A jó feleség - 6. fejezet: Ajtó

- Borzasztó feleség vagy, drágaságom! - Mivel ma már másodjára hallom és mert magam is úgy érzem, hogy van benne valami, könnyekben török ki. Katniss rájön, hogy a házasélet nem egyszerű. A 12. körzet hamvai sorozat második kötete. - Katniss szemszögéből

Betrappolok a házba, ledobom a vadásztáskámat és az íjamat a padlóra. Sokkal kevésbé vagyok finom, mint kellene, de ideges vagyok és valahogy le kell vezetnem a feszültséget. Miután reggel csak egy órát töltöttem az erdőben, nyilvánvalóvá vált, hogy nem kellene ott lennem, mert nem hogy nem nyugtatott meg, de ott még idegesebb lettem. Eldöntöttem, hogy hazajövök, ledobom a cuccom és beugrok a pékségbe Peetához. Reméltem, hogy megengedi majd, hogy ledaráljak valami fűszert, hogy oldja a feszültségem. Bármi, ami monoton és amin nem kell agyalni, segít abban, hogy elterelje a figyelmemet a délelőtti vonatról, amely most már bármelyik percben megérkezhetett.
Sajnos úgy látszik, ez mégsem fog összejönni, mert Peeta otthon van, a konyhaasztalnál ül és valamit kétségbeesetten írogat, kézírása láthatóan kissé szétesett izgatottságában. Az asztalon mindenféle papírok hemzsegnek. Peeta szőke fürtjei szerteszéjjel állnak, felső ajka felett pedig vékony izzadságcsík látható, annak ellenére, hogy november lévén elég hűvös az idő.
Peeta listákat ír.
Úgy érzem magam, mintha valami hihetetlenül intim és személyes dologba botlottam volna, és nem tudom, mit tegyek. Tudom, hogy Dr. Aurélius ezt a módszert a terápiája során alkalmazta nála, de ami azt illeti, én mindössze egyetlen listáját láttam, az eredetit, de az önmagában is elég komoly volt. Peeta tényleg majdnem mindig mindenre nyitott. Nem mintha kifejezetten előlem rejtegetné a többi listáját, de igazából akkor csinálja ezt, amikor a rohamaival próbál megbirkózni. Amikor jönnek, Peeta általában egyedül akar maradni, mert fél, hogy bántani fog. Én tudom, hogy nem fog, de annyira ragaszkodik ehhez a rögeszméjéhez, hogy inkább legtöbbször hagyok neki egy kis teret, hacsak a helyzet nem tűnik nagyon súlyosnak. Peeta ugyanis sokkal könnyebben megküzd a rohamokkal, ha egyedül van. Ahogy az idő halad, ezek egyre ritkábban következnek be, úgyhogy én sem tartok attól, hogy Peeta magában kárt okoz. Néha azonban azt kívánom, bárcsak egy kicsit nyitottabb lennék, hogy meg tudjam vigasztalni ezekben a helyzetekben, mert ez egyike azon ritka alkalmaknak, amikor elég biztos vagyok benne, hogyan is segíthetnék. Csak arra lenne szüksége, hogy valaki odafigyeljen rá és gondoskodjon róla, én pedig tényleg nagyon szeretnék erre képesnek lenni. Ő mindig csak rólam gondoskodik.

Amikor leejtem az íjamat, Peeta felnéz és elmosolyodik annak ellenére, hogy még mindig nagyon ideges.
- Szia - mondja. - Azt hittem, ebédig vadászol.
- Nos, igen, de nem tudtam sok mindent lőni. - vonom meg a vállam. - Neked nem a pékségben kellene lenned?
Peeta kicsit zavarba jön.
- Vick hazaküldött.
Miután már közel egy éve neki dolgozik, Vick elég jól kiismerte Peeta határait. Nem fél kimondani, ha úgy látja, főnökének rossz napja van. Persze mindezt a lehető legidegesítőbb koraérett stílusában kezeli, saját listát idéz és irritálóan pontosan leírja a "figyelmeztető jeleket", ahogy ő Peeta szorongásának finom előjeleit nevezi. Ráadásul általában igaza van, ezért Peeta, aki sokkal lazább, mint én, még komolyan is veszi őt. Mindig van elég bedagasztott tészta félretéve, hogy Vick fél napig minimumom üzemeltethesse a boltot Peeta nélkül is, hogy az embereknek legyen mit enniük.
Bármennyire is idegeimre megy a kölyök, nem tudom, mihez kezdünk majd, ha a télen a Harmadik Körzetbe költözik. Furcsa úgy gondolni a pékségre, hog olyasvalami, amiben tulajdonjogom van, hiszen nyitvatartási időben alig vagyok ott, de valahogy Peeta elérte, hogy az enyém is legyen. Azt hiszem, egyébként a házasság jogi velejárója ez, de annál sokkal több. Úgy érzem, mintha befektetésem volna.


