2016. január 29., péntek

Francis Lawrence IMAX videóinterjú, 2. rész

A hétfői interjú folytatása 19 perc 30-tól, a filmek készítésének újabb izgalmas részleteiről és újabb kulisszatitkokról Francis Lawrence-szel. Klassz anyag, jó volt meghallgatni. A csúszás csak annak volt köszönhető, hogy özönlöttek a DVD-s anyagok  Összefoglaló ezúttal is az ugrás után.




  • A könyvek filmre adaptálásának nehézségeiről: A film készítő gárda (Francis Lawrence, Jon Kilik és Nina Jacobson producerek és Suzanne Collins) is nagyon szerették a könyveket és törekedtek rá, hogy a fontos dolgokat (nyilvánvalóan) és a lehető legtöbbet bemutassák a filmben. Ennek ellenére nyilván vannak veszteségek. Ilyen volt az is például, amikor a Kiválasztott 1. részének elejére nem tették bele, hogy Finnick egy szál alsógatyában rohangál, mert hangulatilag nem illett bele, bár Francis tudta, hogy ez felbosszantja majd a rajongókat. Felvették ugyan, de Francis szerint nem működött. [Kár érte, valóban.] Sőt, még a törölt jelenetek közé sem került.
    Ezen kívül vannak olyan karakterek, akiket megkedveltek a rajongók, ilyen volt például Madge, akit nem tudtak beletenni. Vagy Bonnie és Twill, akik egy hosszabb jelenetsor részét képezték a Futótűzben, amikor Katniss elmegy a tóhoz, ahol az apjával úszott, ott találkozik ezzel a 8. körzetből származó két lánnyal, majd amikor visszatér, majdnem rajtakapják a Békeőrök, hogy kiment az erdőbe. Ekkor derül ki az is, hogy lehet, hogy a 13. körzet létezik. Szóval szerették volna beletenni, de az nagyon elvitte volna a filmet más irányba. De összességében csak nagyon kevés dolog maradt ki, amit tényleg szerettek volna beletenni ezekbe a filmbe, de nem tudtak.
  • Előzményfilmek kérdése: felmerült már a kérdés a Lionsgate-nél, de Francis ragaszkodik hozzá, hogy ez csak akkor lenne jó, ha Suzanne Collins írná meg. De ez nehéz ügy, mert sok oka lehet annak, hogy egy ember visszamegy megnézni egy sorozat újabb darabját. Francis szerint ez Katniss miatt van, szóval Katniss nélkül rizikós lenne Éhezők Viadala filmet csinálni. De vannak olyan történetek, amit esetleg érdemes lenne feldolgozni Panem világában: például a Sötét Napok időszakát, hogy mi vezetett az első Éhezők Viadalához, vagy be lehetne mutatni akár egy másik viadalt. Francis-nek ebben a sorozatban az tetszett, hogy háború- és erőszak ellenes filmek voltak, szóval visszatérni egy Arénába csak úgy, az számára nagyon visszatetsző volna.
  • Rendezne-e Francis újabb franchise-t: nincs ellenére, de számára a történeten múlik minden.
  • Hogy érte el rendezőként, hogy a csatornában játszódó jelenetsor ennyire izgalmas legyen? Az egy nagyon összetett jelenetsor volt, szóval rengeteg vázlatot és tervet kellett készíteni előtte hozzá. Aztán volt egy kaszkadőr csapat, akik már a stáb előtt bementek a díszletek közé és videóhíváson keresztül egyeztették a részleteket Francis-szel. Ő kifejezetten élvezi ezeket a fokozatosan egyre izgalmasabbá váló jeleneteket, izgalmas ezeket felépíteni, és azt vallja, a dolgok sokkal izgalmasabbak, mielőtt ténylegesen megtörténnek. De ezen kívül rengeteget agyalt ezen, főleg azon, hogyan lehetne a várakozást még feszítettebbé tenni. Az egész jelenetsort 4-5 fontosabb momentum köré építették fel. 
  • Hogyan érték el, hogy a film megfeleljen a 13-as életkor besorolásnak, tekintve, hogy rengeteg dolog pontosan részletezve van a könyvben?
    Azt mindig is tudták, hogy az életkor besorolás szempontjából A Kiválasztott 2. rész lesz a legnehezebb dió, hiszen a rajongók szerették volna látni a legdurvább részeket is, például, amikor Boggsnak letépi a lábát a bomba vagy amikor Prim és a gyerekek felrobbannak a végén. Ezért aztán ezen jelenetek megtervezésekor nagyon gondosan át kellett gondolnia, hogyan közelíti meg ezeket. Illetve számára sokkal fontosabb volt az erőszak következményeinek ábrázolása, az pedig már nem a vérontás képi megjelenítéséről szól, hanem az érzelmek ábrázolásáról. Ezért aztán például a durvább jeleneteket füsttel enyhítették. Az életkor besoroláskor azonban az érzelmi mélység is elég lehet ahhoz, hogy elkaszálják a film 13-as besorolását, szóval meg kellett találni az arany középutat.
    Amikor először először bemutatták a Kiválasztott 2. részét az MPAA-nak [az Amerikai Médiatanács, ami az életkor besorolásokért felelős], 17 éves életkor besorolást kaptak. Aztán úgy kellett módosítaniuk a filmet, hogy lényegében ne változzon, mégis megkaphassák a 13-as életkorbesorolást. Ehhez vagy 4-5 alkalommal kellett tárgyalni velük. Például a sárga kabátos kislányt nem mutathatták a vérrel együtt, csak azt, hogy visít, a nyilvánvalóan halott szülei fölött. De a visítás idejét is óvatosan kellett belőni, mert ha túl sokáig hagyták volna, az túl erős érzelmi töltetnek minősül.
    Felmerül, hogy ez az MPAA elég szubjektív módon értékel, amire Francis elmeséli, hogy amikor elsőre ezt a bizonyos 17-es életkor besorolást megkapták, írt az MPAA-nak egy levelet, amelyben kifejtette, hogy mennyire támogatják ezt a történetet az iskolák, hogy beletették a tananyagba, hogy mi a mondanivalója a könyveknek, és elolvasták, megfontolták, együttműködtek Francis-szel, aminek ő nagyon örül.
  • A fickó, aki feltette az előző kérdést, azt mondta már akkor, hogy két kérdése lesz. A második a következő volt: "Megadná Jennifer telefonszámát?" :D Mielőtt jegyzetelni kezdenétek, elárulom, nem kapta meg :))
  • A mutánsok ábrázolása kapcsán lázong egy hölgy kérdező, aki azt rója fel Francisnek, hogy az első filmben a mutáns kutyáknak nem hasonlít az arcuk az elhunyt kiválasztottakra [ööö, azért inkább Gary Ross a felelős], de Francis megpróbálja védeni, hogy azért az nem lett volna olyan egyszerű, itt pedig fehér, emberszerű lények vannak a könyvben is ábrázolva és olyanok is jelentek meg. Aztán a csaj bevallja, hogy amúgy igazából nem is emlékszik már a könyvre. Francis azért megvédi magát, hogy rendben vannak ezek a lények.
  • Hogyan inspirálta Ridley Scott Alienje a csatornás jelenetsort? Leginkább azt próbálta maga elé képzelni, amikor megy Dallas abban a nagyon szűk csatornában, ami olyan szűk, hogy tudjuk, hogy szemtől-szembe fog találkozni a lénnyel. Nincs hova menekülni teljesen klausztrófób érzés és Francis szerette volna ezt a gondolatot átültetni A Kiválasztott 2. részébe, hogy viszonylag szűk legyen a csatorna és bezártság érzést keltsen, illetve a lények teljesen betöltsék azt. Tényleg nagyon alacsonyan volt a plafon, mindenkinek görnyednie kellett egy hónapig, folyamatosan beverték a fejüket a csövekbe és hasonlók.
    Vagyis ez jól mutatja, hogy a filmforgatás nem csupa csillogás, ennek a jelenetsornak a forgatása kifejezetten nyűgös volt. 
  • Mi a legáltalánosabb megjegyzés, amivel Francis rendezőként ellátja a színészeit?
    Nincs ilyen, hiszen minden egyes jelenet nagyon egyedülálló, sajátságos.
  • A rendezők általában családtagjaikat, barátaikat hívják meg filmjeik első vetítésére és megkérik őket, hogy kegyetlenül őszinték legyenek a véleményalkotáskor. Hogy megy ez Francisnél?
    Az ember mindig őszinte visszajelzést vár, de ennek a szakmának a legkülönösebb sajátságossága, hogy az ember nem tudhatja, kinek tetszett igazán a film, ki őszinte vagy sem. És nehéz is sokak számára, hogy megnéznek valamit aztán a szemedbe mondják, hogy mégsem tetszett. Ő nem a családjának és a barátainak mutatja meg először a filmet, hanem van erre egy "belső mag". Általában olyat igyekszik erre megkérni, akiben nagyon megbízik, és aki nem olvasta a könyvet és a filmet magát látja csak és nincsenek előzetes elvárásai. Ekkor az a célja, hogy lássa, hogy a dolgok tényleg működnek, hatnak, jó a ritmus, minden a helyén van. 
  • A végén megtudjuk, hogy a Collider IMAX sorozatának ez volt az első darabja és a riporter nagyon boldog, hogy ez épp Francis Lawrence-szel jöhetett össze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése