2015. szeptember 27., vasárnap

Átalakul az Innen-onnan rovat

Gondban vagyok kissé a rovattal, mert vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni: nem szeretem csinálni. Brutális időt emészt fel egy-egy ilyen bejegyzés elkészítése, rengeteg képpel dolgozok, amelyeket mentegetek, megpróbálok szépen elrendezni, nem megfeledkezni a források megjelöléséről, stb. De őszintén szólva ez a téma nem a lényege az oldalnak, csak persze mindenkit érdekel, mi történik kedvenceivel, hol jelentek meg, milyen filmet forgatnak, milyen újságban olvashatunk róluk.
Agyalok már egy ideje a probléma megoldásán, főleg, hogy a promóidőszakban egyébként is szünetelni szokott a rovat, de a film bemutatása után egy darabig még azért csak eldöcög az oldal, mielőtt végleg búcsút veszünk egymástól.

Úgy döntöttem azonban, hogy addig kicsit megváltozott formában tálalom a színészekkel kapcsolatos egyéb információkat, valahogy úgy, ahogyan egy ideje az egymondatos alrovatban is. Röviden, egy-két mondatban jelzem, kivel mi történt az elmúlt időszakban, és az érdeklődők megkapják azokat a linkeket, ahol utánanézhetnek a felmerülő képeknek, előzeteseknek, reklámanyagoknak. Így talán én is kicsit kevesebbet nyűglődöm vele, de az is elégedett lehet, akit viszont érdekelnek ezek az egyéb hírek is. Jó lesz így? :)

Na jó, a fő trióról (vagy a bejegyzés főbb szereplőiről) azért mindig teszek ki egy-egy képet ide előre.


Részletek a folytatásban.

  • Az első ugyan nem egyéb hír, de a gagyinak már az a szintje, amire nem vagyok hajlandó külön bejegyzést áldozni. Éhezők Viadala Barbi babák és mindenféle műanyag figurák jelentek vagy jelennek meg a közeljövőben. Szerencsére nem nálunk. A Barbi figurákról ITT találtok ízelítőt, a még gagyibb műanyag figurákat pedig a Nerdist oldalán nézhetitek meg.
  • Jennifer Lawrence elkezdte forgatni a Passengers-t, szóval ez a projekt legalább megvalósul. A szőke hajú Jennifer Lawrence-ről az E!Online tett ki képeket.
  • Jennifer Lawrence-ről saját szülővárosában, Louisville-ben tett ki óriásplakátot egy csoport, aki a helyi születésű híres embereket kívánja bemutatni. ITT egy kép a poszterről.
  • Josh Hutcherson az IHeart Radio eseményén jelent meg (képek ITT és innen egy videónk is van), és az It's On Us nevű szervezet/kampány egy éves évfordulóján is fontos szerepet játszott (képek ITT).
  • Laim Hemsworth filmfesztiválról filmfesztiválra jár. Őt előbb a Torontói Filmfesztiválon a The Dressmaker premierjén fotózták (képek ITT), aztán készültek róla portrék (1 - 2).
  • Aztán Liam Európába repült és jelenleg a Zürichi Filmfesztiválon van, ahol tegnap ezek a képek készültek róla.
  • A Torontói Filmfesztiválon Liam-en kívül Julianne Moore is megjelent a sorozat szereplői közül, róla ITT láthattok képeket. Ő a Freeheld című filmje kapcsán vett részt a rendezvényen.
  • Sam Claflin is filmet forgat, ő a The Finest Hour And a Half című filmét. Az 1940-es években játszódó romantikus történet forgatásáról a ComingSoon oldalán találtok forgatási képeket és egyben arra a kérdésre is választ kaptok, hogy miért lett Sam Claflinnek bajsza. 
  • Újabb film is kinéz Samnek, akiről úgy tudni, a Daphne Du Maurier regényén alapuló, Unokatestvérem, Rachel című filmmel kapcsolatban tárgyal. A sötét szerelmi történt egyik főszereplője Philip (őt alakítaná Claflin), aki úgy hiszi, unokatestvére, Rachel (Rachel Weisz) felelős szeretett gyámjának, Ambrose-nak a haláláért, aki pedig mindkettejük unokatestvére. Philip bosszút forral, érzései azonban egyre ellentmondásosabbak lesznek, miközben Rachel fokozatosan elcsavarja a fejét.
  • Elizabeth Banks nem áll meg: úgy hírlik, ő lesz a producere és a rendezője is a Charlie Angyalai legújabb feldolgozásának.
  • Gwendoline Christie a Sunday Times Style címoldalán látható (kép ITT) és fotózták az idei Emmy díjátadóján is nemrégiben (galéria ITT)
  • Willow Shields a Wonder 3D-ben látható legközelebb. A filmet most forgatják Japánban, ahonnan az ifjú színésznő a következő képet posztolta.
  • Amandla Stenbergről az ID magazine-ban jelent meg a következő kép.
  • Toby Jones-t a BBC-n láthatják majd viszont rajongói Joseph Conrad: A Titkosügynök című regényének filmadaptációjában. 
  • Jackie Emerson (Éhezők Viadala, Rókaképű lány) Louise O'Neil ír írónő Only Ever Yours című - egyébiránt szintén disztópikus - regényének adaptációján dolgozik Killer Contenttel. Jackie nagyon lelkes, de a dolgok még nagyon kezdeti fázisban vannak.

8 megjegyzés:

  1. Esküszöm, a Finnick baba még hasonlít, Effie sem olyan rossz, de Katniss... na, ő nem tetszik
    A másik,meg inkább röhejes. Hogyan képesek kiadni ilyen munkát a kezükből?A sorozat megszégyenítése és azt hiszik, a sok rajongó majd ugrik érte. Hát, biztos vannak ilyenek, de...
    Mindegy.
    Nagyon tetszett a cikk, egyébként, hogy valami jót is mondjak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira bénák a Barbie babák, hogy a második linket már meg se mertem nyitni! :D

      Törlés
    2. Pedig esküszöm, tényleg senki kedvét nem akartam ám elvenni :)))

      Törlés
  2. Annyira örülök h Willow és Jackie is kapnak végre valami szerepet.

    VálaszTörlés
  3. Hú, ezek a babák konkrétan ijesztőek, fóleg a második csapat, ahol túl nagy a fejük a testülhöz képest, és ebből az okból kifolyólag szinte alig van hajuk. A Barbiek sem tetszenek, és szerintem Effie-t leszámítva abszolút nem hasonlítanak.
    Viszont nekem tetszik így is a rovat. Csaj még arra lennék kíváncsi, hogy például ha valakivel lesz egy interjú, ami HG-s vonatkozásokat is tartalmaz, le fogod fordítani szó szerint, vagy csak a sorozatot érintő részeket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az interjúk nem ide tartoznak. Illetve ha abban van kép, azt linkelem, az interjút meg a szokásos módon kezelem és külön hozom.

      Hogy egy interjúból mit fordítok, az nagyon változó, viszont azt ugyanúgy csinálom, mint eddig. Függ attól, milyen szerepet tölt be az illető a sorozatban, mennyire kedveljük, mennyire hosszú az anyag és (hát, bevallom, ez is szempont) engem mi érdekel belőle. Láttad, a múltkor a Liam-esből hoztam olyan vonatkozásokat, amik nem THG-sek, most is van félretéve egy Sam anyag, ami érdekesnek tűnik, az sem vészesen hosszú, szerintem hozom az egészet. Viszont bármennyire is tisztelem Julianne Moore-t, nem fordítanék tőle nagy interjút teljes terjedelmében, mert annyi mindennel foglalkozik. Mivel Jen főszereplő, esetében nagyobb esély van erre. Szóval ilyen szempontrendszer alapján dolgozom :)

      Törlés
  4. Már pár napja akartam írni, hogy nagyon jó az új fejléc! :)

    VálaszTörlés