2012. október 5., péntek

Jennifer Lawrence-ről a Variety-ben

Már a Hallgatás törvényében bemutatott alakításával felhívta magára a figyelmet a színészvilágban, amelyért Oscar-díjra is jelölték, világszerte ismertté azonban csak a kasszasikert elérő Éhezők Viadala által vált, amelyben Katniss Everdeen szerepét alakítja, és amely után még jobban megnőtt iránta a kereslet. Nemrégiben David O. Russel könyvének, a Silver Linings Playbook filmadaptációjában láthattuk a Torontói Filmfesztiválon. 


Érdemes tudni róla: "A filmgyártás nagyon jó mulatság, még úgy is, hogy minden filmben más stábbal dolgozik az ember, de mindig ugyanolyan - jó, vidám és elragadó. Kell egy bizonyos személyiségtípus a mozikészítéshez, nem kell túl komolyan venni az életet, hiszen végtére is az ember csak filmet készít és jól érzi magát."

Bölcs tanácsa: "Próbálj meg szíínészkedni néhány évig és ha nem megy, próbálj ki valami mást. Ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyek jónak hangzanak, de ki kell tartani és az ember álmai egy napon valóra válnak, de ez egy nagyon ingatag szakma, teljesen véletlenszerű és kiszámíthatatlan, nem olyan, mint például az ügyvédé, ahol az ember letesz egy vizsgát és máris azzá válik."

Átlagos munkahete: "Napi 12-13, heti 60 óra."

Magánélet és a munka egyensúlyáról: "Mindig vannak barátaim városon belül és kívül is. És amikor nem kell dolgoznom, teljesen ki kell kapcsolni mindent. Még mindig azokkal járok szórakozni, akikkel mindig is jártam, a munkámon kívül semmi más nem változott az életemben. Ha az ember körül van egy csapat másik ember, akik nem vátoznak, akkor remélhetőleg te sem fogsz."

Szenvedélye a jótékonyság: "Van otthon egy jótékonysági szervezet, amit szeretek, a neve Bellewood. Ez egy otthon, ahol (nevelőszülők által nevelt) gyerekek élnek Kentuckyban és a csaláodm farmja nyitva áll ezen gyerekek előtt nyaranta. Ez egy iskola, de a gyerekek megtanulnak kertészkedni és más különböző készségeket is - klassz hely."
Forrás: Variety

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése