2012. október 23., kedd

Összefoglaló a Panem Companionról

Emlékszem, amikor szó volt erről az Éhezők Viadalához kapcsolódó társkiadványról, akkor sokunkban felmerült iránta az érdeklődés, így aztán megörültem, amikor ma találtam róla egy összefoglalót, hiszen, ha már mi nem juthatunk hozzá a könyv magyar verziójához, legalább valami részletesebbet megtudunk róla:


Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy lehetőségem nyílt rá, hogy elolvashassam V. Arrow The Panem Companion című könyvét (amelyet majd 2012. decemberétől dob piacra a Smart Pop Books kiadó [- és többek között az Amazonon is előrendelhető]). Ez egy nagyon sokak által keresett könyv; én pedig meglepetten tapasztaltam, hogy a szerző milyen részletességig utána járt azoknak a dolgoknak, amire én magam nem is gondoltam volna. Belegondoltál valaha, hogy minden egyes karakter nevének külön jelentése van? Ha igen, mindenképp vedd meg a könyvet! Minden tiszteletem V. Arrowé, aki olyan sok energiát fektetett abba, hogy ezt a könyvet a nyilvánosság elé tárja, amely olyan sok új mélységre és jelentésre világít rá a sorozat elhivatott rajongói számára. Én magam még nagyobb tisztelettel fordulok Suzanne Collins felé is, aki egyértelműen sokkal jobban átgondolta a legapróbb részleteket is, mint ahogy azt egy átlagos olvasó gondolná.


A könyv kifejetten megcéloz egy célcsoportot: mégpedig az olyan elszánt rajongókat, akiknek semmi nem lehet elég az Éhezők Viadalából. Aki nem tartozik közéjük, annak bizonyos helyeken unalmassá válhat a könyv. Tudván azonban, hogy a könyv azoknak íródott, akik többet szeretnének megtudni arról a világról, amelyben Katniss él, nagyszerű dolog, hogy rávilágít olyan részletekre, amelyek fölött az ember egyébként elsiklik, amikor csak úgy egyszerűen a szórakozás kedvéért elolvassa a könyveket.

Kezdjük azzal, ami nem jó a könyvben. Időnként úgy éreztem, hogy túlzás olyan igazságtalanságokat keresni az Éhezők Viadala sorozatban, mint a rasszizmus, szexizmus és meleg-ellenesség. Nyilván vannak igazságtalanságok Panemben, ez az egész kiindulópontja. De mint az életben bármi más kapcsán is, ha valaki mindenütt hibát keres, az valószínűleg meg is fogja találni... még akkor is, ha azok az előítéletek nem is léteznek. Például a könyv túlságosan is elmélyed a nemi szerepek felcserélődésének vizsgálatában, ugyanakkor nagyon leegyszerűsítve tárgyalja azokat. Van még valaki a mai világban, aki úgy gondolkodik a férfi/női szerepekről,  és jellemvonásokról mintha azok kőbe lennének vésve? Hiszen nem ismer mindenki olyan férfit, akinek nőies jellemvonásai vannak vagy olyan nőt, aki hagyományosan "férfi" dolgokban bizonyul tehetségesnek?

És akkor a könyv jó oldaláról: soha nem gondoltam volna bele olyan lenyűgöző lehetőségekbe, hogy például erős valószínűsége lehet annak, hogy Prim és Peeta féltestvérek. (Igen, tudom: Mi van?? [Hű, és erre valaki nagyon rászólt, mikor legutóbb szó volt erről a kiadványról. Durva!! :)] ) Annie Cresta karakteréről szóló tanulmány érdekes és komoly utánajárásról tesz tanúbizonyságot; és természetesen a rajongók valószínűleg a Panem-térképet is imádni fogják. Ez a sorozat egyik legérdekesebb kérdése, mégis ez az, ami a legkevésbé kidolgozott [az eredeti könyvekben]. A könyv oly módon világít rá mai reality televíziózásunkra, amit a legtöbb ember nem is sejt. Lehet, hogy általános elgondolás, hogy a valóságshow "szemét" vagy hogy bűnös élvezet, a könyv azonban kőkemény információkat szolgáltat azzal kapcsolatban, milyen szerződéseket kötelesek aláírni valójában a mai valóságshow szereplők, felfedve ezzel jelenlegi valóságshow élvezetünk sötétebb oldalát. Miután az ember elolvassa a könyvet, kétszer meggondolja majd, mit nézzen meg.

Mindent összevetve a könyv egy informatív és alaposan átgondolt elemzése a Suzanne Collins által teremtett világnak, és feltár néhány párhuzamot Panem és jelenlegi társadalmunk között is. Részemről az ötfokú skálán egy erős négyest adnék rá.
Forrás

9 megjegyzés:

  1. Én ott megakadtam, hogy erős valószínűséggel Peeta és Prim féltestvérek....MI? Aztán, jobban belegondoltam, és így már nem is olyan lehetetlen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én nem értem :(( elmagyarázod?

      Törlés
    2. Prim anyja nagyon tetszet Peeta apjának,de valahogyan Pirmék anyja a segény fiut[katniss apját] választotta a gazdag Melark helyett.

      Törlés
  2. Hátha lesz Magyarországon is vmikor.. :)

    VálaszTörlés
  3. Peeta és Prim valószínűleg féltestvérek... most akkorát néztem, hogy majdnem kipattant a kontaktlencsém. :O

    VálaszTörlés
  4. Nekem sehogy nem jön ki, h Prim és Peeta féltestvérek lennének.... oké, hogy Peeta apukája oda volt Katniss anyukájáért, oké mindketten szőkék. Mi más kapcsolódás van? Ennyi alapján ez eléggé csak bele magyarázás.
    Jajj, de hatásvadász ez amúgy... mindenki (én is) felkapja a fejét erre a mondatra.... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én se nagyon látok reálisan hihető dolgot, persze lehet, hogy Katniss anyukája félrelépett egy adott ponton. De szerintem, ha Collins ezt bele akarja szőni a történetbe, ennél határozottabban teszi. Szóval igen, ez már nekem is a konspiráció kategória.
      És bár jó egy ilyen írás, valószínűleg vannak még benne olyan túlzások, amelyek miatt magam sem bánom, hogy nem adok ki érte többezer forintot...

      Törlés
  5. Amúgy ez a Peeta-Prim rokoni dolog, annyira szappanopera szagú...

    VálaszTörlés
  6. lehet hogy féltestvérek de akkor szerintem Katniss és Peetea lennének féltestvérek mert Katniss született előbb és utána szakItottak... talán az úgy reálisabb...

    VálaszTörlés