2012. október 10., szerda

A Futótűz lehetséges jó, rossz és nehezen megvalósítható jeleneteiről

A Movies.com legfrissebb Éhezők Viadalával kapcsolatos cikkében azt taglalja, hogy az Éhezők Viadala filmváltozatának figyelembe vételével melyek lehetnek majd a Futótűz jó, rossz és nehezen megvalósítható jelenetei. A várakozás ideje alatt jó egy kicsit ezen is elmorfondírozni:

Klassz jelenet: A Győztesek Összefognak

Érdekes végignézni, hogy az Éhezők Viadala Kiválasztottjai miként próbálnak kapcsolatba kerülni egymással, mielőtt belépnének az Arénába, ám a Viadal előtti keveredés a Futótűzben új értelmet nyer. Ezúttal a jelöltek nem csak erősek vagy gyöngék, képességeik alapján ítélik meg őket, és mivel ezek a képességek nagyon különbözőek, így körülbelül egyforma erősségűeknek értékelhetőek. Nem csak azokat látjuk, akik meghalnak, vagy valamiért feltűnőbbek a többieknél, hanem kéz-a-kézben látjuk mind a 24 győztest, akiket előzőleg megismerhettünk, aminek több, mint elégnek kell lennie ahhoz, hogy egy bizonyos üzenetet sugározzanak, amelynek hatására a közönséget kirázza majd a hideg, mielőtt még váratlanul elsötétülnének [a Panem lakóinak] képernyői.


Lehet, hogy rosszul sül el: Lángra Lobbant Lány - 2. felvonás

Emlékezhetünk még a Lángra Lobbant Lány és Srác egyenruhákra az Éhezők Viadalából. A kiváló filmkészítésnek köszönhetően Gary Ross végülis egész jól megoldotta a dolgot - mégis, jobb lett volna, ha tökéletesen sikerül a jelenet. A Futótűzben van egy Izzó Szén Ruha és egy menyasszonyi ruha is, előfordulhat, hogy mindkettő ugyanolyan rajzfilmszerűen fog festeni, mint az első rész ruhái. Ahelyett, hogy csak egy egyszerű ruhát adtak volna Katnissre, a tüzet pedig egy különálló egységként kezelték, sokkal realisztikusabb lett volna a Megnyitó Ünnepség ruhája, ha a kettőt jobban ötvözték volna. Az azonban, hogy elérjék, hogy egy hófehér menyasszonyi ruha elégjen, és helyét egy fekete szárnyakkal tarkított fecsegőposzáta szerelés vegye át, elég nagy hőstett lenne.
[Magánvéleményem szerint a szenes ruha nem okozhat gondot, talán a Step Up 3D-ben lehetett látni hasonlókat!]

Nehéz lesz megoldani: Az erőtér megvalósítása

Az, hogy a Kiképzőközpont és az Aréna erőterét vizuális effektek felhasználásával készítsék el, az jó és rossz irányba is elmehet. Nagyon kifinomultnak kell lennie ugyanis ahhoz, hogy logikusnak tűnjön, hogy a társaságnak csak az értelmesebb tagjai - például a 3. körzet elektronikai zseni párosa - vegyék észre. Ezt a kifinomultságot azonban nagyon nehéz ábrázolni szélesvásznon, különösen, ha digitális effektekről van szó, vagyis megkockáztathatjuk, hogy nem fogjuk érzékelni a Kiválasztottakat és a Játékmestereket elválasztó erőtér rezgéseit vagy akár azt is, hogy annyira nyilvánvaló lesz, mintha egyfajta irracionális titkos fegyver lenne.
[Ezt meg tökre úgy tudnám elképzelni, mint télen, amikor a fűtőtest felett a meleg levegő olyan furcsán vibrál. Azt is csak akkor vesszük észre, ha nagyon figyeljük. Egy jó rendezőnek ez nem szabadna, hogy gondot okozzon.]


Klassz jelenet: A fecsegők támadása

Azt hiszed, az Éhezők Viadala mutánsai kegyetlenek voltak? Akkor várj, amíg meglátod a Futótűz fecsegőt. A 74. és 75. Viadal közötti leglátványosabb és legzavarbaejtőbb különbség, hogy a Játékmesterek ezúttal nyíltan használják a pszichológiai hadviselést. Nem kell hozzá habzó szájú számítógépanimált lényeket létrehozni. A fecsegő csak egy egyszerű madár azzal a kegyetlen tulajdonsággal, hogy képesek az emberi hangokat beszédet sőt, egyes emberek hangját is utánozni. Ami a Futótűz minőségét illeti, a fecsegők egyidejűleg jelképezhetik egy ördögien felépített Aréna fenyegetését és emlékeztethetnek az Arénán kívüli életre is.


Lehet, hogy rosszul sül el: Mutáns majmok ábrázolása

Könnyen elképzelhető, hogy a Futótűzben látható fecsegők mutáns majmok ábrázolása az Éhezők Viadala vadászdarazsaira és a mutánsok ábrázolásához lesz hasonló, vagyis míg az egyik ténylegesen hasonlít majd az eredeti állatra, a másik teljesen számítógépanimált lesz, ezáltal azonban kevésbé valósághű.
Persze érthető, hogy hatalmas kontraszt van a majmok kezdeti békéssége majd hirtelen támadása között, és egyáltalán minden Arénában rejlő veszélyt nehéz ábrázolni, de az nem lenne baj, ha ezúttal ez a kontraszt kicsit kevésbé lenne éles. A vizuális effektekre szánt pénzt el lehet költeni másra is, különösen, ha olyasvalamiről van szó, amit már láttunk az előző filmben is.

Nehéz lesz jól ábrázolni: Katniss megcsókolja Gale-t

Az Éhezők Viadalában nagyon esetlenül kezelték Gale féltékenységét. Amikor Katniss és Peeta csókolóznak az Arénában, Gale pedig otthonról követi az eseményeket, nagyon szomorú fejet vág. Ami azt illeti, ez lehetett volna rosszabb is, ha Katniss kettejük közötti őrlődését egyfajta szerelmi háromszögként ábrázolják, egyfajta Alkonyat-mintára, vagy kaphattunk volna kicsit több érzelmet és romantikát is.
Ami ebben a pillanatban döntő fontosságú, hogy ez [a Katniss-Gale csók] a könyvben el van kicsit nagyolva, csak Katniss elmélkedik azon később a csókról, vagyis ezt elvileg nem láthatnánk a képernyőn. Ennek a csóknak azonban nagy hatása kell, hogy legyen mindkét karakterre, és ez egy fontos pillanat kell, hogy legyen, különben megint megvan a rizikója, hogy ezt is ügyetlenül fogják kezelni.

Klassz jelenet: Katniss és Snow elnök közös jelenete

Világos, hogy Katniss és Snow elnök az Éhezők Viadalában nem találkoznak szemtől szemben, a két kőkemény karakternek azonban nagyon fontos jelenete van a Futótűzben. Rögtön az elején egy csodálatosan zavarbaejtő jelenetsort láthatunk kettejükkel, Jennifer Lawrence és Donald Sutherland személye pedig minden bizonnyal garantálni fogja a túlnyomórészt erős színészi előadást, ezáltal pedig csakúgy, mint a könyvben, ez a pillanat sokszor visszaköszönhet majd a történet folyamán.


Lehet, hogy rosszul sül el: Arénán kívüli jelenetek a Viadal alatt

Az Éhezők Viadala sokkal inkább magáról a Viadalról szól, mint a Futótűz. Szükséges volt, hogy kitekintsünk az Arénából, egyrészt, hogy jobban megértsük magát a Viadal menetét is, és hogy valami megtörje a monotóniáját annak, hogy Katniss fel-alá rohangál az erdőben. A Futótűzben azonban, ha mindent megmutatnának, ami a Mészárláson kívül zajlik, akkor túl hamar lelőnének bizonyos csattanókat. Ráadásul Katniss ezúttal végig jó társaságban van, és hogy a csapat tagjai közötti kapcsolatrendszert minél jobban megmutassák, a lehető legtöbb időre van szükség. 
[Mondjuk ez csupán egy jó forgatókönyv kérdése, emiatt nem aggódnék.]

Nehéz kérdés: Annie Cresta

Tudom, hogy sokan csalódottak lesznek, ha ez megtörténik, de benne van a pakliban, hogy Annie Cresta nem fog megjelenni a Futótűzben. Katnissnek hány emberrel való kapcsolatára is kellett odafigyelni az Éhezők Viadalában? Peeta a legfontosabb, de a "maradék időt" Ross Haymitch, Cinna, Ruta, Gale és még sokan mások között osztotta fel, és így sem jutott mindenkire elég. 
Nem elég, hogy ezeket a kapcsolatokat a Futótűzben is ápolni kell, de Katnissnek új ismerősei is lesznek. Igen, valóban Annie karaktere teszi Finnick személyiségét kerek egésszé, de nem lesz könnyű ábrázolni a fecsegős jelenetben, hogy mennyire odaadóan szereti őt Finnick, majd meghallgatni Peeta részletes magyarázatát arról, ki is ez a lány egyáltalán. Persze ott van az is, hogy Annie karakterének nem csak az a célja, hogy Finnick érzéseit megmagyarázza, hanem Annie által megismerhetjük Finnick egy másik oldalát is, amelynek nagy hatása van Katniss-szel való kapcsolatára.
Az persze kár lenne, ha Anniet teljesen kihagynák a Futótűzből, azonban csak akkor lenne értelme betenni, ha lenne egy közös jelenete mondjuk Finnickkel. Ha azonban Annie nem kerül be a Futótűzbe, akkor azzal szinte lehetetlenné tennék a Kiválasztott filmekben való megjelenését, ami pedig a filmek rovására mehetne.
[Én ezt is kicsit túlaggódásnak érzem, bár tény, hogy minden érv megáll a lábán. Mindazonáltal a sorsolásnál lehetne forgatni egy drámai Annie-Finnick jelenetet, amikor Mags önként jelentkezik, a fecsegős jelenetnél esetleg ábrázolni, mit képzel Finnick, hogyan kínozzák Annie-t, de ez elég is lenne. Megalapozná a karakter bevezetését és választ adna minden kérdésre. Állítólag könyvhű a forgatókönyv, bízzunk benne, bár hallottuk ezt már egyszer...]

Nos, ha vannak gondolataitok a fentiekkel kapcsolatban, vagy bármi várakozásotok, félelmetek a filmmel kapcsolatban, ne fogjátok vissza magatokat, jöhetnek a vélemények :)

5 megjegyzés:

  1. Nem lehet mindenki elvárásainak megfelelni, de nagyjából egyet értek a cikkben leírt félelmekkel. Remélem, hogy benne lesz, és jól ki fogják hozni, hogy a Katniss mennyire tehetetlennek érzi magát abban a helyzetben, hogy nem kell gondoskodnia a családjáról, és Gale sincs mellette olyan gyakran..
    Az a helyzet, hogy ha a film összességében jó lesz, nemhiszem, hogy sokakat fog érdekelni, hogy Katniss esküvői ruháján mennyire látszik majd, hogy CGI.. így volt ez az Éhezők Viadalával is, gagyibb volt a tűz mint lehetett volna, ez tény, de maga a jelenet olyan hatásos volt, hogy libabőrös lettem tőle :)
    Ja és nagyon várom Katniss és Snow elnök jelenetét!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Először is köszönjük Ancsi a cikket, nagyon érdekes. :)

    Én személy szerint bízom Lawrence-ben, remélem a csapatába vett néhány olyan trükkmestert, akiknek köszönhetően élethű CGI munkákat fogunk látni. Mert mondjuk engem picit zavart, hogy az első részben bénán égett Katniss és Peeta ruhája. Olvasáskor nagyon vártam, hogy filmben is lássam ezt a jelenetet, erre icikét csalódnom kellett. A Futótűz izzó és égő/átváltozó ruháira is kíváncsi vagyok, mert kulcsfontosságú jelenetek.
    Ott vannak a majmok - kétlem, hogy a dühös állatcsapatot olyan művin sikerül majd ábrázolniuk, mint az Éhezők Viadalánál a mutánsokat.
    A Katniss-Gale csók miatt sem aggódom. A színészeken múlik az egész, és ők jók.

    VálaszTörlés
  3. Érdekes, hogy nekem tetszett a Lángra Lobban Lány ruha, mind a felvonuláson, mind pedig az interjúnál. Én nem éreztem annyira művinek, kihozták a helyzetből, amit tudtak.

    A mutáns majmok miatti aggodalom jogos talán a fentiekből és pont azért, mert az Éhezők Viadala mutásai nagyon gagyik lettek, és nekem az nagy csalódás volt, hogy meg sem próbálták érzékeltetni, hogy közük van a halott kiválasztottakhoz. Az pedig külön felháborított, hogy a 21. században, amikor a CGI fénykorát éli, Ross még magyarázkodott is, hogy nem lehetett megoldani. Mert manapság MINDENt meg lehet. Nem akarta, nem volt rá ideje, nem tudom. Viszont, ha Hitchkock Madarait le tudták forgatni 50+ éve, akkor a mutáns majmok sem okozhatnak problémát.

    A Katniss-Gale csók miatti aggodalmat hisztinek érzem: ha jól építik fel érzelmileg a Futótűz elejét, bele kell férnie, és meg lehet oldani jól.
    Annie Cresta dettó, ezt leírtam a posztban.

    Az Arénán kívüli jelenetekkel kapcsolatban nem pontosan értek egyet, én szeretnék megint bekukkantani a vezérlőterembe. Hogy reagálnak, amikor rájön a csapat az órás trükkre, vagy a szituációra, amikor megpörgetik őket, ilyenek. Nyilván a háttérben zajló csavarokat nem kellene mutatni.

    Amúgy ezeket a Movies.com-os cikkeket - érzésem szerint - egy hozzánk hasonlóan lelkes újságíró írhatja, aki nagyon sajátjának érzi a dolgokat.
    A filmmel meg megint úgy fogunk járni, mint legutóbb: mindenkinek van egy kép a fejében, mindenkinek más, és majd senki nem lesz elégedett :)))

    VálaszTörlés
  4. jaj azok a mutánsok.. én előbb láttam a filmet, minthogy olvastam volna a könyveket, és az a jelenet utólag elkeserítő lett..
    a majmok annyira nem érdekelnek itt, a poszátás 'óracikkely' (nincs jobb szavam rá :) ) jobban érdekel, hogy hogy oldják meg mind technikailag (hogy csak vmi hangok jönnek a madarak felől, vagy esetleg úgy is tűnnek mintha beszélnének.. ilyesmi) mind a színészek a játékukkal mennyire tudják velem majd elhitetni az érzelmeiket :)
    ezért is szerettem az éhezők viadalát, ott elhittem, hogy Katniss sír, hogy Katniss majdnem beleőrül a fájdalomba, hogy Peeta mennyire szerelmes.. :)

    VálaszTörlés
  5. Végre eljutottam odáig, hogy elolvassam a cikket. Köszi Ancsi!
    Én legjobban a győztesek összefogását várom, egyszerűen imádom a hatásvadász jeleneteket. A könyvben is az egyik kedvencem volt az interjús rész. Viszont nem hiszem, hogy a majmokkal túl sok gond lenne, se a Gale csókkal…. Annie-n már csak azért sem aggódom, mert az Éhezőkbe is simán be tudták rakni, hogy Katniss apukája, hogy halt meg, akkor Annie-t is be tudják rakni egy visszaemlékezésbe vagy bármibe.
    Nekem a fő problémám, hogy azt, hogy fogják megcsinálni, hogy Katniss azt gondolja, mindenki Peetát akarja megmenteni, miközben itt ott azért vannak rá utalások, hogy nem Peeta a lényeg.
    Igazából azt remélem, nem csak azoknak lesz tökéletesen érthető a Futótűz, akik olvasták. Legyen meg a logikája mindennek, és akkor tökély lesz. :)

    VálaszTörlés