Felakasztom a kabátomat, odamegyek az asztalhoz, közben pedig próbálok nem beleolvasni a listákba.
- Nos, én örülök, hogy itt vagy - mondom, és lehajolok, hogy átölelhessem Peetát.
- Jól vagy? - kérdezem a körülötte fekvő papírhalomra mutatva.
- Minden rendben lesz. Csak van pár dolog, amit észben akarok tartani. - Peeta összegyűjti a szétszórt papírokat, majd csinos kis kupacba pakolja őket, közben nem próbálja meg rejtegetni előlem, ami rajta van. Peeta habozik egy pillanatig, majd így szól.
- Én... nem érzem túl jól magam, amiért találkozni fogok Gale-lel, hogy őszinte legyek.
- Elbarikádozhatnánk magunkat a pékségben, míg el nem mennek. - javaslom. Peeta hangosan felnevet, nevetésének hangja visszhangzik a csöndes szobában. Általában ő az, aki nevetséges ötletekkel jön elő, hogy enyhítse a stresszes helyzeteket. De jól érzem magam, hogy ezúttal nekem sikerült. Örülök, hogy hallom Peeta nevetését.
- Az, hogy nem várom repesve, még nem jelenti azt, hogy nem is kell, hogy bekövetkezzen. - bújik vissza Peeta a karjaim közé, fejét a vállamnak dörzsöli, mint egy kiscica - de azért értékelem az ötletedet.
Mondatát vonat hosszú sípszava szakítja félbe. Még szorosabban átölelem Peetát, majd arcomat a nyakába temetem.
- Adj egy csókot, mielőtt elmegyek. - könyörgöm.
Peeta megteszi.

***

A sziklánál várok, apám vadászkabátját összehúzom magamon a hideg ellen.
Hamarosan megjelenik Gale. Nem tudom, honnan tudja, hogy ott vagyok. Talán Peeta mondta Johannának. Vagy csak Gale remélte, hogy itt leszek. Nem is igazán érdekel. Csak túl akarok már lenni ezen az egészen. Ahogyan előtte, most sem hallom Gale lépteit, mielőtt felmászna a sziklára. Leül mellém, de nem túl közel hozzám. Szürke gyapjúkabát és sötétkék nadrág van rajta. Haja rövidebb, mint régen, konzervatív, mégis divatos frizurája van. Bár Gale még mindig sovány, látszik, hogy sok izmot felszedett. Nyilván ez abból adódik, hogy mostanra folyamatosan van mit ennie. Tárgyilagosan ránézve rájövök, hogy sokkal jóképűbb, mint valaha, kivéve persze, ha az ember közvetlenül Gale szemeibe néz. Azok ugyanis kísértetiesek, sötét karikák veszik körül. Gale arca beesett, bármilyen jól táplált is legyen a teste, a lelke éhezik.
- Ezt neked hoztam - mondja mogorván, miközben előhúz egy három rétegbe hajtogatott drága, lepecsételt kapitóliumi iratot. Ahogy odatartja nekem, Gale katonai kabátjának ujja beleakad egy szederágba, így láthatóvá válik egy Gale csuklóján lévő csúnya heg. A háború emléke, gondolom. Óvatosan elveszem a papírt, de nem nézem meg. Biztos vagyok benne, hogy az arcomról süt a bizalmatlanság. Mivel nem nézem meg, mi az, Gale elmagyarázza.
- Tudom, hogy volt kenyérpirításod, de mivel a 12. körzetben jelenleg nincs semmiféle törvényszéki hivatal, így a házasságod hivatalosan nem elismert. - Gale a földre szegezi a tekintetét, lábával kinyúl, hogy arrébb rúgjon egy követ. - Biztos vagyok benne, hogy nem bízol meg a kormányzatban, és ezért nem is hibáztatlak, de azért elkészítettem ezt nektek, hogy írjátok alá, ha akarjátok. És akkor senki nem foghatja rá, hogy nem igazi.
Óvatosan széthajtogatom a dokumentumot, és átfutom a szöveget. Az alján ott a nevem. És a Peetáé is. Ez egy házasságlevél.
- Ez további jogi védelmet biztosít számotokra, ha bármi is történne. A dolgok jelenleg stabilnak tűnnek, és nem is számítok semmiféle felfordulásra a közeljövőben, de... - Gale járkálni kezd, ami egyáltalán nem jellemző rá, de arról beszél, mennyire szeretné, ha elfogadnám ezt tőle, talán ez az egyetlen békeajánlat, amit nyújtani tud.
- Köszönöm - mondom nyersen, félbeszakítva őt.
Gale bólint válaszul, aztán végignéz az erdőn és a völgyön. Az ágakra az utolsó falevelek kapaszkodnak, a legtöbb madár elrepült.
- Semmi nem változott. - mondja.

