2011. november 25., péntek

Éhezők viadala - vélemény

Nos, mivel úgyse nagyon találok izgi anyagot, és úgyis itt a könyv, amiről úgyis ki akarom írni magamból a véleményemet, arra gondoltam, hogy egy helyen meglegyen, ideírom az előző két könyvről alkotott véleményemet is. Ha gondoljátok, csatlakozzatok, hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen látjuk a dolgokat és az egész sorozatot, jelenséget.

Egyébiránt tavaly találkoztam először a címmel, majd karácsonyra kaptam meg az első részt. Így gondoltam akkor:

Az Éhezők viadala kegyetlen világba kalauzolja olvasóit, ám mégis letehetetlen. 
A mai Egyesült Államok helyén egy másik világban (elképzelt jövőben?) Panem országa áll, amely egy fővárosból (Kapitólium) és 12 körzetből áll. A meglehetősen diktatórikus módon kormányzott országban a Kapitólium erejének fitogtatása, és népeinek folyamatos sakkban tartása céljából egy kegyetlen valóságshow-t tart életben immáron 74. éve. Bizonyos szabályok alapján minden körzetből kisorsolnak egy-egy 12 és 18 év körüli fiút és lányt, akiknek egy szabadtéri arénában kell élet-halál harcot vívniuk egymással. A jelige a szokásos, alig kissé kibővítve: Csak egy maradhat (életben)! A versenynek minden pillanatát kamerák közvetítik.
Egyik évben a 16 éves főhőslány 12 éves húgát sorsolják ki, így a főszereplő Katniss jelentkezik helyette önkéntesként. Mivel körzete elmaradott, és a többieknél egyébként is kevesebb támogatást kapnak az innen származó játékosok, így önkéntessége gyakorlatilag azt jelenti: saját akaratából indul a (szinte) biztos halálba. Körzetéből egy olyan fiút sorsolnak ki mellé, aki egyszer az éhhalál torkából mentette meg a lányt és családját, vagyis, ha életben akar maradni, ezt a fiút is meg kell ölnie. A sors azonban nem így akarja. A lány és a fiú is elég életrevaló, és a játék kezdetétől kezdve meggyőzik a közönséget arról, hogy ők szerelmesek egymásba. A fiú részéről ez még őszinte is, a lány puszta szeretet és megbecsülést érez a fiú iránt, de semmiképp nem kívánná halálát. Amikor azonban a végjáték előtt megváltoztatják a szabályokat: és kivételesen két győztese is lehet a viadalnak, amennyiben ők egy körzetből származnak. A két fiatal tehát összefog az életükért, és izgalmas kalandok árán (természetesen) meg is nyerik a viadalt.
A könyv több ponton kegyetlen és megdöbbentő. Olvasása alatt azon gondolkodtam: vajon akkor is ilyen lelkesen olvasnám, ha nem tudnám biztosan, hogy Katniss és társa túlélik a viadalt? Azt hiszem, ezt soha nem fogom megtudni...

7 megjegyzés:

  1. (1. rész)

    Már tavaly is szemeztem ezzel a sorozattal, de valahogy túl durvának találtam az alapötletet és ez tántorított vissza akkor, most viszont már totál felcsigázott, mivel szinte mindenhol belebotlottam. Bevallom a film trailere is, tehet erről, nem is kicsit :D. Aztán elolvastam egy csomó pozitív véleményt és meggyőzött.

    Előre szólok, innentől itt-ott lesz benne SPOILER:
    Van ebbe a könyve minden: Big Brother, Survivor, Túlélés törvényei, Hegylakó, Rómeó és Júlia… A könyvben műfaj megjelölésnek fantasy van írva, de én ezzel nem értek egyet. Leginkább tényleg a sci-fi kategóriába lehet belőni, de kőkemény realista elemeket is tartalmaz.
    Az első oldal után beszippantott. Nagyon tetszik a világ kidolgozása. Az, hogy van 12 körzet, a csúnya gonosz Kapitólium, és, hogy mindegyik körzetnek meg van a maga funkciója. Úgy érzem a szereplők is egyediek. És a cselekmény is briliáns. Kell ennél több egy jó könyvhöz?!

