2011. szeptember 10., szombat

18 - Ruta halála

Katniss azonnal megöli a fiút az Első Körzetből, aki a dárdát hajította Ruta hasába, majd amikor Ruta megerősíti, hogy a fiú egyedül volt, Katniss odamegy hozzá. Ruta teste összegörnyed a dárda körül, amely mélyen a hasába fúródik, Katniss pedig tudja, hogy itt nincs értelme vigasztaló szavaknak, Rutának már csak percei vannak hátra.

A fiú halálát jelző ágylövés eldörren, Ruta pedig megkérdi Katnisst, hogy sikerült-e megsemmisíteni a Hivatásosok kajáját, majd pedig megígértetni Katnissel, hogy győzni fog. Aztán megkéri, hogy Katniss maradjon vele, a lánynak pedig mi sem természetesebb ebben a helyzetben. Ruta utolsó kívánsága az, hogy Katniss énekeljen. Katniss nem nagyon szokott énekelni, mióta pedig édesapja meghalt, kizárólag akkor teszi ezt, amikor húga beteg. És most Ruta kedvéért.

[Ruta altatóját egyébiránt maga Jennifer Lawrence - Katniss alakítója - énekelte fel a filmzenei (score??) albumra, amelynek szerzői egyébiránt T-Bone Burnett és Danny Elfman]

Mire Katniss a dal végére ér, Ruta meghal. A lány tudja, hogy el kellene mennie innen, minél messzebb, hisz a holttesteket be kell gyűjteni, mégis valamiért képtelen erre. Hihetetlen dühöt érez amiatt, amit a Kapitólium tesz velük. Eszébe jut az utolsó éjszaka a Viadal előtt, és Peeta akkori szavai:
"- Csak azon töprengek, bárcsak lenne valami módja, hogy... megmutassam a Kapitóliumnak: nem vagyok a tulajdonuk. Hogy több vagyok, mint a Viadal egyik kelléke."

Most érti meg igazán ezeket a szavakat, és tudja, hogy a kamerák őt mutatják, vagyis most tud tenni valamit, amivel felhívja erre a figyelmet.
"Tennem kell valamit itt és most, hogy megszégyenítsem, hogy felelősségre vonjam őket, hogy megmutassam a Kapitóliumnak, akármit tesznek is, akármire próbálnak rákényszeríteni bennünket, a Viadal egyetlen résztvevőjét sem vehetik teljesen birtokba. Ruta nemcsak a Viadal egyik kelléke volt. És én sem az vagyok."

Ezért aztán Katniss virágot szed, és feldíszíti a halott kislány testét a szirmokkal, majd amikor elköszön tőle, három középső ujját az ajkához szorítja, majd Ruta felé nyújtja. Épp így tisztelegtek előtte az emberek a körzetéből, amikor önkéntesnek jelentkezett húga helyére. Aztán hátra sem nézve elhagyja a helyszínt. 

Megy, amerre a lába viszi, igazából még csak nem is vigyáz magára. Miközben pedig nagyon elszánt, bárkit azonnal megölne, aki az útjába kerül. Ám aznap nem kerül az útjába senki.
Amikor már felmászna az egyik fára, egy kis csomag ereszkedik alá az ezüstszürke ejtőernyőn, vagyis támogatói ajándék. Nem nagyon érti, miért épp most kap, amikor amúgy nem hiányzik neki semmi, de amikor kibontja, egy kis kenyeret talál benne. Peeta korábbi előadására visszaemlékezve kitalálja, hogy ezt a kenyeret a Tizenegyedik Körzetben sütötték, valószínűleg Rutának szánták, ám halála után nem vonták vissza azt, hanem Katnissnek ajándékozták. Katniss nem emlékszik rá, hogy korábban valaha is történt volna olyan, hogy egy Körzetből más körzetbeli gyereket támogattak volna, és háláját úgy fejezi ki, hogy belekiabálja a világba a Tizenegyedik Körzetbeli embereknek szánt köszönetét, tudva, hogy ezt biztosan levetítik, és ezzel is bebizonyíthatja, hogy kitalálta, ki küldte ezt neki. 

Katniss felmászik egy fára, belebújik a hálózsákjába, és elmajszolja a kenyeret. Hamarosan ezen az estén is az égre vetítik a nap során meghalt gyerekek képeit, vagyis etúttal a fiút az Első Körzetből, és Ruta képét a Tizenegyedikből. Katniss tudja, már csak hatan maradtak:


És bár a fejezet itt nem ér véget, mégis a következőkben a történet kicsit más irányt vesz, úgyhogy itt látom jónak félbeszakítani (de holnap majd folytatom, és a 19.-be is belekezdek!).

Viszont szeretnék még beszúrni egy videót. A YT-on van egy amatőr videó, amelyben feldolgozzák Ruta halálát. A szereplők nem szépek, és nem hasonlítanak. Viszont amit csinálnak, az valami nagyon pontosan és hitelesen megmutatja, ami a könyvben történik, és ahhoz képest, hogy mondom: amatőrök, a színészi munka is nagyon rendben van. Érdemes megnézni, bár bevallom, az első percet nem pontosan értem (nem tudom, ki ez a vademberlány, és azt sem, hogy kit nyír ki - ilyesmi nincs itt a környéken, de nekem korábbról sem igen rémlik), de amikor 1:06-7 környékén vált a képernyő, onnan érdemes nézni:


2 megjegyzés:

  1. Szia Ancsi!
    Szegény Ruta, ez a jelenet, mindig megríkat:(
    A videó nagyon jól átadta az egészet, habár én se nagyon értem minek rakták be azt a bizonyos jelenetet Ruta halála elé. (Elvileg a vademberlány Glimmer akar lenni, vagyis ez derül ki a végén a szereplőgárdából.)
    Puszi
    Naomi

    VálaszTörlés
  2. Igen, Naomi, azt láttam, de Glimmer már halott a vadászdarazsas akció óta (jut eszembe, ahelyett olvasni és írni is mindig "varázsdarazsat" akarok :) Éstovábbá hasonló jelenet még a legelejéről rémlik, de akkor meg még frissen jönnek kisminkelve, szóval teljesen tanácstalan vagyok ezzel kapcsolatban.

    Amúgy pedig igen, Ruta halála az egyik legszimbolikusabb jelenete a könyvnek - és állítólag a filmnek is az lesz, valahol futtában találkoztam már ezzel, de lehet, hogy utánakeresek és leírom, mit találtam!

    VálaszTörlés