2014. február 25., kedd

Trish Summerville díja és kedvenc Futótűz jelmeze

Na, mára eleve Trish Summerville cikk volt tervezve, ehhez nagyon illeszkedik a friss hír, miszerint Trish Summerville megnyerte a Jelmeztervezők Egyesületének díját a Fantasy Filmben Való Kiválóságok kategóriájában. A díjról van egy remek képünk, alatta pedig Trish köszönőbeszédét is elolvashatjátok:


Keresem a szavakat, mert több, mint 100 napon keresztül forgattunk és ma értünk csak a történet végére. Őszinte megtiszteltetésnek érzem, hogy itt lehetek. Kicsit túlzásnak is érzem, hiszen olyan sok tehetség van itt a teremben. Öröm számomra, hogy felismerték, milyen kemény munkát végeztünk. Sok embernek szeretnék köszönetet mondani, de különösen a csapatomban dolgozóknak. Elég nagy társaságra és egy falura van szükség hogy elkészíthessük ezeket a filmeket. Szeretnék köszönetet mondani a film szereplőinek, akik hagyták, hogy kínozzuk őket, különösen Elizabeth Banks. Szeretném megköszönni a családomnak és a barátaimnak, akik mindig mellettem voltak. És anyukámnak és apukámnak, akik megtanítottak keményen dolgozni. Forrás: Deadline

Az ugrás után pedig elolvashatjátok, melyik jelmezét szerette legjobban a jelmeztervező.


Kicsoda: Trish Summerville
Kedvenc Futótűz jelmeze: Johanna Mason Megnyitó Ünnepségen viselt ruhája


Miért: Mivel Johannának azonnali hatást kell keltenie és nincsen ehhez több oldalnyi párbeszéd, Summerville-nek el kellett érnie, hogy a karakter ruhái magukért beszéljenek. 
- Johannának erős szexuális hatást kellett keltenie, és meg is voltak ehhez az alapjai, hiszen ő korábbi győztes. - mondta Summerville. - Johanna tudja, miről szól a Viadal, sok időt tölt a Kapitóliumba, szóval megtanulta, tisztában van azzal, mi is a pörgés. Tudja, hogy ismét a kirakatba kerül, és azt is, hogy az embereknek félniük kell tőle, és már az első pillanatban meg akarja félemlíteni őket.

A feladatot jelentősen megnehezítette, hogy ebben a jelenetben Johannának a favágást, körzetének sajátosságát kellett képviselnie. 
- Ha az ember azt hallja, hogy öltöztess fel valakit fának, azonnal egy iskolai darab jut eszébe. - mondta Summerville nevetve. - Azt akartam, hogy modern, fenyegető harcos legyen. Ezért egy body-t készítettem neki, és nem egy ruhát, mert ő nem az a lágy nőies típus.
Forrás: Buzzfeed

Tartok tőle, hogy ezzel a cikkel el is búcsúzunk a sikeres és tehetséges tervezőtől, hiszen korábban már olvashattatok róla, hogy a Kiválasztottban már nem láthatjuk munkáit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése