2011. november 27., vasárnap

A kiválasztott - vélemény

Míg az első kettő részt szép nyugodtan kivártam, a harmadikért már tűkön ültem. Az ok az, hogy könyvek mindkét esetben megleptek. Ha így belegondolok, leginkább a változatos és izgalmas történetvezetéssel, és azzal, hogy a fejezetek végén nem lehet letenni a könyvet, az valahogy akaratlanul továbbolvasódik. A harmadik kötettel kapcsolatban mégis vegyesek az érzéseim... VIGYÁZAT, SPOILERES beszámoló!

A harmadik kötet ugyanis már nem egy-egy Viadalról szól, hanem a lázadás, vagy mondjuk úgy forradalom/polgárháború kiteljesedéséről és végül győzelméről.
Már az elején furcsa érzéseim vannak. Egyrészről megértem Katniss elkeseredését, másrészt hiába nem függ a 13. körzet a Kapitóliumtól, engem nyomaszt a sok szabály, a kötelező időbeosztás. Tökre megértem Katnisst, amikor ezeket nem akarja betartani. Azt viszont élvezem, hogy ott van vele Gale. Pontosítok: hogy Gale van ott vele.

Katniss lázadásba való bekapcsolódása nagyon lassan bontakozik ki, mégis ismét azzal találom szembe magam, hogy csak úgy fogynak a lapok. Magával sodor a történet: a kórház bombázása a 8. körzetben, Peeta figyelmeztetése a bombázásra, a kerge-kandúr sztori az óvóhelyen, és a sok-sok Gale. Ahogyan félszavakból megértik egymást, és együttműködnek. Meg Haymitch - számomra - mindig váratlan reakciói. Szeretem, hogy van egy-egy humoros pillanat a kőkemény feszültség mögött. Örülök, hogy újra előkerül Finnick, és hogy a Futótűzzel ellentétben most tudom igazán kedvelni is. Tetszik a közte és Katniss közötti kapcsolat. Ez a bajtársiasság. A megértés. Viszont annyiszor használják a Fecsegőposzáta szót Katniss-re, hogy egyre kevésbé értem, miért Kiválasztott lett a könyv címének magyar fordítása??

A könyv közepén tartok, amikor Peetát kimenekítik a Kapitóliumból, s kiderül, hogy eltérítették. Tudatmódosították. Katniss pedig, hogy meneküljön a helyzet elől, a 2. körzetbe kéri magát harcolni. Megint csak pörögnek a lapok, én pedig azon filózok, hogy hol fogják majd szétszedni a történetet, hogy az utolsó könyvből két rész legyen? Teljesen értetlenül állok amúgy az ötlet előtt is, mert már az Alkonyatnál sem kedveltem, amikor eljátszották a HP-nál már bevált trükköt (ok, ott azóta megbékéltem a helyzettel :), itt pedig kifejezetten pofátlanságnak tartom, szakmailag pedig idióta ötletnek, hogy felezni akarjanak egy könyvet, amely harmadokból áll. Sebaj. Úgy tippelek, Peeta megmenekítése lehet az 1. rész konfliktuásának csúcsa, kérdés az, hogy be merik-e fejezni majd a filmet azzal, hogy Peeta nekimegy Katnissnek... Meglátjuk.

A háborús részeket már egyre nehezebben viselem. Sokszor irreálisan sok a veszteség, és ahogy haladunk a vége felé, egyre több kedvelt szereplőt veszítünk el. A kapitóliumi részt már kifejezetten nem szeretem. Addigra már kikristályosodik Coin jelleme, aztán elveszítjük Finnicket, és egyre több és több borzalmat kell átélnünk. Hiába kedvelem én jobban Gale-t, hiába kapjuk vissza a régi Peetát, nem látom, hogy Katniss bármelyiküket is szeretné. Ő csak nem szeretne egyedül lenni. A történet lassan szétcsúszik. A pontot az i-re a gyerekek és Prim halála teszi fel. Ekkor már gyűlölöm Collins-t. És hiába öli meg Coint, aki mindezt kitervelte, és Snow-t, akinek mindez a számlájára írható, ugyanúgy, ahogy Katniss se, én se találok vigaszt. Már atekintetben, hogy nem szeretem a végét. És a legvége sem ad bizakodásra okot.

Ez nem hepiend. És persze tudom, hogy a hiba nem Suzanne Collinsban, hanem bennem van. Mert hiába olvastam végig, döbbenettel vegyes borzongással az első két kötetet, valóban mindig nehezen viselem a diktatúra érzetét. Amikor nincs szabadság, amikor bármit megtehetnek emberekkel. És rettegek a háborútól. Amikor a győzelem mögött mindegy, milyen áldozat van. És ez volt az, ami miatt én a beszámolók alapján aggódtam is, hogy szeretni fogom-e, és igen, aztán a végét valóban nem tudtam szeretni, viszont ez a háború érzés igazán ebben az utolsó kötetben teljesedett ki. És hiába döntötték meg a diktatúrát, hiába élte túl mindezt Katniss, bennem dübörög a kérdés, hogy: tényleg megérte?? És cseppet sem csodálkozom, hogy Katniss nem tud elszámolni a lelkiismeretével.

És végül a szerelmi háromszögről. Igazából volt egy korábbi beszámoló, amely úgy volt megfogalmazva, amiből én azt a következtetést vontam le, hogy Katniss Gale-lel jön össze. Aztán nem. És bár megmagyarázza, hogy végül miért Peetát választja, igazából kicsit sem vagyok meggyőzve. Mert nekem úgy jön le - hogy bár szereti - de azért vele jön össze, mert ő volt éppen kéznél. Ő maradt ott. Mellette. És bár megértem, de tudom: én nem így választottam volna. De ez is belőlem fakad...

142 megjegyzés:

  1. ó, hát ezek után lehet, hogy inkább el sem olvasom. =/ nem számítottam nagy happy end-re, de ennek a közepe sem happy, szóval, pfú, meggondolom, hogy egyáltalán belekezdjek-e. :( nagyon vártam, de lelombozódtam. a sok halál sztem reális, mondjuk azt nem vártam volna, hogy Primet is megöli. akkor már inkább az anyjukat, köztük volt konfliktus, és az első könyvben felvázolt dolgok miatt, én nem békéltem meg vele.
    hogy Peetát választotta... meglepődtem. én nem őt akartam. bár igazából nincs vele bajom, de ha Gale-lel marad, az valamiért könnyebben elfogadható lett volna, nem?

    VálaszTörlés
  2. Ajjaj, az távolról sem volt kedvem, hogy bárki kedvét elvegyem. Úgyhogy gyorsan egy-két gondolat még.

    Bármelyik könyvet olvastad, volt hepiness a közepén? Az első a szinte biztos halálra készülődésről, majd a viadalról szól, végig nyomasztó, és érzelmileg az is megterhelő.

    A másodiknak rögtön az elején megjelenik Snow, az ebből származó feszültség rányomja a bélyegét a teljes könyvre, amelyet a szigor fokozódása, Gale megverése, és a Nagy Mészárlás, közvetlenül előtte Cinna halálával sem enyhít, sőt.

    Ennek ellenére szerettük az első két kötetet nem? De igen. Mégpedig a lendületes történetvezetés miatt, ami itt is fantasztikusan működik.

    A Gale-Peeta témához is még.
    Igazából a könyv szerint Katniss fokozatosan eltávolodik Gale-től, noha a harcban mindketten egymás mellett állnak. Mindvégig, amíg tehetik. Gale ellen szól, hogy gyakorlatilag ő ötletéből származik a módszer, amelynek következtében Prim (is) meghal, ami szintén nem tesz jót a kapcsolatuknak. Végül pedig azzal magyarázza, hogy Peetát választja, hogy nincs szüksége a Gel-ből áradó szenvedélyre, és gyűlöletre (A Katpitóliummal és a helyzettel szemben), hiszen ezek benne is megvannak, neki inkább a Peetából áradó napfényre és nyugalomra van szüksége. Mivel én emberként inkább a magamhoz hasonlót, és nem az ellentétet keresem, ezért nem tudom megérteni Katniss-t.

    De amíg tart az őrület, és tuti Team Gale leszek :-)

    VálaszTörlés
  3. Távolról sem volt _szándékom_ na. Így akart kezdődni a mondat :)

    VálaszTörlés
  4. nem is mondtam, hogy miattad. de amit leírtál, az tény, ami nekem nem tetszik. :(
    igaz - nem volt nagy örömködés sehol sem. de az első két kötetnél még tudtad, hogy lesz harmadik... hogy még bármi megtörténhet.
    pff, ennyi erővel nem is kellett volna választania. úgyis eldöntötte előre, hogy nem akar családot - vagy azóta megváltozott a véleménye? Peeta túl nyugis neki, túl... művészlélek. (nem mintha nem ölt volna, de akkor is).

    VálaszTörlés
  5. Az epilógusban lesz két gyerek... mert Peeta annyira akarta. Meg már az új rendszerben nincs viadal... Meg diktatúra sem. Legalább valami ;)

    VálaszTörlés
  6. Nekem tetszett a harmadik rész is. Szerintem így volt tökéletes. Maga a világ sem volt olyan, amiben elvárható lett volna egy ennél boldogabb vég. Az olvasás közben én hol imádtam, hol utáltam Collins-t, de a végére egy szó jött ki: ZSENIÁLIS.
    Nekem fura módon valahogy nem is Prim, hanem Finnick halála volt megrázó. Miután végre rendbejött, végre visszakapta a szerelmét, utána kell meghalnia. Nekem ez valahogy megrázóbb volt, mint az, hogy Prím meghal.
    Gale vagy Peeta? Nekem az elejétől kezdve Peeta volt a kedvenc. Valahogy Gale soha nem kapott annyi szerepet, lehetőséget az írónőtől, hogy megszerethessem. Persze, ott volt Katniss mellett, segített neki, mellette állt, de végül csak lelépett..
    Amiben igazat adok neked, az az, hogy számomra a három könyvön keresztül sem jött le, hogy Katniss melyik fiút is szereti igazán. Persze, abban a vészterhes időben, élet-halál harc közben nem az volt Katniss számára sem a legfontosabb, hogy melyik fiút akarja és kivel akarna együtt lenni. De a végére is úgy éreztem, hogy Katniss csak azért választotta Peeta-t, hogy ne maradjon egyedül, hogy legyen egy társa.
    Viszont mindenféleképpen Peeta kellett hozzá. Hogy is írta?
    "A túléléshez nem a benne lobogó tűzre, a lelkében izzó haragra és gyűlöletre van szükségem. Abból ugyanis bennem is van elég. Nekem tavasszal a pitypangra van szükségem. Az élénksárga virágra, amelyik az ujjászületést jelenti a pusztítás helyett."
    Katniss-ben épp elég harag volt, hogy Gale ezzel csak rossz irányba vigye tovább. Peeta nyugodtsága kellett neki, hogy tovább tudjon élni, mégha rémálmokkal is..
    Ráadásul szerinted meddig tudott volna együtt maradni Gale és Katniss azzal a "talán" tudattal, hogy Gale miatt kellett meghalnia Primnek?
    Szerintem a választ mind a ketten tudjuk...:).

    Tetszett a kritikád, bár elég sok spoiler van benne. Én a helyedben ezt valahol jelezném, mert nagyon sokan még nem olvasták el a regényt és ezt olvasván bőszen morogni fognak:).

    VálaszTörlés
  7. Én tegnap éjszaka végeztem ki az utolsó könyvet, és nagyon ki kívánkozik belőlem a vélemény nyilvánítás. :)
    Egyetértek Ancsival, nekem is vegyes érzelmeim vannak az utolsó kötet kapcsán. Ahogy már megszokhattuk 3 részre van bontva a könyv. Na az elsőt teljesen feleslegesnek éreztem. Túl lassan indult be minden, pláne, hogy az előző két részben megszoktam már, hogy csak 2-3 fejezet "alapozás" van. Az első 120 oldalt, simán belefért volna 3 fejezetbe. A második résztől azonban a megszokott színvonalat kaptuk. Onnantól fogva letehetetlen volt a könyv.
    Sajnos én még egy évvel ezelőtt belefutottam a könyv legnagyobb spoilerébe, méghozzá abba, hogy Prim meghal, így ez nem tett rám akkora benyomást. Bár mire bekövetkezik a halála, már meg is feledkeztem erről, így azért egy kis meglepettség nálam is fenn állt.
    Azonban az nagyon szúrta a szememet -főleg az utolsó összecsapásnál-, hogy akár hányszor beindult a történet, és kicsúcsosodott volna, Katniss súlyos találatokat kap, így elájul és mindig kivétel nélkül lemaradunk az ESEMÉNYRŐL.
    Persze az a kérdés, ami mindenkit a legjobban foglalkoztatott, hogy kit választ Katniss. Hát, ez elmaradt, és nem választott senkit. Gale és Peeta tette meg helyette. Gale azzal, hogy Katniss helyett döntőt. És ő tudta azt, amit Katniss nem volt képes bevallani, hogy számára nem Gale a megfelelő társ(jó az utolsó előtti oldalon,utólag megteszi). Peeta pedig azzal, hogy önmagát adja, és mint mindig Katniss mellett marad.
    Én mindig Peeta párti voltam, bár én is meglepődtem, hogy az utolsó könyvben az bontakozik ki, hogy Katniss miért őt fogja "választani". Bár számomra az első könyv közepétől egyértelmű, hogy Peeta az a bizonyos "nagy ő". (Nem vezetem le, hogy miért, mert akkor lehet, hogy Ancsi kitilt a blogról, mert egy teljes oldalt befoglalnék:P).
    Valljuk be az utolsó könyv Gale ellen szólt, minden egyes lépésétől.
    Ami a legmegdöbbentőbb volt számomra, hogy Finnick meghal. És hogy Finnick halála ilyen hatással lesz rám XD
    Végső konklúzióként, azt leszeretném szögezni, hogy sosem fogom megbocsátani Suzanne Collinsnak, amit Peeta karakterével művelt. Majd 300 oldalt kellett túl élnem, mire végre "visszakaptam" a kedvenc karakteremet:P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is a kedvenc karakterem Peeta. :)

      Törlés
    2. Nekem is. De én kifejezettem rajongok érte. Nem csak a filmben.. <33 :3 <3

      Törlés
  8. Lupi!
    Igazad van spoilerügyben, bevallom, úgy voltam vele, hogy aki idejön, már olvasta a 3. könyvet, de azonnal írok egy figyelmeztetést!!

    Ria!
    Vezesd már le, én bevallom, olyan kíváncsi vagyok "egy miért pont Peeta" indoklásra. Megígérem, hogy nem tiltalak ki ;)

    Mert én az első két könyvben egyértelműen úgy éreztem, hogy Katniss is Gale-be szerelmes (nemcsak én :-), és mint írtam, a végére belátom, hogy az, hogy Gale-t kellene választania, immáron belőlem fakad. Nem a könyvből. De azt, hogy Katniss szerelmes lenne Peetába, nos, a három könyv alatt egyszer sem érzem, így a későbbi közös életüket sem teljesen érzem megalapozottnak :)

    VálaszTörlés
  9. én is teljesen így voltam az egész történettel, leszámítva, hogy Peeta fan vagyok. idegesített a vége, ahogy mindenkit egymás után nyírtak ki. teljesen kiütött, amikor Finnick meghalt, Prim felrobbanása pedig a tetőpont az egészben. ami még bosszantó, hogy a végén mindenki totál idegroncs, az emberi kapcsolatok szétesnek, és semmire nincs magyarázat. Peeta is totál idegbeteg, Gale simán lelép, állítólag "csinos csajokkal smárol", és totál egyértelmű, hogy nem így van. Az is rossz volt, hogy a legvégén még említésre került pár név, mint például Madge, akiről mellékesen elmondták, hogy benn égett a házában. az egész utolsó fejezet olyan volt, mint egy összefoglaló, ezzel az üzenettel: "amúgy jól vagyok, kösz"
    ennek ellenére az eleje és a közepe nagyon tetszik, a propagandafilmek ötlete is jó, csak amikor a kis csapat vándorol, és folyamatosan elfogynak, az kicsit krimi-feelinget kölcsönzött a sztorinak.
    annak viszont örülök, hogy nem csak én vagyok elégedetlen a befejezéssel:)
    és mindezektől függetlenül ajánlom!
    plusz nekem tetszett hogy nem Fecsegőposzáta lett a címe, bár a Kiválasztott nagyon HP-s..

    VálaszTörlés
  10. Örülök neki, hogy valaki Peeta-fanként is hasonlóan látja a dolgokat - még Gale-lel kapcsolatban is. :)

    Az utolsó fejezettel kapcsolatban is egyetértünk: összecsapott valami a három kötethez képest, és nem meggyőző semmilyen szempontból.

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok. Én is írok már egy jó kis véleményt a könyvről, ha nem bánjátok :) A harmadik könyv számomra... lesokkoló volt. A könyv elolvasása után kellett 1-2 nap amíg leülepedtek bennem a dolgok és minden egyes dolgot átgondolok. Én úgy vélem, hogy az, hogy Finnick és Prim meghalt szomorú, tragikus, de ha belegondoltok egy háborúban mindig vannak veszteségek. Olyan nincs, hogy mindenki megússza, valakinek meg kellett halnia, ezt tudtam. Csak azt sajnáltam, hogy épp ez a 2 szereplőnek jutott ez a sors. De mikor lenyugodtam, rájöttem, hogy így logikus, ha mindenki túlélte volna vagy csak a "gonoszak" halnak meg, túlságosan meseszerű lenne és mint tudjuk ez koránt sem mese.
    Továbbá, én nagy Peeta rajongó vagyok. Már az első könyv óta, de sosem volt nekem ellenszenves Gale, sőt a másodikban kifejezetten tetszett, de még mindig Peetát éreztem Katnissnek valóhoz. A harmadik részben pár fejezet után én már biztos voltam benne, hogy Peetát szereti és nem Gale-t. És hogy miért? Gondoljatok bele.
    Először is, én a csókra gondolok. Két csók volt Gale-lel. Elsőnek azért csókolta meg K. (rövidítek, ha nem baj) G.-t, mert mint elmondta G. is, megsajnálta. Másodszor pedig mikor a második körzetben voltak akkor is csókolóztak, de előtte leírta, hogy nem tudja elviselni a magányt és szerintem csak ezért. De mikor G. szólt, hogy nyisd ki a szemed, már nem tudta ismét megcsókolni, mert úgymond kitisztult a feje. Peetával persze rengeteg csókja volt, de megemlítette nem is egyszer, hogy voltak olyan csókok, hogy hogy is mondta... várta a következőt. Magyarán vágyat érzett iránta, ami elég fontos ahhoz hogy egy szerelem kialakulhasson.
    Aztán még... a harmadik könyvben ugyebár P. a kapitóliumban van és K. ahogy aggódik érte, ahogy a tévé elé ugrik mikor megjelenik az arca, ahogy a tőle kapott gyöngyöt előveszi és Peetán töpreng.... szerintem ez már elég alap ahhoz hogy már tényleg kialakuljon egy szerelem:D Ha megfigyelitek, hiába nicns ott P., mindig emgemlíti valami kapcsán és nem tudja elviselni a végén a tudatot, hogy baja esik, ezért is hozzák vissza neki P.-t a kapitóliumból.
    És még egy utolsó gondolat ehhez, mert már szerintem a Gale fanok azt tervezgetik hogyan nyírjanak ki... :D Szóval, láttam egy előző kommentben, hogy leírta, hogy Gale túl heves, gyűlölködő akárcsak Katniss, szerintem egy kapcsolatban két ennyire hasonló karatker csak még jobban megerősíteni egymásban ezeket tulajdonságokat és mi lenne a vége? Hát nem túl jó. És persze ott a tudat, hogy Gale terve végzett Primmel...sosem lehetnének igazán boldogok. Egyet értek, hogy Katnisshez egy nyugodt társ kell, aki Peeta, hogy mikor előtörnek belőle a rossz tulajdonságai legyen aki lenyugtassa, megölelje és szeresse. Meg persze még mindig úgy gondolom, hogy őt szerette igazán a könyvben.
    Na, ennyi lenne a véleményem, kíváncsi vagyok a reakcióitokra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az nekem is feltűnt, h a könyv felében Peeta nem szerepel, de még is ott van.. Katniss tényleg sokat gondol rá, de szerintem ez bűntudatból is fakad, h miatta kínozzák szerencsétlent. Én még most se tudtam eldönteni, h szereti-e vagy nem..

      Törlés
  12. Ja és még egy hozzászólás. Írtátok, hogy a befejezés eléggé összecsapott volt. Ezt én is így látom. Nem tudjuk meg, hogy úgy igazán mi lett mondjuk Gale-lel és az anyjával, na meg minden mással. Kíváncsi lettem volna mennyiben lett másabb a világuk ezután a háború után. Még talán ha az epilógusban elmesélte volna mi történt a háború után, mi lett az országgal, hallott-e valamit azóta Gale-ról, az anyjával újra jóba vannak-e vagy valami akkor kiengesztelt volna... de így. Igen, ez nekem sem tetszett, még most is vannak olyan kérdések (amiket megemlítettem) amik nem lettek tisztázva. De ennek ellenére én még mindig azt mondom, hogy profin lett megírva a könyv (mind a három), a történet és örök kedvenc marad:):)

    VálaszTörlés
  13. Részemről nem bánom, ha valakinek más a véleménye, ha azt értelmesen fogalmazza meg, és közben nem a másik véleményt alázza. Én kifejezetten kíváncsi voltam - pont hasonló érzésekre - amiket Te megfogalmazol. :)

    Azért én kitartok Gale mellett, de Te voltál az első, aki valóban nyomós érveket hozott fel amellett, hogy Katnissnek, miért épp Peeta. :)

    Üdv itt! :)

    VálaszTörlés
  14. Sziasztok!

    Húú,Ancsi szívesen kifejteném, de megmondom őszintén most nincs nagy kedvem összeszedni a gondolataimat, hogy szépen ki tudjam fejteni a mondandómat. Amúgy azért reagálok most, mert az utolsó bejegyzésem óta, most először volt időm leülni a géphez internetezni és nem dolgozni rajta. Szóval ezért volt a részemről ez a hosszú hallgatás.Sorry...
    Barbyca kifejtésével egyetértek, annyit tennék hozzá, még így hirtelen, hogy Gale is bevallja, hogy a 74. viadal előtt kb. fél évvel jutott először eszébe, hogy többet érez Katniss iránt, mint barátság. Erre is akkor jött rá,amikor féltékeny lett és a Katniss Gale első csók is azután csattant el miután -ismét- féltékeny lett, csak ezután Peetára. Katniss is csak ekkor kezd töprengeni azon mit is érezz Gale iránt.Nekem ez nem igazán azt bizonyította, hogy szerelmesek lennének egymásba, inkább csak egyfajta birtoklást éreznek egymás fölött.
    Azonban a Futótűzben Katniss többször is említi, hogy fellobban benne a tűz,amikor Peetával csókolózik és nem akarja abbahagyni. A harmadik könyv meg már tényleg Gale propaganda ellenes:P
    Bár hozzá teszem, hogy a 3-dik könyv közepéig én is megvoltam róla győződve, hogy Gale-t fogja választani,és azonkívül, hogy én a legelső oldaltól Peeta párti voltam, kicsit én is szomorkodtam Galért, de ezt csak halkan jegyzem meg:P
    Egy éhezők viadalás talira még nem gondoltál?Én szívesen találkoznék veled és a többi olvasóval, hogy személyesen is megtudjuk ezeket a dolgokat vitatni!?:)

    Üdv,Rita

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok!

    Ha nem baj énis leírnám véleményem, mellesleg imádom az oldalt, rengeteget lógok rajta:)

    Szóval én nagyon imádom a könyveket, a Kiválasztottat pedig végig sírtam.Peeta megjelenése óta az ő pártján állok, de annyira meg lettek keverve a szálak, hogy volt olyan rész amit többször is át kellett olvassam hogy megértsem. Mert oké Katniss választ, de akkor Peeta is ugyanúgy szereti mint régen?Collins nem ír valami sokat erről a végén,hogy Peetában igazából mi zajlik le, mert hát a könyv közepén még egyáltalán nem tűnt úgy hogy összejönnek majd. Ami nekem nagyon fájt:/Visszatérítették ugyan, de valami csak változott benne is örökre, és ha már itt tartunk Katnissben is aminek hatására megszerette Peetát. Mindenesetre a könyv "magyarázata" engem meggyőzött, nekik egymásra van szükségük:)
    Az epilógus tényleg kevés, de Katnisst nem úgy ismertük meg mint aki terjengős az érzelmeiben, és ha több oldalon van is taglalva az akkori helyzet, nem lenne most miről beszélni, nem? Collins nem hülye, ezzel a rövid véggel sokáig fenn tarthatja az emberek figyelmét és így talán egy folytatás sem zárahtó ki. Én mindenesetre örülnék neki:)

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok!
    Érdekes, hogy erről az utolsó könyvről mindenki milyen lelkesen leírja a véleményét, az első kettőről meg nem. Na, nincs ezzel baj, nem azért mondom :))

    Éhezők Viadala talival kapcsolatban két gondolatom van. Egyrészt én szeretek így a háttérben maradni, másrészt meg nem vagyok fővárosi, és gondolom, az itt olvasók közül se mindenki az. Mondjuk fogok Pesten járni - még tán az is lehet, hogy nem sokkal a film bemutatása után - úgyhogy közös filmezést akár meg is lehet szervezni, de ezzel én várnék még kicsit :)

    A regény folytatásával kapcsolatban. Szerintem egy ilyen lezárt véget, elvarrt szálakat kiábrándító lenne újra elővenni. Én már az utolsó könyv két részre bontását is kicsit túlzásnak tartom. De meglátjuk, hova fejlődik a jelenség. Mert hogy durván fejlődik, az nem kérdés.

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok!
    Elolvastam a bejegyzést és pár hozzászólást, és én leginkább Lupival értek egyet. Szerettem Primet, de Finnick halála sokkal jobban megrázott. Az Viadaltól kezdve szenvedés volt az élete, és mikor végre révbe ért, visszakapta szerelmét (és mielőtt láthatta volna - vagy legalább tudott volna róla - a gyermekét) meghalt.
    Már az elejétől kezdve Peetát kedveltem jobban, az ő személyisége jobban megfogott. Néha szörnyen utáltam Katniss-t, amiért így bánik a két fiúval. Az utolsó részben lapról-lapra vártam, hogy legyen benne legalább egy kicsi, igazi romantika, amikor Katniss nem azért csókolózik Peetával, hogy elnyerje a közönség szimpátiáját, vagy ilyesmi. Vártam, hogy rájöjjön, melyik fiút szereti igazán, de elég soványka magyarázatot kaptunk erre.
    De azért többször ír arról, hogy a Peetával való csókolózás közben fellobban benne a vágy, Gale-nél sosem említi.
    Amúgy pedig, ha Katniss annyira szerette volna Gale-t, elmehetett volna hozzá vagy akár egyedül is maradhatott volna. Úgy emlékszem Gale kijelentése után azt mondta, neki nincs szüksége egyikőjükre sem. És valahogy az egész sorozat ezt tükrözte. Tipikus magányos farkas volt.
    Amin egy kicsit kiakadtam, hogy a gyerekeiről nagyon keveset ír, és akkor is csak arról, hogy ő mennyire nem akarta őket, csak Peeta miatt vannak, meg hogy mi lesz, ha a Viadalról fognak kérdezősködni. Katniss néha olyan... embertelen volt, minden érzéstől mentes.
    De ezektől függetlenül imádtam mindhárom részt, ez az egyik kedvenc könyvsorozatom.
    A befejezéssel kerek lett a történet, de ha véletlenül lenne folytatása (bár nem tudom, hogy mit tudna még kitalálni), gondolkodás nélkül megvenném. :):)

    VálaszTörlés
  18. Judy, teljesen egyetértek a véleményeddel:) Katnisstől kicsit több érzelem talán színesebbé tette volna a végét. Kiváncsi lennék a gyerekeire és ha esetlegek más gondok felmerülnének Panemben, abból simán lehetne új könyv. Bár ennyi erővel új sorozatot is kezdhetne:)

    Talán azért erről a könyvről van a legtöbb vélemény, mert ez a legmegosztóbb. De én mindegyiket imádom:)

    VálaszTörlés
  19. Hello!!! Teljesen meg vagyok döbbenve !!! Én is Gale párti voltam/vagyok. Peeta karaktere nekem azért nem nagyon tetszik mivel Katnisshoz szerintem egy talpraesettebb fiú illene. Nekem az az érzésem támadt h mindig csak Peetát kell megmenteni Katnissnak, és ezért is alkottak jó párost Gale-el mert egyenrangúak voltak. Nekem a választása nem tetszett és h Prim meghal....Végülis ha belegondolunk Katniss azért jelentkezett helyette a viadalra h megmentse és a végén mégis meghal .... háát ez szomorúúú

    VálaszTörlés
  20. Végre valaki, aki tök úgy lát mindent, mint én :)

    Annyi, hogy azt nem szabad elfelejtenünk, ha a sorozat elején diktatúra van, a végén szabadság. Ezt elérték, csak emberéletek, mi több Katnisshez közeli emberek élete árán. Ez valóban szomorú, és bennem is megkérdőjelezi, hogy "megérte-e"?

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok!
    Ha nem gond én is leírnám a véleményemet. Sok mindenki írt olyan dolgokat amikkel egyet értek, de Névtelennel értek egyet a legjobban. Mind a három könyvet napok alatt olvastam ki és imádtam őket, de a harmadikban mondhatni csalódtam. Nekem az első 150 oldal nagyon tetszik addig, amíg ki nem szabadítják Peetát. Én megértem Katnisst, hogy nem tudja teljesen tisztázni az érzéseit hiszen ilyen állapotban és ilyen időben ez szerintem teljesen érthető, viszont úgy gondolom, hogy lejön, hogy Peetát szereti főleg ott, amikor előveszi a gyöngyöt tőle, de több ilyen pillanat is van. Viszont amikor kiderül, hogy Peetát megzavarták onnantól kezdve szerintem elrontotta, mert oké én sem vártam egy happy endre ahol minden gonosz meghalt, de azért szerintem ez így nem egy kerek befejezés. Prim halálánál egyből az jutott az eszembe, hogy ennek az egész vérontásnak semmi értelme sem volt szinte, Finnicknél meg nagyon szomorú lettem, mert igazságtalannak hittem és nem tartottam valószerűnek, hogy így sorba "potyognak el" Katniss csapatából az emberek. A végén viszont amikor elolvastam nekem is kellett jó 3-4 nap amíg másra nem is tudtam gondolni, csak erre mert egyszerűen nem tartottam lezártnak, mivel lényegében az utolsó 3 oldalban zárja le. Névtelen, ez fogott meg igazán és szó szerint azt írtad le amit gondolok: "a végén mindenki totál idegroncs".. nekem ez nem tetszett! Nem vártam, hogy mindenki boldog amíg meg nem hal, de mondhatni, hogy két robot él együtt. Gale is egy levél nélkül lelép. Szerintem úgy lett volna a legjobb, hogy vagy Peeta lesz jobban és tudja, hogy mi történt, vagy legalább Katniss érzéseit jobban leírja, hogy tényleg szereti Peetát és ott van vele. AZ utolsó mondat engem kiakasztott, ez a "Szeretsz engem. Igaz vagy nem igaz? Igaz." (bocsi ha nem így vagy szó szerint, fejből írtam.) Szóval nem is az, hogy Igen Peeta, szeretlek, hanem igaz. Én az elejétől fogva Peeta fan vagyok (Galelel sincs bajom, sőt) de szerintem Peeta illik Katnisshez egy olyan srác, aki szereti, figyel rá és az életét is kockára teszi érte. Viszont ez a végkifejlet nagyon elszomorított. Petta nem az aki volt és Katniss se. Két idegroncs.
    Remélem nem bántottam meg senkit. :)
    Ettől függetlenül imádom a könyv triológiát, örök kedvenc lesz!♥

    VálaszTörlés
  22. Dehogy bántottál meg bárkit is :)
    A kultúrált formában megfogalmazott vélemény bárki számára szabad, ebben meg aztán pláne nem írtál semmi olyat, ami kicsit is ne lenne elfogadható. Gale-Peeta ügyben nem kell egyetértenünk, hisz a történetet mindenki a saját szűrőjén át látja, mást érez ezzel kapcsolatban. De ez így van rendjén.
    Részemről örültem, hogy írtál. Máskor is, bátran! :)

    VálaszTörlés
  23. (1. rész)
    Nekem ez már sok(k) volt. Az előző két könyv nagyon tetszett, de ez biztos, hogy nem lesz a kedvencem. Egy érzelmi hullámvasút az egész könyv. Jó, nem azt mondom, hogy hú de vidám lett volna a másik kettő, de ennyire depresszív hangulatú nem volt.

    Innentől SPOILERES lesz:
    A 12. körzetben találjuk magunkat, amiből nem maradt más csak hamvak és csontok. Aztán megismerjük a 13. körzetet és itt jön az első „pofon”. Be kell látnunk, hogy ez a körzet egy szálat sem jobb, mint Panem. Én már kezdetektől fogva nem bírtam Coin elnököt és a megérzésem nem csalt. Nekem gyanús volt ez a nyájasság. Egyből az jutott eszembe, hogy „Tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb!” Bár Katniss itt még nem sejti, de én már igen, hogy Coin csak a vetélytársat látja benne.
    Az eleje nekem nagyon elnyújtott lett most. Az első két könyvnél tetszett ez a hosszabb alapozás, de itt nekem már túl hosszú volt. Túl sok volt a propaganda. Értem én, hogy a médián keresztül lehet hatni az emberekre, hiszen a Kapitólium is így befolyásolta az embereket éveken át. De elég lett volna csak 2-3 fejezet. Itt az elején tetszik, hogy több Gale-t kapunk. Én az É. V.-ban és a F.-ben nagyon kedveltem a srácot. Aztán örültem, hogy több Primet is kapunk. Eddig nem kapott nagyobb teret, ami érdekes mert, ha Ő nincs, akkor ez az egész nem lenne. Ha anno nem az Ő nevét húzza ki Effie, akkor talán nem fajultak volna el ideáig a dolgok. Itt tudtam végre igazán megkedvelni Primet, akinek közben fel kellett nőni a feladathoz. Peeta. Oh, Peeta, de hiányzott itt az elején. Finnick: a F.-ben imádtam, itt is. Az elején nagyon sajnáltam, de örültem, hogy ott van Katniss. Tetszett, hogy megértik egymást. Haymitch: az É. V. – ben nem kedveltem, aztán a F-ben már kezdtem, itt meg aztán végképp az egyik kedvenc karakterem lett. Úgy érzem az egész könyvben ő az egyetlen biztos pont.

    Aztán átugrunk a második részre. Itt már kevesebb a propaganda és egyre több az akció. Itt, ami tetszett (mert volt olyan is): Peeta figyelmeztetése (oké, ez az első rész végén volt, de itt egy kicsit el kezdtek bízni Peetában a 13 körzet emberei), kerge-kandúr játék (és a hasonlat), Finnick és a titkok valamint Finnick és Annie újraegyesülése és persze az esküvő (még, ha a propaganda miatt is van, de itt valódi érzelmek is megbújnak mögötte). De nemcsak Annie-t és a többi lázadót kapjuk vissza, hanem Peetát is…..testben. Na, itt még jobban tudtam gyűlölni a Kapitóliumot, de elsősorban Collinst, hogy hogyan tehette ezt az egyik legjobb karakterrel. Ez már nem az a Peeta, akit ismertünk. Oké, később visszatérítették, de valami visszavonhatatlanul megváltozott benne….. örökre. Igaz vagy nem igaz? Aztán az egyik fordulópont a 2. körzetben a Dió bevétele. Itt egy ponton már azt éreztem, hogy Gale már nem szerelmes Katnissba, sokkal fontosabb számára a forradalom.

    VálaszTörlés
  24. (2. rész)
    Végül jön a könyv harmadik és egyben legdepresszívebb része. Egyre nehezebb elviselni, ahogy fogyatkozik a csapat. Tudom, hogy egy háborúban sok a veszteség, de ez már túl sok. Itt sokáig azt hittem, hogy Peeta öngyilkos lesz. Finnick :((((( Miért??? Nem értem Collinst, már „elvette” tőlem Rutát és Cinnát és most Finnicket is. Itt azért megjegyzem, hogy Finnick halála olyan gyorsan történik, és utána is úgy pörögnek az események, hogy gyászolni sincs idő, csak később. Aztán a kapitóliumi részektől végig a hideg ráz (oké, ez lehet, hogy túlzás, de tényleg nagyon brutális és nyomasztó). Itt egyetlen pillanat van, amikor egy pillanatra fellélegezhetek, amikor Tigrisnél megszállnak. Itt van egy jelenet, ami khm…. túlságosan is emlékeztet egy másik népszerű könyvsorozat bizonyos sátras jelenetére. Amikor Katniss megpróbál elaludni és félálomban hallja, hogy Peeta és Gale éppen róla és a jövőbeni döntéséről beszélgetnek. De egye fene, legalább itt volt egy pillanat, ami nem volt annyira depis. Aztán végül jön ennek az értelmetlenül sok vérrontásnak a megkoronázása: Prim és a gyerekek halála. Erre aztán végképp nem értem miért volt szükség. Katniss végig azért harcolt, hogy Prim életben maradjon. Megérte ez az egész?!. Ez viszont olyan lassú (ellentétben Finnick halálával), hogy hirtelen nehéz felfogni, hogy mi történt. Aztán a legvégén a szavazás…. Végig azért harcoltak, hogy ne legyen több viadal, erre meg simán rendeznének egyet a kapitóliumi gyerekek részvételével. Aztán jött egy újabb váratlan fordulat, ahol Collins újra meglepett: Coin halála. Kevés vigasz, de megérdemelte, Katniss itt módosította a szavazatát (legalább is én így értelmezem). Aztán még Collins megemlíti, hogy ja és Snow is meghalt, de a módjára már nem tér ki, csak találgatás van. (plusz pont Collinsnak a rózsa és vér illat megmagyarázásáért a könyv elején) És végül Katniss Peeta mellett köt ki.
    Szerintem kurtán-furcsán lett elintézve ez a szerelmi háromszög. Én ezzel a magyarázattal nem lettem meggyőzve. Katniss nem választott senkit. Peeta választott helyette, úgy érzem. Peetának nem maradt senkije csak Katniss, egy utolsó szál, amibe kapaszkodhat. És talán már Peeta sem szereti annyira Katnisst, mint régen. Gale: egyre jobban eltávolodott Katnisstól és azért lépett le szerintem, mert úgyse lett volna közös jövőjük a bomba miatt. És az Epilógus is furcsa. Kapunk két testileg-lelkileg megtört embert, és már semmi sem lesz a régi. Bár szerintem ebben a két emberben már az első viadal után elszakadt valami. Nem is vártam hepiendet, mert az megint irreális lett volna ehhez a sorozathoz, de talán kicsit pozitívabban is lehetett volna befejezni.

    Összességében elég VEGYES érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Ebben a könyvben már abszolút elmosódik a jó és rossz közötti határ. Győzött a forradalom, de milyen áron???
    Kedvenc idézetem:
    „Tízszer tovább tart összerakni magadat, mint amennyi idő alatt szétesel.”


    Summa summarum: Attól, hogy keserű szájízzel tettem le a sorozat befejező kötetét (bár még sok mindennek le kell ülepednie ezzel kapcsolatban) örülök, hogy megismerhettem ezt a trilógiát. Collins nagyon fontos kérdéseket feszeget végig: Hol a határ? Meddig mehetsz el? Meddig vagy ember? Mi van a felszínesség mögött? Mihez vezetnek a társadalmi ellentétek?

    VálaszTörlés
  25. Húúú, Ági, ebbe a "Sátras jelenet" kontra "Tigrises jelenet" párhuzamba megint nagyon beletaláltál. Bennem nem fogalmazódott meg, ezért köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem, de igen, egy újabb párhuzam. Csak nézem, hogyan tiltakoznak a hardcore Éhező-rajongók az Alkonyat-párhuzam ellen, pedig van benne. Nem gondolom, hogy a két történet maga hasonlítana, de párhuzam rengeteg van. És egy újabb itt.

    Amúgy a befejezés kapcsán is egyetértünk. Prim halála szerintem is értelmetlen és kegyetlen, és én is bizonytalan vagyok, mennyire fogom tudni szeretni a történetet hosszútávon. Amikor az oldalt elkezdtem, gyakorlatilag az első (két) kötetet olvastam, és már bőven benne voltam a sűrűjében, amikor megjelent a harmadik kötet. De nem tudom, annak a filmjeit fogom-e ennyire várni (mert igen, abból 2 film lesz - hol is láttunk ilyet legutóbb?), és fogom-e tudni ilyen lelkesen csinálni az oldalt. De a jövő majd választ ad erre a kérdésemre...

    Azért remélem, néha benézel még :)

    VálaszTörlés
  26. Először le sem akartam írni, mert azt hittem, hogy csak én magyarázok bele dolgokat, de jó, hogy te is így látod ez a párhuzamot :D
    Most nézem, hogy vannak dolgokat, amiket kihagytam.
    Először is a kettévágás. Ja, nem is tudom, hogy hol láttunk ilyet..... én nagyon ellene vagyok. Mert a BD egyrészt több, mint 700 oldal, de ha ez nem lenne elég, a történetben is van egy törés („HumanBella-VampBella”). De ez a könyv egyrészt nem is (annyira) hosszú másrészt nincs is benne törés. Az, hogy Peetát visszahozták, nem elég ok. (Ha tényleg két részes lesz, az csak a profit miatt lesz. Oké a BD is főleg amiatt készült el így, de ott legalább észérvek is szóltak mellette).
    Következő: kihagytam, hogy még egy embert gyűlölök. A Snow-Coin kettőshöz én még hozzáraknák Plutarchot is. Én nagyon utáltam őt.
    Aztán: a borítók. Eddig tetszett, hogy passzol a történethez. Oké, tudom, a borító az egy dolog, de nálam külön öröm, hogyha a külcsín és belbecs fedi egymást. Itt az utolsó résznél a poszátát még meg is értem, hogy repül, mert nyert a forradalom, de ez a gyönyörű baba kékszín ellentmond a történetnek.
    És végül az É. V.- t nagyon várom. A F-nél is bennem lesz még a tűz, mert azt is szeretem. De ezt a részt már nem fogom úgy várni. Talán ennél a résznél még jót is fog tenni a PG13 besorolás. Bár a fontosabb részeknél, mint Prim halála nem térhetnek el.

    És befogok térni még ide, nyugi :D

    VálaszTörlés
  27. Ez a könyv tök szívatós. Én Gale fan vagyok. Az egyben megismered mindkét srácot és választasz. A kettőben tökre megkedveled Peetát. Odáig juttottam, hogy az se gáz ha vele jön össze. Aztán a háromban (főleg az elején) Gale bosszút áll ezért, mert extrán jófej és aranyos és még a humorát is megvilantja :) (ezt hívják elfogulatlan véleménynek:) És aztán a végén mégis... Neem! Én ezt nem hiszem el!!!

    VálaszTörlés
  28. Hát, megértelek. Én nem tudom megutálni Gale-t és bár megértem Katniss választásának indokait, azonosulni mégsem tudok vele. De ne aggódj, az oldalon lesz sok Gale. Ígérem ;)

    VálaszTörlés
  29. Én is leírnám a véleményemet a könyvről. :)
    Mivel csak most fedeztem fel a trilógiát (sajnos:'(), 3 nap alatt olvastam ki, és iszonyúan tetszett. A harmadik könyv is jó volt, de talán nekem túl sok volt benne az akció. Ennek ellenére imádtam. Elejétől fogva Peeta fan voltam, és a 3. részben állandóan azon aggódtam, hogy meg fog halni. Peeta a talpraesett fiú, egy igazi szónok, aki szinte bárkit meg tud győzni a maga igazáról, sőt, manipulálni is képes az embereket. Szerintem ő hihetetlenül tehetséges. Az első résztől fogva szerette Katnisst, bármit megtett volna érte, hogy megmentse, színjátéknak nyoma sem volt. Ezzel szemben Gale, akinek bármikor léphetett volna, nyíltan felvállalhatta volna érzéseit, nagyon későn folyamodott ehhez. De még akkor sem olyan "erőteljesen", mint Peeta. Peeta egy áldozat, akinek egyedül Katniss és az iránta érzett szerelme maradt a világon. Ezzel szemben Gale-nek talán tényleg fontosabb volt a forradalom, és szerintem nem is szerette annyira Katnisst, mint Peeta. Valaki írta előttem is, hogy talán Katniss mindigis jobban vonzódott Peetához: előszöris, aimkor az els részben azt érezte, hogy nem csak a színjáték miatt csókolja meg, aztán a második részben is, amikor szintén a viadalon beszélgettek, és rájött, hogy mennyire fontos számára Peeta, és nem tudná elveszíteni. A harmadik részben pedig az életét is képes lett volna kockáztatni, hogy megmentse, és mikor Peeta meg akart halni, akkor is mindent megtett annak érdekében, hogy életben tartsa. Katniss Gale-t pedig mindig akkor csókolta meg, amikor megsajnálta. Sosem vágyott rá annyira, mint Peeta közelségére. Peeta egy fantasztikus ember: tehetséges, szerény, jószívű, bátor - pont rá volt szüksége Katnissnak. Persze Gale is bátor, talpraesett, de benne talán túlságosan is sok a gyűlölet. Meg persze ott van az is, hogy lehet az ő bombája felelős Prim haláláért. Peeta akármilyen rossz helyzetben is volt, mindig meglátta a dolgok jó oldalát.
    Szóval én nagyon nagyon örülök, hogy Katniss Peeta mellett maradt. Lehet, hogy igazatok van és inkább Peeta választotta őt, de szerintem Katniss beleszeretett, és ezt be is vallotta magának; nem mint az előző részekben, ahol sem tudja, mit érez. Ő egy olyan lány, akinek rettentő nehéz kimutatni az érzelmeit, néha zavarba is hozták Peeta őszinte vallomásai, de szerintem legbelül ugyanezt érezte ő is.
    Én is nagyon sajnáltam Finnicket meg Primet, Finnick olyan boldog volt, hogy végre megtalálta élete szerelmét, erre meg meghal:( Primből meg egy nagyon jó orvos válhatott volna. Nem is tudom, Katniss hogyan vészelte át azt az időszakot. A végében mondjuk az jó, hogy legyőzték a Kapitóliumot és végre béke uralkodott, de az epilógus nekem sem tetszett annyira, mert tényleg nem teljesen "hepiend", pedig én azt vártam. Végülis boldog a család, de egyikük sem fogja soha feldolgozni azt, ami velük történt. Panem lehet, hogy boldog, de ők mindigis az elátkozott szerelmesek maradnak...

    VálaszTörlés
  30. Tehát azt mindenki leírja, ogy miért jó, hogy Peetával jött össze. Most jöjjön az én véleményem, hogy miért Galel kellett volna! Ha Gale mellett marad akkor felépülehetett volna és aktiv életett élhettne ahelyett, hogy a világ végén nyalogatják egymás érzelmi sebeit, Peetával. Szerintem Gale-t ott vesztette el amikor nem lőtte le. Gale ott mondott le róla végleg. Na de hát ha lelövi akor is elveszíti! Tehát ez Suzanne Collins hibája amiért ilyen helyzetbe hozta őket. Sztem amúgy az ellején még Galelel akarta összehozni csak meggondolta magát. Azt tudtátok, hogy Gale azt jelenti angolul, hogy: erős, viharos szél? És még egy utolsó. Meséltem barátnőmnek (ő még csak a kettőnél tart) , hogy a három a közepén (amikor elindul a sztár osztag) egyszer csak tökre megváltozik, mintha nem is ugyanaz írta volna. Erre a barátnőm: Biztos Collins kiment zuhanyozni, a férje meg odaült és befejezte, Suzannenak meg nem volt szíve kitörölni. xD Én hajlok rá, hogy igaza van :) Bocs a helyesirási hibákért infón vagyok. Ja és Mel Finnicket én is tökre sajnáltam, pláne, hogy utána kisfia született! :( Primet meg úgyképzeltem el mint a húgom. Az idegesített, hogy egy csomó jófek szerplőt lemészárol, aztán annyit nem tud megtenni, hogy Erobiát is eltalálja egy bomba! Katnissnek sztem két igazán szimpatkus döntése volt csak: 1. Amikor elment Prim helyett. 2. Amikor lelőtte Coin-t. (nem Snow miatt, mert sztem hazudott, hanem azért mert Coin újra bevezette az Éhezők Viadalát. Ha nem lövi le ez mehetett volna a végtelenségig) Na jó most már tényleg befejezem. Helló! Non

    VálaszTörlés
  31. Sziasztok!
    Szeretném én is leírni a véleményem ha nem bánjátok, lehet,hogy kicsit hosszú lesz szóval előre is bocsánat.
    Sajnos én is csak nemrég fedeztem fel a trilógiát, és csak tegnap éjjel fejeztem be a 3. részt. Engem nagyon felkavart. És szerintem a vége is rossz lett.
    Előszőr is szerintem is a 3. rész első harmadát simán lehetett volna rövidebbre fogni. Szerintem az már majdhogynem unalmas. Ráadásul az az érzésem támadt, hogy a 13. központ nem igazán jobb mint a Kapitólium, és teljesen érthető volt számomra,hogy Katniss nem akarta betartani a szabályokat. Engem nagyon zavart, hogy alig tudunk valamit Peetáról. Szerintem itt látszik is, hogy Katniss törődik Peetával. Szerintem akkor kezd beindulni a cselekmény, mikor Katniss a 2. körzetbe utazik, de aztán ott is jön egy nagy beszéd, aztán Katniss megsérül, és az egészről "lemaradunk". Aztán ott van Finnick és Annie esküvője, ami szerintem jó, hogy benne van, mert így van benne valami kis boldog rész, és megtudjuk, hogy Peeta csinálta a tortadíszeket, szóval kezd normális lenni.
    Aztán a kiképzésen én Johannát is jobban megkedveltem, bár nekem már a 2. részben is tetszett a karaktere. Aztán a kapitóliumban vannak és egyszerre csak egyre több ember hal meg, és ott van Finnick halála, ami engem nagyon megdöbbentett és szernitem nem volt sok értelme. Folyamatosan egyre többen haltak meg és ez engem már nagyon kikészített. Aztán a gyerekek és Prim halála, na az nekem már tényleg sok volt. Aztán ahogy belegondoltam arra jutottam, hogy talán valami olyan üzenet akart lenni , hogy: " A háborúnak nincs értelme", ugyanis az egész- hogy Katniss jelentkezett az éhezők viadalára - Prim miatt kezdődött és azzal fejeződött be, hogy Prim meghal...de szerintem ennek az egész ejtőernyőrobbantós résznek nem volt értelme, Katniss megégett, Prim meghalt. Amikor Coin meghalt, azon kicsit ledöbbentem, de végülis logikus. Viszont az utána következő rész, hogy Katniss be van zárva a szobába, az számomra teljesen fura.
    Nos én az első könyvtől kezdve Peeta párti voltam, valahogy úgy éreztem ő jobban illene Katnisshez. Nekem úgy jött át, hogy Katniss szereti Peetát, legalábbis folyton aggódik érte, megtartja a gyöngyöt stb. Viszont azt hittem, Peeta vagy Gale meg fog halni, és Katniss azzal marad aki életben maradt. A 3. részben szinte biztos voltam benne, hogy Peeta meghal, és Katniss Gale mellett köt majd ki, aztán örültem,hogy nem így lett,de ez csak az én véleményem.
    Az epilógusban szerintem simán lehetett volna több, mert így ott lebegnek a kérdések, hogy : Mi lett Gale-el? A körzetekben jobb helyzet uralkodik? Mi lett Haymitch-el?
    Valahogy mégis úgy érzem - hogy annak ellenére,hogy legyőzték a Kapitóliumot, Katnissnek és Peetának lettek gyerekei- mégsem lett happy end.
    És igazából azt se nagyon értem, hogy Peetát mért kellett eltéríteni. A vége szerintem kicsit összecsapott volt,talán kiocsit erőltett is és nem éreztem megnyugvást, minden szereplő vagy meghalt, vagy megkínozták, vagy idegroncs lett a végére.
    Nekem az 1. és a 2. rész nagyon tetszett, a 3. meg hol tetszett, hol nem.
    Még annyit, hogy ha a film készítésekor a 3. részt szét vágnák, akkor szerintem ott kéne ahol Peeta nekimegy Katnissnek.
    Na szóval elnézést, hogy ennyit írtam, és sajnálom ha valakit megbántottam, nem állt szándékomban, csak a saját, szubjektív véleményemet igyekeztem leírni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értem, sokan miért kértek elnézést a véleményetekért. Egyrészről én még itt nem olvastam nem vállalható véleményt, úgyhogy kifejezetten örülök, amikor leírjátok. Ahányan vagyunk, annyi szemszögből látjuk, és sok esetben nincs objektív igazság. Ilyen a Peeta-Gale kérdés. Én tudomásul vettem Katniss döntését, és érdekes olvasnom a sok Peeta párti véleményt, de én még mindig kiállok Gale mellett :)) Én őt választottam volna Katniss helyében. De egyrészt sem Katniss, sem pedig Suzanne Collins helyében nem vagyok, úgyhogy ez egy látásmód. Ami nem gondolom, hogy több, mint bárki másé. Ki így látja, ki úgy :)

      Amit viszont pont ugyanígy gondoltam végig, mint Te, Lara az az egész értelme. Hogy volt-e értelme annak, hogy Prim miatt jelentkezett a Viadalra, mégis Prim az ebből következő háborúba hal bele. És egyáltalán: a háborúnak van-e értelme. Aztán én arra jutottam, hogy annyi értelme mégiscsak volt, hogy a diktatúra megszűnt. És azért ez nagyon fontos.

      Örülök hogy idetaláltál, és remélem, maradsz is! :)

      Törlés
    2. Én is örülök, amiért idetaláltam. Imádom az egész trilógiát, ez az oldal/blog meg nagyon nagyon jó!

      Törlés
  32. Egyetértek, hogy jó a sorozat, ugyanakkor a harmadik résszel nekem is voltak problémáim. Az egész a háborúról szólt amivel baj nem lenne, de viszont az emberi kapcsolatokat amiket az első és második könyvben jól vezet valahogy elvesztek.
    A végén rendesen kiakadtam és nem azért, mert véres... egyszerűen össze lett csapva. Egyszer csak vége lett. Szerettem volna többet olvasni arról, hogy Peeta-val, hogy jönnek össze, mert ez így olyan....nem is tudom semmilyen.
    Nem csöpögős regényt akart, aminek örülök de a kapcsolati szálakat ebben a könyvben veszni hagyta és ez a rovására ment ennek a könyvnek mert csak a borzalmak maradtak meg, míg az első két könyvben azért valahol egy kicsit szebbé, élvezhetőbbé tette az egész storyt.
    Szóval egy a lényeg, hogy olyan volt mintha ez a könyv mástól származna, valahogy semmilyen. Rengeteg brutalitás került bele az azt puhító szálak (amiért annyira szerethető volt az első két rész) pedig elveszett valahol a sok szenvedésben.
    Valahogy mást vártam az előtte lévő részekből kiindulva :( engem megrázott a vége, hogy ennyire hideg és egyszerű volt. Míg az első kettő szívesen olvasnám bármikor a harmadik rossz érzéseket hagyott bennem.

    VálaszTörlés
  33. Nem csodálkoznék rajta, ha újraírná :) Én örülnék neki mert ezt a könyvet valahogy nagyon utálom. Az egész csapatból egy nagy rakás ... maradt. Az első két részt mindenki szereti de itt a brutális jeleneteken kívül nem sokat kapunk.
    Akiket lehet szeretni azokat vagy kinyírja vagy olyan dolgokkal ruházza fel ami teljesen megváltoztatja az olvasó addigi véleményét.

    Gondolok itt Peeta-ra. Az ötlet nem volt rossz legyen egy csavar könyvben, ne unatkozzon a nép. De ennyire elfuserálni szegényt, mikor kb ő volt a legpozitívabb szereplő...Nem is értem, mert ebben a könyvben hiába vártam nem jött vissza az a szereplő akit elraboltak a második végén.

    Katnissel is elbánt az író :(. A végére egy robot lett aki azért nem öli meg magát " mert hát ha már ennyien meghaltak akkor vétek lenne". Persze a háború nyomokat hagy, de szegény lányból semmi nem marad abból amiért megszerettem. Na, meg nem piszkálásból de a végére végre bevallhatná úgy rendesen, hogy szereti a srácot...de nem akkor is szegény P. szedi ki belőle. Ennyire senki nem lehet érzelmileg degradált.

    Gale... hát őt se kímélte a könyv. Minden olvasó szereti, erős, bátor, okos....stb. Most komolyan miért kellet ezt a "Primet lehet én öltem meg dolgot belevinni"???!!! Sikerült őt is átformálni, ezért is gratula az írónak.

    Finnick...ős is meghal, de minek???...Amit furcsának érzek még vele kapcsolatban, hogy kb az ő kapcsolatáról, érzelmeiről többet tudunk mint Katniss-Peeta párosról. Ez meg tényleg hervasztó. Ezt a szerelmi szálat sokkal jobban kibontja ami jó de akkor minek kell kinyírni? Illetőleg Katnissről meg Peeta-ról miért nem ír bővebben????

    Nem tudom mi lelete az írót, de én is abba a táborba tartozom (ahogy így elolvastam a kommenteket) miszerint olyan mintha ezt a könyvet félig valaki teljesen más írta volna.

    Elveszett a lényeg ebben a részben. amióta befejeztem a könyvet azon agyalok, hogy miért kellett ennyire elcseszni, és annyira szeretném ha valahogy kiderülne hogy "hoppá van egy másik verzió" mert ennél csak jobb lehet.
    Engem teljesen letört ez a rész :( Annyira hiányos és végtelenül szomorú (persze győztek de így már ez sem annyira érdekel mert ennyi erővel veszíthettek volna).
    Persze én se teljeses csöpögős happy endet vártam, de ennél mindenképpen vigasztalóbbat. Rettenetesen hiányolom hogy nincs kifejtve az hogy hogyan jöttek össze Peeta-val. Amit leírt az olyan, hogy inkább ne írta volna le, mert ha ilyen muszáj alapon jöttek össze akkor inkább hagyják a fenébe.

    Mi lett Gale-lel...tudom más lányokkal csókolózik..Most komolyan ez egy befejezés????? :/ Ő volt az egyik főszereplő. Ennyit érdemel?

    Úgy érzem ez a rész kicseszés volt az olvasókkal szemben. Annyira összecsapta, hogy nem is értem, minek írta meg???
    A sorozat olvasása közben bennem kialakult zseniális jelzőt, sikerült teljesen lerombolnia az írónak. Köszönet neki.

    Elnézést ha valakit megsértettem a véleményemmel...
    üdv
    Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszem, hogy bárkit megsértettél volna, személy szerint sok mindennel egyet is értek. Nagyon sokan voltunk csalódottak a harmadik rész végére, és ez egyrészt Collins-nak nem válik a javára, másrészt szerintem emiatt nem szabadna két részt csinálni a filmből.
      Vagy - mivel javaslatod ellenére ;) - mivel a könyvet nyilván nem fogja S. C. újraírni, azért a filmre meg lehet változtatni a történet végét. Talán nem is kizárt, hogy meg fogják tenni.
      Reménykedjünk ezért, és mivel a "Remény erősebb a félelemnél" én kitartok a sorozat mellett. :)

      Törlés
    2. Ja, és még egy gondolat. Az emberi kapcsolatok, személyiségek és Peeta elrontásához volt egy gondolatom. Hogy az nekem tetszett, hogy ebben a részben Peetában a korábbi szinte "Plátói szerelem" valós érzelmekké alakul, mivel - most a vadászdarázs méreg vagy bármi más hatására - rájön, hogy Katnissnek is, mint bárki másnak vannak rossz tulajdonságai, negatív oldala. És ez azért kellett ide. Így már hitelesebbek és felnőttebbek Peeta érzései, nem úgy, mint az első részben, ahol valamiféle gyermeki emlékekből táplálkozik...

      Törlés
    3. Háát igen, ezért írtam én is, hogy nem rossz ötlet csak az eredeti jelleme annyira eltűnt, hogy rendesen hiányzik nekem a könyvből.
      Nem vagyok annak a híve, hogy változtassák meg a könyvet mikor filmre viszik, de lehet ebben az esetben jobban járnánk.
      Sajnos továbbra is nagyon csalódott vagyok :((((
      Évi

      Törlés
  34. Én nemrég végeztem ki a könyvet, de csak most érzem úgy, hogy írni is tudok róla valamit :P. Nekem összesen két rész tetszett igazán: Annie és Finnick esküvője és az epilógus. Legalább ezekben a részekben olvashatott az ember valami vidámat is. Az igazat megvallva én oda meg vissza vagyok a fantasy - sci-fi gyilkolászos könyvekért, de ez még nekem is túl sok volt. Ez a könyv szerintem inkább lelkileg viseli meg az embert, mert itt hal meg mindenki például Finnick és Prim. az a majdnem 8000 ember, a 8. körzet sebesültjei, a lázadások áldozatai, Katniss csapatának a tagjai és a Kapitóliumiak. Meg amikor Peeta elfelejtett mindent....de nálam még úgy is, hogy tudtam róla Prim halála volt a legmegrázóbb.

    VálaszTörlés
  35. Sziasztok

    már régebben végeztem a könnyvel, de úgy döntöttem újraolvasom az 1 részt. Mitől éreztem azt zseniálisnak, a többit meg "elmegy"-nek.

    Nekem borzasztó csalódás a harmadik rész.

    Amikor átrágtam magam a 3. részen, kb a következők jutottak eszembe:
    Hatásvadász a befejezés, sajnálat és együttérzés dominál persze, és persze a csalódottság, hogy így lett vége. És az a nem szűnő érzés, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel a könyvvel. Végig kellett olvasnom az első - valóban zseniálisan megírt - részt, újra hogy lassan rájöjjek az okokra.

    - Először is háború borzalmairól. Mit akart ezzel a szerző? Kinek, mit akart elmondani vele? Hogy a háború borzasztó? Tudjuk. De egy fiktív háború ám ez, azért figyeljünk oda... Ráadásul az emberi faj kegyetlenségéről elmélkedik a 3. részben: megint csak egy fiktív háború alapján. Eléggé hiteltelen, nem? Hiszen ezt a világot az írónő teremtette. A háborút is. Hogyan lehet hát akkor hitelesen a háború borzalmairól írni egy fikció alapján? Ez nem jó mondandó!!! Ez nem lehet A mondantó! A csillagok háborújában világok pusztulnak el, mégsem a borzalom a főszerep, hanem valami más, az élet, a történet, a szeretet. Képzeljük el, ha mondjuk Leia elbujdokolt volna a nagy pusztítás után és vége a könyvnek. Az nem lett volna jó, mert egy regénynek nem erről kell szólnia. Ennek sem. Ha a háború borzalmait akarom újra átézezni, akkor megnézek egy háborús filmet, szinte bármelyiket az elmúlt 10 évben, (Vörös vonal, Iwo Jima) ott is a háborúba való belefáradás a központ, csak ott legalább dokumentum történet alapján, hihetően. Felmerül bennem a kérdés: mégis kiknek szánta a könyvet az írónő? A 17-18 éveseknek, akiket sokkol a kedves hősök kiirtása? Vagy a kiégett 30-soknak, 40-seknek? Az első rész a 17 éveseké, a harmadik inkább az életbe fásult 40-seké. És egyiké sem igazán. Nem érzem át a 3. részt na.
    - Aztán ott van Katniss. Az első rész szerethető, ok nélkül nem gyilkoló, halottakat megsirató Katniss-sza egy teljesen kiégett és a haborúba becsavarodott, rutinból gyilkoló fruskává züllik a harmadik részre, aki egy lépést sem tesz!!!!!! hogy az úgymond szerelmét kimentse a Kapitólium markából, ugyebár, de aztán elindul egy öngyilkos akcióba, hogy megölje az elnököt. Micsoda ellentmondás. Egyetlen vállmozdulattal elfogadja, hogy az őt szerető fiút eltérítették, meg sem próbál segíteni rajta!!! Sőt, többször majdnem rányilaz, mindenféle érzelem nélkül. Nem tudok azonosulni vele. Aztán a legvégén mégis azzal él, akit eltérítettek, aki iránt szinte semmit nem érez, mint megtudjuk egy pár mondatból, azért mert nincs jobb, ott volt kéznél. Ezzé vált Katniss. Szánalom. Képtelenség azonosulni egy ilyen lánnyal. Inkább iszonyodik az ember tőle. Micsoda csalódás ez a vad szerelmek kapujában élő 17-18 évesek számára. Peete sokkal inkább ember maradt, de róla alig tudunk valamit, a 3 rész csak elsiklik felette. Megint csak: kinek íródott ez a könyv?
    - És végül. Az írónő perverz módon végez ki minden szimpatikus szereplőt a 3. részben, végül Prim teljesen illogikus!!! erőltetett!!! és értelmetlen feláldozásával az egész regényt heréli ki. Mintha egy csattanó miatt feláldozta volna ez egész mondandót. Az ember nem tudja követni, olyan iramban hullanak a regény hősei, mintha csak az írónő perverz gyilkos hajlamait élné ki az olvasókon.
    Jó, tudom az irói szabadság. De mégsem. Az olvasóknak vannak elvárásai egy regény olvasása során. Egy végül is ifjúsági regény ami nem válhat horrorrá a végére. A konyv nem válthat kategóriát. Olyan ez, mintha Verne mondjuk a kétévi vakációban kiirtotta volna a hősök 90%-át a legvégén, mert ilyen kedve szottyant rá.
    Remélem a film folyamán olyan rendezőt választanak, aki az első rész reményét, életbe vetett hitét fenntartja a 3. rész végére. Egy jó példa az utolsó mohikán 92-es feldolgozása. Eltértek a könyvtől, de ettől még jobb lett a film.
    Üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos csak egyetérteni tudok :( nekem is nagy csalódás volt ez a könyv :(

      Törlés
  36. Hát.....1,5 napba telt mire elolvastam..de nagyon tetszett .. :) A 3 könyv közül ez volt az amit szinte egy percre se tudtam letenni,mert Collins..mindig valami nagyon izgalmasat csempészett bele...Voltak részek ahol összezavarodtam..például amikor Prim....meghalt :( Először nem igazán értettem azt az egész részt..nem is tudom miért..Amikor volt az,hogy Peeta elsőre majdnem megfojtotta Katnisst..onnantól kezdve mindig vártam azokat a részeket amik Peetáról szóltak..olvastam olvastam és mindig előre kukucskáltam .. szerepel e a közelben Peeta neve.. :) :D Kíváncsi voltam,mi lesz vele.Nekem őszintén szólva ez volt a kedvencem.... :) Persze az Éhezők Viadaláról se feledkezzünk meg :) Azt is imádtam :D a Futótű is jó volt..de nem tartottam olyan izgalmasnak mint a 1. és 2. könyvet.. :) Mivel ez még csak a képzeletünkre van bízva...minden egyes részt elképzeltem..bár néha kételkedtem benne,hogy az úgy néz ki meg hogy ő úgy..Na nem baj :) A Buggsal történt dolog megrémített...meg,hogy Peeta azt akarta,hogy öljék meg mert csak bajt hoz.
    Imádom :D

    VálaszTörlés
  37. Úgy látom téged nem sokkolt le a könyv annyira, mint a többieket vagy csak nem írtad:D Én is mostanában fogom újraolvasni :)

    VálaszTörlés
  38. Sokkolt nem is kicsit :) még chatbe is írtam :D

    VálaszTörlés
  39. Hát szerintem az első két kötet valami fantasztikus volt. IMÁDTAM!! És persze ezt is.. Alig tudtam megállni, h ne olvassam ki egy éjszaka alatt.. És lesz benne SPOILER!!!!!!!!!!!!!
    Nagyon tetszett, h az egész háború leírás. És már előtte szimpatikus volt Finnick karaktere, de itt szerettem igazán. És hát kicsit megkönnyeztem a halálát és igazságtalannak éreztem, h meg lett ölve..:( A más ami kiakasztott Prim halála.. bár az ő karaktere nem tartozott a kedvenceim közé, mint nővér, szívbe markoló volt olvasni Katniss fájdalmát, amikor elveszíti a kishúgát..
    Az egész könyv halad és beránt a saját kis világába (akárcsak az előző kötetek) és ez tetszik.
    VISZONT: nekem nagyon hiányzott egy igazi beszélgetés a "kitisztult" Peetával. Az én igényeimnek nem volt elég egy "Szeretsz engem. Igaz vagy nem igaz? Igaz.", de lehet, h ezzel csak én vagyok így. Jó mondjuk az is szerepet játszik benne, h Peeta a kedvencem és szeretem, ha sokat szerepel.:) A másik, hogy semmit nem tudunk arról, h mi lett Gale-lel. Miért? A végén szinte mindenki eltűnik.. Senkiről nem tudunk semmit..
    És nekem még az is furcsa, h jó Katniss Peetával lesz a végén, de nekem kicsit olyan, mintha érdekből lenne vele: mert ő szereti, foglalkozik vele, védelmezi.. Nekem ezért nem szimpatikus Katniss: szédíti szerencsétlen két fiút, akik az életüket adnák érte (persze, amikor Peeta nem kattan be..), és ez elég szemét dolog.. Jó én értem, h maga se tudja eldönteni, h mit érez.. De ez szerintem nem ok arra, h mások érzelmeivel játszunk..
    Szóval a könyv remek, mint az elődei, egészen a végéig, ami szerintem elkapkodott.. Nem tudom, h az ötlet vagy a motiváció esetleg az írónő türelme fogyott el, de végé olyan: "Na fejezzük be valahogy.." De azért még imádtam.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hasonló érzések voltak bennem is, miután elolvastam a 3. részt. Nagyon sajnáltam Finnicket és Primet, de én korábbi véleményemben leírtam, hogy így volt valóságos a háborús áldozat kifejezés, mivel meseszerű lenne, ha csak a rosszak halnának emg. De ettől függetlenül nagyon szomorú. A Peeta-Kantiss dolog miatt én is haragudtam az írónőre. Hiába olvastam el háromszor képtelen voltam felfogni, hogy az utolsó bekezdésben! tisztázza végleg a kapcsolatukat és Katniss érzéseit. És bár Peetának szurkoltam, semmi bajom nem volt Gale-lel és azért kíváncsi lettem volna rá, hogy mi van vele meg mondjuk az anyjával, sőt mi lett úgy magával a világgal. De hát ezt már változtatni nem lehet. Mostanában azért eljátszom a gondolattal, hogy a filmben lehet lesznek változtatások, amik elnyerik a rajongók tetszését.

      Törlés
    2. jó persze, h valósnak tűnő háborút akart leírni.. de pont Finnick?? annyira szívemhez nőtt..

      Törlés
    3. szerintem pont az volt a célja, hogy szíven üssön, hogy még jobban átlássuk a háborút. Ha egy olyan személyt ölt volna meg, akit nem kedveltünk meg vagy közömbös, akkor nem érintett volna meg úgy a halála pl. mikor megtudjuk a 2. részben, hogy Seneca halott. Komolyan, érdekelt is valakit úgy igazán? Szóval szerintem ez volt a célja az írónőnek. Amúgy érdekes ez a "Panemen kívül mi van" dolog, amit írtál. Egyszer én is elgondolkodtam rajta, de nem jutottam semmire. Ez olyan tipikus amerikai dolog:D A filmekben is mindig minden Amerikában történik:D

      Törlés
    4. Igazából én se jutotta vele túl messzire.. Mert szerintem azért, ha mondjuk Európa összefogott volna az embertelenség ellen, ami Panembe van, akkor tehettek volna vmit.. (legalább is bennem felmerült egy ilyen gondolat is.)

      Törlés
  40. Oh még eszembe jutott vmi.. H nagyon szépen fel van építve nekünk Panem, ami ugye csak egy ország és ha jól tudom Észak-Amerika helyén áll. És a könyv néha úgy nyilatkozik, mintha ezen kívül nem is létezne más. Miért nem segítettek Panem népének más országokból?? Vagy egyáltalán ott mi van? Vagy minden elpusztult és csak Panem maradt? (ezt azért kétlem..) Szóval az országot jól felépített kis világból nekem kicsit hiányzik az azon kívüli dolgok.. (jó persze "csak" egy lány szemszögéből látjuk.. de hát csak tudhatna vmit a Föld többi részéről..)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen jogos, amit írsz, de nekem nem valahogy nem hiányzik. Valószínűleg azért, mert a cselekmény nem mutat túl az országon. Szerintem...

      Törlés
  41. A harmadik kötetet egy kicsit késleltettem, de a véletlen spoilerek miatt nem bírtam tovább, és minél hamarabb meg kellett tudnom, mi miért történt/ki hogyan halt meg...és miért pont az, aki.
    A könyvet felpakoltam a telefonomra, így a munkába tartó oda-vissza úton is tudtam olvasni. Az első rész a kedvencem, a második egy picit unalmas volt. Leginkább az elején. A harmadik kötettel kapcsolatban olvastam egy pár negatív véleményt, ezért nem vártam tőle akkora katarzist, mint az elsőtől. Jól tettem, hogy nem ringattam magam hiú ábrándokba, mert igaz, hogy nem olyan jó, mint az első, de egy picit jobban tetszett, mint a második. Nem zavart a 13. körzetben történt elbeszélés, jó volt megismerni ezt a szigorú helyet. Szeretem Peetát, de örültem annak, hogy Gale végre többet szerepelt. Már vártam, hogy Collins többet foglalkozzon vele. Ritkán tátottam el a számat a meglepetéstől, mert előre tudtam, kik halnak meg. Meg aztán nem voltak túl drámaian tálalva. Például Cinna. Szinte egy mondatban le is volt zárva a halála. Persze Katniss később megemlékezett róla, de akkor sem ütött annyira ez a hír. Finnick-et megkedveltem, őt nagyon sajnáltam. Johanna a másodikban sem lett szimpi, a harmadikban pedig még inkább nem. Szörnyű dolgokat tett vele a Kapitólium, de az nem lett volna megoldás, ha a gazdagok bűneiért a gyerekeik bűnhődtek volna, úgy mint ők. Coin ugyanolyan volt, mint Snow. Kétszer olvastam vissza azt a részt, amikor Katniss nyila kinyírta az új elnököt. Megérdemelte! Már csak Prim miatt is. Prim...szegény kicsi lány! Az ő halála igazi pofon volt. Ezért haragszom Collins-ra! Amikor Katniss és Kökörcsin egymást vigasztalták, na ott eltört a mécses. Rendesen. Attól a fájdalmas jelenettől kész voltam. Őszintén, még most is.
    A történet végét elnagyoltnak érzem. Túl hamar lett vége. Mintha az írónő gyorsan leakarta volna zárni az egészet. Erre az ájulás tökéletes volt, de egy picit csalódás is. Remélem a filmben ezt a jelenetet jobban megfogják csinálni. A többi részlet, főleg az akciórészek ütősek és brutálisak.
    Már az első kötetnél észrevettem, hogy Katniss szereti Peetát. Azoknál a csókoknál tűnt fel, amiknél Katniss várta a következőt. Finnick jól mondta, a lány még magának sem vallotta be a fiú iránt érzett érzéseit. Csak a végén. És az utolsó sor nekem elég volt, hogy megbizonyosodjam az igazi érzéseiről. Még ha csak egy szó is volt. De abban benne volt minden. Az epilógus is tetszett, jó volt elképzelni a nagy családot.
    Hibái ellenére is nagyon jó végtörténet. Bár kevesebb drámát jobban elbírtam volna viselni, de így is tetszett. Izgalmas, fordulatos (néha túl fordulatos is), sokkoló, fájdalmas történet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még egyszer elnézést a spoilerezésért, amint írtam, nem tartottam észben kellőképpen, hogy lehet olyan az oldalon, aki nem olvasta az utolsó kötetet. Illetve, mivel már fél éve megjelent a 3. könyv, szintén csak nem mérlegeltem kellőképp :( De szándékos semmiképp sem volt.

      Viszont a történet a harmadik résszel együtt kerek, így örülök, hogy a végére jutottál. :) Annak pedig szintén, hogy véleményt is írtál. Főleg, hogy úgy tűnik, Te még az elégedettebbek közé tartozol, bár lehet azért, mert fel voltál készülve a legdurvább veszteségekre, amiket amúgy sokan nem bocsátunk meg az írónőnek...

      Törlés
  42. Semmi baj, nem Te vagy az egyetlen, aki elárult ezt azt, úgyhogy spongyát rá. ;)

    Én is örülök, hogy a végére jutottam, bár hiányzik a történet. Egy párszor még újraolvasom a trilógiát, de most még emésztem az utolsó kötetet.
    Igen, valószínűleg azért tetszett, mert volt időm kiheverni a sokkot, ezért még hálás is lehetek. :) De azért bennem is van elégedetlenség.
    (Nem bánnám, ha ezt a részt egy kicsit jobban átvariálnák a filmesek. Nem zavarna, ha nem lenne teljesen könyvhű)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez utóbbi, zárójeles megjegyzésedet pontosan így érzem én is.
      És remélem, vannak még így vele a rajongótáborban, és eljut az óhaj az illetékesekig ;) HOPE!

      Törlés
  43. Sziasztok! Most fejeztem be a 3. könyvet, így hát rövid leszek és lényegretörő így hajnali 2 után...:P. Az biztos, hogy fel kell dolgoznom. A vége nem megnyugtató, épp ellenkezőleg. Disztópia. Abszolút fiatal felnőtteknek, felnőtteknek való könyv szerintem...
    És hát, Peeta személye (gy ámblokk)...Csak azt tudom, hogy azt szeretném, hogy a férjem ilyen kedves legyen...:) Ezzel teljesen levett a lábamról...:)
    Most így hirtelen ennyire tellett, de majd még benézek és stb...:)

    VálaszTörlés
  44. Őszinte leszek nem olvastam végig az összes véleményt de talán ez azért is jó mert még a friss véleményt nem tudja megváltoztatni!

    Mint Férfi én az elejétől kezdve Gale el való kapcsolatnak szurkoltam mivel ugye az egész kapcsolat Petával túlzottan mű és Kapitólium által erőltetett. Hiába jön végig a könyvön ,hogy Peta nál ezerszer rosszabbat érdemelne Katniss ha egy jó döntés oka rossz indok akkor rossz a döntés. A könyv végéig akárkit választhatott volna Katniss és az utolsó 20 oldalból akármit kilehetett volna hozni. Hiába indokolja választását igazából ez nem volt szerintem választás, mert két emberi roncs próbálja túlélni az éltetett és tudják ez a másik nélkül lehetetten! Ami meg Gale t illeti szerintem soha többet nem tud Katnissel találkozni a tudat miatt ,hogy lehet ő ölte meg a húgát ínestól kezdve nem marad más csak Peta.

    Szerintem az egész summázása Suzanne Collins részéről az ,hogy nem hagyta Galel összejönni Katniss t és az egészért a háborút teszi felelősé és ezt nyomja le a torkunkon azt ,hogy a végén nem a két gyere kori társ barát és talán szerlmes lesz együtt boldogan ,hanem két emberi roncs akik másik nélkül képtelen életben maradni.

    ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tök jó olvasni egy férfi véleményét, azért pedig különösen, mert olyan véleménnyel álltál elő, vagy úgy fogalmaztad meg azt, ahogyan előtted senki (gondolok itt a "két emberi roncs egymás nélkül nem tud élni" véleményedre). Amúgy én nőként is Gale-nek szurkoltam, mondjuk idősebb is vagyok, mint az ide járó átlag korosztály, bár én látom, értem, miért szerethető Peeta, de nekem Gale sokkal inkább férfi. A könyv végét pedig nem szeretem, de ezzel sokan vagyunk így, bár részemről nem azért, mert Peetát választja Katniss, hanem mert túl sok jó karakter hal meg...

      Törlés
    2. Hát igen rengeteg szerethető karakter meghall. És maga az ,hogy Petával éli le a életét szerintem mind arra akar rá mutatni ,hogy milyen szörnyű a háború és semmi se lesz olyan mint volt előtte! Az ,hogy Petával jön össze mint írtam nem választás volt hanem inkább szükség.

      Nekem az nem tetszik 3. kötetben ,hogy az utolsó oldalakig végül is teljesen nyitva hagyja választást. Akármit kilehetett volna belőle hozni és akárkivel összetudta volna boronálni Katniss t de inkább azzal az elvarratlan szálal ,hogy sose tudjuk meg melyik fél dobta le a bombát és ennek következményei miatt maradt neki Peta mert ugye az erdőben amikor kimegy vadászni azt akarja ,hogy Gale valahonnan a semmiből bukkanjon elő, de nem így lesz és szerintem ezzel mind mind arra hívja fel az olvasó figyelmét és talán ha van tanulsága a könyvnek akkor az a háború szörnyűségei és a diktatúra elnyomása.

      Hirtelen másodjára lenyugodva ezek jutottak eszembe örülök ennek a blognak mert így legalább kitudom írni magamból a gondolataimat. Nagy kihívás elé foglya állítani a film készítőket ez a rész.

      Törlés
  45. SPOILER!!! És annyit még hozzáteszek, hogy egy kicsit kusza vélemény lesz, mert régen olvastam, így ami eszembe jutott leírtam!
    Nos, a harmadik rész engem is igencsak meglepett. És nem kellemesen. A második rész után napokig szenvedtem, mert csak 5 nap után tudhattam magamévá a könyvet, addig a suliban és itthon is élőhalottként járkáltam. Nagyon semmihez nem volt kedvem, csak azon filóztam, hogy most akkor mi lesz?
    A könyv eleje érdekesnek mondható, mert csupa új dolog, törvény, szereplők meg minden, de mivel én Peeta párti vagyok, már megint nehezen bírom, hogy az ő jelenlétét csak a felétől élvezhetjük, mint a Futótűzben. Vagyis számomra igazán a második részben csak a Győzelmi körútig tartott Peeta fontos szerepe, utána nagy szüüüünet és az aratásnapi sorsolás után lépett be ténylegesen újra a könyvbe. Persze a közepén is volt néhány elvétett Peeta-szál, hogy Peeta kenyeret visz, Peeta rajzol, Peeta elkíséri a zugba, de ez engem nem nagyon kárpótolt.:D
    Szóval visszatérve a harmadikhoz, Katniss szenved a sok új elvárástól, gyanakszik Coin-ra, Gale-lel egyre közelebb kerülnek egymáshoz (újra). Egy idő után kezd fárasztani, hogy a régi, rendes, családfenntartó Katniss morflingon éli a mindennapjait, ami egy ideig megbocsátható lenne (és a sok változás miatt sem okolhatjuk, hisz "the game will change everybody"), de nekem már kezd egy kicsit elegem lenni az új Katniss-ből. Nehéz neki meg minden, de én ennél erősebbnek képzeltem. Gale-t sose szeretettem és egészen az utolsó oldalig (míg leírja, hogy Gale elment egy másik körzetbe dolgozni, és nem is nagyon viszakozik hazajönni) azon izgultam, hogy Gale-t fogja választani. Így számomra (!) ez már egy mínusz pont. Majd Peeta-t nagy sikeresen kiszabadítják, de Peeta teljesen kifordul magából a tudatmódosítás miatt, és kezd egyre ellenszenvesebbé válni a helyzet. BÁR! Katniss ezt mind megérdemelte, mert ahogy írja, hogy a fiú, aki mindig kedves volt hozzá, és aki az életét is kockáztatta volna érte megváltozott, fordult a kocka, és most megtapasztalhatja Katniss, hogy milyen, ha nem körülötte forog a világ. Vagy csak Peeta. Kezdem valahogy az összes szereplőt megutálni egy kicsit, de közben én is érzem, hogy igazságtalan vagyok. Nem csak a játékok változtatják meg a kiválasztottakat, de ez a könyv is megváltoztatja az olvasót. Majd miután ez leesik nekem, egy kicsivel kevésbé előítéletes leszek, és elkezdem értékelni az apró pozítív megmozdulásokat. Például: amikor Katniss felajánlja, hogy Johannával fog lakni. Itt jólesik Katniss empátiája, és kezdem úgy érezni, hogy ő még mindig az a lány, aki önként jelentkezett a 74. viadalra.
    Jönnek a támadások (megtámadják a 13. körzetet), Peetával még mindig semmi, Katniss erőlködik, de kezd belebolondulni az egész helyzetbe. Végül elérkezik a nagy lázadás, Katniss bekerül showtime csoportba, egyik tag kiesik (pontosabban meghal) és Coin direkt úgy intézi, hogy az elmebeteg Peeta összekerüljön Katniss-sel. Coin-ra talán eddig a pontig nem is voltam annyira gyanús, pedig ha jól emlékszem, párszor megemlített ezt azt Katniss a vezetőről, de én mindig csak ráhagytam. Teljesen lesápadtam, amikor a lázadásnál még Boggs halála előtt megpróbálja bezúzni Katniss koponyáját. Majd végre egy érdekes rész, jön a csatornában fogócskázás. Majd pár napig Tigrisnél, a boltos nőnél dekkolnak és számomra elég érdekes az a beszélgetés Peeta és Gale között, hogy „majd meglátjuk kit választ.” és Gale erre azt feleli, hogy: „Kattnis úgyis azt választja majd, akiről úgy gondolja, nélküle nem tudna életben maradni.” Itt főhősünknek leesik, hogy egy kicsit tényleg önző, és az olvasó is azt nézi ki belőle, hogy nem szerelemből, hanem létfenntartásból választja majd az egyiket. Hogy melyikbe szerelmes? Szerintem annyira de annyira összekuszálta a szálakat Collins, hogy már Katniss se tudja.

    VálaszTörlés
  46. Még Prim halála előtt azt hiszem van egy olyan rész, hogy Gale-t ugye nem lőtte le Katniss, és így a Békeőrök végeznek majd vele szerinte, és Katniss átakar rohanni az utca túloldalára. És miközben átrohan összevissza lő. Meg amikor a csatornából kijönnek és egy nő otthonában találják magukat, akinél később felöltöznek. Ott is „Gondolkodás nélkül beleeresztek egy nyilat a szívébe.”. Emlékeztek még az első kötetből arra a lányra, aki több héten át vezekelt az első gyilkosságáért, pontosan Ruta gyilkosáért? Hirtelen elkezdtem hiányolni, de tudtam, hogy Katniss-nek csak egy módja volt a túléléshez. Ahogy az egyik kötetben írja is, a tisztességesek nem győzhetnek a viadalon. Valamennyire mindenkinek ki kell fordulnia önmagából, hogy túlélő lehessen. De ez a gondolat akkor is megrémíszt.
    A végén tartanak egy gyűlést, hogy legyen-e tovább Éhezők viadala csak kapitóliumi gyerekekkel, és Katniss igennel válaszol, és hozzáteszi, hogy Prim miatt. Lehet, hogy élete értelme meghalt, de a kapitóliumi gyerekek mit tehetnek erről? Hogy okos szüleik vannak, akik szórakozásnak tekintik a viadalt? És ez majd kárpótolja őt Prim haláláért? Nem hiszem.
    Tökéletes telibe találat, hogy Collins feldobta a Snow elnökös kivégzést. Plussz pont. Én, személy szerint nem gondoltam volna, hogy Coin-t fogja lelőni. Kellemesen meglepett. Majd jön a kárpótolhatatlan szenvedés, Katniss küzd magával a szobában, beleőrül, morfling elvonási tünetei lesznek és újra énekel. Majd haza megy, és megtudja, hogy az anyja sose fog visszatérni a régi otthonukba.
    Amikor elvesztette a férjét megértettem, hogy több hónapig depizett, nem kelt fel meg minden. Nem elég erős nő. Van ilyen is. De az, hogy elvesztette az egyik gyermekét, még nem jogosítja fel, hogy másikat hagyja szenvedni! Ki segített Katniss-nek felépülni? Az anyja? Greasy Sae! Az egy dolog, hogy most talán több hónapig nem lenne képes szembenézni a valósággal, de azért, hogy a Negyedikbe költözzön és segítsen felállítani egy kórházat… Segíthetne mondjuk a lányának talpra állni, ugyanis nagy szüksége lenne, két viadal, egy lázadás miatt, és még a szeretteiről, akik meghaltak nem is beszélünk.
    Végül Peeta látszólag egy kicsit megnyugszik és rájön, hogy Katniss nem ellenség, hanem a szerelme. Sajnos tudtam, hogy ennek nem lesz happy endje, és tudom, hogy ez a legjobb amit az írónő kihozott belőle. De akkoris elszomorít, hogy Katniss őrült lett, Peeta szintén, és még hozzá jön az emlékezetvesztés. Jó-jó, hogy lettek gyerekeik, de ők már akkor sem a régiek.:( Persze tudtam, hogy Katniss nem fog hirtelen mindent elfelejteni, és Peeta nem fog csak úgy meggyógyulni, de… de hiányzik a régi Peeta!!!:(((
    De az utolsó poén az akkor is jó, hogy Haymitch szabadidejében piál és a libáit abajgatja.xD Meg örülök, hogy rájött, hogy érdemesebb Peeta-t választania, de gondolom, ezzel csak a TeamPeeta-sok értenek egyet.:) Végül is nem tudom, hogy Katniss tényleg szerelmes Peeta-ba vagy csak szereti, mert ugye a kettő között van egy kis különbség. De végül igaza lett Gale-nek, hogy Katniss azt választotta, akire szüksége volt. Az utolsó sorokban írja is, hogy van benne elég düh és lázadás, neki a tavaszra van szüksége, a békére, a nyugalomra és kitartásra. És ezt csak Peeta adhatja meg neki.<3
    Bocsánat, hogy „eléggé” hosszú regényt írtam, és hogy a végén már elkezdtem személyeskedni, de végül is csak személyes vélemény.:)

    VálaszTörlés
  47. Dóri! Semmi nincs, amiért bocsánatot kellett volna kérned, hisz - ahogyan írtad - ez egy személyes vélemény. És mint olyat, tiszteletben tartjuk. :))
    Mégha nem is értek veled - személy szerint - mindenben egyet, de én is csak egy személy vagyok, és nem gondolom, hogy az én véleményem bármivel is többet jelentene.
    Két dologra reagálnék csak - és továbbra sem várom el, hogy egyet érts, de talán picit már szemszögből világítok rá valamire, akkor hátha hozzád is közelebb kerül.
    Én Gale párti vagyok. Mindenekfelett. De ez nem vitatéma, iszonyú sokan vagytok Peeta pártiak, és én is kedvelem őt is. Ami azt illeti, szerintem Peeta érzelmei sokkal hitelesebbek lettek az eltérítés után. Neem, semmiképp nem mondom, hogy jó, hogy ez történt vele, mert nem az, de a Katniss-szel szembeni érzései sokkal valódibbak aztán, de ezt talán a könyv is megfogalmazza. Azelőtt Peeta egyfajta Plátói szerelemmel szereti Katnisst. Talán isteníti is. Innentől kezdve pedig úgy szereti Katniss-t, hogy közben látja a lány hibáit is. Tudja, hogy Katniss sem tökéletes. És szerintem ez nagyon fontos ahhoz, hogy hosszútávon együtt tudjanak maradni.

    A másik Katniss anyukája. Az én szememben sokat nő a három rész során. És nem értem, miért is kellene egy kb 18 éves lányt pátyolgatni még. A veszteség nem csak Katnisst érte, hanem az anyukáját is. Akkor Katniss miért nem maradt vele? Miért épp az anyukának kellett volna Katnisst támogatni. Ha nem megy kölcsönösen, akkor jobb is, hogy mindketten a saját útjukat járják.

    Arra viszont rávilágítottál, hogy muszáj újraolvasnom a harmadik könyvet is, ezért külön köszönet... Nagyon elhalványult :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is újra kéne olvasnom, de én még csak a második résznél járok az újraolvasásban.:/ Egyébként tényleg igazad van, mert ha belegondolunk, Peeta túl tökéletesen szerette Katniss-t, de akkor is úgy megszoktam azt a Peetát, hogy hirtelen a "bummm" nagyon letaglózott.:( Katniss anyukájáról alkotott véleményem sajnos még mindig nem nagyon változott meg, de szintén igaz az is amit írtál.
      Egyébként meg imádom a lapot, mindennap többször is feljárok, hogy lessem mikor is jön valami újabb frissítés!:) Egyébként megtaláltad a Finnick és Annie kisbabás képének a részét a legvégén?:)

      Törlés
    2. Dóri!
      Nincs a közelben a könyv (mert szüleimnél nyaralok :), úgyhogy majd nyár végén utánakeresek.
      De ezer bocsi, hogy félre akartalak vezetni :(

      Törlés
  48. Nekem legjobban az első rész teccet,a második is jó volt, de a harmadik valahogy... Egyszerűen nem szeretem a történetet,főleg a vége rossz(mm.szerintem). Mintha Katniss csak jobb híján lenne Peetával,és nem szerelemből. Meg mi lett a többi szereplővel,pl. Gale-lel? És olyan fura az egész. Egyébként én Gale-t és Peetát is bírom,úgyhogy nem tom mit csináltam volna Katniss helyében. Mondjuk ilyen történések után fura lett volna ha Katniss boldogan él amíg meg nem hal,úgyhogy nem is tudom milyen befejezést vártam. :( De túl sok halott volt benne,legjobban Finnicket sajnáltam,meg persze Primet,és az is durva volt hogy 24 óra alatt 8an plusz a névtelen nő halnak meg. De azért szép történet. :( :)

    VálaszTörlés
  49. épp ezaz! peeta volt kéznél. ő nem ment el. akár el is mehetett volna, de ő maradt. ez aranyos

    VálaszTörlés
  50. az első résznél sokkal jobban vágytam könyvhűségre, mint ebben fogok

    VálaszTörlés
  51. Jó olvasni a kommenteket, hogy a többség nagyon beleélte magát a könyvbe.
    Nekem a kiválasztott cimű rész kicsikét rövidebbnek tűnt de nagyon szuper,és..
    Szerintem mindenkép Peetát választotta volna hisz mind a három kötetben lehetet érezni köztük valamit. várom a filemeket :D

    VálaszTörlés
  52. Hali!
    Olvasgattam a kommentárjaitok, amik Peetáról szóltak. Érdekes vélemények vannak, sokan kiemelitek, hogy Peeta meg Katniss mekkora idegroncs lett. Pont ez a zseniális az utolsó könyvvel. Hogy megmutatja, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet kitörölni és elfelejteni. Ezekkel a szörnyűségeket Gale sosem tudná megérteni, hiszen ő arctalan embereket gyilkolt, míg Peeta és Katniss végignézte egy csomó korabeli gyerek kivégzését - sőt, párban a kezük is benne volt. Hogy választhatná Gale-t amikor Gale-nek sosem lesznek rémálmai, nem őt térítette el a Kapitólium. Ja az eltérítés. Érdekes, hogy egyikőtök sem emlékszik arra, hogy az 1. könyvben Peeta azt ecseteli Katnissnek, hogy nem szeretné, ha a Kapitólium uralkodna rajta. Pont ez történik meg vele - zseniális, a maga szomorú módján. Peeta nem háborúzgatni akart, csak azt szerette volna, hogy önmaga maradhasson, amit elvettek tőle. Majdnem olyan tragikus mint Prim halála - visszaemlékezve a Katniss és Peeta közötti tetős beszélgetésre még az Éhezők Viadalából, hogy kinek mi a célja és ki miatt a versenyen..
    Nekem amúgy nem volt hiányérzetem a könyv epilógusával. Egyértelmű volt már a könyvben is, hogy Katniss nem az őrült romantikus szerelmes típus, várható volt, hogy sosem lesz nagyon szerelmes. De szereti Peetát, és ez a lényeg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most találtam ide az oldalra (jobb később, mint soha, ugyebár ;)), és ahogy keresgéltem a régebbi cikkek között, ez is elém került. Meg is akartam fogalmazni a véleményemet, de előtte körbeolvasgattam a hozzászólásokat, és belebotlottam a tiédbe. És most már nem tudok mit hozzátenni... tökéletesen megfogalmaztad a véleményemet :) Minden egyes soroddal egyetértek, pontosan ezek azok, amik olyan zseniálissá és egyben kegyetlenné teszik ezt a könyvet. Ez persze borzasztó, de be kell látnunk, hogy a háború tényleg ilyen. Egy picit sem kedvesebb vagy biztonságosabb. Hanem pont ennyire véres és kegyetlen.
      Talán amit mégis hozzátennék... valahol olvastam (talán éppen ezen az oldalon ;)), hogy Collins azért tette bele a történetbe Peeta eltéritését (ezer bocsánat, nem működik a hosszú i betűm...), mert az édesapja hazatérve a Vietnámi háborúból ugyanezeket a tüneteket produkálta. Ez megmagyarázza szerintem a könyv hangvételét is - Collins másodkézből ugyan, de személyesen megtapasztalta, milyen is egy háború igazi arca. És az bizony ilyen.
      (Folyt köv)

      Törlés
    2. (folytatás)
      Peeta-Gale kérdéskörhöz... én mindig is Peetának szurkoltam. Főképp azért, mert úgy gondolom, már az első viadal is akkora lelki sebeket okozott mind Katnissnek, mind Peetának, amit Gale, mint valaki, aki soha nem élte át, soha nem érthet meg. Nem kegyetlenségből mondom, én nagyon kedveltem Gale karakterét is, de bizony az ilyen stresszek feldolgozásához valaki olyan kell, aki tényleg érti, miért rezzen össze a másik bizonyos hangokra, vagy miért kel fel ugyanazon az éjszaka zsinórban harmadjára üvöltve. Emellett még valaki fentebb irta (elnézést, nem kerestem ki a nevet, ha valaki magára ismer, szóljon bátran :)), hogy Gale és Katniss közt inkább egyfajta birtoklás van, semmint szerelem. Egész életükben ott voltak egymásnak, nagyon hasonlóak, egyenrangú partnerek, ez mind igaz... de pont ezért nem működnének - szerintem - mint egy pár. Ugyanis a pároknak ki kell egésziteniük egymást, a másik gyenge pontjait meg kell védeniük, ezt pedig csak akkor tudják, ha ők maguk azon a ponton erősebbek. Persze, Gale is meg tudja védeni valahol Katnisst... de inkább úgy mondom, meg tudta. Ameddig Katniss a körzetben élt, és "csak" a mindennapok nehézségei vártak rá, addig Gale volt a támasza. Azonban ehogy kiléptek ebből a megszokott kis környezetből, és a világ nagyobb és veszélyesebb lett, Katniss nem tudott volna életben maradni Peeta nélkül, és a fiú képességei nélkül. Márpedig azok a képességek, amikkel Peeta védte Katnisst Galeből hiányoznak. Emellett nekem volt egy olyan kis halovány érzésem, hogy Gale addig hitt abban, hogy köztük bármi lehet, ameddig Katniss is teljes mellszélességgel azt támogatta, amit ő. Kicsit mintha Gale a forradalomba lett volna szerelmes, és ezáltal Katnissben is a forradalmárba - ugye még a "boldog békeidőkben" is azt szerette annyira Katnissben, hogy a lány is ugyanúgy tett a szabályokra, mint ő. Amikor Katniss visszakozott (Dió felrobbantása előtt), na, én ott éreztem, hogy Galeből kibuknak az igazi okok.Tudom, hogy ezek után senki nem hiszi el, de én alapjáraton nagyon is kedvelem Gale karakterét :)
      (Utolsó rész jön)

      Törlés
    3. (Ennyit arról, hogy nem lesz hosszú a vélemény...)
      És még egy gondolat (aha, nem irok hossző véleményt...) Én abban a vicces helyzetben vagyok, hogy nem csak hogy Katnissel tudok nagyon azonosulni (sajnos bizony a hülyeségeivel is), hanem az életemben ott szerepel egy Gale és egy Peeta is (még én is meglepődtem a hasonlóságokon, amikor olvastam a könyveket). Ennek fényében elgondolkodtam, én hogyan döntenék, és bizony, Peeta. Mert bár mindkettejüket nagyon szeretem, aki Galenek felel meg az életemben, ő valóban nagyon olyan, mint én... és pont ezért nem működnénk egy párként. Ő olyan nekem, mint egy báty (általában igy is szólitom), és igazából én Katniss és Gale között is ezt láttam végig. Peeta ellenben a tökéletes kiegészitésem. Szükségem van rá, és neki is rám. A regényben aztán meg pláne, hiszen egy emberi roncs (tetszik-nem tetszik, a regény végére Katniss és Peeta is az) már nem való egészséges ember. Nem tudnak mit kezdeni egymással. Jó, ez mondjuk annyira szubjektiv érvrendszer volt, hogy ihaj :D Amúgy meg a szerelmi vallomás az utolsó fejezetben az egyik legszebb volt, amit valaha olvastam. Ugye az angolban igy hangzik pontosan: "You love me. Real or not real? I tell him: Real." Az angol real szó pedig nem csak igazat jelent, hanem valóságot is (amúgy nekem ez a forditás jobban is tetszik). Ennek fényében beleképzelve magam az ő helyzetükbe... mindent és mindenkit elvesztettek, lelkileg és testileg is roncsok már... de egy valamibe kapaszkodhatnak, és az az, hogy szeretik egymást. Hogy minden átélt borzalom és szenvedés valóság volt - de a szeretetük is az. Pont ez tetszett benne annyira. Az ő kapcsolatuk nem cukormázas, nincs tele nagy szavakkal, de nagyon valóságos. És ilyen értelemben a 'real' többet jelent, mint a szeretlek. Szerintem :)
      Összességében tényleg egyetértettem a kommenteddel, és kérlek ne haragudj, hogy ide eresztettem ki a gondolataimat, tényleg nem terveztem ilyen hosszúra... ha még valaha valaki olvasná ezt, akkor nem volt célom senkit megbántani, az oldal fantasztikus, én meg most már tényleg befogom :)
      Mogyee

      P.s: civilben engem is Ancsinak hivnak :)

      Törlés
    4. Welcome! :)

      A Peeta-Gale kérdésben nem pontosan értünk egyet (noha nagyon jók az érveid, imádtam olvasni a bejegyzéseidet :), de amúgy szerintem nem is feltétlenül kell. Hogy két ember akkor működik-e jobban, ha egyformák, vagy ha kiegészítik egymást kérdéskör messzire vezet, ráadásul mindenki másképp is érzi.
      Real-or-not-real kérdésben meg igazad van, de ezt sztem nem lehetett ennél értelmesebben lefordítani. Ami engem illet, kifejezetten elégedett vagyok a fordfítással (főleg azok után, hogy mással kapcsán volt ezügyben csalódásom...)

      Örülök, hogy idetaláltál, írj bátran máskor is :))

      Törlés
    5. Köszönöm :)

      Ez pontosan igy van, a különböző véleményektől szép ez a világ :) Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha mindenki ugyanazt vallaná...
      Igen, a forditás nekem is tökéletesen megfelelt, és 'igaz'-ként is legalább akkorát ütött, csak azért akartam hozzátenni, mert hátha valaki nem ismerte az angolt. Mert nekem ezzel együtt egy kicsit többet adott :) De maga a könyv amúgy zseniális.

      Én is örülök, élni fogok a lehetőséggel :)
      Mogyee

      Törlés
  53. Sziasztok.:)
    Hát, én a héten kaptam meg az első két könyvet, sokan mondták hogy milyen klassz, és mennyire más, mint pl. (az eddigi tinisorozatos könyvek) Harry Potter, Alkonyat, Narnia...stb.Szóval elkezdtem olvasni az első könyvet, amikor azon kaptam magam, hogy nem lehet letenni, és pont így voltam a második kötettel is. Nem tudom, hogy azért mert még csak 14 vagyok, és elvileg ez egy egy 16-os besorolású könyv/film, de valahogy nem jött le minden.Valahogy mintha Collins néha meggondolná magát az írás közben, túl szövevényessé teszi az egészet, és emiatt azt sem lehet normálisan megtudni, hogy szereplőinknek melyik az igazi személyiségük, mit gondolnak valójában. Szerintem sokszor túltaktikázza. (Lehet hogy hülyeség, de ha az Alkonyathoz hasonlítom, ott van Bella, teljesen tiszta, átlátható a helyzet, hogy Edwardba szerelmes. Jacobot nem tudja másképp kezelni mintha az öccse lenne.) Nahát Katniss-nél más a helyzet. Hiába csak a közönség miatt játsszák a szerelmest, tuti hogy ez nem igaz, Katniss részéről sem.Maga sem tudja ki az akibe tényleg szerelmes, és nem csak a taktikát látja benne,és a kapitóliumot. Peete vagy Gale ? Számomra ez nem tisztázódik...........
    És ahogy látom mi lesz a sorsa a 3. kötetnek, inkább nem olvasom el...Valahogy nem erre számítottam. Prim, Finnick halála....Prim volt az értelme Katniss-nek amiért elkezdte.Szóval ezt értelmetlennek tartom. Finnick pedig személyes kedvenc.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem azért megéri elolvasni; és nem kellett volna előre megtudni, hogy mi fog történni benne, annyira elrontja az élményt. Szerintem semmiképpen se hagyd ki, olvasd el, még így is, hogy tudod, mi lesz a végén. :)

      Törlés
    2. Igen, lehet, hogy igazad van, hogy fiatal vagy még hozzá, mert szerintem nagyon szépen össze van rakva a sorozat - az első két része legalábbis mindenképpen. Nekem épp azért életszerű sokszor a sorozat, mert nem tisztán "jók" és "rosszak" a karakterek, ahogyan az emberek sem, és ha belegondolsz, Te sem biztos, hogy mindenkiről tudod a környezetedben, mit is gondol valójában.

      Ugyanez a helyzet a Peeta-Katniss-Gale háromszöggel is, hogy nagyon sokféle viszony fűzi Katnisst a két fiúhoz. Gale-lel együtt nőtt fel, olyan neki kicsit, mintha a bátyja lenne, és mivel fiatalon találkoznak - szerintem - nem is igen vetődik még fel bármi más köztük. Peeta halálosan szerelmes belé, és abban a helyzetben, amikor talán már csak pár napja van vissza életéből, Katnissben is átértékelődik minden, nagyon sok érzelmi töltetet ad neki az, hogy szeretik és viszontszerethet. És nem csak a "show" miatt, hanem egyébként is ez sokat segít mindkettőjüknek az életben maradásra, mivel érzelmi szempontból erősebbek. De ez is olyan téma, amit szerintem pár év múlva jobban átérzel...

      A 3. kötet egy teljesen más világ. Én sem szeretem annyira, mint az első két könyvet, mégis ezzel válik egésszé a sorozat. Lehet, én most Mellel ellentétben azt mondanám, tedd is félre. Ha tetszett az első két rész, érdemes megnézni filmen, illetve megvárni a második kötet filmváltozatát is, és ahogy egyre közeledünk a Kiválasztott filmváltozataihez, Te is másképp látod majd a világot, és akkor esetleg érdemes majd nekifutni.
      De abban egyetértünk, hogy sok értelmetlen dolog van a 3. kötet végefelé, talán meg is fogalmazódott, hogy olyan, mintha Collins kicsit összedobta volna. Én biztos elolvasnám a végét, mert azért jó pillanatok is vannak benne.

      Törlés
  54. Sziasztok! Körülbelül egy héttel ezelőtt olvastam újra a 3. részt, és utána találtam rá az oldalra, ami nagyon klassz, és azóta vissza-vissza járok nézelődni. :)
    Lehet kicsit lecsúsztam a véleménynyilvánításról, így a 3. kötet kapcsán, de ahogy elolvastam, a Ti hozzászólásaitokat, nekem is megjött a kedvem, hogy leírjam az enyémet. :)
    Szóval, nekem nagyon tetszett az egész trilógia, és talán a 3. rész pont azért fogott meg annyira, amiért Titeket kicsit elborzasztott.
    Stephen King könyveken nőttem fel, szóval nekem már az 1. kötetben szereplő (nem túl sok) érzelem, és romantika is elegendő volt. Engem a történet vezetett végig az 1. köteten. Simán azonosulni tudtam Katniss-el, ami az érzelemhiányát illeti. Aztán valahol a 2. kötetnél jöttem rá, hogy igenis fontos egy kis vidám pillanat a könyvben. Mire a 3. feléhez értem, már úgy éreztem megőrülök, ha nem kapok egy kis Katniss-Peeta, vagy Katniss-Gale romantikát! Annyira rideg, és szomorú volt a könyv, hogy minden kis apró érzelmes szóra - amit Katniss mondott - szomjaztam. Miközben a 3.-at olvastam, én is éreztem azt a nyomasztó, szomorú légkört, de aztán a könyv végére, ahogy letettem, rájöttem, hogy ez így volt kerek! Collins ezt pont így akarta! És nekem megmondom őszintén azért is tetszett, mert nem volt csöpögős lányregény! Ha az lett volna, akkor már kapásból el se kezdem. Az meg a másik, hogy Collins már az Éhezők Viadalában megformálja Katniss személyét, aki egy érzelmi analfabéta, egy csöppet sem szokványos tinilány (nekem pont ez tetszett), és ezt a személyiséget egy háború közepette nem változtathatta át romantikus, szerelmes lánnyá.
    Collins pont azt akarta elérni az utolsó kötettel, hogy érzelmileg lesújtson minket.(szerintem)
    Azt viszont nem tagadom, hogy én is többet vártam a végére. Mármint magyarázatot!
    Én Peeta-párti voltam, bár Gale-t is nagyon bírtam, de szerintem nem adott Collins az ő karakterének akkora teret, hogy őt szeressem meg jobban. Ha Gale személyiségét jobban megismertem volna, akkor sokkal jobban fájt volna, hogy nem őt választja. Bár én biztos voltam benne a 3. könyv vége felé, hogy Peetát fogja választani Katniss, azt hittem, hogy ezt úgy teszi meg, hogy Gale meghal, és akkor nem éreztem volna ennyire erőltetettnek. De ez is egy olyan dolog, amit azért nem tett meg Collins, szerintem, mert így Katniss-t még nehezebb döntés elé állította. Ha Gale (vagy Peeta) meghal, sokkal könnyebb lett volna a választása.
    Én úgy képzelem el, hogy egy háborús helyzetet, egy fiatal lány szemszögéből nem lehetett volna jobban megírni, és nekem tetszett, hogy nem vitte túlzásba az írónő az utolsó könyvben az érzelmeket.
    A könyv befejezése tényleg túl rövid volt, és nem adott magyarázatot szinte semmilyen kérdésemre. De biztos vagyok benne, hogy ez így volt jó. Szerintem egy könyv akkor hagy mély nyomot, ha a végén maradnak kérdések, és nyitott ajtók, hiszen így az olvasóra bízzák a döntést. Ha azt akarjuk, hogy vidám vége legyen, csak elképzeljük, hogy mindenki milyen boldogan él a háború után. Szerintem ez a legtöbb amit Collins tehetett.
    :)
    Szóval köszi, hogy ezt leírhattam, bár nem hiszem, hogy sokan egyetértenének velem, de azért jó volt megosztani a véleményem. :)
    Üdv: 'B'

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia "B"!

      Szerintem a vélemény nem azért van, hogy mindenki feltétlenül egyetértsen vele, viszont a vélemény-nyilvánításról nem vagy lekésve. Én legalábbis követem a friss hozzászólásokat, és örülök a Tiednek is!!

      Egyvalamiben viszont valóban nem értünk egyet: abban, hogy Katniss érzelmileg analfabéta. Azt én is látom, hogy édesapja halála és édesanyja depressziója miatt valami nagyon súlyosan megtört benne, de ha valóban érzelmi analfabéta lenne, jelentkezett volna önként Prim helyett a Viadalra? Megmentette volna Peeta lábát és ezáltal életét az első Viadalon?

      A többi általad leírt dologgal viszont tudok azonosulni, az meg már az én hülyeségem, hogy szeretem, ha elvarrják nekem a szálakat egy könyvben, filmben :) És azt is, ha mindezt happy-endesen oldják meg :)

      Viszont örülök, hogy idetaláltál és hasznos időtöltést kívánok az oldalon :))

      Törlés
  55. Jó jó persze, kicsit túlzásba estem, nem teljesen érzelemmentes. :) De az biztos hogy nem egy szokványos lány érzelemvilágával lett megáldva. És szerintem aki iránt őszinték az érzései, az Prim és az apja.

    És köszi még egyszer, jó hogy ilyen napi szinten frissülő az oldal. ;)
    Üdv: 'B'

    VálaszTörlés
  56. Az én számomra az egész könyvben a legsokkolóbb nem a pozitív szereplők halála volt, hanem az, hogy a végén megszavazzák az utolsó, kapitóliumi gyerekek számára rendezett Viadalt. Azt, hogy a szereplők idegroncsok lettek, teljesen megértem. A háború, az állandó veszély, a barátok, családtagok elvesztése tette őket azzá. De a kapitóliumi Viadal gondolata annyira ellentétes azzal az értékrenddel, amit addig képviseltek, hogy itt csak meg kellett volna szólalnia a lelkiismeretüknek... Nemcsak Peetáénak, hanem a többiekének is, bármin is mentek előtte keresztül.
    Úgy érzem, ez már túlzás volt Collins részéről.
    Tachion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy nincs igazam - és nagyon újra kellene már olvasnom a könyvet, de most mást olvasok... - de valamiért olvasás közben az volt az érzésem, hogy a szavazás alkalmával azért voksoltak többen igennel a Kapitóliumi Viadalra, mert (valamiért) Coin elnököt akarták biztosítani a támogatásukról. Én úgy éreztem, nem a lelkiismeretük, hanem a politikai "érdek"(?) beszélt belőlük, amit talán az is bizonyít, hogy Coin elnök halála után fel sem merül a kérdés. De mondom: nem biztos, hogy igazam van.
      A felvetés azonban teljesen jogos!!

      Törlés
  57. Teljesen elborzongtam az utolsó részben! Meghal Prim? Peeta-t választja Gale helyett? Nem volt kedvem tovább olvasni, mert annyira megviselt ez az egész..

    VálaszTörlés
  58. 7 nap alatt olvastam el a három részt, és épphogy fél órája végeztem az utolsóval. Nem is nagyon találom egyelőre a szavakat. Jó néhány nap kell majd, hogy megemésszem a történteket. Az első részben nem lepődtem meg semmin, mivel előtte (a könyv olvasása előtt egy nappal) láttam a filmet, így tudtam a cselekményt. A második részben a Viadal alatt minden egyes kiválasztott halálát sajnáltam, azok után, hogy a kiképzés alatt ismerkedtek, és főleg, hogy kézen fogva álltak mind a 24-en a végső interjú után. Titkon talán azt reméltem, hogy ennek hatására nem fognak harcolni egymással, és valami pozitív végkifejlet lesz. Plusz érdekesebbek, színesebbek is lettek a történések azáltal, hogy Katnissék szövetségeket kötöttek másokkal. A Viadal vége pedig hatalmasat ütött az erőtér kiiktatásával és a maradék kiválasztottak kimenekítésével. Bár, amikor a kiképzés során Beetee-ék először említik a "rés a pajzson" kifejezést az erőtérrel kapcsolatban, már akkor sejtettem, hogy ennek még fontos jelentősége lesz.
    Végül, a harmadik rész. Mivel ezt tegnap és ma olvastam, így frissek még a történések, nem is igazán tudom most sok mindent írni. Finnick halála kegyetlen húzás Collins részéről, ott le is ragadtam kicsit, de utána gyorsan felpörgött a cselekmény, nem hagyott időt a gondolkodásra. Az egész könyv legboldogabb jelenete volt számomra, mikor újra egyesültek Annie-vel, szerintem aljas húzás volt ezek után megölni. Én szurkoltam Johannáért is, és örültem, hogy ő legalább életben maradt. Sokat nem kedvelik, nekem viszont nem tudom miért, de végig szimpatikus karakter volt, külön örültem, mikor összebarátkoztak Katnissel a harcra való felkészítés során. Még Enobaria életben maradása is kisebbfajta megkönnyebbülést eredményezett, noha ő semmilyen kapcsolatban nem volt a főszereplőkkel, a lázadásról se tudott, sőt a Viadalon az ellenséges klikkbe tartozott. Viszont az interjú utáni kézfogásos jelenet óta egyik kiválasztottat se tudtam ellenségesnek tekinteni. Prim halála elsősorban azért döbbentett meg, mert nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet, hiszen minden azzal indul, hogy őhelyette jelentkezik Katniss az arénába. Onnantól kezdve nem hittem, hogy bármi történhet vele. A végén az utolsó nagy csavar Coin halála. Viszont itt arra számítottam, hogy majd kiderül az ok, hogy ő dobatta le a bombákat és ezért lőtte le Katniss. Ehelyett a főhős zavart elmeállapota lesz a hivatalos ok, amiért lelőtte. Így sosem derül ki, hogy semmivel sem volt különb Snow-nál. A legvége pedig, hogy Peeta mellett köt ki Katniss, számomra már nem hordozott akkora jelentőséget. Ez már nem a szerelemről szólt, hanem arról, hogy két lelkileg összetört ember egymásba kapaszkodik, hogy valahogyan túléljék a rengeteg szörnyűséget, ami történt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mostanában olvastam újra az utolsó részt, sok mindenben egyetértünk. Prim és Finnick halála miatt számomra sem szerethető a történet vége...