Ő azonban igen. Már nem ugyanaz a vad, félig férfi, félig még gyerek, akinek egykor ismertem, ahogy itt áll és a kormányzatról és jogi papírokról beszél. Arra utal, hogy ezek a papírok valamiképp megvédhetnek minket, pedig mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Körülöttünk hűvösen, erősen feltámad a szél. Öt éve még összebújtunk volna a sziklán, megmelegítettük volna egymást és nem gondoltuk volna túl a dolgot, hisz társak voltunk, ami azt jelentette, hogy szükségünk volt egymásra. Most félszegen ülünk egymástól karnyújtásnyi távolságra és hagyjuk, hogy a hideg átjárja csontjainkat, testhelyzetünk beleordítja a melankolikus őszbe, hogy immáron minden megváltozott. Sokáig ülünk némán, tekintetünk az erdőt pásztázza, ami a mi birtokunk volt, a mi menedékünk. Telik az idő. Talán órák is.
Nem hiszem, hogy bármelyikünk tudná, most mit is kellene mondani, hogy miről szól most ez az egész.
- Végül Beetee találta ki az egészet - töri meg a csöndet Gale hangja, épp amikor már azon vagyok, felállok, és vereségemet beismerve hazakullogok. Szavai hidegek. Előre begyakoroltak. Mintha nem lehetne mindezt másképp helyrehozni, csak a legőszintébb igazság elmondásával. - A mi bombánk volt. Coin elvitte a prototípust a laborból, míg valami máson agyaltunk, valamin, ami kevésbé lett volna halálos erejű. Még csak fel sem tűnt, hogy nincs meg egészen addig, míg Coin be nem vetette.
Gale elhallgat, mintha nem lenne biztos, hogy a következő részt meg kellene velem osztania.
- Amikor rájött, hogy pontosan mi történt, Beetee-nek másnap szívinfarktusa lett, pár héttel azután, hogy visszajöttél a Tizenkettedikbe. Majdnem meghalt.
Perzselően fájdalmas ezt hallani, nyers és zavaros, mintha a Kapitóliumban Snow elnök rezidenciája előtti téren történt borzalmak tegnap történtek volna, ugyanakkor magam előtt látom Beetee majdnem vértelen testét még az Arénából. Mit kellene mondanom? Mit vár Gale tőlem? Azt akarja, hogy szimpatizáljak egy idős férfival, aki olyan zseniális fegyvert hozott létre, amely megölte a húgomat? Azért akarja Gale, hogy sajnáljam, mert ő az egyetlen ember, aki ismer, aki tudja, milyen messze elmentem, hogy megmentsem a húgomat? Nem mondok semmit, de az mindent elmond.

Ismét ránk telepszik a csönd, és elég sokáig uralkodik rajtunk ahhoz, hogy a füleimben dübörgő düh lassanként lecsillapodjon. Gale nem próbálta védeni sem magát, sem pedig Beeteet. Csak csöndben ül, akár a kő.
- Tudod, miért szerettem beléd? - vált hirtelen témát, döbbenetes merészséggel valami olyan lényegtelen dologba akar belemenni, hogy azt fontolgatom, itt hagyom. De amint a kezdem elkezdené eltolni a testemet a sziklától, hogy a fák közé indulhassak, eszembe jut, valójában miért is vagyok itt, annak ellenére, hogy bárhol máshol sokkal szívesebben lennék. Peeta, a férjem úgy véli, ennek a beszélgetésnek meg kell történnie, még ha ennek a beszélgetésnek a gondolata olyan komoly érzelmi stresszt okoz is számára, hogy ha kicsit is önző lenne, soha nem beszélnék többet Gale-lel. Rájövök, hogy lassan meg kell bíznom benne, hogy tudja, mi a legjobb számomra azokon a napokon, amikor én magam nem vagyok erről képes dönteni. Peeta soha nem hagyná, hogy olyan helyzetbe kerüljek, amit nem tudok kezelni. Soha nem javasolná, hogy valami ilyen fájdalmasat tegyek, hacsak a másik lehetőség nem sokkal rosszabb. Így aztán keményen tartom magam és megrázom a fejem Gale kérdésére. Fogalmam sincs, hogy az emberek hogyan esnek szerelembe és miért. Az egyetlen ember, akit valaha megértettem a témában egy helyes vörös fickó volt, aki azt állította, kajtattak utána.
- Nem is értettem, mi történik, míg alakulóban volt. Egyszerűen csak... helyesnek tűnt. - kezdi. - Azt hittem, szabadok lehetünk. Te és én. Azt hittem, együtt megszökhetnénk. Erről próbáltam beszélni veled akkor, az Aratás napján. De téged ez nem érdekelt, nem úgy, ahogy engem.
- És most mit gondolsz? - kérdezem keserűen. Hogy beszélhet így, a szerelemről, amikor a húgom halott?
- Rájöttem,hogy a szabadság semmilyen áldozatot nem ér meg.
Rájövök, hogy Gale nem is rólunk beszél.
Gale megfordul, rám néz, a szemembe, először, mióta megérkezett. Szemei kétségbeesetten vágynak valamire, bármire tőlem, hangja azonban elfojtott, nyomasztó.
- Sajnálom Katniss. Tudom, hogy ez nem elég, hogy igazából ez mit sem ér. Semmi nem fogja őket, őt, Primet visszahozni. - Hangja zokogásszerűen elcsuklik. - De akkor is sajnálom. És bár nem számít, mert megérdemlem, de tudom, hogy legalább az arcukat látom, amikor becsukom a szemem.
Gale előrehajol, térdét felhúzza a mellkasához, öklét a szemgödrébe dörzsöli. Kisebb rángások rázzák a testét, talán zokog, de csendben van. Még sosem láttam Gale-t így sírni. Annyira megtört, hogy belém hasít a gondolat, hogy a csuklóján látott mély, vágott seb talán a háború utánról származik. Legalábbis nem mással, hanem magával vívott csatából.
- Mindenki azt mondja, hogy egy hős vagy - mondom tompán.
- Mind tévednek - Gale felemeli az arcát, felhördül, most először olyan a hangja, mint máskor.
- Azt mondják, te szerelted le a Kapitólium fegyvereit, biztosítasz nekünk áramot és zártad be a bányákat. - erőltetem.
- Attól, hogy az ember értelmes dolgokat csinál, még nem lesz hős. - fordul vissza Gale felém.
Tovább folytatom, szinte kegyetlenül, hisz a húgom halott, ő pedig él. - Te vagy az új nemzet nagy reménye.
- Valakinek meg kellett tennie. - dörmögi. - Nem akartam, hogy Plutarch utánatok jöjjön.

Erre nem számítottam és a döbbenettől elhallgatok. Mindenek ellenére ez egy olyan ajándék volt, amire nem is számítottam. A kamerák kereszttüzében Peeta és én csak sínylődtünk volna, talán teljesen tönkre is megyünk. Bármi másnál nagyobb szükségünk volt arra, hogy egyedül lehessünk. Észre sem vettem, hogy közben maga Gale jelentkezett a poszterfiú szerepére, hogy távol tartsa őket tőlünk. Soha senki nem mondta, nem is jöttek rá az összefüggésre.
- Köszönöm. - bukik ki belőlem.
Gale elfintorodik hálám jelére.
- Megérdemlitek, hogy lehessen magánéletetek. - csak ennyit mond. Belém vág a felismerés, hogy mióta megérkezett, akárhányszor rólam beszél jelen időben, mindig Peetáról és együtt beszél rólam, külön egységként kezelve minket. Peeta védelme az enyémet szolgálja. A gondolatra kicsit megkönnyebbülök, mert ez már megint tisztán és egyértelműen bizonyítja, mennyire összekavarodtak annak az embernek az életének a szálai, aki lettem. De azt is jelzi, milyen sok minden változott Gale fejében is. Peeta immáron nem "Mellark", nem "a pék" és csak is csak "ő", ahogyan korábban. Részemmé vált.

