2017. január 4., szerda

Rémisztő valóságshow indul Oroszországban

Az Éhezők Viadalához hasonlítják az orosz Game2: Winter című vetélkedőt, amelynek valóban van pár megdöbbentő eleme.


A műsorban 30 nőt és férfit tesznek ki a szibériai vadonba, a cél, hogy kilenc hónapig életben maradjanak a medvéktől és farkasoktól hemzsegő területen. A győztes jutalma 1,6 millió dollár (460 millió forint).

Minimum 18 évesnek és beszámíthatónak kell lenni a jelentkezéshez, és a műsorba bekerülni kétféleképpen lehet: vagy ki kell fizetni a főnyeremény tizedét, 10 millió rubelt (kb. 48 millió forint), vagy el kell nyerni a nézők szavazatát. A leendő húsz - illetve más források szerint harminc - versenyzőt, akik között vegyesen lesznek férfiak is nők, orosz különleges alakulat, a Szpecnaz egykori tagjai készítik fel a túlélésre a -40 fokos szibériai télben. Minden játékos kap kést, de lőfegyvert nem. 

A műsor 2017. július 1-jén kezdődik és 2018. április 1-jén ér véget. A műsor azért nyáron kezdődik, hogy a játékosoknak legyen idejük egy olyan menedéket építeni, amiben kibírják a telet. A területen nem lesz mozgó stáb, a 2000 telepített és javarészt távvezérelhető kamera mellett a jelentkezőkre is szerelnek egyet-egyet.
A játékosok maximum 100 kilónyi eszközt bevihetnek magukkal, illetve a nézők kívülről küldhetnek nekik ajándékokat, pont, mint az Éhezők Viadalában. Ezen kívül még állatokra is vadászhatnak majd, a producerek jelenleg is a résztvevők vadászati engedélyét intézik.

Ezek a tények már önmagában is elég durvák, de a "játéknak" van egy még durvább eleme.
A műsor készítői hangsúlyozták: a játékban minden megengedett. Még a nemi erőszak és a gyilkosság is. A versenyzők szerződésben vállalják magukra a produkcióban elszenvedett sérüléseket, tudomásul véve, hogy a játékért akár az életükkel is fizethetnek. „2000 kamera, 900 hektár és 30 élet. Mindent szabad” – szól a műsor egyik reklámja.

Jevgenyij Pjatkovszkij orosz milliárdos, a műsor egyik arca és háttérembere elmondta, minden résztvevőnek alá kell írnia egy papírt arról, hogy vállalja a felelősséget, akármi történjék vele.
Nem fogadunk el panaszt, akkor se, ha valakit megöltek vagy megerőszakoltak” – mondja Pjatkovszkij.
Jevgenyij Pjatkovszkij, a műsor kiagyalója elmondta, senki nem fordulhat azzal a készítőkhöz, hogy egy játékostársa megtámadta, vagy veszélyben az élete, aláírták a papírt, vállalták a kockázatot. Ugyanakkor lesz mindenkinél pánik gomb, ha ki akar szállni, csak meg kell nyomnia.

Hogy a gyilkolás lehetőségének élét legalább tompítsák, a műsor készítői persze arra figyelmeztetik a játékosokat, hogy az orosz törvények a vadonban is érvényesek, vagyis azokat, akik bűncselekményt követnek el, a rendőrök ugyanúgy előállíthatják. 

Nyilván nem meglepő, hogy nagy az érdeklődés a műsor iránt külföldről is, sokan jelezték, hogy szívesen közvetítenék a túlélőshow-t. A Guardian arról ír, hogy már hatvanan jelentkeztek a műsorba, köztük amerikaiak is.
Források: MNO, 444, Ujszo

Személy szerint eléggé meg vagyok döbbenve. Egyrészt, mert nyilván először angolul találtam meg a témát feszegető cikkeket, majd aztán magyarul is, ami jelzi, hogy igen komoly kaliberű dologról van szó. Bár nem célom a hangulatkeltés, de a források is - mind az eredetiek, mind a magyar nyelvűek - mind felhozzák hivatkozásként Az Éhezők Viadalát, amelynek hasonló az alapja. A gyilkosság részéről nem tudom, mit gondoljak, hogy mennyire lesz ez majd célja vagy része a műsornak.
Mindenesetre olvashattatok már Éhezők Viadalán alapuló valóságshow-ról, de az nem rugaszkodott el (ennyire) a józan észtől...

6 megjegyzés:

  1. Engem a történet utópisztikussága fogott meg és egy kommentben le is írtam, hogy nem kizárt, hogy eljön az igazi éhezők viadala. Úgy látszik hamarabb, mint bárki is hitte volna.

    VálaszTörlés
  2. Én azt tudom mondani hogy Uramatyám. Latszik hogy unatkozó milliárdos az ötletgazda. És emberi ép ésszel felfogni se tudom hogy hogyan engedhetnek ilyet a tvben. Valóban igaz, higy az Éhezők viadala egy újfajta valóságshiwt hozott. Elszomorító hogy ilyen könnyen lehet játszani emberi életekkel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk azért még mindig nagy különbség, hogy ez önkéntes. És nem _kötelező_ benne megölni a másikat, nem csak úgy lehet győztesnek lenni, de nem látom teljesen, hogy azon kívül, hogy valaki feladja (vagy ne adj' Isten tényleg megölik, megfagy, baja esik, levadássza valami vadállat), hogyan ehet még ki"esni" a műsorból.

      Törlés
    2. Lehet, hogy itt is van nézői kiszavazás, vagy egyéb dolog, amit még nem tisztáztak

      Törlés
  3. Nagyon durva,én is olvastam már róla máshol.És szerintem ez csak a jéghegy csúcsa....ez showműsor,biztos,hogy minden lehetséges módon fokozzák majd a hangulatot....ha ebben a szériában nem is,akkor a következőben fog eldurvulni.Vajon a hunger games adta az ötletet?

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon nagy hülyeség,nem gondoltam volna hogy ilyeneket kitalálnak. De azok is hülyék aik jelentkeznek,lehet hogy sok pénz , de az életük forog kockán.:-(

    VálaszTörlés