2012. október 31., szerda

Dayo Okeniyi, az úriember

Dayo Okeniyivel a Geek Media Expo-n készítettek interjút Nashville-ben, erről és ennek körülményeiről mesél az egyik helyi munkatárs nagy lelkesedéssel. Kicsit személyes, ugyanakkor elég tartalmas írás következik, viszont épp ezért tetszik nekem :)
A cikkből megtudhatjátok, hogyan kapta meg Dayo Thresh szerepét, milyen volt a forgatás, milyen iránymutatást kapott Dayo Gary Rosstól a forgatáson és egy újabb kivágott jelenetről is hallhatunk tőle, amelyben megtudhatjuk (végre - engem mindig is érdekelt), hogyan zajlott a Cato-Thresh harc - legalábbis a filmes verziója:

Igazából a 12 éves lányom előbb találkozott Davoval, mint én. Dayo épp íjászleckéket adott a GMX-en [Geek Media Expo], ahol egy barátom társaságában jelent meg a lányom, és amikor Dayo meglátta a lányomat (aki Rutának öltözött), teljesen felvillanyozódott, és megkérte, hadd csináljanak egy közös képet! A nap hátralévő részében lányom a hetedik mennyországban érezte magát. "Anya, Ő kérte, hogy csináljunk közös fotót!"

Később a Zöld Szobában találkoztam Dayoval, bemutatkoztam, és elmondtam, hogy én fogom levezényelni a vele tartott kérdezz-feleleket. Szuper aranyos volt, és ami még fontosabb, egy Beatles-póló volt rajta, szóval elnyerte az elismerésemet.

Később a kérdezz-felelek előtt Dayo pontos volt, a terem pedig zsúfolásig telt Éhezők Viadala rajongókkal. Én utánanéztem kicsit Dayonak, kiírtam pár kérdést, amiről úgy gondoltam, mindenkit érdekelhet, és úgy terveztem, hogy legalább az idő felében a rajongók kérdezhetnek. Ez a terv kicsit félrecsúszott, amiko a Dayoval való egyeztetés után úgy döntöttük, hogy 15 percesre rövidítjük a kérdezz-felelek idejét, hogy legyen lehetőség arra, hogy mindenki, aki szeretné közös képet készíthessen vele. Mondtam már, hogy Dayo egy úriember?

Dayo a cikk szerzőjének két lányával

Nos, nincsen átiratom a kérdezz-felelek szekcióról - hátha valaki felvette és felteszi majd Youtube-ra - de a saját kérdéseim megvannak, és készítettem jegyzeteket, amiket megosztok most veletek. A kérdezz-felelek maga jó buli volt, Dayoval könnyű beszélgetni. Eléri, hogy mindenki ellazuljon mellette, és őszintén szólva magam is úgy éreztem, mintha egy barátommal csevegnék. Nos, egy nagy teremnyi baráttal, ami azt illeti.

Azzal kezdtük, hogyan kell pontosan kiejteni a nevét (Dye-oh, nem Day-oh), mesélt egy kicsit arról, hogy Nigériából, Lagosból származik, hogy 2003-ban költözött az Államokba, jelenleg pedig főiskolára jár és vizuális kommunikációból készül diplomát szerezni.

Mivel általános iskolás kora óta színészettel foglalkozik, úgy döntött, ott hagyja főiskola mellett végzett munkáját, Los Angelesbe költözik és megpróbál betörni a színészet világába. Nyilván mind nagyon örülünk, hogy így tett! Két évig élt Los Angelesben, és ahogy ő fogalmazott, egy bútorozatlan lakásban élt, és egy matracon aludt a földön.

Annak története, hogy hogyan érte el az áttörést, igazán nagyszerű - lényegében meghallgatásról meghallgatásra járt, amikor valakinek, akinek nem jut eszembe a neve (lehet, hogy jobb jegyzetet kellett volna készítenem??) megakadt rajta a szeme, Dayo pedig padlót fogott, amikor az illető megkérdezte tőle, hogy ki az ügynöke, mire Dayo közölte, hogy "Olyanom nincs." Erre a válasz az volt, hogy "Na, akkor majd hamarosan lesz." Dayo azt hitte, hogy a fickó csak azért mondja ezt, mert Hollywoodban mindenki ezt mondja, ám három napon belül egy menedzser ügynökség felhívta Dayot, hogy hamarosan szeretnének vele találkozni, ha ez neki is megfelel.

Dayo nekünk így folytatta: "Mire én: Milyen hamar? Akár azonnal is ott lehetek, ha akarják.
Lényeg, hogy így aztán lett menedzsere és hamarosan egy új projekt kapcsán meg is keresték. Dayo érezte, hogy valami nagy dolog van készülőben, mert a telefonban nagyon óvatosan fogalmaztak, azonnal be kellett mennie az irodába és aláírni egy titoktartási kötelezettséget, mielőtt odaadták neki a szöveget, amit a meghallgatáson kellett mondania.

Az Éhezők Viadalára hallgatták ekkor meg, kifejezetten Thresh szerepére. Pár napja volt, hogy megtanulja a szöveget, és lenyűgözze a nőt, aki majd meghallgatja. De nem mondhatott minderről SENKINEK semmit, még az anyukájának sem. Szóval annak ellenére, hogy azt mondták neki, hogy nem fogja megkapni a szerepet, ennek az egésznek csak az a célja, hogy kicsit gyakorolja, milyen egy meghallgatás, begubózott a kis lakásába, megtanulta a szöveget, elment a meghallgatásra, és mint azt mindannyian tudjuk, meg is kapta a szerepet.

Amikor megkérdeztem, mennyire ismerte az Éhezők Viadalát a meghallgatás előtt, azt válaszolta, hogy tudta, amit minden más fiatal színész is Los Angelesben, ez az a munka, amiben mindenki részt akart venni. Ezért aztán, amikor megkapta a szerepet, megvette mindhárom kötetet és mindössze két nap alatt ki is olvasta az egész sorozatot. 

Megkérdeztem, rájött-e, milyen fontos Thresh karaktere az egész történet ívében, ő pedig azt válaszolta, egészen addig nem tudatosodott ez benne, amíg meg nem nézte a filmet. 

Eztán a forgatásról kezdtünk beszélgetni. Azt mondja, teljesen elképesztő élmény volt, és mindenkit megkedvelt, akivel együtt dolgozott. Szereplő társaival gyorsan összebarátkoztak és még mindig tartják a kapcsolatot. Mindenki nagyon laza volt és szerény, az egész élmény egy kis független film vagy főiskolai darab meghittségére emlékeztetett, amelyet történetesen Gary Ross rendezett. 

Miután leszálltak Észak-Karolinában, egy kocsiba került Isabelle Fuhrmannal (Clove alakítójával), aki kezet rázott vele, és így mutatkozott be: "Helló, Isabelle vagyok, és te fogsz megölni.
A legelső jelenet, amelyet forgattak, a Bőségszaru jelenet volt Jennifer Lawrence-szel és Isabelle Fuhrmannal. Újra és újra elpróbálták. 

Eredetileg lett volna a filmben egy jól megkoreografált késes jelenet Isabelle és Dayo között (bár ő megpróbálta erőltetni Gary Rossnak, hogy az emberek arra számítanak, hogy ő egy kővel öli meg Clove-ot!), ami nagyon király lett volna. Aztán több hétnyi próba után, végre elérkezett a jelenet forgatása és Gary így szólt: "Na. Nincs harc, nincs kő. Ez egy nagyon szenvedélyes pillanat. Egyszerűen öld meg!"
Mire Dayo: "Micsoda?"
"Egyszerűen öld meg. Kapd fel és öld meg, ahogyan bárki mással tennéd. Tudod, törd ki a nyakát."
Szóval így történt, hogy a kővel való megölésből (könyves változat), egy szuper jól megkoreografált késes-harcon át (próbák), eljutottak oda, amit mi is láthattunk a filmben, hogy egy szenvedélyes, pillanat hevében történő gyilkosság lett az eredmény.


Dayo ezután vicces stílusban eljátszotta, anyukája mit reagált, amikor megnézte a filmet.
- De Dayo, miért ölted meg azt a szerencsétlen kislányt?
- Anya, hisz ez csak egy film. Igazából nem öltem meg.
- Ez igaz, de ez akkor sem rád vall - miért ölted őt meg?

Ezután az filmre való felkészülésként végrehajtott rengeteg edzésre tértünk át, hiszen, ahogy azt már sejthetitek is, a forgatás komoly fizikai igénybevételt jelentett. A színészek trénerei volt katonák voltak és szigorú diétára fogták őket. Nem fogyaszthattak szénhidrátot, fűszereket, csak fehérjét és zöldségeket. Naponta két órát edzettek. Az eredeti terv az volt, hogy első ránézésre mind vékonynak, soványnak látsszanak, de aztán maradtak annál, amit a filmben is láthattunk.

Amellett, hogy Dayot egy hosszabb jelenetben láthatjuk Isabelle-lel, eredetileg lett volna a filmben egy Cato-Tresh harc is. A tervek szerint a fiúk verekedtek volna és épp Thresh állt volna nyerésre, ám ekkor jelentek volna meg a mutánsok, amelyek elragadták volna Thresht, így Cato megmenekült volna. De aztán megállapították, hogy erre a jelenetre nincs elég idő a filmben, szóval kivágták. Bár, ahogy Dayo fogalmazott: "És tudjátok, Thresh legyőzhette volna Catot!" [A könyvben, ha jól rémlik, még bőven sötétedés és a mutánsok megjelenése előtt legyőzi Cato Thresh-t, de részemről mindig kíváncsi voltam rá, hogyan. Ez - a filmben - megállta volna a helyét. Kár, hogy kivágták...]
Mire én megkérdeztem: "És mi a helyzet Katniss-szel?"
Dayo rámkacsintott, és így válaszolt: "Ó, kérlek."

Egy dolog, amit még kiemelt, a DVD volt - ha még nem szerezted be a DVD-t, tedd meg, mert rengeteg csodálatos extra látható rajta, egyik ezek közül a "Kiválasztottak naplója". Ez igazából az ő (a Kiválasztottakat alakító színészek) ötlete volt, hogy megcsinálják, így az ember beleélheti magát az Éhezők Viadala forgatásának élményébe.

Aztán közelgő munkáiról beszélgettünk (a Spectacular Now és a Runner Runner című filmekben láthatjuk, ez utóbbiban Justin Timberlake mellett), mindkettő nagyon nagyszerűen hangzik, szívesen megnéznénk őket.

Ezután a közönséghez fordultunk, akik szintén tehettek fel kérdéseket, és volt is köztük néhány nagyszerű, és mesélt néhány érdekes történetet még (amelyek során Obama elnököt is eljátszotta), szóval az egész nagyon jól sikerült.

Én pedig persze nem tudtam megállni, hogy ne így zárjam a beszélgetést: "Meg szokták hogy a 'Team Peeta' vagy a 'Team Gale' táborát gyarapítom-e, de azt kell mondanom, sokkal inkább Thresh a kedvencem."
Erre ő felnevetett és így válaszolt: "Soha ne hagyjon el a remény!"

A tömeg éljenzett és úgy tisztelegtek előtte, ahogyan a filmben is szokás, Dayo pedig, ahogy ígérte, minden egyes rajongóval összeállt egy-egy közös kép erejéig. Később visszamentem, hogy vegyek néhány aláírt képet tőle a lányaimnak, amikoris kiderült, hogy a bevétel nem az övé lesz, hanem egy jótékonysági szervezet javára gyűlik. Ahogy mondtam, úriember. HungergamesTrilogy

2 megjegyzés:

  1. nagyon jó cikk, tetszik :) Köszi Ancsi, hogy felraktad :)

    VálaszTörlés
  2. Kár, hogy kihagyták ezt a jelenetet :/ Pedig titkon reménykedtem benne a film előtt, hogy legalább a filmből megtudjuk, hogy hogyan nyert Cato. És nem lett volna rossz a mutánsos megoldás, viszont az, hogy Peeta-ra és Katniss-re támadnak rá először a mutánsok sokkal nagyobbat üt :)
    A Tresh-Clove harcnál vártam én is a kővel való megölést, de így is tetszett. Persze gondolom a korhatár besorolás is befolyásolta a jelenetet.

    VálaszTörlés