Rájövök, hogy Gale megérdemli, legalábbis tőlem, hogy ugyanilyen udvariassággal viseltessek gyermeke anyja iránt.
- Hogy történt ez... Johannával? - Küszködök, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat. Talán nem kellene megkérdeznem, csak tudomásul venni, de igazán úgy érzem, tudnom kell, és őt magát nem kérdezhetem meg. Meg kell tudnom mentenem a barátságunkat, és nem bízok sem magamban, sem pedig Johannában, hogy elég higgadtak tudnánk maradni, ha neki vetném fel ezt a kérdést.
Gale nem válaszol azonnal, de lassan felegyenesedik.
- Ő kényszerített, hogy túléljem ezt az egészet. - mondja végül tárgyilagos hangon. - Én kényszerítettem, hogy maradjon életben. Aztán végül valami... váratlan lett belőle.
- Szereted őt? - kérdezem.
- Igen. - mondja egyszerűen, habozás nélkül. - Amennyire valakit csak szerethetek.
Azon kapom magam, hogy még mielőtt észbe kaphatnék, azt kérdezem:
- És belém még szerelmes vagy?
Megpróbálom elhitetni magammal, hogy csak Johanna miatt vagyok rá kíváncsi, nem magam miatt. Hogy figyelmeztethessem, ha Gale csak vigaszként számít rá, semmi több. De ez hazugság, ráadásul elég egoista is. Az igazat akarom tudni. Olyan, mintha lenne a szívemben egy résnyire nyílt ajtó, ami nem elég széles ahhoz, hogy egy gyásziraton kívül bármi más beférjen rajta, most azonban be kell csuknom és rá kell zárnom a kulcsot örökre. Csak így tudhatom meg, hogyan tegyem meg ezt.
Gale meglepetten fordul felém. Olyan érzelem fut át az arcán, amit nem értek, szemei azonban kedvesek. Amikor válaszol, a hangja színtelen, épp, mint amikor azt mesélte el, hogy Tizenkettedik körzetet lerombolták.
- Amikor rád gondolok, csak bűntudatot és fájdalmat érzek. Alig emlékszem már rá, milyen érzés is volt szeretni téged.
Soha nem érzett megkönnyebbülés  jár át. Sokkal erősebb, mint amikor megtudtam, Gale a Második Körzetben marad. Ez a megkönnyebbülés azt sugallja, bármi is volt köztünk, annak kétségek és kérdések nélkül vége. Gale nem kérdezi meg, szerettem-e valaha, én pedig hálás vagyok ezért. Valami megváltozott köztünk; a lánc elszakadt. Szabadnak érzem magam. Gale megmozdul. Tudom, ő is így érez. Legszívesebben elfutnék és megkeresném Peetát. Úgy elmondanám neki, hogy igaza volt, feltéve, hogy nem árulja el Haymitchnek. Úgy szeretném hallani, amint nevet.
- Apa leszel - suttogom Gale-nek.
- Igen. - elmosolyodik, most először, bár ezt ő maga sem hiszi el. - Igen, Catnip, az leszek.
Váratlanul azon kapom magam, hogy nem sajnálom tőle ezt a falatnyi boldogságot.

***

Szó nélkül indulunk el együtt az erdőből és némán szeljük át a Rétet. Tudom, hogy Gale is emlékezik. Amikor elhagyjuk azt a pontot, ahol egykor a Zug volt, megkérdezi, hogy vajon még mindig szénpor borít-e be mindent. Amikor mondom neki, hogy nem, kicsit cinikusan azon kezd töprengeni, hogy az emberek vajon mit tesznek majd most, hogy végre van értelme lefesteni a házaikat. Átsétálunk a városon, megmutatom a pékséget. Gale poénból megkérdezi, hogy sütöttem-e már egyáltalán valamit, én pedig elárulom, hogy igen, Peeta születésnapi tortája az igenis saját készítés volt. Gale hitetlenkedve néz rám, mire én mogorván nézek vissza. Aztán elhagyjuk a helyet, ahol egykor a polgármester háza állt, ő pedig teljesen elcsendesedik. Minél közelebb érünk a Győztesek Falujához, annál kimerültebbnek érzem magam. A testem kissé remegni kezd. Gale maga is úgy néz ki, mint aki napok óta nem aludt. Észreveszem, hogy szemei duzzadtak a sírástól.

Amikor kinyitjuk az ajtót, megpróbáljuk elismételni a szénporral kapcsolatos beszélgetésünket, Peeta és Johanna a konyhában vannak. Peeta mintha nem lenne önmaga, számomra pedig azonnal világossá válik, hogy valami nagyon nincs rendben. Gale-lel óvatosan megyünk közelebb, hogy lássuk, mi történt az elmúlt órákban, míg mi nem voltunk itt. Egyszerre könnyebbülök és döbbenek meg a látványtól. Látva a konyha állapotát, Johannát és Peetát - mindent sütési alapanyagok borítanak be, mintha valamiféle kaja csata zajlott volna, nemigen tudom, mit is tegyek. Egy részem felhúzza magát, hogy ilyen sok ennivaló került pazarlásra azok után, hogy évekig éheztünk, én pedig nem szeretem ezt a fajta pazarlást. A másik részem pedig legszívesebben felnevetne, mert mindketten nagyon viccesek és egyszerűen... boldogok, miközben mi Gale-lel mindketten kimerültek és lehangoltak vagyunk. Így aztán nem teszek semmit, csak állok ott meglepetten.
- Unatkoztunk - próbálja Peeta elmagyarázni, miért fetreng Johanna a liszttel borított konyhában. Miközben hisztérikusan nevet.
Gale épp olyan döbbent, mint én, odalép Johannához és megpróbálja felsegíteni. Johanna odabújik hozzá, még mindig nevet, lisztes kezével megérinti Gale mellkasát, tökéletes lenyomatot hagyva maga után, amikor elhúzódik. Egy pillanatra Gale is elmosolyodik, aztán az érzés elmúlik, visszahull rá a súlyos teher.
- Hogy fogunk így megjelenni az anyukám előtt? - kérdezi aggódva, miközben megpróbálja leporolni magáról a lisztet. Nyilvánvaló, mennyire ideges emiatt. - És lenn voltál a földön. Talán elestél? Az nem lehet...
Johanna nagyon gyorsan abbahagyja a nevetést, bosszúsan leporolja Gale kezét.
- A kicsi jól van, ne idegeskedj. Anyukád pedig hamarosan megtudja, hogy törvénytelen unokája születik majd. Ehhez képet egy kis liszt a hajamban semmiség.
- Használhatod a zuhanyt - ajánlom fel, próbálok kedves lenni és persze teljesen kimegy a fejemből, hogy Johanna nem zuhanyozik. Megfordul és gyanakodva, haragosan néz rám. Korábban azt reméltem, hogy két hete csak megjátszotta, hogy megőrült a hormonoktól, de nem is tudom, miért gondoltam ezt, hisz egészen átlagosan viselkedett akkor is.
- Miért nem zuhanyozol le, Johanna? - kérdezi Peeta is. Tudom, hogy ő jobban tudatában van Johanna nehézségeinek, mint én, úgyhogy talán tud valamit Johanna víziszonyával kapcsolatban, amit én nem. - Gale-lel gyorsan összetakarítjuk ezt a felfordulást, míg Katniss megmutatja, mit merre találsz. - Johannával egymásra nézünk. Mindketten elég jól ismerjük ahhoz, hogy tudjuk, miben mesterkedik. Rá akar venni minket, hogy beszélgessünk egymással, mi pedig mit sem tehetünk ellene.

Gale az ajtóhoz megy és felvesz egy seprűt.
- Mit gondolsz, bírni fogod? - gúnyolódik Peetával, miközben meggondolatlan nagyvonalúsággal söpörni kezdi a padlót.
Peeta kuncogni kezd, miközben megragadja a szekrény oldalát, majd fél kézzel felnyomja magát a konyhapultra. Felvesz egy rongyot, és elkezdi törölgetni a mennyezetre ragadt tojássárgáját.
- Egész éjszaka bírnám, Hawthorne. És te?
- Na, ez a falkavezér harc nem nagyon hiányzik - motyogja Johanna, miközben kicibál a konyhából és elkezd felrángatni az emeletre. A legnagyobb fürdőszobában kötünk ki, Johanna belök az ajtón, majd ránk zárja azt belülről kulccsal. Még beljebb lök, mire azon veszem észre magam, hogy a WC-n ülök.
- Honnan tudtad, hol a fürdőszoba? - kérdezem.
Johanna megragadja az inge szegélyét és áthúzza az inget a fején.
- Az én házam is tök ugyanígy nézett ki a Hetedik körzetben, Te idióta. Csak kívül fából volt.
Kigombolja a nadrágját, anélkül, hogy odanézne. Amikor a Tizenharmadik körzetben együtt laktunk, felhagyott ezzel a meztelenkedés dologgal, hiszen soha nem fürdött. Mostanra azonban nyilvánvalóan visszaszokott.
- Mindjárt hozok pár darab törülközőt - próbálok felállni. Johanna azonnal visszanyom a lábával, amelyet a testéhez képest kilencven fokos szögben emel fel. Lehet, hogy terhes, de attól még Győztes marad.
- Ülj le a picsába, Fecsegőposzáta! - veti oda, miközben lekapja a melltartóját és a bugyiját. Ha nem lennék ilyen dühös az egész helyzet tök vicces lenne, ülök a fürdőszobában a meztelen, terhes egykori szobatársammal. De azért ő akkor is átlépett egy határt.
- Ne merj így nevezni! - mondom fenyegetően, miközben felállok.

Johanna elhúzza a zuhanyfüggönyt és megnyitja a csapot. Mindent könnyed vízpermet borít be, beleértve engem is.
- Fogd meg a kezemet - parancsolja.
- Mi van?
Johanna idegesen vagy talán zavartan felsóhajt. Pedig Johanna soha, de soha nincs zavarban.
- Azt mondtam, fogd meg azt az átkozott kezemet. Az segít. Vagy talán mégis Peetának kellene szólnom, ha már egyszer így egymásba vagyunk gabalyodva.
Megfogom Johanna kezét.

Kellemetlen volt, amikor az első Viadalon le kellett vetkőztetnem Peetát, de még a Mészárláson is, amikor le kellett vennünk a vérrel átitatott kezeslábasokat a harmadik Körzet Kiválasztottjairól. De az a diszkomfort érzet mégis semmiség volt ahhoz képest, amit most érzek. Johanna a kezemet szorongatja, szorítása erős, akár a vas. Érzem, hogy az ujjain és a tenyerén lévő bőrkeményedések a kezembe mélyednek. Amikor megremeg, a reszketés végigfut a karján. Elfordítom a fejem és a falat bámulom, miközben Johanna a vízben áll és egész idő alatt remeg, mint a nyárfalevél. Úgy érzem, ezt nem kellene látnom, de Johanna nem enged el, láthatóan szüksége van rám. Kíváncsi vagyok, vajon miért nem Gale-t hozta be magával. Ő már nyilvánvalóan látta meztelenül azelőtt. De ez úgy tűnik, annál intimebb dolog. Persze nem szexuálisan. Talán épp ellenkezőleg. Ez egy borzalmas, nyers felfedése mindannak a fájdalomnak, amelyen Johanna keresztülmegy.
Johanna nem sokára elzárja a csapot, számomra azonban örökkévalóságnak tűnik. Kissé visszafordulok és látom, Johanna közelebb hajol hozzám és rám mered.
- Ez - sziszegi, miközben felemeli összekulcsolt kezünket, majd a bordáin keresztülfutó vékony hegek százaira mutat - közös bennünk Peetával. - Végre elengedi a kezem, kilép a kádból, levesz egy törülközőt az ajtóról, majd amilyen gyorsan csak lehetséges, megtörülközik, miközben egyetlen pillanatra sem veszi le rólam a szemét. - Ha még egyszer azzal vádolsz meg minket, hogy lefekszünk egymással, addig verlek, amíg lábra bírsz állni.
Ha már megbeszéljük a dolgokat, akkor csinálhatjuk így is. De nem fogok csak itt állni és sajnálkozni miatta. Ez a legutolsó, amire Johanna vágyik.
- Mesélned kellett volna nekem Gale-ről. Mielőtt teherbe estél. - bukik ki belőlem.
Johanna összehúzza a szemöldökét és hitetlenkedve néz rám.
- Te most vitatkozol velem? Érzésekről? Szavakkal?
Nem reagálok, csak folytatom.
- Te... úgy értem... én... - bökd már ki, mondom magamnak. - Nem sok lány barátom van. Gyakorlatilag te vagy a legjobb. Talán az egyetlen. Mindkettő igaz, azt hiszem.
Kivételesen meg sem tud szólalni.
- Nem tudom, milyen szabályai vannak a barátságnak. De Gale nem... én soha... - Hogy mondjam el neki, mit érzek? Nem tudom, hogyan kell ilyesmiről beszélni. - Tudtad, milyen bonyolult minden. És csak azt tetted, amit egyébként is akartál.
Johanna engem néz. Még mindig nincs rajta semmi ruha. Ez elég idióta helyzet, de nem tehetek ellene.
- Sokáig nem is lett volna mit mondani. Gale és én... végül ugyanott kötöttünk ki, ugyanazt csináltuk.
- Akkor? Mi változott?
- Elvitt sétálni az esőbe. - válaszolja Johanna halkan.
Nem mondok semmit. A fürdőszobában uralkodó néma csöndet csak a zuhanyfej csöpögése töri meg.
- Aztán pedig - felsóhajt - Gale felcsinált.
- Nem hinném, hogy ez így működik. - mondom és azonnal megbánom.
Johanna elvigyorodik. - Látom, ragadt rád valami Peetáról, agyatlan.
Felállok és az ajtó felé indulok. Egyikünk sem jó ebben, de szerintem elég jól megértjük egymást.
- Vegyél már fel valamit - mondom, miközben kimegyek.

***

Amikor Johanna és Gale elmentek, vacsorát készítettem Peetának és Haymitch-nek. Aztán kiültünk a ház mögé és sütit ettünk a tűz előtt. Peeta idegességében egy egy egész hétre való pékterméket megsütött, amit meg kellett ennünk, mielőtt kiszárad. Épp leültünk, Haymitch egy régi hintaszékbe, Peeta és én egy földre terített plédre, amikor Hazelle kilökdöste Gale-t a bejárati ajtaján és dühösen szidni kezdte őt, általában nyugodt arca lángolt a dühtől. Johanna és Vick röhögve nézték a tornácról. Posy a kertben ugrándozott fel-alá, reszketett örömében, hogy nagynéni lesz. Egy pillanatra átjárt a féltékenység. Nekem már sosem lesznek unokaöccseim és unokahúgaim. Pedig Prim a világ legjobb anyukája lett volna.
Rory nem volt sehol. Nem hinném, hogy igazán beszélni szeretett volna a bátyjával. Vagy akár látni akarta volna. Vagy akár elfogadni a létezését.
- Nem kellene ezt csinálnunk. - mondta Peeta, akinek szája tele volt sütivel, miközben néztük, ahogy a jelenet kibontakozik.
Haymitch húzott egyet a flaskájából, aztán benyomott a szájába egyben egy egész fánkot.
- Ti ezt kihagyjátok? Pedig remek szórakozás.
- Gale most nincs túl szerencsés helyzetben, mi meg végignézzük, amint az anyukája a sárga földig lehordja.
- Kölyök, ez a leghétköznapibb érzés, amit az elmúlt két évben átélt. Csak hadd kiabáljon!
Úgyhogy hagytuk.

***

- Mit írtál a listáidra?  - kérdezem később, amikor lefekvéshez készülődünk. Peeta épp a mosdóból tér vissza fogmosás után. Én már az ágyban fekszem, a fejtámlának dőlök.
Peeta megáll.
- Sok mindent - mondja óvatosan.
- Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz. - még kicsit zavarban is érzem magam, amiért rákérdeztem.
Ahogy az ágy felé közeledik, Peeta megrázza a fejét.
- Nem arról van szó. Csak nem tudtam, miért kérdezed, ennyi.
- Nem tudom. - válaszolom. És tényleg nem tudom. Azt hiszem, kíváncsi vagyok.
Peeta kissé elmosolyodik, majd keresztül vág a szobán, kihúzza az éjjeli szekrénye felső fiókját.
- Itt egy halom belőlük. A legtöbbnek semmi értelme, de... Segítenek észben tartani, mi az, ami igazi. Mi az, ami igazán fontos, még akkor is, ha ideges vagyok és kimerült. - Kivesz néhány papírlapot, aztán visszasétál. Kicsit bizonytalanul áll a lábán.
- A lábad rendben?
- Azt hiszem, meghúztam, amikor megpróbáltam a lehető legférfiasabb módon kitakarítani a konyhát. - fintorog. - De nyugi, még mindig én vagyok a konyha királya! - Odanyújt egy darab papírt. - Tessék. Olvasd el. Ezt írtam ma.
Elveszem a lapot a kezéből, megnézem, mit írt rá.
"Indokok, amiért megbízhatok Katnissben" - ez a címe. Két és fél oldalnyi. Nem tudom, készen állok-e rá, hogy elolvassam, mi van benne.
- Igazad volt. - mondom ehelyett.
Peeta leereszkedik az ágyra, felhúzza a lábát. - Igen?
- Tényleg beszélnem kellett Gale-lel. - Még mindig kezemben van a lista, erősen szorítom. Peeta gyengéden kiszedi a kezeim közül, leteszi a lapot az éjjeliszekrényre és lekapcsolja a villanyt. Érzem, ahogy becsúszik mellém az ágyba és átkarol. Érzem, hogy a teste lassan megnyugszik. Erre vágytam egész nap.
- Jobban érzed magad? - kérdezi lágyan.
Kinyitom a számat, hogy válaszoljak, aztán rájövök, nem is tudom, mi a válasz. Ugyanazt a megkönnyebbülést érzem, mint korábban. Kicsit úgy érzem, mintha megbocsátottam volna neki, amit tett. De emiatt meg bűntudatot érzek. Prim halott és ezért részben Gale a felelős. Hogy bocsáthatnék meg neki? Ha megteszem, az azt jelenti, hogy Prim már nem fog hiányozni? Hogy egy napon majd elfelejtem? Az nem történhet meg.
- Igen...? Nem...? - próbálom mondani.
Peeta lágyan megpuszilja az arcom.
- Nem kell válaszolnod, Katniss. Teljesen rendben van, hogy nem tudod, mit érzel.
- Egy részét meg tudom fogalmazni. Úgy érzem, végre lezártam valamit, amit már nagyon rég meg kellett volna tennem.
Érzem, ahogy Peeta még szorosabbra fonja körém a karjait, átjár a biztonságérzet hulláma. Az egész nap okozta kimerültség lassan mindkettőnket elnyom.
- Peeta? - szólalok meg, amikor érzem, lassan elnyom az álom.
Peeta álmosan odadörgöli az orrát a nyakamhoz.
- Hmmm?
- Emlékeztess már holnap, hogy valamit alá kell írnod, jó?
- Rendben, mi az?
- Ó, semmi extra. Csak Gale nászajándéka.

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként