A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.
Olyan élesen világít a napfény, hogy szemeim fájdalmasan vissza lecsukódnak. Miért vannak nyitva a rolók az ablakomon? Gyakorlatilag korom sötétség szokott lenni a szobámban. Néhány óvatos pillantás után megállapítom, hogy a bútoraim sem ismerősek. Összerezzenek, mikor rájövök, nem a saját hálószobámban fekszem.
- Igaz vagy nem igaz? - teszi fel egy mély hang a megszokott kérdést. Amikor végre leesik, hol vagyok, végre felhagyok vadászkésem keresgélésével.
- Mi van? - A szemeimet próbálom a lehető legkisebbre kinyitni, miközben a testem megpróbál felébredni az alvásból. Nem hallottam a kérdés első felét.
- Te. Tényleg igazi vagy?
Kinyújtózom és a másik oldalamra fordulok, így meglátom Peetát és összevonom a szemöldökömet. Peeta hátát az ágytámlának támasztva ül, arca ragyog.
- Valódinak tűnsz - mondja, miközben ujjával az oldalamon lévő puha bőrt piszkálja.
Cserébe megcsípem. Erősen.
- Jaaaj, aúúú. Határozottan igazi vagy. - Peeta fészkelődni kezd, kezeit védekezően kulcsolja össze maga előtt, miközben végig jóízűen nevet.
Olyan más, mint tegnap. Szemei sokkal élettelibbek, mosolya kevésbé mesterkélt, vállizmai nem olyan feszesek. Peeta a lepedővel takarózik, miközben úgy tűnik, a takaró nagy része körém csavarodott. Azon dolgozom, hogy lerúgjam magamról a takarót, hogy lábaim kiszabadulhassanak.
- Maradtál - mondja lágyan.
- Haymitch nem ért rá. - mondom pókerarccal.
A régi idők jutnak eszembe, amikor ilyenkor siettem haza, majd kimentem az erdőbe, hogy ott tölthessem az egész napot. Peeta azonban - aki általában koránkelő típus - nem úgy tűnik, mintha bármi erőfeszítést is tenni készülne azért, hogy kirugdaljon az ágyból, ami meglepő. Általában annak szenteli a reggeleket, hogy segítsen nekem. Néha az a legnehezebb, hogy egyáltalán kimásszak az ágyból. Ezután a nap többi része a kialakult rutin ködébe vész: vadászat, vacsora, este a kanapén, alvás. Egy ideje már nem töltöm az egész napot az ágyban. Az ablakon beáramló fények alapján ez a nap túl szépnek ígérkezik, hogy idebenn pocsékoljam el, de azért néhány másodpercig elmerengek a lehetőségen: benn maradni, ahol senki sem lát. Senkivel nem kellene szembenéznem Peetán kívül, aki viszont már így is a napi rutin része.
Olyan élesen világít a napfény, hogy szemeim fájdalmasan vissza lecsukódnak. Miért vannak nyitva a rolók az ablakomon? Gyakorlatilag korom sötétség szokott lenni a szobámban. Néhány óvatos pillantás után megállapítom, hogy a bútoraim sem ismerősek. Összerezzenek, mikor rájövök, nem a saját hálószobámban fekszem.
- Igaz vagy nem igaz? - teszi fel egy mély hang a megszokott kérdést. Amikor végre leesik, hol vagyok, végre felhagyok vadászkésem keresgélésével.
- Mi van? - A szemeimet próbálom a lehető legkisebbre kinyitni, miközben a testem megpróbál felébredni az alvásból. Nem hallottam a kérdés első felét.
- Te. Tényleg igazi vagy?
Kinyújtózom és a másik oldalamra fordulok, így meglátom Peetát és összevonom a szemöldökömet. Peeta hátát az ágytámlának támasztva ül, arca ragyog.
- Valódinak tűnsz - mondja, miközben ujjával az oldalamon lévő puha bőrt piszkálja.
Cserébe megcsípem. Erősen.
- Jaaaj, aúúú. Határozottan igazi vagy. - Peeta fészkelődni kezd, kezeit védekezően kulcsolja össze maga előtt, miközben végig jóízűen nevet.
Olyan más, mint tegnap. Szemei sokkal élettelibbek, mosolya kevésbé mesterkélt, vállizmai nem olyan feszesek. Peeta a lepedővel takarózik, miközben úgy tűnik, a takaró nagy része körém csavarodott. Azon dolgozom, hogy lerúgjam magamról a takarót, hogy lábaim kiszabadulhassanak.
- Maradtál - mondja lágyan.
- Haymitch nem ért rá. - mondom pókerarccal.
A régi idők jutnak eszembe, amikor ilyenkor siettem haza, majd kimentem az erdőbe, hogy ott tölthessem az egész napot. Peeta azonban - aki általában koránkelő típus - nem úgy tűnik, mintha bármi erőfeszítést is tenni készülne azért, hogy kirugdaljon az ágyból, ami meglepő. Általában annak szenteli a reggeleket, hogy segítsen nekem. Néha az a legnehezebb, hogy egyáltalán kimásszak az ágyból. Ezután a nap többi része a kialakult rutin ködébe vész: vadászat, vacsora, este a kanapén, alvás. Egy ideje már nem töltöm az egész napot az ágyban. Az ablakon beáramló fények alapján ez a nap túl szépnek ígérkezik, hogy idebenn pocsékoljam el, de azért néhány másodpercig elmerengek a lehetőségen: benn maradni, ahol senki sem lát. Senkivel nem kellene szembenéznem Peetán kívül, aki viszont már így is a napi rutin része.