    Az eleje egy kicsit lassú, de így is faltam a sorokat. Hiszen kell egy jó alap, amire később lehet építkezni. A összes szereplővel itt ismerkedünk meg.
    Katniss egy belevaló csaj, a végére egész megkedveltem. Olvastam olyat, hogy sokszor életre való majd átmegy naiv kislányba, és ez idegesítette az olvasókat. De voltaképpen mit is várjunk el egy 16 éves lánytól, aki nagyon fiatalon vált családfenntartóvá, és még így is nagyon fiatal.
    Gale. Oh, igen Gale: lobbanékony, őszinte, jószívű, és eléggé gyakorlatias. Imádom!
    Peeta: Na, ő már keményebb dió, sokszor nehéz rajta elmenni, hogy tulajdonképpel most mit is akar. De amikor Katniss elmesélte „Peeta a pék fia sztorit, aki egyszer megmentette az életem.” Már ott elkezdtem megkedvelni a srácot, és bármikor valamilyen fura dolgot tett pl. amikor összeállt a hivatásosokkal, akkor mindig erre a történetre gondoltam, hogy Ő nem lehet rossz ember. És a végére kiderül, hogy tényleg így van. Egy furfangos, okos, de mégis egy jószívű srácról van szó. Úgy is mondhatnám, hogy Gale az erő, Peeta az ész, de ezzel nem azt mondom, hogy Gale buta lenne, Peeta pedig gyenge, csak ennek a két srácnak ez a fő „fegyvere”, ebben a borzalmas világban. Tehát, ha választanom kell, hogy Team Gale vagy Team Peeta, akkor határozottan TEAM SVÁJC! :D
    Cinna: a KEDVENC mellékszereplőm. Szerintem őt csak imádni lehet :))
    Ruta: Na, ő a másik kedvenc mellékszereplőm. Számomra a könyv mélypontja, amikor meghal, de tudom, hogy elkerülhetetlen, mégis annyira szomorú :(((
    A többi szereplőt vagy utáltam (pl: Snow elnök), vagy semlegesek voltak (pl: Haymitch: tudom őt is szeretik, én nem tudtam megszeretni, de nem is utálom)

    VálaszTörlés
  2. (2. rész)

    Maga a viadal rövidebbnek tűnik, mint az előkészületek, pedig egyáltalán nem az. Csak annyira pörög az egész, és úgy olvastatja magát, hogy hip-hop a végére érünk. Nagyon örültem annak, hogy Collins nem részletezte (annyira) a gyilkosságokat, tekintve, hogy elvileg egy Y.A. könyv, bár határozottan egyetértek azzal, hogy kell egy bizonyos kor betöltése ahhoz, hogy átjöjjön a mondanivalója. Jó is meg rossz is az a megoldás, hogy Katniss szemszögén keresztül látjuk a dolgokat. Jó, mert így sokkal emberibb lesz a történet, de ugyanakkor néha jó lett volna úgy körbe nézni az Arénában, mintha egy 360 fokos térfigyelő kamara lennék és tudnám, hogy kivel mi történt. Remélem a film, majd elrugaszkodik egy kicsit Katnisstól, ilyen szempontból. Tetszett, hogy a vége nem annyira kiszámítható. Persze részben az, sejtettem, hogy Katniss túléli, Peetaban meg csak reménykedtem. De amikor visszavonták a szabálymódosítást, akkor uh, de le tudtam volna lőni a Játékmestereket, de Snow elnököt is. De a végén tetszett a trükk és, hogy hülyét csináltak a kapitóliumi emberekből. :D
    Nagyon tetszett az is, hogy Collins az egyes fejezeteket pont olyan résznél fejezte be, hogy rögtön tovább kell olvasni. Ja, és plusz pont a jár a nevekért is. Olyan, mintha a jövő és múlt találkozna egymással. Hiszen a történet a jövőben játszódik, de a nevek pl. a római korra is emlékeztetnek (pl.: Cato, Cinna.) Vagy pl. az elején a felvonulás is emléket erre.
    A viadalnak vége, a hőseink megnyerték. De a végén kibontakozó feszültség miatt érződik, hogy még közel sincs vége a történetnek. Ezért ugrok is neki a Futótűznek ;)
    A szerelmi szál: nem ezen van a főhangsúly, de örültem neki, hogy kezd kibontakozni. Mint fentebb említettem, nekem végtelenül szimpatikus mind a két srác, pedig két srác nem is különbözhetne jobban egymástól.

    Mindent egybevetve NAGYON TETSZETT a könyv. Bár a nyelvezete nem valami bonyolult ezt el kell ismerni, mégis annyira, de annyira be tudott szippantani ez a kegyetlen világ, hogy azonnal a kezembe kell venni a folytatást, még jó hogy meg van mind a három könyv :)
    A filmet pedig nagyon várom, külön örömmel tölt el, hogy egy 16-os karikát tettek a plakát sarkára. Egyébként, ahogy elnéztem a szereplőket, nagyjából jól el lettek találva.
    Végül a kedvenc idézetem (ami az egész könyvre vagy talán az egész trilógiára is jellemző):
    „Pusztítani sokkal könnyebb, mint teremteni.”

    VálaszTörlés
  3. Ági, örülök a kommentjeidnek, és sok mindenben egyetértek. :)

    Kicsit a karakterekről:
    Nekem tetszik Katniss, mint hősnő, és nekem a könyvban nagyon hiteles az, ahogy ábrázolva van. Az előzetes alapján és az alapján, hogy tudom, hogy egy 20 éves lány játssza, félek, hogy azt a törékeny tisztaságot nem fogjuk visszakapni, amit a könyvben. Törékeny tisztaság. Jó, ez túlzás, ha a vadászdarazsas jelenetre gondolok, de nekem a könyvben 16 volt, az előzetesben meg inkább egy komolyabb élettapasztalattal rendelkező fiatal jön át. Nem egy kislány. Sokkal inkább egy felnőtt nő.

    Gale, az nálam is egy szilárd erő, viszont ezzel szemben Peeta az érzelmet képviseli a sorozatban. Ez persze később méginkább előjön. Persze tökigazad van az "ész"-szel kapcsolatban is, csak nekem az másodlagos az érzelmességével szemben. És nyilván belőlem ered az, hogy nekem inkább Gale jön be. Ő a pasisabb pasi. Ez van :) Pedig nem tudok (meg persze nem is akarok) Peeta ellen érvelni. :)

    Mellékszereplő. Haymitchet gyűlöltem sokáig. Talán egészen addig, amíg a második kötetből ki nem derült, hogy hogyan gondolkodott/cselekedett az első kötet Viadala alatt. Aztán lassan megtanultam elviselni, a végére pedig talán még meg is kedveltem.
    Érdekes, hogy Cinna nekem kicsit semleges figura volt, akkor értem meg igazán, hogy mekkora szerepe volt már az első kötetben is, amikor fordítok róla. Egyébként az ő szerepe a 2. kötetben lényegesen hangsúlyosabb és jelentősebb, de nem fogok itt spoilerezni, majd látod ;)

    A 16-os karikáról viszont annyit, hogy odakinn PG-13 korhatár besorolással megy, tehát ne reménykedj abban, hogy annyit fog érni, mint egy "igazi" 16-os film. Azért én bízom Gary Rossban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Jenniferrel nekem is problémám van, én úgy érzem, hogy túl érett a szerepre. A képeket elnézve, néha olyan mintha nem is éhezne, de van pl. néhány olyan kép, amelyre az mondom, hogy tisztára Katniss. Szóval vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban.
      Liam nekem a tökéletes Gale :D
      És első blikkre nem mondtam volna Joshra, hogy Peeta, de úgy "kikupálták", hogy tiszta Peeta lett :)
      Haymitchet én sem szerettem az elején, de a végére felküzdötte magát a semleges szintre, mert csak sikerült megnyerni a viadalt és ehhez kellett a segítsége.
      Cinna: nekem fura, hogy Lenny Kravitz, de remélem jól hozza a szerepét.
      A 16-os karika kár, de hátha... Tudod, "Ne hagyjon el benneteket a remény!" ;)
      És nagyon örülök, hogy jelenetfotók kaptak egy külön aloldalt, ezer hála, köszi ;)

      Törlés
  4. Ági! Nagyon sok mindent PONT így gondolok. Jennifer is néhol ok, néhol nagyon kerekfejű. Liamnak sztem éppúgy kikupálásra van szüksége a tökéletes Gale-séghez, minth Josh-nak Peeta szerepéhez, de megfelelő (keresztbefestett :-D) hajszínnel, sminkben, jelmezben teljes korrekt mindkét srác.
    Cinna jó lesz. Amiker eddig láttam, olvastam, azok alapján hozni fogja a szerepet.
    Annak meg örülök, ha hasznát veszed, veszitek az aloldalaknak. :) A jelenetfotóssal meg a szereplőssel is sokat dolgoztam :)

    VálaszTörlés
  5. Én ezzel a könyvel először másfél éve találkoztam. Egy véleményt olvastam Scott Westerfeld: csúfok címú könyvéről. (ez volt a reklám helye, semmi közze a az ÉV-hez de tök jó.) És mellette a sci-fi alatt ott volt az Éhezők Viadala is. Brutálnak tartottam, meg amúgyis aki szidja a edvenc könyvem (akkor még ez volt, most már a Futótűz:) annak a véleményére nem halgatunk. Aztán egyik barátnőm húgánál kötelező lett. (7.dik ben! Mind a három! Normálisak ezzek?!) És elkezdtem mégis. Két hét alatt végeztem vele, de csak a suliban tudtam olvasni és sokat kellett várnom két könyv között. Szuper!!!!

    VálaszTörlés
  6. Mivel az utolsó két kötethez szóltam már, gondoltam az elsőhöz is fűzök pár mondatot. De ha nem gond Ancsi, akkor inkább linkelném a véleményem. Ha pedig igen, akkor töröld.

    http://izyanniebooks.blogspot.com/2012/06/suzanne-collins-az-ehezok-viadala.html

    VálaszTörlés