, hogy egy nagyon magas szintű sorozat lehet. Íme 2012 csúcspontjai:


A legnagyobb kamu: Katniss anyukája a rejtélyes női karakter: nem szeretném, hogy rossz legyen a szánk íze, de a végén elvenné a kedvünket, szóval essünk túl rajta gyorsan. Elismerés a Lionsgate-nek, amiért ilyen remek szereplőgárdát állított össze, de hogy is volt ez a rejtélyes női karakterrel? A stúdió teljesen lázba hozta a rajongótábort azzal, hogy talán egy új karaktert hoznak be, vagy valamelyik Kiválasztottbeli karaktert láthatjuk idő előtt, ehhez képest a rejtélyes női karakter Katniss anyukája lett. Ez nem volt szép tőlük.

10. Éhezők Viadala figurák: Gyerekkorom óta nagy lelkesedéssel gyűjtök dolgokat. Az egy dolog, ha az ember elmegy a boltba, és megveszi a teljes sorozatot, és teljesen más az, amikor az ember vesz valamit, amiről nem tudja biztosan, mi van benne, reméli, hogy egy olyan darab, ami még nincsen meg neki. Noha ipari mennyiségű jó minőségű Éhezők Viadala ajándéktárgy van a piacon, tény, hogy ezek az aprócska Kiválasztottakat ábrázoló figurák, amelyek még csak nem is emlékeztetnek eredeti párjukra, ezt az érzést elevenítették fel, így megvásárlásuk sokkal inkább élmény volt, semmint cél, amely szentesíti az eszközt. És igen, vagyok akkora balek, hogy inkább megvegyek egy figurát többször, semmint hogy belekukkantsak a boltban a dobozba, hogy ne lőjem le a meglepetést, amíg hazaérek.



Az Éhezők Viadala 2012-ben - 9. rész, Szeptember

A szeptember már a forgatás megkezdésének és a forgatási képekre való várakozásról szólt, de ebben a hónapban is új fejléc köszöntötte az idelátogatókat:


A hónap lényegesebb történései pedig a következők:
  • Hónap elején az iskolakezdés kapcsán állítottam össze egy bejegyzést, amelyben Éhezők Viadalás iskolaszereket láthattunk, és annak kapcsán, hogy kinn kötelező olvasmány is a sorozat egy-egy kötete, jót beszélgettünk arról, vajon jó lenne-e, ha nálunk is kötelező olvasmány lenne vagy a kötelezőség miatt esetleg kevésbé szeretnék a fiatalok. Sokféle érvet hoztatok/hoztunk fel, én élveztem a társalgást :)
  • Szeptember 3-án megjelent a britek DVD-je is, ennek kapcsán aztán néhány interjút is olvashattunk. Íme egy-egy Josh Hutcherson, Woody Harrelson, Lenny Kravitz interjú.
  • Folytatódtak a forgatás előkészületei is: Alan Ritchson kigyúrt felsőtestéről tett fel képet Twitterére, Jennifer Lawrence pedig Josh-hoz hasonlóan szintén hajszínt váltott: őt barna hajjal fotózták már szeptember elején.
  • A szereplőválogatás is célegyenesbe érkezett. Szeptember elején, alig néhány nappal a forgatás kezdete előtt tudtuk meg, hogy Beetee szerepét Jeffrey Wright kapja, majd már bőven zajlott a forgatás, amikor felfedték az összes [a film hivatalos oldalán látható táblázatban felsorolt] szereplő kilétét. Mivel nem sokkal előtte volt egy komolyabb értekező cikk a táblázatban név nélkül látható "rejtélyes női karakter" kiléte kapcsán, ért minket némi meglepetés, amikor szembesültünk vele, hogy ő nem más, mint a már az első filmben is látható hölgy, Katniss anyukája. A táblázat felfedésének másnapján egy hosszabb cikk is készült, amelyben picit megismerhettük a mellékszereplőket. 
  • Szeptember 10-én aztán a Lionsgate hivatalosan is bejelentette a Futótűz forgatásának kezdetét!
  • Alig néhány napot kellett csak várnunk, és máris megérkeztek az első olyan fotók, amelyeken a szereplők jelmezben láthatóak. Nagyon izgi volt! :)) Főleg a Sam Claflin képek voltak azok, hiszen végre úgy tűnt lassan-lassan tényleg valami Finnick-es hangulatot kapunk tőle vissza. 
  • Ekkoriban találtam egy nagyon tartalmas cikket is a DVD extráiról, amely jól leírta, mire is számíthatunk, noha a mi DVD-nkről még mindig nem volt semmi hír :(
  • A forgatásról aztán már csak egy-egy képet kaptunk, de a Snow elnököt ábrázolóak már így is nagy hatásúak voltak, ezen kívül leginkább egy-egy helyszínfotó érkezett pl. a Kapitóliumi fogadás helyszínéről, és az Arénabeli jelenetek egy részének helyszínéről.
A folytatásban ismét megleshetitek a teljes "kitöltött" táblázatot:

2012. december 27., csütörtök

Karácsony Mellarkéknál

- Boldog karácsonyt! - szól oda a munkás, amikor kilépek a boltból. Felmordulok és a szememet forgatom. Ez az egész karácsony-üzem lassan ellepi egész Panemet. Ez a régi ünnep, amely során őseink hónapokat töltöttek tervezgetéssel és stresszeléssel, az új köztársasággal együtt éledt újra. Én évek óta visszautasítom, hogy részt vegyek szomszédaink idióta akcióiban.

Peeta természetesen visszainteget, és ő is boldog karácsonyt kíván.

- Peeta! - mondom, akárha citromba haraptam volna, mire Peeta zavartan vállat von.
Felsóhajtok, majd folytatjuk utunkat hazafelé. Azt kívánom, bárcsak másik úton mennénk haza, de nincs másik út, úgyhogy ez alkalommal is el kell mennünk a felirat mellett, amelyen kiskutyákat kínálnak eladásra. Telnek-múlnak az évek, de úgy tűnik, ebben a házban állandóan vannak eladásra szánt kiskutyák. 

Peeta rám néz egy pillanatra, és tudom, mire gondol. Régóta szeretne egy kutyát, de én mindig is valami koszos, mocskos szőrcsomónak találtam őket, akik túl sok odafigyelést igényelnek. A gyerekek mellett pedig semmi szükségem még valamire, aminek gondját kell viseljem.

- Olyan aranyosak! - Peeta a kiskutyákat nézi, akik a hóban játszanak, ugrándozva, és gurulva, ahogyan verekszenek.
- Nem - mondom határozottam.
- Nem mondtam, hogy szeretnék - mondja Peeta. - Csak azt, hogy milyen aranyosak.

Igen, az a szürke és fehér bolyhos golyó, tiszta, kék szemekkel, amelyek Peetára emlékeztetnek, valóban nagyon imádnivaló. De úgy tűnik, Peeta nem emlékszik a múltra, és nem tudja, milyen terhet jelentene egy kutya.

- Nagyon jó karácsonyi ajándék lenne a gyerekeknek - sugallja Peeta.
- Nem karácsonyozunk - mondom dühösen. Alig várom az új évet, mikorra végre minden véget ér és visszatér az élet a normál kerékvágásba a 12. körzetben, amikor már gyerekek sem foglalkoznak olyan öreg emberrel, aki nem is létezik, nemhogy "betörne" otthonaikba, és amikor már a felnőttek sem viselkednek olyan ostobán, mint a gyerekek, amikor már nincsenek haszontalan dekorációk, és amikor már nem sírjuk vissza idióta őseink hagyományait.

- Igen... már akartam veled erről beszélni. - mondja Peeta. - Tudod, mióta Dara idén elkezdte az iskolát, sokat hall a többi gyerektől a Télapóról. Beszélgettek erről Orionnal.
Felnyögök. És én még azt hittem, amiatt kell majd aggódnom, hogy az iskola a felkeléssel zaklatja majd fel a gyerekeimet. Erre kiderül, hogy a Télapó az, aki miatt igazán aggódnom kell. 
- Nos, megkérdezték, nálunk miért nem járt még eddig a Mikulás? - mondja Peeta. - Megmondtam nekik, hogy azért, mert megkérted, hogy ne jöjjön. Nem örültek neki. Azt szeretnék, ha idén megkérnéd a Télapót, hogy hozzánk is jöjjön. És szeretnék megünnepelni a karácsonyt, mint a többi gyerek.
- Mi soha nem csináltunk ilyet. Semmilyen ünnepet nem tartunk, hacsak nem vesszük annak az Aratást.
- De az emberek szeretik a karácsonyt! - mondja Peeta. - Az embereknek szeretnek adni, és élvezik, hogy megtehetik. Mivel korábban nem tehettük meg, most jó érzés. És legtöbben meg akarják adni gyerekeiknek, amit ők nem kaphattak meg.
- Ez csak kapzsiságra neveli őket.
Peeta vállat von. - Én csak azt tudom, hogy tényleg szeretnének karácsonyozni.

Odaérünk a bejárati ajtóhoz, belépünk. Delly van a gyerekekkel, ő vigyáz rájuk. Végignézek gyerekeim arcán és zavarba jövök. Nyilván én is szeretnék többet megadni nekik, mint amennyit én kaptam gyerekként. De a karácsony mindig olyan túlzásnak tűnt számomra. Semmi szükségük rá. Mégis szeretnék. Felsóhajtok. A Télapó pedig mindenki másnak hoz ajándékot. Szörnyű lenne nekik, ha mi kimaradnánk. Így, amikor odaszaladnak hozzánk, hogy köszöntsenek minket, kezd elpárologni a határozottságom.

Az Éhezők Viadala 2012-ben - 8. rész, Augusztus

Augusztusban felpörögtek a szereplőválogatással kapcsolatos hivatalos bejelentések, a kintiek pedig 18-án megkapták DVD-jüket is. Nekünk még csak a forgalmazóról volt infónk, aztán később kiderült, az sem volt még végleges. 

Nikola képei folyamatosan gyűltek a bejelentések nyomán!

2012. december 26., szerda

Stábtagok karácsonyi fotói

A filmek szereplői Twitteren osztották meg képeiket karácsony alkalmából: Sam Claflin elfáradt a forgatás során, Alexander Ludwig családi körben élvezte a szeretet ünnepét, Lenny Kravitz kemény maradt és még ilyenkor is kocog kutyájával, LeRoy-jal, Tiffany Waxler (10. körzet) és Elena Sanchez (8. körzet, Cecelia) pedig szintén megleptek minket egy-egy róluk készült képpel:




Az Éhezők Viadala 2012-ben - 7. rész, Július

Az Éhezők Viadala és a Futótűz közötti időszak átvezetés jellegét hangsúlyozta a július-augusztusi oldalfejléc, és természetesen a bejegyzések között is volt ami még az első filmre, illetve olyan is, ami a Futótűz előkészületeire vonatkozott:


  • A július nagyrészt a szereplőválogatásokról szólt, mégis sokszor úgy éreztük, lassan telik az idő, hiszen a Lionsgate lassacskán kezdte csak kihirdetni az első k/K/iválasztottakat. Az első hivatalos bejelentésük július 9-én érkezett, ekkor azt hirdették ki, hogy Plutarch Havensbee szerepét Philip Seymour Hoffman kapta meg. 
  • Rögtön másnap ismét bejelentést tett a Lionsgate, ekkor vált hivatalossá a tény, hogy a Kiválasztott című kötetet 2 részben filmesítik meg [de miért pont azt???], és hogy a két film 2014. november 21-én illetve 2015. november 20-án kerül majd a mozikba. Ennek örömére gyorsan csináltam is egy-egy visszaszámlálót, amelyek az oldalsáv alján számolják a filmekig hátralévő másodperceket :)
  • Júliusban aztán elért a végzetem, és a feszült várakozás hatására végül mégiscsak összegyűjtöttem a lehetséges Finnick jelölteket. 21 név volt a listán, amelyen Sam Claflin még csak fel sem merült. Pedig róla egyre többet hallhattunk pletykákat, az MTV már érvelő jellegű cikket is jelentetett meg vele kapcsolatban. A Lionsgate azonban nem-és-nem nyilatkozott a szereppel kapcsolatban, ami hónap végére elég zavaró kezdett lenni.
  • A hónap következő fontosabb eseménye a Comic Con volt, ahol Amandla Stenberg, Willow Shields, Jack Quaid, Dayo Okeniyi és Alexander Ludwig képviselte az Éhezők Viadala szereplőgárdáját. Róluk többféle képet láthattatok, videointerjúkat fordítottam és végül egy szimbolikus jelentésű Entertainment Weekly portrét is kaptunk a kis csapatról. 
  • Július 17-én mindenféle előzmény nélkül (úgy értem róla előzőleg nem voltak híresztelések) a Lionsgate bejelentette, hogy Wiress szerepét Amanda Plummer alakítja majd a Futótűzben. 
  • Hónap vége felé egy másik nagyobb díjátadón tarolt a jelenség, mégpedig a Teen Choice Awards-on, ahol a 11 jelölésből 9-et vihettek haza. A díjátadón csak Josh-t láthattuk, akit viszont ITT újra megnézhettek. 
  • Alig ocsúdtunk fel a TCA sikeréből, máris megtudhattuk, hogy Johanna Mason szerepét Jena Malone alakíthatja a Futótűz filmváltozatában. Ez nagy meglepetést nem okozott, hiszen róla már hó elejéről voltak értesüléseink, ráadásul Josh (valószínűleg teljesen véletlenül) el is szólta magát az egyik TCA-s interjú során. 
  • A hónap során igyekeztem nyomon követni a Futótűz forgatási helyszíneiről szóló híreket is, amelyek aztán egymásnak ellentmondónak bizonyultak. Hónap elején még úgy tudtuk, Kauain lesz az Arénában zajló jelenetek forgatása, majd ennek cáfolatát is olvashattuk. Az már csak később derült ki, hogy végül valóban mégis egy másik Hawaii szigeten, Oahu-n zajlik a forgatás ezen része. 
  • Hónap végére találtam egy nagy nagyon klassz és részletekbe menő elemzést, amely az Éhezők Viadala film- és könyvváltozata közötti különbségeket taglalja. Kicsit valóban túlágosan aprólékos, de azért klassz kis gyűjtemény. 

2012. december 25., kedd

Az Éhezők Viadala 2012-ben - 6. rész, Június

A június a nyár ígéretén kívül hozott díjesőt és szereplőválogatás pletykákat:


  • Hónap elején az MTV Movie Awards borzolta a hangulatot, amely valóban nagyon fontos díjkiosztó, hiszen a mozinéző rajongó fiatalok szavaznak, és ad egyfajta képet arról, melyik franchise a legdivatosabb, legsikeresebb az adott évben. Az idei év úgy tűnik ilyen szempontból egyfajta Éhezők Viadala hatalomátvétel volt, amivel kapcsolatban nekem személy szerint vegyes érzéseim voltak, persze Éhezők Viadala fronton örültem az elért sikereknek. Az MMA-nak több bejegyzést is szenteltem, a leglényegesebb infókat itt, itt és itt lehet visszaolvasni. 
  • Szárnyaltak a szereplőválogatás pletykák. A Lionsgate ezen a ponton még semmit nem kommentált, újságírói értesülésből viszont jó sok volt. Érdekes végigkövetni a LaineyGossip Finnick-pletykáit: először úgy tűnt, Finnick szerepére a már múlt hónapban felmerült hármasból Armie Hammer lehet Francis Lawrence-befutója, majd az, hogy az Armie Hammer iránti érdeklődés megcsappanni látszik, így Garrett Hedlund került vezető helyre, majd végül ugyanez a forrás tájékoztatott minket először arról is, hogy Sam Claflin képbe került. Szerencsére azonban a hír Mags-pletykája hamisnak bizonyult.
  • Ekkoriban derült ki az is, hogy Philip Seymour Hoffman várható Plutarch Havensbee szerepére.
  • Júniusban hallottunk először híreket arról is, hogy Francis Lawrence megkereste a sorozat szereplőit és elbeszélgetett velük karaktereikről és a folytatással kapcsolatos elképzeléseikről. Josh még az MMA során nyilatkozott erről, Jenniferről képi bizonyítékaink vannak, végül pedig Elizabeth Banks-nek is kellemes benyomása volt. 
  • Június végén Chicagoban zajlott egy rajongói találkozó, ahonnan sok infót kaptunk. Itt olvashattok az előkészítő csapat tagjait alkotó színészekkel készült interjúból, Willow Shields-szel való interjúból,  az Amandla Stenberggel és Jackie Emersonnal készült interjúból, végül a Dayo Okeniyivel és Eric Henninggel (irányítóközpontos statiszta) készült interjúból részleteket.

Újabb Éhezők Viadala TV-s ajánló

Az Egyesült Államokban január 1-jén lesz az első film TV-s debütálása az EPIX nevű csatornán, ez alkalomból korábbról már láthattatok egy TV-s ajánlót. Íme az újabb, amely csak összemossa a filmet, Alicia Keys Girl is On Fire című számával annak ellenére, hogy tudjuk, a kettőnek semmi köze egymáshoz.

2012. december 24., hétfő

Boldog Karácsonyt!

Nagyon kellemes, békés, boldog ünnepet kívánok minden ide látogatónak!! :)


Az Éhezők Viadala 2012-ben - 5. rész, Május

Májusban kissé visszaestek az Éhezők Viadalával kapcsolatos újdonságok. Az film lecsengőben volt, a DVD-ről még nem nagyon volt infó, a Futótűz előkészületei pedig szintén nagyon kezdeti szakaszban voltak. Azért született jópár bejegyzés, nem unatkoztunk.
Az oldalon akkortájt ez a fejléc uralkodott. Bár még Éhezők Viadala, de megjelentek az első lángnyelvek is :)


  • Május 1-jén indult útjára a Futótűz felelevenítését célzó sorozat, az Olvassuk újra! rovat. Bár hosszú távon nem lett akkora sikere, mint reméltem, de azért remélem, másnak is élvezetes volt újragondolni, feleleveníteni, elmélyíteni a történteket.
  • Május elején adta ki a Lionsgate közleményét Francis Lawrence szerződtetéséről, aki rögtön nyílt levéllel fordult a Film Hivatalos Facebook oldalának rajongóihoz, arra buzdítva a rajongókat, írják meg, mi az, amit feltétlenül látni szeretnének a filmadaptációban. 
  • Eszter bukkant rá valahol a világhálón egy nagyon remek fanfiction-re, amihez hasonlót azóta se találtunk, de EZT szerintem érdemes újraolvasni. Szerethető írás, kellemes hangulattal! 
  • Bár úgy tűnt, nem igazán kezdődtek el a Futótűz előkészületi munkái, mégis májusban röppentek fel az első hírek arról, hogy a folytatás forgatása nagyrészt Atlantában zajlik majd. 
  • Bár nekem ez is későinek tűnt, de a kintiek legalább már májusban megtudhatták, hogy augusztus 18-án juthatnak hozzá az Éhezők Viadala DVD és Blu-Ray verzióihoz, és hamarosan a DVD részleteit is megismerhettük. Szerencsére aztán ezen extrák nagy részét azóta mi is láthattuk!
  • Úgy tűnt, május végén megkezdődtek a Futótűz szereplőválogatásai, legalábbis ekkor kaptak szárnyra az első pletykák a legnagyobb várakozás övezte szerep, Finnick kapcsán is. Nagyon sokáig úgy tudtuk, hogy Armie Hammer, Taylor Kitsch és Garrett Hedlund közül kerülhet ki a sokak által kedvelt karakter alakítója. Ekkor még nem is sejtettük, mekkora meglepetés vár ránk ezügyben.

Éhezők Viadala Könyves Játék - Eredményhirdetés

Nos, elérkeztünk a november közepén meghirdetett játék végéhez!!
Lezajlott a 12 forduló, amelyre sok-sok helyes válasz érkezett fordulóról-fordulóra.

Részemről mindenkinek köszönöm a részvételt, és gratulálok a helyes válaszokhoz, az igyekezethez, kitartáshoz! :) Remélem, tetszettek a kérdések, élveztétek a játékot, a helyes válaszok keresgélését!

És ahogyan ígértem, a játéknak győztese is van, akinek neve és egy általa választott, az oldal témájához illeszkedő kép vagy videó kikerül ide az oldalsávba, és egy darabig (február végéig, március közepéig) kinn is marad.

De most már nem húzom tovább az időt... 

A játék győztese... dobpergés... :))) nem más, mint: Hipp

Gratulálok, Hipp, és kérlek, írd meg a hungergames@mailbox.hu címre, mit szeretnél, ha megjelenne az oldalsávban, csatolva, vagy linkkel, függően attól, milyen jellegű a választott dolog!

Természetesen a többieknek is köszönöm a játékot, az ugrás után pedig megnézhetitek a rész-eredményeket és a teljes végeredmény-listát! Kérek mindenkit, hogy ha úgy érzi, valahol elírtam, elszámoltam a pontját, kommentben jelezze, mi és melyik fordulónál nem stimmel. Ha elírtam valamit, természetesen javítom!!

2012. december 23., vasárnap

Katniss, Effie és Haymitch az MTV 50 legjobb mozis karakterének listáján

Az elmúlt napokban az MTV közzétette az év 50 legjobb mozis karakterének listáját, 50-től visszafelé 10-esével. Tegnap értek a végére és a listán három Éhezők Viadala karakterrel is találkozhatunk: Haymitch a 30., Effie a 10., Katniss pedig a 2. helyén végzett ezen listának, őt már csak a Bosszúállók Hulk-ja előzte meg. Nézzük, hogyan fogalmaz velük kapcsolatban az MTV:

A képet a TheHob szerkesztői állították össze


30. hely, Haymitch Abernathy (Éhezők Viadala)
Az Éhezők Viadala alkoholista "háborús" veteránja, Haymitch létfontosságú szerepet játszik a főhős, Katniss fejlődése szempontjából. Sokkal több, mint egy egyszerű mentor, Haymitch ugyanis nem csupán Katniss saját erősségeire és gyengeségeire világít rá, de azt is megmutatja a lánynak, mi válhatna belőle is, ha Panemet továbbra is az Éhezők Viadala felhasználásával kormányozzák. Haymitch nem csak Katniss jövőjének szelleme - de ő az is, aki némi lazaságot és humort csempész ebbe a sötét hangulatú disztópikus filmbe. 

10. hely, Effie Trinket
Kifogástalan modora és vitatható erkölcsei ideális Éhezők Viadala-beli kísérővé teszik Effie Trinketet. A 12. körzet kísérőjének haja, amely akár a vattacukor, festett arca és tökéletes előadásmódja remekül képviseli a Kapitólium stílusát és hozzáállását ebben a kietlen és hatalmas szegénység sújtotta körzetben. Elizabeth Banks Effie karakterét épp a megfelelő mennyiségű nevetségességgel ábrázolja, így Effie-nek sikerül Katniss és Peeta kiválasztását valami olyasmivé alakítani, ami ezáltal még szürreálisabb és félelmetesebb lesz.

2. hely, Katniss Everdeen
A bajba-esett kislány őstípusának megfelelő ellenszere Katniss Everdeen, aki erős harcos, és aki nem gondolja meg kétszer, hogy önként jelentkezzen a húga helyére a film címében olvasható halálos kimenetelű vetélkedőbe - még úgy sem, hogy tudja, nem sok esélye van a túlélésre. Mégis életben marad, íjával és nyilaival, ravaszságának köszönhetően túljár ellenfelei eszén, hogy győztessé válhasson. Tanulság minden jövőbeli disztópikus diktátor számára: hogy soha ne köss bele egy Lángra Lobbant Lányba, mert akkor el fog hagyni a remény!

A lista 34. helyén egyébiránt Jennifer Lawrence egy másik karaktere, Tiffany található a Napos oldalból, amelyet - ne feledjük - január 10-től mi is megnézhetünk a mozikban!

UPDATE: bbogi kérésére íme az MTV listái:



Éhezők Viadala Könyves Játék - 12. forduló


Ezzel pedig elérkeztünk a "karácsonyváró" játékunk utolsó fejezetéhez. :)

A 12. forduló kérdése tehát az utolsó, amely Kiválasztott könyvváltozatára vonatkozik. Ne feledd, az 1. helyes megoldást beíró kommentelő 3, a következő 5 helyes megoldást küldő 2, az ezutániak pedig 1-1 pontot kapnak, amelyeket folyamatosan számolok majd. Ügyelj rá, hogy ennek ellenére ne kapkodj, ellenőrizd megoldásodat, vagy valamiképp légy biztos annak helyességében, mert javítást NEM fogadok el.  Tehát csak akkor küldd el a válaszod, ha biztos vagy benne! :)

A válaszokat ide írd KOMMENTBE, semmiképpen ne a chatbe!!

A játékba bármikor - később is - be lehet csatlakozni, nem kötelező minden fordulóban részt venni, viszont kérlek, ha nem regisztrálva, vagy névvel írsz választ, akkor is válassz egy nevet, amihez beírhatom majd a pontjaidat! Köszönöm!
A játékról egyébként ITT mindent elolvashatsz!

A 12. forduló kérdése a következő :


"Katniss úgyis azt választja majd, akiről úgy gondolja, nélküle nem tudna életben maradni."

Ki mondja ezt a mondatot Katniss-szel kapcsolatosan?


A válaszadás határideje 24 óra, vagyis ezúttal 2012. december 23. (vasárnap) 15:00

Jó játékot, és soha ne hagyjon el benneteket a remény! :)

A helyes válasz: Gale volt az, aki így vélekedik.

Ahogyan ígértem, eredményhirdetés: holnap, azaz december 24-én 9 órakor!! :))

Éhezők Viadala ajándékozási útmutató

Tavaly karácsony előtt is volt egy hasonló poszt, ám azt én magam gyűjtögettem, most megtette helyettem a Movies.com oldala, amely rajongói oldalak szerkesztőinek ajánlásait írta össze. 

Éhezők Viadala Gyűrű
Nincs abban semmi rossz, ha Éhezők Viadala díszbe öltözik az ember, hogy bizonyítsa panemi önérzetét, ám  vannak olyan rajongók, akik finomabb módját választják rajongásuk bizonyításának. Akár munkába, akár egy esti buliba megy az ember, felkaphatja ezt az Éhezők Viadala Gyűrűt, amelyet a Twilight Eyes Studio forgalmaz. A Movies.com szerkesztője, Perri már fél éve hordja, és sok dicséretet bezsebel érte. Elegáns a megjelenése, mégsem ordít róla, hogy Éhezők Viadalás, mégis felkelti a figyelmet, de ha valakinek megtetszik a design, büszkén hirdethetjük rajongásunk tárgyát. Az etsy.com-on, ahol megrendelhető, forintosított ár jelenik meg, mégpedig 6250 Ft-ot kell/lehet fizetni érte.


Éhezők Viadala témájú gyertyák
Ha gyertya-rajongó is vagy, vagy így ünnepek táján szívesen gyertyázol, akkor ezt biztosan szeretni fogod. Ezek a Liz Shulze által tervezett kézi-készítésű gyertyák nagyon egyediek, és sokféle kapható belőlük. A cikk a Nagy Mészárlás feliratú gyertyát ajánlja, amelynek trópusi virág illata a Nagy Mészárlás Arénájára emlékeztet, egy olyan trópusi paradicsomra, amely sokkal sötétebb és veszélyesebb, mint amilyennek tűnik. Nekem személy szerint a 4. körzet gyertyája tetszett meg a maga óceán kékségével és friss, óceán tiszta illatával. A gyertya 8 dollárba kerül, vagyis (az oldal szerint) kb 1818 Ft-ba.

Éhezők Viadala Falgrafikák
Soha nem lehet túlzsúfolt egy fal, főleg, ha Éhezők Viadaláról van szó, ugye? A Fathead nevű cég, amely fali grafikák gyártásáról ismert, egy fantasztikus Éhezők Viadala-sorozattal állt elő. Világ életedben életnagyságú Peetára (vagy Gale-re) vágytál az ágyad mellett? Bár ezt talán egyesek morbidnak gondolnák, semmi gond, álmod valóra válhat. Két méretben kaphatóak Katniss, Peeta és Gale alakok, van Éhezők Viadala Fecsegőposzátás logó, és egy posztermásolat is. A fenti linken szintén láthatjátok az árakat is, amelyek átszámolva 20.000 Ft fölött vannak, ami talán kicsit húzós a mi magyar pénztárcánkhoz. Így aztán valszeg mégsem ébredünk életnagyságú Gale és Peeta látványára...


FAME: Suzanne Collins
Mit kaphat egy rajongó, aminek mindene megvan? Ajándékozd neki a kedvenc sorozatának szerzőjéről szóló könyvet. A FAME: Suzanne Collins című könyv elmeséli Suzanne Collins életét, iskoláitól, és karrierjének korai szakaszától kezdve, amikor gyerekeknek szóló TV-műsorokban dolgozott, egészen addig, hogy hogyan kezdett írni, és hogyan született az Éhezők Viadala sorozat. Olvass Suzanne Collins meteor-szerű szárnyalásáról képregény formájában. A könyv az Amazonon megrendelhető, 8 dollárért, más kérdés, hogy kb 3-szor ennyi a szállítási díj, és itt is volt már szó róla korábban.



Éhezők Viadala karácsonyfa díszek


Szintén az Etsy.com-on kaphatóak ezek a karácsonyfadíszek, amelyek árát viszont nem találom, ám ajánlója, Crystal a Mockingjay.net oldaláról azt írja, drágán vette őket, de megérte, és hogy egyszerűen nagyszerűen néznek ki a karácsonyfán. Igazi Éhezők-viadala hangulatot kölcsönöznek ugyanis a fának.


Éhezők Viadala kreatív poszterek

Az Etsy művésze Leah, aki a Blueleaf Creative szakembere néhány igazán nagyszerű posztertervvel állt elő. A használt színek élénkek ugyan, ám a könyves utalások elég finomak ahhoz, hogy nyugodtan elhelyezhesd otthonodban ezeket a posztereket anélkül, hogy elvakult rajongónak néznének. Egy nagyszerű átmenetet képez a fiatal között, aki rajongói emléktárgyakat gyűjt, és a felelősségteljes felnőtt között, akinek mutatnod kell magadat. A poszter ára átszámítva 2925 Ft, több poszter pedig még ITT látható.




Éhezők Viadala asztali naptár
Nincs is jobb módja a Futótűz mozis megjelenéséig való visszaszámlálásnak, mint egy asztali naptár. Ez a naptár segítségünkre lehet abban, hogy felidézzük kedvenc jeleneteinket az Éhezők Viadala filmváltozatából, és minden reggel arra emlékeztethet minket, hogy kedvenc ágyunkban való ébredés soha nem lehet olyan rossz, mintha az Arénában kellene nekikezdenünk a következő napnak. És akárhányszor fordítunk egyet a naptárban, eszünkbe juthat a mondás, hogy "Soha ne hagyjon el a remény!" Amúgy ez is egy egészen olcsó darab, forintra átszámolva 1250-ért megkapható az Amazonon.

Az Éhezők Viadala 2012-ben - 4. rész, Április

Az április az Éhezők Viadala lecsengéséről és még inkább a váratlanul jött rendezőváltásról szólt.

Miközben a film egyre nagyobb bevételre tett szert a mozikban (4 hétig volt listavezető), újabb és újabb TV Spotok jelentek meg, hogy legalább a film sikerével becsábítsák a moziba azokat, akiket eddig még nem sikerült.


2012. december 22., szombat

Az Éhezők Viadala 2012-ben - 3. rész, Március

Na, ha a februárt nehéz volt összeszedni, akkor sejthetitek, hogy a márciusban született 107 bejegyzésből különösen nem könnyű összefoglalót írni, de azért ennek is nekifutok :) Ez volt ugyanis a film bemutatójának hónapja, amikor rengeteg új infó áradt: TV Spotok, jelenetfotók, sőt jelenetek is, dübörgött a promó, és megérkezett a film a mozikba, amelyet mi is láthattunk, véleményeket írhattunk, olvashattunk róla. És elkezdtünk kitekinteni a Futótűzre is!!

Az oldal is egy filmes hangulatú fejléccel volt látható:


Egyik kedvenc TV Spotom:



És persze a hónap fő attrakciója, a premier:


Ismét az ugrás után olvashattok részleteket, cikkajánlókat a hónap történéseiből:

2012. december 21., péntek

Véget ért a Futótűz forgatása?

A cím azért kérdés, mert a Lionsgate mindezt hivatalosan még nem jelentette be, ám néhány stábtag már írt erről twitterén: 

Sam Claflin: Az Éhezők Viadala: Futótűz forgatásának utolsó napja, és máris hiányzik. Köszönöm mindannyiótoknak ezt a hihetetlen élményt!

Stephanie Leigh Schlund: Életem egy csodálatos szakasza fog most lezárulni. Köszönöm Istenem, hogy eljátszhattam Cashmere-t az 1. Körzetből. A LEGJOBB idők voltak!

Bruno Gunn viszont azt kérdezi rajongóitól, hogy szerintük Brutus melyik oldalon állt volna a felkelés során, ha túléli a Nagy Mészárlást?
A kérdés nem rossz. Ti mit gondoltok? :))

Az Éhezők Viadala 2012-ben - 2. rész, Február

A február már olyan szinten volt tömény és tartalmas, hogy válogatni is nehéz belőle, de megpróbálok a legfontosabb részletekre szorítkozni.

Az oldalt ezzel a fejléccel láthattátok ebben a hónapban:



Még február elején megjelent az utolsó előzetes is, ami nagyon szívszaggatóra sikerült:


Szinte napról napra jelentek meg új jelenetfotók, és egyre több újság címlapján láthattuk viszont a film főszereplőit:



  


És akkor az izgalmasabb bejegyzések február hónapból:

2012. december 20., csütörtök

Az Éhezők Viadala előzetese a legnézettebbek között

A YouTube közzétette az idei év legnézettebb előzeteseinek listáját, amin természetesen az Éhezők Viadala is helyet kapott, mégpedig a 4.-et. Igazából számomra nem is ez a meglepő, hanem az, hogy nem a hosszabb, hanem a később megjelent rövidebb előzetes került a listára, ez:


A lista 5. helyén a Revolution TV-s előzetese, amely sorozatnak annyiban szintén van Éhezők Viadala vonatkozása, hogy láthatjuk benne Maria Howell-t, aki a Futótűzben Seeder szerepét alakítja majd. A 4. helyen tehát az Éhezők Viadala fenti előzetese (amit amúgy nem az eredeti - nagy nézettségű - linkről tudtam betenni, hanem egy másikról, ugyanis azt pont nem nézhetjük ebben az országban - köszi, Lionsgate). A 3. helyen a Ted, 2.-on a Skyfall, 1. helyen pedig a Sötét lovag felemelkedése végzett.
Forrás: ET Online