      Törlés
    2. Kicsit továbbgondolva az egészet: a rész végén Katniss magánakciója totál, abszolút értelmetlen volt. Ha Boggs halála után visszemennek a táborba, ahogy azt Jackson javasolta, pár napot kellett volna várnia, és a lázadó csapatok ugyanúgy elkapták volna az elnököt és ő ugyanúgy lelőhette volna. Ehelyett a saját személyes bosszúja miatt ment vágóhídra az osztag, köztük az egyik kedvenc karakteremmel, Finnickkel. Számomra apró öröm az ürömben, hogy legalább Johanna otthon maradt. Nem tudom, Collinsnak mi volt a célja ezzel, de én személy szerint minél többször végiggondolom az egészet, annál inkább unszimpatikus lesz a főhősnő a végére. Pedig végig kedveltem előtte, de a harmadik könyv harmadik részének történései ezt teljesen megváltoztatták. És éppen ezért még Prim halálával is úgy vagyok, hogy csak magát Primet sajnáltam, Katnisst nem, amiért elvesztette a húgát, akit végig védeni akart.

      Törlés
  59. SPOILER!! Kicsit hosszú lesz de huhh muszáj gyorsan kifejtenem a véleményem, mert még sokkolva vagyok és pörög egyfolytában az agyam, jó időzítés így a mai napra! Kell egy pár nap mire megemésztem! Először is Nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek!! :) :) Hááát én ma hajnalba végeztem a harmadik könyvvel! Az első részt én imádtam, a második is tetszett semmi bajom nem volt vele leszámítva, hogy én is mint sokan mások a Gale és Peeta Katnissel való kapcsolatán izgultam! Egyszerűen én nem tudtam eldönteni, hol ez egyikhez pártoltam, hol a másikhoz, de az engem is nagyon zavart, hogy Katnissben nagyon nehezen és úgymond ritkán lobbant fel tényleg valami igazi érzelem! Leszámítva az apja és a húga iránti szeretetét természetesen. A harmadiknak az eleje elég nehezen indul be, de tulajdonképpen azzal sem volt nagy bajom amíg vissza nem hozták Peetát a Kapitóliumból, utána nekem a történet egy kicsit zavaros lett! Az egyik dolog ami nagyon zavart, hogy Katnissnek mindíg lett valami kisebb baja úgymond annak ellenére, hogy nem hagyták teljesen kibontakozni! Jobban szerettem volna, ha tényleg a szívét lelkét bele adja mindenbe, sokszor zavartak ezek a kis elrejtőzések, és hogy nem tud magával egyről a kettőre jutni. Bár még ezt is meglehet érteni ebben a háborús és nehéz helyzetben. Baromira zavart, hogy néha majdnem teljesen érzelemmentes az egész csaj, gondolom én, hogy benne nem ez játszódott le, de valahogy nem tudta kifejezni, legalábbis nekem nem nagyon jött át. Na és aztán az a mentő akció a végén, hogy sorban halnak meg a karakterek! Teljesen értelmetlenül, mert értelmetlen volt az egész!!!!! Ha vissza fordultak volna kb mindenki megmaradt volna, de azt is tudom, hogy néhánynak meg kellett halnia, de ami Finnicket illeti, na ott aztán én is kibuktam, az nem volt szép húzás! Kicsit sok volt nekem a sok kedves szereplő után pl Cinna meg a többiek! És amire én egyáltalán nem számítottam az Prim halála, eszembe nem jutott volna és 2x is el kellett olvasnom, mire leesett, hogy most MI TÖRTÉNT??!! Hiszen pont ő volt az egésznek az értelme. Én azt hittem, hogy majd a végére egyedül eljut az elnökhöz és leszámol vele és végre úgymond hőssé válik és beteljesíti azt amit kell. Aztán jött az újabb Éhezők Viadalának megszavazása, ahol nem véletlen szavazott Katniss igennel szerintem, előkészítette a következő lépését, Coin halálát! Biztos voltam benne, hogy őt lövi majd le, de arra számítottam, hogy utána végre itt jön amire vártam, áttörés és végre csinál valami tényleg igazit,mond egy lehengerlő beszédet, hogy mit miért tett vagy bármit...de erre nem csinál semmit csak megpróbálja megölni magát! Ez végig folyamatosan idegesített, hogy valami mindig közbe jött,sosem tudott megfelelően teljesíteni, legalábbis nálam nem érte el azt a szintet amit szerettem volna látni. De gondoltam majd a végén, ha már az kapitólium elfoglalásnál is kidőlve fekszik ismételten. És amivel maximálisan egyet értek, hogy a végére a két főhős idegronccsá válik, ami ebben a helyzetben szintén nem meglepő. De ami nagyon letört, hogy a végére semmi sem marad a lányból, olyan mint egy robot, szerelmi téren is, persze azt lehet érezni, hogy végig érzett valamit Peeta iránt de nekem a vége is olyan, hogy azért végezte mellette, mert kb így alakult… persze tudom, hogy a végére beismeri magának, hogy szereti de nekem még mindig kevés volt. És amit nagyon sajnálok, hogy Peetanál se érzem azt a hihetetlenül elsöprő szerelmet, bár mintha a kissé plátói szerelme talán valódibbá vált volna. Lehet szimplán egyszerűen csak az rossz, hogy nem a régi, mert egy olyan pozitív karakter volt számomra, de nyilván érthető, hogy egy alapos kínzás után senki nem marad ugyanaz az ember. Csak hiányzik az az érzés, hogy a kapcsolatuk a régi legyen.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maximálisan egyetértünk. És mivel én is nemrégiben olvastam újra a könyvet, kicsit frissebbek is az emlékeim most nekem is...

      Ahogy valaki itt korábban írta, hitelesebb lett volna, ha kiemelik, hogy Coin éppolyan diktatórikus vezető volt/lett volna, mint Snow, ezért mindenkinek szívességet tett Katniss, hogy lelőtte, ezért nem büntetik meg, nem azért, mert azt sem tudta, mit tesz.

      A halálesetek valóban megdöbbentőek, és bár próbálom én is megértetni magammal, hogy egy háború a valóságban is ilyen, de ez egy könyv, Collins megmenthette volna "nekünk" azokat a karaktereket, akiket megszerettetett.

      Peeta érzelmei nekem hitelesebbek itt a Kiválasztottban, azzal nekem nincs gondom, kb a nulláról szeretett bele újra Katnissbe. És immáron hibáival együtt szerette meg a lányt, nem pedig egy plátói szerelem alakult ki benne, mint ami az eső kötetben fűzte még hozzá. De abban igazad van, hogy nem túl pozitív a könyv végső kicsengése...

      Törlés
  60. Folyt köv...Az epilógus nekem is rövid volt, hiányzott, hogy mi történt a többi szereplővel. Gale nekem olyan volt, mint aki lelépett! Annak ellenére, hogy őt is szeretem olyan volt mintha az elejétől kezdve feladta volna Peeta ellen a harcot úgymond, szóval nekem ebből az jött le, hogy nem is szereti annyira a lányt! De szerintem persze Peeta érzéseinek nyomába sem ért soha! És hát én megint vártam arra, hogy a gyerekei Ketnissből mégis csak kiváltanak egy kicsivel több érzelmet de nem… Gondoltam, hogy nem lesz happyend a vége de egy kicsivel több pozitívumot vártam! Kaptunk két testileg és lelkileg összetört embert és már sohasem lesz semmi sem a régi. És úgy érzem ez még 20 év után sem fog megváltozni. Egyszerűen nekem túl szomorú…. :( Olyan boldogtalan az egész!

    VálaszTörlés
  61. (Part 1)
    ERŐSEN SPOILERES LESZ!
    Szerettem ezt a kötetet. Miután meghozta a Jézuska, le nem tudtam tenni, az első oldalától az utolsóig magához bilincselt a sodródó cselekmény. Zseniális volt a harmadik, imádtam néha magát elég naggyá kinövő szépséghibáival.
    Fura volt számomra, hogy a könyv első harmad része szó szerint csak leírás. Jobban bemutatja a Tizenharmadikat, mint annak idején az első könyv elején a Tizenkettediket. Nem találom értelmét annak, miért került ekkora hangsúly ennek a körzetnek a felvázolására. Százhúsz oldal avval foglalkozik, hogy bemutatja a Tizenharmadik rendszerét, stílusát, embereit, mindent, ami szinte már nem is lényeg. Szerintem túlzás, és erőltetett ez a hatalmas részletezés. Inkább a befejezést toldotta volna meg egy kicsit.
    Jók ezek a propaganda film forgatások, de néha már az is túlzás volt, hogy minden erről szólt. Mintha valójában nem is a harc és a béke lenne a fontos, hanem az, hogy a média mit sugároz. Emiatt veszítjük el Boggst, meg Mitchellt, amiért nem éppen veszélytelen helyeken kezdtek erőlködni a forgatással. Komolytalanná tette a valódi célt ez a bábszínházasdi.

    VálaszTörlés
  62. (Part 2)
    Karakterekről:
    Örülök, hogy többet kapunk Galeből. Bár világ életemben Peeta párti voltam/vagyok, nem baj, hogy többet árul el erről az igen jó barátról. Kedvelem, de ő megmaradhat barátnak. És azt teljesen alaptalannak találom, hogy Katniss őt okolja Prim haláláért. Azért mert kiokoskodott egy bombát, nem is egyedül, hanem felülvizsgálva, Beeteevel, attól még neki fogalma sem lehetett arról, hogy ezt ki és miért és hogyan akarja hasznosítani. Persze, ha nem találja fel, akkor számításba jöhet, hogy a gyerekeknek nem esik bántódásuk, na de ez most olyan, hogy holnap lehet hogy befut végre a postás a DVD-émmel, de lehet hogy még mindig nem. (Már egy hetet késik.)
    Primből már megint nem kaptunk annyit szerintem, hogy eléggé megismerhessük. Legalábbis nekem nem csillapította a szomjamat a felhozatal.
    Én Johannát bírom, erős karakter, odaillő, bár néha labilis. Sajnáltam amikor összeomlott azon a vizsgán a víz miatt.
    Finnick elbűvölő és szerethető. Tetszik Annie is. Aranyos ötlet volt a lakodalom.
    Snow gusztustalan, önző és beteg. Coin mindig is nyugtalanító volt ezzel az arroganciával, olyan megbízhatatlan, mogorva, ijesztő és unszimpatikus az első fejezettől kezdve.
    Én bírtam Boggst. Tetszett hogy volt valaki, akiben Katniss bízhatott. Kicsit túl merev volt a csávó és élére vágott, meg kemény, de ilyen az ember, ha parancsnok.
    Valamiért megfogott Pollux karaktere. Szimpatikus, szívesen nyomulnék vele. Sajnáltam hogy nem tud beszélni. És azt is sajnálom, hogy nem derült ki sok minden mellett az sem, hogy életben maradtak-e Cressidával. Mert ugye róluk nem számol be azután, hogy mi történt velük az ejtőernyős robbanás után. Nekem a stábból ő tetszett legjobban.
    A többi új szereplővel közömbös voltam. (Leeg 1, Leeg 2, Jackson, a többi stábtag, stb.)
    Szerintem hatalmas fordulat volt Peeta eltérítése! Nem vagyok perverz, sem morbid, de szerintem kellett ez ide. Igazán kreatív egy csavar. Rettenetesen sajnáltam persze az összekutyult Peetát, aki tényleg időzített bombává változott, és a csalódott meg megrémült Katnisst is.
    Fájt Finnick halála! Ő volt a háború mártírja, akiből erőt meríthettek a követői, értem, de miért pont Ő? Nagyon sajnáltam.
    Prim pedig... teljesen lebénított az a pár sor, amiben beszámolt az egészről. Gyűlöltem Collinst amiért meggyilkolta a kedvenc ikonomat. Annyira értelmetlen ez az egész. Kinek szolgáltak azok a bugyuta bombák? Snow is azt mondta, hogy akkor már elesett a Kapitólium, amikor felrobbantották az összecsődített gyerekcsordát. Bár neki ugye senki nem mer hinni. Mérhetetlen haragot éreztem, érzelmeket váltott ki belőlem a könyv, sírtam, hisztiztem. És ha betűk fájdalmat tudnak okozni, haragot tudnak kelteni, vérem lázítják, az már csak zseniális könyv lehet. Ha Primet élni hagyta volna, azzal nem rontotta volna el egy tucatnyi ember (itt a szereplőkre gondolok, más tészta a rajongói tábor) jövőjét.
    A vége szerintem összecsapott, üres. Függőben hagyta a cselekményt, a történet befejezetlen, olyan mintha az írónő megunta volna a sztorit, és el akarta volna már intézni ezt az ügyet, ezért pár oldalban leírta az első gondolatát átdolgozatlanul, hogy letehesse végre a tollat. Egy csomó kérdést hagyott megmagyarázatlanul, találgatások maradtak, izgalmak, azok után, hogy már rég vége az egésznek. Úgy érzem, hogy biztos van még egy-két rész, azért ilyen lezáratlan az akta, nyugtalanító ez a homály.
    Nem érdekel, hogy megölte azt a szerencsétlen Snowt és azt a bugyuta Coint. A vége határozottan nem tetszik.

    VálaszTörlés
  63. (Part 3)
    Az elejéről már írtam hogy hosszú, a végéről már írtam, hogy rövid. A szereplőket elbeszéltem, és az engem megérintő elhalálozások sorát. Felvázolnám még az akció dúsabb részeket. A közepe zamatos volt, faltam a sorokat, tényleg nagyon pörgős volt és izgalmas. Tetszett az, amikor a Nyolcadikba mentek, tetszett az önzetlenség, a valódi harc, itt háttérbe szorult a forgatás. Tetszett hogy Galet is láttuk küzdeni, és hogy visszakaptuk a Viadalokon megismert Katnisst. A Másodikban történt Dió-robbantgatás nekem fura volt, bár előnyük lett belőle, hogy elpusztították a légpárnásokat meg minden harci kütyüt, de nekem az a rész már felért egy kötelező olvasmánnyal, ami a jövőbeli harmadik világháborút boncolgatja. Túl sok volt a katonaság, a vér, ez a lüktető háború feeling. Onnan kimaradt a HG érzés. A Kapitúliumi momentumok határozottan tetszettek. Volt benne minden: cselezés a kapitóliumi maskarákkal, szövetségesek (Tigris), akkor ezek a podok is furfangos ötletnek bizonyultak. Tetszett a csatornában osonás, bár azok a rózsaszagú gyík-ember mutánsok már kicsit viccesek voltak.
    Az Epilógus. Figyu, nektek is két oldal, vagy az enyém nyomtatási hibás? Vagy valaki kitépett néhány oldalt az enyémből? Na ne már! Ez komoly? Ebből éppen csak annyi derült ki, amit józan paraszti ésszel mindenki képes kilogikázni: hogy Katniss és Peeta idegroncsok, megtörtek, szellemileg nullák, nem teljes életet élőek; hogy lett két baba, hogy szerelmesek, hogy Gale lelépett egy "menő meló" miatt. Itt is elfelejtett Collins jó néhány kaput bezárni! Mi lett a stábbal és a többi "szövetségessel"? Megrendezik-e akkor azt a szimbolikus viadalt annak ellenére, hogy Coin meghalt? Hogy mi lett Haymitch-csel, Plutharch-csal? Ki bombázta le a gyerekeket?
    Amúgy ez a szimbolikus viadal téma... Annyira nevetséges. Minek? Hogy megint szítsák a feszültséget, és ahelyett, hogy mint minden egészséges köztársaságban, lecsillapítsák a kedélyeket és minden embert egyenértékűvé kiáltanának ki, újból megkülönböztetik az embereket kapitóliumiakra és körzetiekre? Ugyan az lenne a helyzet, mint a Snow-féle kormányzásnál. Az egyik fél elnyomná, és rettegésben tartaná a másikat. Úgy látszik a körzetiek sem annyira épeszűek és tiszták, hogy attól, hogy ők kerültek porondra, attól még nem kell bosszút állni a múltért. Értem, hogy akarnak, mert természetesen gigantikus okuk van, de akkor ez újabb háborúhoz, örökös rivalizáláshoz, és végleges kihaláshoz vezetne. Sehogy se jó. Akár a körzetiek diadalmaskodhatnak, úgy látszik, máshogy értelmezik a köztársasági államformát: öljük meg azok gyerekeit, akik megölték a miéinket. Mint az állatok. Nem hogy nyugalom lenne végre. Úgy látszik ez örök körforgás.
    Amúgy nektek is feltűnt, hogy Collins néha-néha célzásokban becsmérli az emberiséget? Amikor Katniss mesél az őseiről, akik kiirtották egymást, akik ostobák voltak és szánalmasak, akik egy kihasznált, üres bolygót hagytak hátra, akiknek nem számít a következő nemzedék, akik rosszabbak mint ők. Lehet hogy igaza van? Jó reggelt Emberiség!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te jó ég, ez nagyon hosszú lett! Remélem senkit nem zavart, én nem akartam ilyen hosszúra elnyújtani, csak ezek az indulatok! Tényleg bocsánat! Annyira dilis vagyok. És remélem hogy senkit nem bántottam meg! :)

      Törlés
    2. Azért lett hosszú, mert megérint, magával ragad a könyv. Hogy most mennyien veszik észre, hogy írtál ide, azt passzolom, sajnos a "Legutóbbi kommentek modul hibás" :(, nem tudom használni. De aki erre jár, biztos szívesen olvassa.

      Egy-két dologra reagálnék csak, ami eszembe jutott a véleményed olvasása közben:
      1. Túlzott propaganda: nem vagyok biztos benne, ezért én is csak kérdőjellel írom, de nem lehet, hogy ez is társadalom-kritika? Hogy sokszor nem megéljük, hanem közvetítjük a történéseket??? Nem tudom, mennyire tudatos ez Collins-nál, de lehet, hogy van üzenete. Plusz tényleg ezzel "üzennek" a Kapitóliumnak. Egyfajta eszköz is a sok propagandafilm...
      2. Peeta eltérítését én sem bánom. Bár én nem Peeta-drukker vagyok, de nem érdemli ezt ez a fiú. Viszont nekem tetszik, ahogyan innen alakul a kapcsolata Katnisstől. A gyűlölettől a közömbösségen át egészen addig, míg újra beleszeret, ezúttal tényleg abba a Katnissbe, aki mellette él. Az első szerelem, amit iránta érez, plátói. Ez hiteles, életszerűbb.
      3. Igen, a háborúban nekem is elvész a HG-érzés (ott jön talán csak vissza, amikor Finnick meg Katniss a kapitóliumi podokat vizsgálgatják és rájönnek, hogy gyakorlatilag az is egyfajta Aréna). És vannak is emiatt félelmeim: vajon milyen lesz így a film? És érzelmileg???
      4. Új-Viadal téma: Véleményem szerint ennek egyetlen üzenete van: konkréttá teszi, hogy Coin semmiben nem különbözik Snow-tól. Ez a szerepe. Semmi más. És Katniss csupán azért válaszol igennel, mert szüksége van Coin bizalmára, hogy megölhesse. Számomra nyilvánvaló, hogy Coin halála után nem lesz újabb Viadal.

      Mondanám, hogy örülök, hogy most már Te is látod a végét, de nem biztos. Én sem tudok örülni ennek a végnek, így...

      Törlés
    3. Az nekem nem számít, hogy ki cuppan rá a véleményemre, nem azért írtam, hogy okoskodjak. Csak szerettem volna kiírni magamból a friss véleményt, lehetőleg olyanoknak, akiket érdekel is. És ha már van egy ilyen színvonalas oldal. :)

      1. Igen, tudom hogy volt haszna is és lényege is a propagandának, írtam is, hogy szerintem jók voltak, de néha már tényleg sok volt, hogy éles harchelyzeteket (például amikor hatástalanítottak egy podot) újrajátszattak velük a kamerások, csak hogy tökéletes legyen az anyag. A Kapitólium ellen használt, az adástámadásokkal. És tényleg, ez bölcs megfigyelés, egyetértek a társadalom-kritikás elméleteddel.
      2. Igen, Peeta ezután tényleg hibáival együtt látja és szereti a csajt. Csak kegyetlenség vele ezt a kínzásmódot megtenni, mert így pontosan azt kapta, amit az első könyvben említett, hogy nem akar: a Kapitólium bábjává, tulajdonává válni. Ez tragikus.
      3. A filmtől én is félek, és nem csak emiatt a szempont miatt. Kíváncsi leszek a mutánsokra is, mert az első könyvi farkasszerű szörnyetegek elhamarkodottak és picit óvodásak lettek, szerintem. És nagy kihívás elé fogja állítani a történet a filmeseket, hogy hitelesen vissza tudják majd adni a háborús érzelmeket, az biztos. Egyetértek, Ancsi.
      4. Nekem azért nem egyértelmű, mert honnan veszed, hogy már nem kürtölte világgá Coin halála előtt a körzeteknek a nagy cirkusz hírét? Akkor meg már nem lehet visszatáncolni. Igen, arra szerintem mindenki rájött, hogy Coin Snow női kiadásban. Lehet hogy Katniss nem őszintén mondott igent, de mi van a többiekkel? Na jó, még Haymitchból sem nézném ki nagyon.

      Törlés
  64. Sziasztok! A 2. könyvvel kapcsolatban már leírtam a véleményem.. most jöjjön a harmadik. Erősen SPOILER-es lesz.. Bevallom őszintén eleinte nem tetszett... sok leírás, mindenki ki van készülve, főleg Katniss. DE! Be kellett, hogy valljam, mégis így tökéletes.. hogy miért? Mert Katniss is ember..teljesen érthető, hogy miért van annyira kibukva. És csodálkoztam is volna, ha nem rázták volna meg a történtek. Én már az első kötettől Peeta-párti vagyok, de én is örülök, hogy Gale-t jobban megismertem..így még inkább Peeta mellé álltam.

    Gale: nekem a 3.-ban már nagyon kegyetlenre sikeredett..oké, hogy nem tudta, hogy Prim az ő általa tervezett bombától fog meghalni, de könyörgöm...az elvét ő találta ki,tehát bárki ellen be lehetett vetni..gyerekek vagy sebesültek ellen..hiszen pont ez a lényege, hogy az emberi együttérzésen, segítőkészségen alapszik. Érezhető, ahogyan eltávolodnak egymástól Katniss-szel, kiderül, hogy nem is annyira egyformák.. Katniss életeket akar menteni, nem csak gyilkolni.

    Peeta: nagyon sajnáltam őt, hogy nem tudta eldönteni, mi a valóság és mi a képzelet. Szerintem nem újra beleszeretett Katnissbe, hanem feltörtek a régi érzései..hiszen emlékszik dolgokra (pl amikor Katniss az karjai közt aludt és nem volt rémálmuk), azzal mondjuk egyetértek, hogy már látja a lány hibáit, amit eddig figyelmen kívül hagyott, de én ezt úgy értékelem, hogy ezzel együtt is elfogadja és szereti. És az a rész annyira szép volt, amikor Katniss valami olyasmit mondott neki, hogy "Maradj velem!" és Peeta pedig azt felelte, hogy "Örökre." :) Szerintem az ő érzései sokkal igazibbak, mint Gale-é. Tetszik, hogy nem ugrik egymás torkának a két hősszerelmes. Szóval örültem, hogy a végén Katniss vele maradt (na ezt még kifejtem mindjárt..)

    Katniss: hát amin ez a nő (18 éves lehet kb. ha az első kötetben 16 volt) keresztül megy, én azon csodálkozom, hogy ép elméjű maradt. Nagyon erős, de mégis sebezhető. Igazi nő. Az elején kicsit haragudtam rá, hogy naaa csinálj már valamit..de aztán nem csalódtam benne. Szeretem, hogy nem tökéletes.. vannak hibái, de ezzel együtt nagyon szerethető karakter. Amikor a gyöngyöt görgeti a száján, egyértelmű jel, hogy szereti Peeta-t.

    Coin: az elejétől gyűlöltem ezt a karaktert, végig gyanús volt..de nem gondoltam, hogy ennyire hasonlít Snow-ra. Mikor Katniss megölte, megkönnyebbülve dőltem hátra.

    A többi szereplőt (Finnick, Johanna, Prim) nagyon megkedveltem és fájt az elvesztésük. És akkor jöjjön a sokat vitatott vég: az, hogy Katniss Peeta-val marad, nekem egyértelmű volt az első könyvtől, ez nem okozott meglepetést. Sőt, az sem, hogy nem teljes Happy end a vége..én nem tartom egyiküket sem őrültnek, nem tudom, hogy miből gondolják sokan, hogy megőrültek...attól, hogy nem tudják elfelejteni a történteket, még nem ment el az eszük. És pont ez az, ami ha nem is tetszik,de mindenképp valósághű: nem tudják kiheverni ezt az egészet. Melyik NORMÁLIS ember tudná? Szerintem annak ment el az esze, aki el tud viselni ekkora veszteséget és ilyen traumát. Boldogak ők a maguk módján,már amennyire a történtek ezt lehetővé teszik. Bár pár kérdés engem sem hagy nyugodni: Gale egyszerűen csak így cserben hagyta Katnisst? Meg sem látogatja? fura.. Megtudták az emberek, hogy Coin is egy szemét dög volt és hogy miért nyírta ki Katniss? Ha egyszer valakinek tárgyalása van.. akkor miért nincs ott jelen (szintén Katnissről van szó). Mert ugye tárgyalták a Coin elnök meggyilkolását és a vádlott nem volt jelen? Érdekes... Na szóval. A vége nem teljes happy end, nem felhőtlenül boldog mindenki,de ettől emberi (bár nekem is egy kicsit összecsapottnak tűnik).

    Bocsi, kicsit lehet elragadtattam magam...imádom a könyvet, a filmet, a történetet. A filmet nagyon várom, de kicsit félek, hogy két részben jön ki, mert nem tudom,hol lehetne kettévágni.. talán amikor Peeta ráront Katnissre? De azelőtt nem sok minden történik.. oké, hogy propaganda film+ 8-as körzet..de ez egy filmhez még nem elég szerintem. De mindenképp ott fogok ülni az összes premierjén :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gale ügyben nem értek egyet (veled sem :), de ez már így marad :) Nincs ezzel baj :)))

      Viszont Johanna nem hal meg (el sem jut a Kapitóliumba, mert elbukik a vizsgán). Hisz még szavaz is, amikor a Kapitóliumi gyerekek Viadaláról szavaznak!

      A szétvágás kapcsán és is arra tudok csak tippelni, hogy Peeta kiszabadítása után, ott lehet szétszedni, ahol rátámad Katnissre, mégis nekem ez így túl lezáratlan, nagy cliffhanger lenne. De meglátjuk, konkrétumot még nem olvastam róla :) Csak azt, hogy Francis Lawrence már tudja, hol szedik szét.

      Törlés
    2. Valahogy gondoltam (mármint , hogy Gale-lel kapcsolatban nem értünk egyet). :)

      Tudom, hogy Johanna nem hal meg, de akkor is "elveszítjük",mert utána már csak egy kis időre bukkan fel, amit én nagyon sajnálok. :S

      Bennem már az is felmerült, hogy minek egyáltalán szétszedni? Mert a harmadik könyvben a leghangsúlyosabbak az érzelmek, a lelki világ...persze izgalmas+ minden..de a cselekmények szerintem beleférnének egy filmbe is. Remélem, nem rontják el. Na de bízom bennük! :D

      Törlés
    3. Ja egyébként nagyon tetszik a blogod, már több napja járok itt, és most is kb 4 óta itt dekkolok :)

      Törlés
    4. Hát, szétszedni sajnos a pénz miatt kell. Nem a cselekményvezetés indokolja. Sőt. Szerinted normális dolog egy harmadokból álló könyvet 2 részre osztani? Ami ráadásul alig 350 oldal?
      Persze én is reménykedem, de nem a III/2. rész lesz a kedvencem. Ezt így látatlanban mondom.

      Örülök, hogy idetaláltál, jó szórakozást itt :)

      Törlés
    5. Nem, nem normális...de talán raknak hozzá a filmben majd még történéseket, nem tudom. Szerintem nekem sem az lesz a kedvencem :)

      Törlés
  65. Sziasztok! Rengeteg véleményt elolvastam, de igazság szerint nem mindegyiket! E sok vélemény olvasása miatt döntöttem úgy, hogy leírom ami kikivánkozik belölem már nagyon régóta.
    Én az Éhezök viadala filmet láttam elöször és csak utánna kezdtem el végigolvasni mind a 3 könyvet. A film maga érzelmileg megindított és ahogy a könyvet is elkezdtem olvasni egyszerüen magával ragadott és teljesen együtt éreztem miss Ewerdeennel ;-) !!! Egészen a Kiválasztott utolsó harmadáig, ugyanis itt mérhetetlenül dühített ahogyan Suzanne Collins összetákolta ezt a befejezést.
    A könyv ezerszer jobb mint a film és az elsö részt visszanézve nem is értettem mi az ami annyira megfogott benne, egészen a trillógia végéig... az emberség. Az hogy egy olyan szeményiség életébe képzelhettem magam bele, akinek tiszta és nemes lelke van, aki képes mindig olyan döntéseket hozni ami a szívéböl jön (Ruta), bele sem gondolva milyen következményei lehetnek- bár lehet valmit magának sem tud bevallani- , aki mer belegondolni, hogy a másik is érzö ember (stylistok, kapitóliumi lakosok) bárhonnan is származzon, akinek az ösztönei inkább az igazságosságra és emberi érzések felismerése felé vezetik!
    Végtelenül dühít, hogy egy szerintem mimden szempontból érzelmileg egy teljesen felfütött fantasztikusan megírt elsö két rész után, hogyan képes megölni a regény lelkét. Azzal,hogy Peeta személyiségét elveszi, számomra megölte bennem a szerelmet (legyen az Gale, vagy Peeta irán) amit a végén neismerhetett volna magában Catnip, és azzal, hogy Prim meghal nemcsak Katnis éltetöerejét, de a trillógia alapjait tartó egyik fontos gerendáját döntötte ki.
    Ébredezik a 2 éves fiam, úgyhogy megyek, pedig még úgy írnék a könyvröl. B-)

    VálaszTörlés
  66. Itt vagyok megint egy kis időre, míg kijavítom a fogalmazásomat! Én vagyok a 2013.november 25. 7:50 perces hozzászóló.
    "-bár lehet valamit magának sem tud bevallani (itt a szerelemre gondoltam)-"
    "Azzal, hogy Peeta személyiségét...amit a végén beismerhetett volna magának Catnip..."

    VálaszTörlés
  67. Nekem nagyon tetszett a könyv.Én végig Peetának drukkoltam, de egy ideig úgy gondoltam, hogy Galet foglya választani,de aztán nem. Engem eléggé meglepett amikor Prim meghalt...Hát a legvége a könyvnek kissé ellentmondásokkal teli amikor ugye Katniss azt mondja ,hogy Peeta mellett nyer békét és megnyugvást, de közben azon gondolkozik,hogy mit csinál éppen Gale és kivel van. És a végén ez a nagy happy end a két gyerekkel valahogy kicsit furcsa, Katniss nem éppen egy anya típus... Meg egy kicsit hasonlít a Breaking Dawn végéhez,de mindenesetre nagyon jó lett!!! Azt , hogy lassan már minden film adaptáció utolsó részét két részre bontják..most erre nem tudok mit mondani!Elég idegesítő,nem értem miért csinálják ezt! Bár már nagyon várom a filmet!! Azt , hogy a film végén Jennifer és Josh, hogy fogják eljátszani a szülőket az már egy másik dolog

    VálaszTörlés
  68. Huu, szóval nem csak en tettem le vegyes érzésekkel a könyvet. Egy órája olvastam el, és muszáj valakivel megosztanom, mert meghalok ha nem tudom:D Az eleje nagyon döcögős volt, de mivel reméltem, hogy utána előjön az az igazi Collins, ezért nem hagytam abba. És tényleg. Mikor Peetát behozták, és nekiugrott Katnissnek nagyon meglepődtem, erre nem számítottam, de valahogy lehetett gyanítani, hogy ebből is kigyógyul. Aztán jött a sok csetepaté. Collins azt akarta, hogy nézzünk fel a lányra aki tűzben táncol, de nem tudtam. Nekem valahogy végig egy depressziós volt a szemem előtt, egy olyan, akibben tényleg nincs már sok érzés. Nem tudom ezt pontosan h képzelte el az író, lehet, hogy így, nem tudom. Finnicket én már az előző könyvben is szerettem, de most nagyon is a szívemhez nőtt, és túl gyorsan szaladt el az író a halála felett, ez nem tetszett, mert legalább egy minimális gyészolást vártam volna, azok után, amilyen kapcsolatot kialakított Katnissel. De még ez sem tántotrított el, és csak úgy peregtek az oldalak a szemem előtt. Én azt hittem Gale fog meghalni. Nagyon szeretem a karakterét, mert karakán, önfejű, és azt hiszem nagyon emlékeztet magamra. Szóval mikor elhurcolták, akkor az volt bennem, hogy Peetat választja Katniss, megöli Snow-t és minden meg van oldva. Bár volt bennem valami, hogy ennyire könnyen nem lehet vége, de Prim halála... Uh, hát na onnantól sikerült bőgve végigolvasnom a könyvet. Nem tudtam abbahagyni a sírást, mert végig az volt bennem, hogy ezzel sikerült megsemmisítenie Collinsnak az egészet. Hogy Katniss egyáltalán a viadalra jelentkezett, ami miatt a háború lett, hogy Katniss ezuán sem adta fel, vágülis mindez Prim miatt volt, és egy kis robbanással ezt az egészet romba döntötte ami miatt nagyon haragszom. Bárkinek a halálának jobban örültem volna, őszintén. Abban majdnem biztos voltaam, hogy Coin meghal, mondjuk erre nem számítottam. Az pedig hogy Peeta lett a váalsztott... Hát ezt lehetett selyteni, de az nem tetszett hogy Gale se szó se beszéd elment. Hiányoltam egy viszlátot vagy valamit, mert hozzám valahogy ő közelebb állt. Én nekem a gyerekek a végén picit sok volt, de az utolsó mondatokba me beleszerettem.... Egyszóval zseniális, de iszonyatosan megrázó. Nem happy end, amiben midnenki reménykedett, ami részben jó, mert végre valami más, valami új, részben meg... Hát azt hisze senki se repes az örömtől... Kíváncsi vagyok hogy alkotják meg a filmet:)

    VálaszTörlés
  69. Sziasztok! Nem tudja esetleg valaki, hogy Collins nem e tervez olyan "folytatást", ami más szemléletből van megcsinálva? Mondjuk a 3. részt szívesen olvasnám Peeta szemszögéből! Szerintem abban még sok lehetőség lenne! :-D

    VálaszTörlés
  70. Sziasztok!

    Jó látni,hogy mást is magával tud ragadni egy könyv,hogy nem tud az érzéseitől szabadulni,így kevéssé érzem zakkantnak magam.Sokan említitek azt a Tigrisnél lezajlott beszélgetést ahol Gale azt mondja,hogy Katniss azt választja aki nélkül nem tud élni.Lehet,hogy furcsa lesz,de én először úgy értelmeztem,hogy nem a lány nem tud élni az egyik fiú nélkül ha nem amelyik srác nem tud élni a lány nélkül és ezért gondolja Gale,hogy Peeta a befutó. Érdekes én általában könyv párti vagyok,de most előbb láttam a filmeket és csak utána tudtam meg,hogy vannak könyvek.Az első film-könyv szerintem megegyezik a másodiknál már vannak eltérések amik néhol zavarok néhol nem.A szerelmi szál igazából Peeta talál ki a saját érzéseiből kiindulva gondolom és ezt kell követnie a lánynak is.A filmekből nekem nem derült ki hogy vannak e igazi érzései Katnissnek ami szerelem lenne,inkább sajnálatból gyengül el Peeta iránt.Azt hittem a könyvből majd bizonyítást találok,de ez nem lett így.A háromszög tényleg vámpíros,de ott legalább dönt a lány végül.Igazából nekem nem derült ki,hogy a szerelmi szál a fő vagy a mellék csapás a könyvben.Mert ha taktika akkor lezárható lett volna az első kettőben.Én a 3.-ban végig egy elhatározást vártam a lány részéről és a gyöngy felbukkanásának nagyobb jelentőséget hittem.Ránéz és rájön Peeta mit jelent neki.Persze háborúban ki érzelmeskedik,de van idő a könyv elején erre. Olyan érzésem van,hogy az érzelmi bombát nem robbantották fel. Galle megérdemelte volna,hogy azért ne őt válasszák mert rájönnek inkább bajtársi,testvéri szeretet az ami köztük van. Peetának pedig kijárt volna egy szeretlek nem tudok élni nélküled jelenet.Visszatéréskor nem letargia hanem egymáshoz rohanás és búcsú csók.Finnikért tényleg kár akár Joanna is feláldozható lehetett volna helyette.Prim felrobbantása se volt kikényszerítve,ha vérre vágytak a gyerekek is elég lettek volna bár ez fölösleges brutalitás.A viadal újbóli belekeverése értetlenség számomra.A történet ötlete együttvéve tetszett,de a megírása márt nem.Míg Potterék bele fértek volna kevesebb oldalba itt hiányzik vagy 50 oldal nekem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na látod, hasonló a fő gondom nekem is Peeta választásával kapcsolatban. Hogy nem érzem az elhivatottságot Katniss döntése mögött. Nekem olyan, mintha azért Peetát választotta volna, mert épp ő volt kéznél. Persze - a Peeta-tábor - nyilván azt mondaná, hogy neeem, Katniss veszettül szerelmes, de én nem vagyok meggyőzve erről.

      A dupla film meg azért lesz jó, mert talán jobban elvarr majd szálakat, amit a könyv nem tett. Remélem legalábbis.

      Prim halálát én is sajnálom, csak sajnos (több interjú fordítása után) értem, mi volt az írónő célja vele. Nem a még több brutalitás, hanem annak ábrázolása, hogy a háború nem válogat: a szeretteink közül is elveszítünk/veszíthetünk benne embereket. :(
      És ebben az a triplacsavar, hogy akkor most "volt-e értelme" annak, hogy Katniss Prim helyett ment a Viadalra. Nyilván igen, mert olyasmit indított el általa, amellyel egy nép sorsa változhatott meg, de épp saját húgát nem tudta megmenteni...

      Törlés
    2. Szia!

      Értem Prim halálát,de ezt Gale fogni gyávaság,így nem kellett szakító jelenetet írni.

      Törlés
    3. Szia Iriszi! Egyetértek veled, azt hiszem, hogy Katniss karakterét elég önzőre formálták ahhoz, hogy csak pillanatokra engedjen a mások iránt táplált érzéseinek, mint pl. az első könyvben a barlangban, vagy a másodikban a tengerparton, vagy amikor Peeta megbilincselve volt, és akkor erősen éreztették, legalábbis szerintem, hogy K nem akarja elveszíteni. De teljesen egyetértek, egy szeretlek jelenet kijárt volna, főleg azok után amiken keresztülment a srác érte!!!!!!!!!!! Avaangel

      Törlés
    4. Kedves Iriszi! Azt hiszem Gale arra utalt, hogy Katniss már elmondta a futótűzben a tengerparton, hogy szüksége van Peeta-ra. Szerintem már akkor tudta, hogy nem őt fogja választani, hanem Peeta-t.
      Ahogy el is mondja neki, hogy őt sosem csókolta meg úgy, ahogy őt a tengerparton! Ami egyébként a legjobb jelenet volt a könyvekben szerintem! :-D

      Törlés
  71. Sziasztok! Nemrég olvastam a 3. könyvet, viszont nem nagyon fejteném ki a véleményem, mert a rengeteg hozzászólás olvasása után nem hiszem, hogy túl sok újdonságot mondhatnék. :) Viszont egy kérdés nem hagy nyugodni, amire azt hiszem, nem kaptam választ... Peeta mikor szeret bele újra Katnissbe? Mert az teljesen világos, hogy az eltérítés után egyre normálisabb, egyre több mindenre emlékszik, a könyv végén pedig újra szereti, de nekem az az állapot valahogy kimarad, hogy újra érezni kezd iránta... Bocsánat, ha ez csak nekem nem érthető, de nagyon szeretnék erre választ kapni!!! Köszönöm! :) J

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljes mértékben igazad van.A történetből az jön le ha Pream emlékszik arra,hogy ki Katniss akkor az érzelmei is újra olyanok mint rég. Talán a könyv végén a sokk együtt töltött idő alakítja ki köztük ,de ezt nem fejtette ki az író az olvasóra bízta. Elég hiányos az a rész is találkozunk,együtt vagyunk,szeret?,gyerekek.Oké,hogy háborús könyvben nincs romantika,de könyörgöm a világ háborúban is milliók haltak meg,de attól még a szerelem megvolt. Hol marad a szerelem mindet elsöprő ereje:sose hagyjon el benneteket a REMÉNYT.

      Törlés
    2. Örülök, hogy egyetértesz! Persze az nem baj, ha a kedves írónő a mi fantáziánkra bíz egy-két dolgot, de ez szerintem túl fontos esemény... Nagyon érdekelt volna! De mostmár mindegy.

      Törlés
    3. Szia. Azt hiszem szerintem akkorra tehető mikor újra beleszeret,mikor megbilincselve megcsokolja Peetat. Emlékeztek erre a részre. Utána már a pincében a fiúk Kattniss választásárol beszélgetnek. Azt hiszem talán az lehet az a pont. Egyébként egyetértek azzal,hogy a végét jobban ki lehetett volna dolgozni. Ennyi járt volna a Peeta sztorinak szerintem. Ja és továbbra is fenntartom,h szivesen olvasnám a könyveket,különösen az utolsó részt Peeta szemszögéből. Egyetértetek?? :-)

      Törlés
    4. Pont ma mondtak nekem hasonlót, úgyhogy van benne valami... Igen, a pincés beszélgetésnél már tuti, de előtte legalább egy fél oldalt írhatott volna, hogy Peeta kifejezi ezt, vagy nem is tudom. Én is elolvasnám az ő szemszögéből az utolsó részt, mert úgy világosabb lenne ez az egész, szóval egyetértek. :) J

      Törlés
    5. Kedves J! Nem szoktam sokszor ilyet mondani, de a filmet jobban szeretem, mint a könyvet, mert több szemszögből mutatja be a sztorit. Azt hiszem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy jobban imádnánk a könyveket, ha több szereplő belső érzéseit ismerhetnénk meg, nem csak Katnissét! Úgy vélem, hogy a 3. rész filmjei is jobbak lesznek a könyvnél, már ami a nézőpontok bemutatását illeti. Talán abból majd pontos választ kapunk a Peeta mikor szeretett újra bele Katnissbe - kérdésre! :-D De az, hogy egy fél oldallal elintézték, hogy kit választ és magyarázat semmi..... nekem ez nem járja!! Ez volt szerintem az a kérdés amire az összes olvasó a legjobban várta a választ! Főleg lehetett erre számítani, mivel a 3. rész elején azt oldalakon keresztül lehetett olvasni, hogy K. lényegében semmit nem csinál, csak alszik, elrejtőzik, idegösszeomlik stb....... :-S Avaangel

      Törlés
    6. Kedves Avaangel! Bizonyára igazad lesz, a filmben ez jobban megjelenik majd. Én először a filmeket láttam, és nagyon sokáig nem is tudtam, hogy a könyvek Katniss szemszögéből íródtak! Úgyhogy remélem, most is hasonlóan fektetnek hangsúlyt Peetára (vagy bárki másra). :)

      Törlés
  72. Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e véleményt, de ahogy olvastam a sok negatív kritikát és feldühödött olvasók irományait, úgy gondoltam, hogy az én véleményemnek is nyomott kell hagynom! :)
    Én is a fiú olvasók táborát erősítem, ezért lehet, hogy pár dolgot máshogy látok.
    Én őszintén tisztelem az írónőt, aki meglépte azt, amit nagyon sokan nem mernek. Volt benne elég erő, hogy szeretett karaktereitől megváljon. Szerintem ez kellett. Ha belegondolunk minden könyvben meghalt(ak) olyanok, akik szerettünk. Az első részben Ruta, a másodikban Wiress. És ezen kívül még rengetegen, annyi különbséggel, hogy őket nem ismertük. /itt a többi kiválasztottra gondolok/ A harmadik rész egy háborút mutat be, ahol rengetegen meghalnak. És szerintem kellettek ezek a halálok, itt gondolok Finnickre. Gondoljatok bele, mennyire hatott volna meg a könyv, ha például meghal Leeg 1 és 2 és ennyi. Nem váltott volna ki belőlünk ennyi érzelmet. És Prim halála volt a tetőpont. Minden könyvben kell egy TETŐPONT. Itt a tőle való megválás az. Ha életben marad, és ez a rész kimaradna a könyvből, a vége üres lenne. Szerintem hiányozna a könyvből. Ez Katniss életében a KATARZIS. Ez az utolsó áldozat, ami miatt a lelke darabokra törik, amit már soha nem lehet összerakni.
    Összességében én szerettem ezt a részt. Ha nem lett volna ennyire sötét és gonosz az egész könyv, nem lett volna reális a trilógiához. Ez kellett. Egy lezárás. És egy ilyen sorozathoz, mint ez, ennyi társadalomkritikával, ez kellett.
    Köszönöm, hogy leírhattam a véleményem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tökre igazad van. Nyilván a cél ez volt.
      Én - személy szerint, bár nyilván mások helyett nem nyilatkozhatok - jobban szeretem, ha egy könyvet jó érzésekkel tehetek le. Ha életszerűségre vágyok, ott az élet, egy-egy regény világában szeretek azért elmerülni, mert az jól végződhet. Sajnáltam, hogy itt nem ez történt. és nekem csalódást okozott, de mondjuk én jó sok interjú fordítása után megértem és tiszteletben tartom az írónő céljait, legfeljebb egyet nem értek vele. :)

      Ezzel együtt nagyon örülök, hogy leírtad a véleményed, és üdv az oldalon!! :)

      Törlés
  73. Igen, ezzel egyet értek, hogy könyveket azért olvasunk, hogy örömöt okozzon és szórakozást nyújtson. Szerintem az első két rész nyújtotta ezeket. Azok se voltak végig öröm teljesek, de még is több poént tartogatott számunkra. De ehhez a történethez, egy ilyen befejezés kellett. Szerintem itt nem volt választása az írónőnek! :) De persze teljesen jogos a véleményed! :)
    Köszönöm szépen! :) De már régóta figyelem a lapod és nagyon szeretem. :) Megsúgom, hogy a buszon hazafelé, az első dolgom megnézni, hogy van-e új cikk! ;)

    VálaszTörlés
  74. Sziasztok!
    Olvasva a megjegyzéseket, látom, hogy milyen sok Team Gale-es van...meg hogy a legtöbben nem tudnak azonosulni Katniss döntésével..Bevallom, ez engem meglepett...én az első két részben nem voltam se Gale-es, se Peetás...aztán a Kiválasztottban valami megváltozott. Amikor Peeta Katnissnek esett, nagyon meglepődtem. Aztán amikor kiderült, hogy eltérítették, akkor az érzéseim azonosak voltak Katniss érzéseivel. A könnyek fojtogattak, amikor kiderült, hogy elvesztette Peetát. Ekkor döbbentem rá, hogy Team Peeta-s vagyok! Egyetértek Katniss döntésével, mert neki tényleg Peetára volt szüksége a boldog élethez...ami az ő esetében teljességgel lehetetlen....:'(

    Zsófi

    VálaszTörlés
  75. sziasztok én is szeretném kinyilvánitani a véleményemet ha nem baj?Én az első résztől kezdve Peeta-s vagyok ,de igazából a második részben nem tudott megfogalmazódni bennem hogy most mégis kit szeret Ketniss de igazából ugy láttam hogy jobban vonzódik Peetahoz szoval én igazából örülök hogy végül őt választotta!!!
    Szeretettel és őszinteséggel:niki

    VálaszTörlés
  76. Sziasztok!
    Én a napokban olvastam el mindhárom részt és engem nagyon magával ragadott. Főleg a harmadik kötet. Én kezdettől fogva éreztem a nyomottságot a történeten, így nem zavart, hogy ez a harmadik könyvben kicsúcsosodott, mikor már mindenki annyi mindenen keresztülment és a Kapitólium megdöntése is közelgett.
    A 13. körzet szigora tényleg durvának hatott, de érthetőnek találtam. Ez nem egy nyári tábor volt, hanem háborúra készültek - majd ki is robbantották. Új társadalom építésén dolgoztak. Nem tudom elképzelni ezeket a folyamatokat másképpen, csak ilyen körülmények között.
    Ha már a háborúnál tartunk az kegyetlenséggel és veszteségekkel jár. Valójában - pont mint a viadalokról mondja Haymitch a könyvben - a háborúknak nincsenek győztesei, csupán túlélői. Nekem éppen ezért "tetszett" ahogy hullottak még a fontosabb, jól kibontott szereplők is. Így vált a történet hitelessé számomra és az írónő mondanivalója is egyértelmű lett.
    A végén Finnick halálával érezni, hogy azt a kevés szépet (szerelem, esküvő) sem kíméli a pusztítás amit az ember okozni tud. Prim halála tökéletes fordulat volt, megmutatni mennyire értelmetlen és igazságtalan a vérengzés.
    Egyébként a sok elesett ember közül, számomra Boggs halála volt a legletaglózóbb. Egyszerűen imádtam azt a karaktert. Mindig higgadt (még szó is van róla a könyvben, hogy akkor sem látszik idegesnek mikor Katniss lehányja vagy Gale arcon rúgja) józan, okos, taktikás és egyedi módon tud törődő lenni. Minden helyzetet átlát és megbízható.
    Számomra az is érthető volt, hogy Prim halála után az anyjukkal nem borulnak össze. Sosem álltak közel egymáshoz, tehát nem egymástól várják a vigaszt és valószínűleg képtelen is lennének megadni egymásnak. (folyt.)

    VálaszTörlés
  77. (folyt.) Gale vs Peeta: Én személy szerint azt érzetem, hogy miután Kantiss jelentkezett a viadalra onnantól Gale-lel kizárólag csak távolodtak egymástól. A régi emlékek, amikre kitér a könyv már mind a múlté, ezeket megismerjük mikor Katniss visszaemlékszik, de mind mind csak múlt. Ahogy halad a sztori egyre többet tudunk meg arról hogyan lettek barátok, hogyan kapaszkodtak egymásba, ám a jelenben már ilyenekről szó sincs. Összeszokottak és jó csapatot alkotnak a harctéren, de ez minden, itt meg is áll az egész. Érzelmileg nagyobb távolság nem is lehetne köztük.
    Gale nagyon harcias de technikai szempontból. Akik azzal érvelnek mellette, hogy Katnisshez Ő való mert talpraesett... én nem értek egyet. Az én véleményem az, hogy a legnagyobb túlélő és a legtalpraesettebb Peeta. Aki tömegeket döbbent meg, irányít és manipulál akár. Mindig egy lépéssel mások előtt jár, hihetetlen fifikás. Egy csomó dolog számára magával értetődő, ami Katniss-nek vagy bárki másnak (Haymich-en kívül) csak fejezetekkel vagy akár kötetekkel később esik le. Nagyon tudja keverni a lapokat, felkorbácsolni a kedélyeket. Mindemellett pedig jók a meglátásai és kifogástalan az igazságérzete. Nélküle Katniss elbukott volna a médiaszerepléseken, ami igen fontos a viadalon és a történetben is. Még szerepel is a könyvben szó szerint, ahogy visszanézi az egyik viadal előtti interjúját, hogy eléggé felejthető amit nyújt. Nevetgél, pörög de közömbös. Aztán jön Peeta és érdekessé teszi Őt is a bejelentéseivel, remek szereplésével.
    Bár Peeta az erdőhöz nem ért meg a növényekhez, minden másban viszont Neki köszönhető a túlélésük.
    És ahogy Katniss be is ismeri a könyvben, szüksége van Peeta kiegyensúlyozottságára. Amit a viadal és minden körülmény ellenére a srác meg tudott őrizni és ezt senki más nem mondhatja el magáról. (persze ez elvész mikor babrálnak az agyával, de azt leszámítva szilárd, kedves és kiegyensúlyozott tud maradni minden helyzetben mindenkivel. Ez szerintem nagyon erős jellemre utal) Tehát csak annyiban akartam megvédeni Őt, hogy én személy szerint nem tartom Gale-t életrevalóbbnak. Sőt. Ő inkább csak harcias és a kettő nem ugyanaz.
    Jó ötletnek tartottam , hogy Coin ugyanolyan kegyetlen és számító volt mint Snow. Általában ilyenek az történetekben a vezetők. Katniss egyetlen önálló és jó lépése volt, mikor lelőtte. Persze magától megint nem esett le neki, hogy mi történik körülötte, Snow vezette rá.
    Ezek az én meglátásaim, bár múlt éjjel fejeztem be a könyvet, szóval még ülepednie kell. Minden esetre érdekes volt olvasni a Ti hozzászólásaitokat és különböző szempontokat :)

    VálaszTörlés
  78. Sziasztok! Én az elmúlt három hétben kerültem közel igazán a történethez, persze moziban láttam a filmeket, de a dolog akkor kezdett igazán érdekelni, amikor nemrég a feleségem meglepett a Futótűz DVD-vel. Azóta a könyveket is elolvastam. Lehet, hogy nem lesz új, amit mondok, tekintve, hogy nem volt időm végigolvasni minden kommentet, de a Gale-Peeta dilemma részemről - lehet, hogy Collins részéről is - már akkor eldőlt, amikor az első viadalt túlélték. Gale-nek attól kezdve maradt egy leküzdhetetlen hátránya: nem volt részese az aréna borzalmainak. Onnantól kezdve Katniss-t egyetlen ember tudja megnyugtatni a rémálmai után, az akinek szintén vannak, mégpedig ugyanahhoz a borzalomhoz kötődve. Ez megpecsételi a sorsukat. A Gale-nek csakis akkor lett volna esélye, amit ő maga is megfogalmaz a Kiválasztottban: ha ő jelentkezik önként Peeta helyett. De akkor az egy egészen más történet lett volna.

    VálaszTörlés
  79. Peeta volt a jó választás , mert csak ő tudta az érzelmi biztonságot megadni.

    VálaszTörlés
  80. Sziasztok, én még csak most fejeztem be a regények olvasását, de nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a fórumra, a vélemények nagy részét olvastam, érdekes más szemszögből is látni a történteket. Összességében teljesen a hatása alá vont a trilógia.
    Így a 3. könyv végére úgy gondolom, összeáll a kép, kerek egészet alkot a történet, ahol mindennek oka van, semmi nem történik értelmetlenül.
    Rögtön a regény elején meglehetősen részletes beszámolót kapunk a 13. körzet felépítésről, működéséről. Kicsit néha megvallom én is vontatottnak éreztem, ugyanakkor rá kellett döbbennem, hogy valószínű kellett ennyi információ ahhoz, hogy a későbbi események értelmet nyerjenek. A 13. körzet berendezkedését bár alapjaiban a háborúra való felkészülés határozta meg, mégis gyakorlatilag a lakosság életének mindennapjait olyan szintű szabályzottság jellemzte, ami azt hiszem pusztán a háborús készültségre hivatkozással nem lett volna indokolt, Coin elnök egyértelműen a diktatúra híve volt, ellenőrzése alatt tartotta az egész lakosságot.
    Az egyenruhák, a szórakozás hiánya, a pontos napirend gyakorlatilag megszüntette az egyén, mint individuum létezését a körzetben, csak az egység létezett, amelynek közös célja a Kapitólium hatalmának megdöntése.
    Úgy gondolom, ez némileg előrevetíti, Coin elnök a Kapitólium leigázását követően miféle államformát is képzelt el volna magának (nem hiszem, hogy demokráciát, amiben elméletileg ugye megállapodtak…).
    Mindemellett az eszközök, amiket a Kapitólium ellen fel kívánt használni, semmivel sem voltak különbek, mint amivel a Kapitólium tartotta uralma alatt a körzetek lakóit – gondolhatunk itt az ominózus jelenetre amikor ugye a légpárnás ledobott ejtőernyői felrobbantják a gyerekeket, majd a segítségükre siető mentő alakulat tagjait is (nyilván abban is van igazság, hogy háborúban nincsen könyörület, az áldozatok közt nem válogat, jó vagy rossz a cél érdekében adott esetben pusztulnia kell).
    Katnisst nem egyszer figyelmeztetik is, hogy ne bízzon a 13. körzetben feltétlenül, ami nyilvánvalóan elülteti a bogarat a fülében, ám véleményem szerint egészen addig nem fordul a körzet elnöke ellen (bár nyíltan nem szimpatizál vele), amíg a húgát el nem veszíti. Ez kellett ahhoz, hogy rájöjjön Coin elnök módszerei éppoly kegyetlenek, mint Snow elnök intézkedései. (Ennek folyományaként némileg érthetetlen is miért szavaz az utolsó viadal megtartása mellett, lehetséges már akkor tudja, hogy ennek nem lesz jelentősége a későbbiekben, de azért még utoljára elhinti a Coinnal szimpatizálás látszatát, nem tudom….)

    VálaszTörlés
  81. folyt.köv.
    Ami Gale és Katniss viszonyát illeti a 3. kötetben, először bevallom, nem tudtam eldönteni, hogy akkor most táplál-e Kattniss a barátságon túl érzelmeket iránta, avagy sem. Ahogy azonban haladtunk előre, egyre jobban kiütközött Gale és Katniss mennyire különbözően gondolnak a háborúról, annak módszereiről. Galet teljesen magával ragadta az ellenállás szervezése, számára mindegy volt mivel érik el a céljaikat, míg Katniss igyekezett emberséges maradni, ha úgy tetszik neki egyetlen dolog lebegetett a szeme előtt (Snow elnök megölése), ha ezt a lépés megvalósítható lett volna mindenféle lázadás nélkül, minden bizonnyal azt választotta volna. Ugyanakkor abban sem vagyok biztos, hogy Gale egyáltalán valaha szerelmes volt-e Katnissbe, neki leginkább az tetszett, hogy sokáig Katniss egyetlen bizalmasa volt, ami Peeta képbe kerülésével megszűnt, ez az új helyzet generált nála féltékenységet. Talán az bántotta a legjobban hogy már nem ő a legfontosabb vagy nemcsak ő fontos Katniss számára (ugye a regény folyamán még a nyilvánvalóan „ártalmatlan” Finnickre is féltékeny lett).
    Amennyire tetszett Katniss és Gale eltávolodása, annyira tetszett Peeta és Katniss egymásra találása is.  Bár Katniss egyértelműen nem vallotta be önmagának, hogy szereti Peetat, de a viselkedéséből szerintem ehhez kétség sem férhet. Viszont úgy gondolom, hogy ő egy elég magának való személyiség volt mindig is, ez kifejeződött akkor is, amikor Peeta ellene fordult eszébe nem jutott segíteni neki, vagy kedvesnek lenni vele, csak a saját sértődöttségével törődött, Haymitchnek kellett végülis rádöbbentenie, hogy Peeta fordított helyzetben valószínű kezét-lábát törné, hogy rajta segítsen.

    Amit nagyon hiányoltam a regényből: Peeta-tól és Katnisstől több párbeszédre, közös jelentre szomjaztam volna, bár kétségtelen, hogy a „tempós” történetvezetésbe valószínű csak ennyi fért bele. Ami nem igazán érthető számomra, hogy Katniss szinte mindenhova vitte magával a gyöngyöt, amit Peetatól kapott, nézegette, elővette, de a végére a gyöngy valahogy időközben „elfelejtődött”, pedig lehetett volna kettőjük közt egy szép pillanat ezzel kapcsolatban is :), de úgy tűnik ez csak az én romantikus szívem vágya maradt. :)
    Bocsi a hosszúságért, de muszáj volt kiírni magamból, ha már megbeszélni senkivel nem tudom. :)

    VálaszTörlés
  82. Szerintem Katniss az elején nem tudja eldönteni, hogy mit is akar igazán. Katniss már az arénában (Futótűz-ben) is arra gondol , hogy mi lesz ez után háború vagy tovább folytatódik ez a viadal



    .Szóóóóval. Kiszabadították Katnisst, Finnicket és Beetee-t az Éhezők viadaláról. Peetát, Johannát, Anniét, Enobariát viszont nem sikerült megmenekítenük ők a Kapitólium foglyai lettek. A tizenkettedik körzet pedig nincs többé. A körzet lakóiból mindössze 900 embert tudtak kimenteni a lángok közül amit a Kapitólium csinált. Aki életben maradt azokat áttelepítették a tizenharmadik körzetbe. HOGY MIII? DE A 13.KÖRZET NEM PUSZTULT EL? De. Csak felépítette magát és szövetkeztek a Kapitóliummal hogy tettetik hogy a kapitólium megsemmisítette őket (ez olyan megfélemlítés a többi körzet felé) HA a kapitólium kihagyja őket az évi viadalokról. Úgyhogy Katniss a tizenharmadik körzetben van családjával akik túl élték a támadásokat Gale segítségével. De minden körzet fellázadt a Kapitólium ellen kivéve a második!

    VálaszTörlés
  83. Sziasztok!SPOILER!! Ma fejeztem az utolsó kötetet. Az első kettő teljesen rendben volt bár nekem ott is hiányzott a romantika ,de arra gondoltam majd a Kiválasztottban kicsit több oldalt szánnak rá, de sajnos nem így lett. A legszerethetőbb kedves, önfeláldozó karakter is megölték Peetát ,de persze nem fizikailag hanem megváltoztatták a jellemét és kiűzték azokat a tulajdonságait amiért szerethető volt.Azt hittem a gyöngynek amit Katniss mindig magánál tartott köze lesz ahoz ,hogy vissza kapjuk a régi Peetát , de sajnos nem még az se !Gale egy Katniss másolat csak férfibe. Persze! , hogy nem őt választja belőle elég egy is én se tudnék önmagammal együtt élni :D Az egész a forradalomra épül ami elég nyomasztó Gale barátunknak is az kőrül forog minden . Mindenki meghal egy kis bombától,podtól vagy bármi egyébtől, de a mi Katnissünk mindent túlél ami nagyon érdekes...Csak egy idegroncs.Prim halálát elsőnek fel se fogtam ,hogy most miért ? Olyan nagy jövő állt előtte. :( A vége úgy ahogy van semmit mondó, mint az egész "romantikus" része a könyvnek nem értem miért kellett megfosztani minket ettől ... Sajnálom hogy így végződött nagyon lehúzza így az első kettőt is számomra pedig azok kifejezetten jók voltak és izgalmasak és még volt " Remény"ami most elhagyott!


    "Nekem tavasszal a pitypangra van szükségem. Az élénksárga virágra, amelyik az újjászületést jelenti a pusztítás helyett."

    VálaszTörlés
  84. Sziasztok!

    Nagyon hamar kiolvastam mind a 3 könyvet. Az első kettő nagyon tetszett, mindegyik után vártam a következőt, aztán elolvastam a 3. és az sok volt... Amit érzek: elkeseredtem. mind a 3 könyvre jellemző, hogy nagyon eseménydús, sztem. Nincsenek benne üresjáratok... Ettől letehetetlenné vált számomra. Én Gale párti vagyok... Bár szerettem Peetát is, mégis Galenek szurkoltam, azt szerettem volna, ha a végén őt választja. Mikor a végére értem, megértettem, hogy ez nem volt lehetséges, mert neki arra volt szüksége, hogy valaki reményt adjon neki, hogy az élet így is megy tovább. Ennek ellenére még mindig Galet szeretem jobban :) Szóval a vége nekem se kerek, kicsit befejezetlen. Tudom, hogy az anyja már előtte is lelkileg nehéz eset volt, hogy az apjuk halálát sem bírta feldolgozni és Prim halála még jobban kikészíti, de idegesített, hogy mégis így magára marad Katniss és a könyvben sokszor éreztem azt is, hogy Gale meg Katniss kapcsolata, ahogy azt le is írja hogy "a szükség ragasztója kezd elengedni" vagy valami ilyesmi, tehát megromlott, állandóan fasírtban vannak, sajnálom és kicsit idegesít, hogy Galet már sokkal jobban a háború izgatja, mint hogy megmentse Katnisst, hogy ott legyen vele és az a sok jelent, amikor K. már nem bírja és összeomlik, nem mindig van ott vele... A kórházban a végén senki nem látogatja meg. Meg az a pár párbeszéd amikor Katniss is beszél az érzelmeiről, de Gale nem hisz neki, Peetának sem hiszi el hogy Katniss egyszer azt mondta szereti. Megértem, hogy ezek a hamar befejezett párbeszédek az érzelmeikről azért kellenek, hogy még jobban tudjuk, hogy Katniss nem tud a szerelemmel foglalkozni miközben ekkora háború van. Ezt tökre megértem. De a végét akkor sem. Idegesít, hogy nem kapok egy kerek lezárást. Nem Katniss választ. És ha Gale el is megy, utálom, hogy Collins nem búcsúztatja el őket, egyszerűen csak egy "találd telibe, oké?" mondattal és egy arc simogatással lezárja a kapcsolatukat. Szerintem Gale igen is szerette Katnisst, folyton azt éreztem, hogy borzasztóan fáj neki, hogy a lány nem tudja kitalálni mit érez, de igazából Katniss karakterét sem hibáztathatjuk emiatt, belekényszerítik az elején, hogy legyenek szerelmesek Peetával persze hogy a végére már azt sem tudja kicsoda micsoda. Sokszor belekényszerítik olyan helyzetekbe, amiből nem találja a kiutat anélkül, hogy meg ne bántana valakit és ezért nem lehet hibáztatni. Kicsit sokkoló a történet sztem. Elég szomorú. Nem happy endet vártam egy ilyen sztoritól, de én valamivel boldogabb befejezésre vártam, inkább valamiféle nyugalomra, békére, hogy megérte küzdeni a szabadságért annak ellenére, hogy sokan értelmetlenül halálukat lelték ebben a küzdelemben. Mindenesetre várom az utolsó részhez tartozó filmeket és én azért nem tartom rossz ötletnek, hogy két film lesz, mert a 3-ban sztem annyi esemény volt, hogy nem tudom 1 filmbe hogy tudnák beleszorítani úgy, hogy ne legyen túl gyors. Viszont azt én se tudom hol akarják ketté szedni. "És sose hagyjon el benneteket a remény."-hogy nem lesz teljesen könyv hű az utolsó két film, remélem kerekebb lezárást kapunk.

    VálaszTörlés
  85. Sziasztok! Engem kicsit később kapott el a THG láz, így előbb láttam a filmeket és azután nap (azaz éjszaka) alatt olvastam el a könyveket.

    Számomra mindhárom könyv letehetetlen volt, azóta is fent van a telefonomon pdf-ben és a metrón utazás közben folyamatosan újra olvasom.

    Nekem mindegyik könyv tetszett. Minhárom megérintett és nagyon mély benyomást tett rám. Teljesen átéltem a 16 éves kislány érzéseit, aki sajnos koravén, mert az élet olyan próbatételeket szab rá, amik nem a korának megfelelőek. Nem azokkal a dolgokkal van elfoglalva, amivel a korabelieknek kellene, hanem családfenntartó, majd pedig egy egész ország példaképe lesz. Emelett megérinti a szerelem is, hol Gale, hol pedig Peeta irányában táplál gyengéd érzelmeket.

    Most pedig megpróbálok a harmadik könyvre koncentrálni. Teljesen visszaadja a háború kegyetlenségét, a sok értelmetlen halállal. Amikor néhány ember miatt több ezer ártatlan ember hal meg. Coin terve egyszerűen zseniális volt. Én a végén sejtettem, hogy Katniss őt fogja lelőni. Coin ugyanolyan volt, mint Snow, nem lett volna más a rendszer a forradalom után, Coin ugyanúgy egyszemélyes hatalomra vágyott diktatúra formájában.

    A szerelmi háromszöget teljesen meg tudom érteni. Katniss maga sem tudja mit akar. Eleite Gale-hez vonzódik jobban, aztán Peeta irányába kezd nyitni. Szerintem a Fútótűzben szeret bele, még akkor is, ha magának sem meri beismerni. Gale-lel fokozatosan eltávolodnak egymástól, semmi más nem köti össze őket csak az emlékek. Túl egyformák, a bennük égő tűz kölcsönösen felégeti a kapcsolatukat. Ahogy Gale távolodik Katnisstől, úgy válik igazi forradalmárrá, aki a cél érdekében bárkit és bármit képes feláldozni. Nagyon sokszor megsajnáltam Gale-t, mert igazán nem ezt érdemelné.

    A végén Katniss Peetát választja, vagy inkább Peeta dönt Katniss helyett. Meg tudom érteni Katnisst, hogy miért képes leélni Peetával az életét. Hosszú távon csak azzal tudunk boldogok lenni, aki mellett érdemes elaludni vagy felébradni mindennap, aki mellett megtaláljuk a megnyugvást, és aki feltétel nélkül szeret. Katniss számára ezt egyedül Peeta tudja megadni: az életet lehet továbbélni a múlt borzalmai ellenére is.

    Nem csodálkozom Katniss személyiségén. Bár sokszor érzéketlennek tűnik, nekem nagyon sok mindent elárul az, hogy Peeta kedvéért bevállalta a gyerekeket. Számomra ez az igaz szerelem jele.

    Amúgy ha párhuzamot vonok például Gale bombája és a jelenleg kialakult, az egész Európát érintő migrációs probléma között, akkor megállapítható, hogy mindkét "fegyver" az emberi együttérzésen alapul és így lehet elérni a legnagyobb pusztítást. Továbbá túlzottan is utópistikus a történet, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy eljöjjön az igazi éhezők viadala, ugyanis jelen pillanatban a Föld vagyonának 90%-a a népesség 10%-nak a kezében van.

    Engem nagyon megindított a történet, szabályosan függő vagyok. Nagyon sok kérdés marad nyitva a végén, ami nagyon hosszú ideig képes tombolni az olvasó lelkében a lehetséges válaszokat keresve. Szerintem S. Collins zseniálisat alkotott és fantasztikusan zárta le a történetet az elvarratlan szálakkal együtt.

    VálaszTörlés