2016. január 25., hétfő

Francis Lawrence IMAX videóinterjú, 1. rész

Kicsivel a film megjelenése után volt egy exkluzív IMAX vetítés a Colliderrel, amelynek keretein belül volt egy hosszabb (röpke 40 perces) interjú is Francis Lawrence rendezővel. Kiteszem az interjút, az ugrás utánra pedig egy bő összefoglalót, de az anyag terjedelmére való tekintettel értelemszerűen ne szóról-szóra fordítást várjatok, viszont egy 2. részt igen (holnap!), mert egyben szerintem ijesztőnek tűnhet a mennyiség, viszont a tartalom meg van annyira izgalmas, hogy érdemes legyen elolvasni.




  • Egy film elkészítése nagyjából két-három év, ám ez alkalommal három filmet kellett elkészíteni három év alatt. Őrült három év volt Francis számára, de szerinte az ő első Éhezők Viadala filmje volt a legnehezebb, mert nagyon jó volt Az Éhezők Viadala filmváltozatának fogadtatása és meg akart felelni az elvárásoknak. Meg kellett felelni a filmbevételi elvárásoknak, a kritikusoknak is és a szereplőknek is, akik közül korábban csak Lenny Kravitz-cel dolgozott együtt. A legnehezebb az volt, amikor már forgatták a Kiválasztott filmeket, de Francis még nem tudta, milyen lesz a fogadtatása a Futótűznek. Végül ez jól sült el, szóval az őt ért nyomás egyfajta kreatív nyomás volt, nagyszerű emberek voltak körülötte és ott volt Suzanne Collins és a könyvek is. 
  • Francis Lawrence három év óta most először tudta nyugodtan otthon tölteni a Hálaadás ünnepét, most eresztett le hosszú idő óta először, pláne, hogy közvetlenül hálaadás előtt volt a sajtókörút, ami bármennyire izgalmas is volt, de lemerítette. Szóval a család örült, hogy újra láthatja hosszabb időre is.
  • Érdekes dolog lenne egy filmként megnézni A Kiválasztott 1. és 2. részét, de Francis szerint a két rész nem teljesen illeszkedik össze, hiányzik valami átkötő elem, túl hirtelen lenne a váltás. 
  • Lesz-e valamilyen Éhezők Viadala DVD/BD Gyűjtődoboz?
    Francis kizártnak tartja, hogy a Lionsgate ne lovagolna meg minden lehetőséget, szóval jó eséllyel számíthatunk ilyesmire és jó lenne, ha valami extra anyag is kerülhetne rá.
  • A törölt jelenetekről: ez alkalommal van a legkevesebb törölt jelenet, mert nagyon kevés teljes jelenetet vágtak ki teljes egészében a filmből. De van egy jelenet, amikor Peeta Sztár Osztaghoz való megérkezése után Katniss videóhívást kezdeményez a 13. körzettel és Haymitch-csel beszél arról, miért és hogyan került oda Peeta. De ezen kívül nem is nagyon van teljes törölt jelenet, inkább a látott jeleneteket nyirbálták meg. 
  • Volt-e olyan felvétel vagy jelenet, amit Francis nagyon szeretett volna, de végül nem jutott rá ideje?
    Francis itt arról kezd mesélni, hogy a Futótűz forgatásakor az atlantai részekkel még időben voltak, de a dzsungelben nem, mert az IMAX kamerák lelassították a forgatás menetét., ráadásul Hawaii-on rövidebbek a nappalok, így kevesebbet is tudtak forgatni egy nap alatt is. Ezeknek köszönhetően közel három héttel hosszabbodott a hawaii forgatás ideje [amit biztos veszettül bántak a szereplők :)] De a Futótűz forgatása idején bőven volt idejük, ami jó volt.
    A Kiválasztott 1. és 2. részét közvetlenül egymás után forgatták és összesen 155 forgatási napon keresztül dolgoztak három kontinensen. Ez idő alatt minden hatodik héten volt egy lazább nap, amikor a stáb együtt lazult és gyűjtött erőt a következő hat hétre, és ekkor volt egy megbeszélés is a következő hat hétre vonatkozólag. Szóval összességében Francis úgy érzi, mindenre elegendő ideje volt.
  • A Jennifer Lawrence-szel közös munkáról: Francis Lawrence-t szinte minden jelenetben meglepték Jennifer Lawrence színészi döntései. Leginkább azonban az lepte meg, hogy azt hitte, Jen majd mennyire akar próbálni, ehhez képest épp, hogy gyűlölte a próbákat. Ezért aztán ehelyett a forgatás előtt pár nappal Francis-szel leültek, végigmentek az egyes jeleneteken és megbeszélték azok érzelmi töltetét, hogy hol tart a karakter az általa megteendő úton és hasonlók. Közvetlenül a forgatás előtt pedig Francis már csak egyfajta kapaszkodókat adott Jennek, mégis működött minden. Amikor pedig elhangzik, hogy felvétel, Jen nagyon figyel -ami sokakra nem jellemző - és nagyon beleéli magát a jelenetbe, átérzi a hangulatát. Jennifer egy nagyon mélyen érző ember, ez is meglepte Francist. 
  • Film vagy digitális felvétel? Francis mindkettőt szereti, de ez alkalommal a digitális felvételre váltott.
    Nyilván itt az IMAX vetítés kapcsán a riporter az IMAX-kamerák használatával kapcsolatos kérdéskört erőlteti, Francis pedig azt mondja, jelenleg olyan történetet keres, ami egyáltalán képes visszaadni a mozis élményt. 
  • Hányszor vesz fel Francis egy jelenetet általában? Nem tud konkrét számot mondani rá, de volt egy jelenet, amikor A Kiválasztott 2. részének végén Jen sír a macskával, amit egyetlen egyszer vettek fel. Nem próbáltak előtte, csak megbeszélték a dolgokat és elsőre jó lett. De voltak olyan esetek - nem az Éhezők Viadala filmek esetében, hanem más filmeknél - amikor ez a szám 100 felett volt. Ez egy összetett jelenet volt a Legenda vagyokban, ahol sok apró részletre kellett odafigyelni. Ezt az egyetlen jelenetet egy teljes napon át forgatták és végül 125 felvétel készült belőle.
  • Némi mellékvágányként a riporter rákérdez arra, hogy hogy került bele a Superman óriásposztere a Legenda vagyok című filmbe, Francis erről is mesél, de számunkra ez itt most nem túl releváns.
  • Mit tanult, mit visz magával Francis a három Éhezők Viadala film forgatásáról?
    Már eleve az hatalmas élmény volt számára, hogy olyan történelmi helyeken forgathatott, mint a berlini Templehof repülőtér, de nyilván minden nap tanul valamit. Például hatalmas élmény volt számára együttműködni Philip Seymour Hoffmannal. Szerinte ő [volt] napjaink egyik legjobb színésze és abból, hogy átbeszélték együtt a történetet, beszéltek a karakterről, Francis rengeteget tanult tőle.
  • Mi volt a legkedvesebb élménye Francis-nek a Philip Seymour Hoffmannal közös munkából?
    A Kiválasztott 1. részének elején, amikor Katniss megismerkedik Coinnal és Katniss nem akarja ezt az egész Fecsegőposzátás dolgot, Coin és Plutarch pedig ott maradnak és azon gondolkodik Plutarch, hogy érhetné el, hogy a lány meggondolja magát és felveti, hogy küldjék vissza a 12. körzetbe. És amikor ezt elpróbáltuk, rendesen meg is csinálta, de aztán csak mondta és mondta, én pedig itt először láttam olyat, hogy egy színész tényleg a karakterévé lényegül át, és a végére átalakult az egész jelenet is pusztán attól, ahogyan [Seymour] csak mondja és mondja, hogy ezek a dolgok mit jelenthetnének. Hogy milyen hatással lehet egy lányra, aki már eleve poszttraumás stresszben szenved, ha visszaküldenénk egykori otthonába, ahol saját szemével láthatná az elszenesedett holttesteket, majd remélhetőleg ez cselekvésre késztetné a lányt. Sok színész hosszan tud beszélni a jelenetéről, de aztán már csak kevesen vannak, akik tényleg kiemelkedően meg is csinálják azt. Azt pedig, hogy Francis végignézhette ezt a folyamatot Philip Seymour Hoffmannál, valószínűleg egyik legizgalmasabb élménye volt ezen filmek forgatás során.
  • Mi az, ami az embereket ennyire megfogja az Éhezők Viadalában, hogy világjelenség vált belőle?
    Az egész onnan indulhat, hogy Suzanne Collins nagyon jó alaptörténetet írt egy jól elképzelhető világgal. Collins a háború következményeiről akart írni, amikor egy valóságshow-t nézett párhuzamosan az iraki háború híreivel. Ennek ötlete alapján kreált egy fantasztikus világot, benne csodálatos karakterekkel, amilyen Katniss is. Katnisst sokan szeretik, mert könnyű beleélni magunkat a helyébe, hisz nem egy szuperhős, valódi igényei, elképzelései és céljai vannak, ráadásul nem igazán szeretne hőssé válni. Ezért aztán vonzóvá válik az emberek szemében. Szóval ezt a nagyszerű történetet is csodálatos volt ezzel a fantasztikus szereplőgárdával megfilmesíteni és ez is bejött az embereknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése