VF: Köszi, hogy ilyen gyorsan visszahívtál.
JH: Óóó, én egy pontos ember vagyok!
VF: Különösen, hogy színész vagy, és ez fantasztikus!
JH: Hát, ha nem is túl sokan, de vannak köztünk ilyenek.
VF: Emlékszem Rád a 'Gyerekek jól vannak'-ban - szeretem azt a filmet.
JH: Az jó, köszönöm. Az nem most volt. De ami azt illeti, szép idők voltak.
VF: Mesélj arról, hogyan kaptad meg ezt a szerepet!
JH: Nagyon komoly meghallgatási folyamaton mentem keresztül. Már addigra is rajongója voltam a sorozatnak, és bementem, és megismertem Garyt és Suzanne-t [Collins, írónő] és részt vettem egy kisebb meghallgatáson, amelyen néhány producer is benn volt. Nagyon remek volt, jól megértettem magam velük, és úgy éreztem, jól sikerült. Aztán ezt néhány kegyetlenül hosszúnak tűnő hét követte. Aztán behívtak, hogy készítsünk egy próbafelvételt, alapvetően Jenniferrel, ahol együtt hallgattak meg minket. Aztán megint várnom kellett pár hetet, mire megtudtam, hogy megkaptam a szerepet. És az is nagyon kegyetlen volt, a próbafelvétel után is. Úgy rémlik, valami másfél hétig kellett várnom, és várni azt, hogy mondjanak valamit... úúú... Azért, mert én ezt nagyon akartam, és ez idő alatt csak álltam, és vártam tétlenül, hogy történjen valami, ez nagyon kemény volt.
VF: Olvastad a könyveket?
JH: Nem olvasok túl sok könyvet, mivel állandóan forgatókönyveket olvasok, de ezek annyira jó könyvek voltak, hogy a szó szoros értelmében faltam őket, valami 5 nap alatt olvastam ki az összeset. Igazán feltöltődtem általuk. És miközben a könyveket olvastam, azon járt az agyam, hogy mennyire Peeta helyébe tudom magamat képzelni, hogy mennyire tudnék kötődni hozzá. Egész életemben nem éreztem még egy ilyen karaktert, aki ennyire illett volna hozzám. Így aztán még félelmetesebb volt, mert hogy ha nem kapom meg a szerepet, akkor azt gondoltam volna, hogy Óóó, Istenem, ki vagyok én? Mit csinálok? Mit rontok el?
VF: És milyen együtt dolgozni Jenniferrel?
JH: Állandóan viccelődünk. Mindketten nagyon őrültek vagyunk - és nem igazán fogjuk vissza magunkat. Ami igazán nagyszerű. Képesek vagyunk jól érezni magunkat, és nem hagyjuk, hogy bármi az utunkba álljon, ha valami hülyéskedésre vagy hasonlóra van kilátás. Valószínűleg az idő 99%-ában idiótának látszunk, de élvezzük, amit csinálunk - és meg is éri.
VF: És összességében hogy gondolod, az emberek észre fogják ezeket venni?
JH: Mindannyiszor, amikor valaki egy könyvet filmmé adatptál, van egyfajta kreatív szabadsága, hogy áthidalja a szakadékot a média ezen két különböző formája között. És azáltal, hogy Suzanne is részt vett a munkában, úgy érzem, az emberek kevésbé aggódnak majd amiatt, hogy a film túl sokban változik a könyvhöz képest, mivel igazán történethű marad. De vannak bizonyos dolgok - például az, hogy Az Éhezők Viadala könyvváltozata teljes egészében Katniss belső monológja. Ezeket a gondolatokat hangosan is kimondja, vagy hallhatjuk a hangját azzal kapcsolatban, amit érez és ilyenek. A film során ezt nem igazán lehet narráció nélkül megúszni... Az embernek meg kell találnia azokat a módokat, amellyel mindezeket magyarázat vagy narráció nélkül meg lehet oldani. Szerintem ezt mi elég jól megoldottuk, és szerintem az embereknek tetszeni fog, amit látnak. És ami szintén nagyon klassz, hogy bár ez egy nagy akció- illetve egyfajta stúdió film, volt valamiféle olyan érzése az embernek, mint amikor független filmet forgat, ahol rengeteg kreatív szabadságunk van.
VF: Nos, azért ez egy komoly megállapítás a filmmel kapcsolatban, hogy úgy érezted magad, mint egy független film forgatásán.
JH: Nagyon kislétszámú stábunk volt ahhoz képest, milyen hatalmas film ez, de ez nagyon jó is volt, hiszen, amikor az ember ezeket a komoly érzelmi jeleneteket forgatja, ez nem olyan, mint amikor 150 ember áll körbe, és bámul rád. Igazán közel kerültünk mindenkihez, olyanok voltunk, mint egy kis család, amely véleményem szerint nagyon megkönnyítette, hogy igazán jó előadást nyújtsunk.
VF: Összebarátkoztál olyanokkal, akiket szintén meghallgattak, de nem kapták meg a szerepet?
JH: Ismertem pár srácot a teremből, de hál'Istennek, nem túl sokukat, úgyhogy ez nem viselt meg. Őszintén szólva, én hiszek abban, hogy mindennek oka van. [Ha nem kaptam volna meg a szerepet] tovább keresgéltem volna, és jött volna a következő. Szóval igen, bár azt gondolom, volt verseny [a szerepért], de ez határozottan egészséges versengés volt. De ez a fajta energia tart minket színészeket állandóan kiéhezve, és emiatt akarunk mindig többet és többet.
VF: És hogy állsz a könyvekkel?
JH: Befejeztem. Kiolvastam őket. Nem tudtam letenni! Amikor az ember végez az első résszel, azonnal akarja a másodikat!
[Kedves Josh!
Bár a Gyerekek jól vannak-ban véleményem szerint nem alkottál felejthetetlent, ebben az interjúban imádtam a könnyen fordítható, értelmes körmondataidat. ;) A.]
Korábbi Vanity Fair anyagok, amelyeknek ez a cikk a folytatása:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése