A jó feleség - 5. fejezet: Amit csak akarunk, 1. rész

- Borzasztó feleség vagy, drágaságom! - Mivel ma már másodjára hallom és mert magam is úgy érzem, hogy van benne valami, könnyekben török ki. Katniss rájön, hogy a házasélet nem egyszerű. A 12. körzet hamvai sorozat második kötete. - Katniss szemszögéből

VIGYÁZAT!! A fejezet nagy része 18-as karikás részleteket tartalmaz!
Mindenesetre mindent megtettem, hogy ezek a részek ne/se legyenek közönségesek.
(Aki szemében ez a téma mégis távol áll a sorozattól, az hagyja ki a fejezetet. Én szóltam.)

Órákig forgolódtam az ágyamban és kivételesen nem a rémálmok, hanem saját zavarom és bűntudatom miatt. Előző este úgy feküdtünk le Peetával, hogy nem igazán beszéltük meg az én első reakciómat az egész... helyzetre, leginkább azért, mert Peeta a fejét rajtam nyugtatva elaludt, miközben megpróbáltam megnyugtatni őt az egész napos őt ért stressz után. Amikor felébresztettem, hogy az ágyhoz vezessem, még abban sem voltam biztos, hogy teljesen magánál volt. Nem volt szívem teljesen felébreszteni, csak hogy komolyan beszélgessünk valami olyanról, ami fel fogja zaklatni. De nem kérdés, hogy ki kell adnom magamból, máskülönben az egész vasárnap hajnalt - az egyetlen napot, amikor tovább alhatnánk - forgolódással és vergődéssel fogom tölteni. Általában, ha nyugtalan vagyok éjszaka, akkor Peeta magától is felébred, most azonban szerintem ahhoz is túlságosan ki van merülve, hogy egyáltalán megmozduljon.
Nem bírtam tovább. A hátamra fordultam, hangosan felnyögtem, majd felkiáltottam.
- Sajnálom, rendben? - Kitörésem után kábán felültem, majd visszazuhantam, kezeimmel eltakarva a szememet. - El sem hiszem, hogy azt gondoltam, ilyet tennél. Pont Johannával. Olyan idiótának érzem magam.
Peeta, aki mély álmából rezzent fel, felemelte a fejét, zavartan hunyorogva nézett rám csipás szemeivel egy hosszú pillanatig, miközben az agya megpróbálta utolérni az eseményeket. Amikor rájött, mi is zajlik, lágyan felnevetett.
- Igen... Én magam is meglepődtem. Mondjuk soha nem voltál jó abban, hogy rájöjj mások szándékaira. Kivéve talán Haymitch-éit. - Peeta hangja ragacsos volt az álmosságtól és ásított egyet, mielőtt a feje visszazuhant a párnára.
- Tényleg sajnálom. - Érzem, hogy Peeta csak félálomban van, így kevésbé kezdek el védekezni, mint egyébként tenném, így ez a kicsit őszintébb bocsánatkérés könnyedebben csúszik ki a számon. - Biztos nem volt túl jó érzés.
- Nem volt az. - Peeta lassan, kimerülten felsóhajtott, majd hangosan ásított. - Amikor azonban végre biztos voltam benne, hogy mégsem fogsz kasztrálni, egy kicsit viccesnek tűnt, mennyire nem vagy képben.
Szerintem nem fogta fel, hogy hangosan kigúnyolt, mert ennél azért jobban ismer. Akkor azonban túl fáradt voltam, hogy felhúzzam magam, és a tény, hogy Peeta viccet csinált a dologból, némi megkönnyebbülést okozott. Nem tévedett. Maga az elképzelés, hogy Peeta hűtlen lenne hozzám mindazok után, ami történt, annyira abszurd volt, hogy az már nevetséges. De én néha nem gondolok bele a dolgokba. Csak reagálok. És így néha olyan vagyok, mint egy bolond, ráadásul megbántok másokat a folyamat során.
De az nem igaz, hogy nem vagyok képben.
Fél kézzel Peeta arcába vágtam a párnát, aztán becsuktam a szemem, hogy végre aludjak és sokkal jobban éreztem magam.


Néhány órával később, amikor a nap már besütött az ablakon, immáron sokkal kipihentebben nyitottam ki a szememet. A testem meleg volt és úgy általában is jól éreztem magam, bár a vállam merev volt és úgy éreztem, meg kell mozgatnom. Szörnyen fog ám fájni azok után, hogy a kanapén aludtam el.
- Hogy csinálod ilyen jól? - kérdeztem álmosan, miközben a hátamra fordultam, hogy lássam Peetát, míg a vállam beleütközött az állába. Egy darabig el-elmerültünk az öntudatlanságban, ujjaival a csuklómon körözött, és olyan volt, mintha álmodnám, de olyan sokáig csinálta, hogy talán mégsem álmodtam.
- Mit csinálok jól? - kérdezett vissza ő is álmosan, majd legurult rólam és újra átölelt.
Hát, hogy nem feltételezel hülyeségeket és viselkedsz úgy, mint egy őrült, gondoltam, de nem mondtam ki hangosan.
- Csak ezt a házasság dolgot, azt hiszem. - sóhajtottam fel, míg ő orrával a nyakamat bökdöste.
Érzem, hogy megvonja a vállát mögöttem és kuncogni kezd.
- Talán, mert tizenhárom éve tervezem?
Peeta összegömbölyödött mögöttem és megpuszilta az arcomat. A vasárnapok épp olyan csodálatossá kezdtek válni, mint a Mészárlás és a Háború előtt, csak épp egészen más okból.
Amikor elképzelem, hogy kisfiúként megpróbálja kitalálni, hogyan kezeljen egy idegsokkos forradalmi ikont, felnevetek.
- Nem tudom, milyen hasznos gondolatai is lehetnek egy ötévesnek jelen helyzetünkkel kapcsolatban.
Peeta ismét kuncogni kezdett és megrázta a fejét, ajka a hátamat súrolta.
- Nem tudom, Katniss. Volt egy igazán jó tervem. Úgy gondoltam, a pékségben laksz majd velem és a családommal. Miután összeházasodtunk, a testvéreim végre megengedték volna, hogy miénk legyen az emeletes ágy és ők aludtak volna a franciaágyon. Persze te kaptad volna a felső ágyat, mert az a legjobb. Aztán egész nap kint játszottunk volna, erődöt építettünk volna takarókból, amikor esik, vacsorára pedig cukormázat ettünk volna, mert anyukám azt mondta, hogy ha majd megházasodtam, azt csinálhatok, amit csak akarok.

A hátamra fordulok és ránézek. Kizárt, hogy ezt komolyan gondolta.
- Ó, nem hiszed el, hogy ez így volt? Pedig de. Úgy nagyjából hat éves lehettem, amikor homályosan elkezdtem érzékelni, hogy a Perem-Kereskedő házasságnak lehetnek akadályai, úgyhogy úgy döntöttem, az az egyetlen megoldás, ha megszököm és bányász lesz belőlem. Kimentem és gyakoroltam, hogy verjek szét egy követ az udvaron, mert nem tudtam, hol szerezhetnék csákányt. Készen akartam állni, ha valamiféle bányász felvételit kellett volna csinálnom. Apa azt hitte, elment az eszem, amíg végül el nem mondtam neki, mire készülök.
Nem hazudott. Ebben biztos voltam. Ráadásul rengeteg olyan apró részletre is emlékezett, ami számára néha elég nehéz, szóval elhittem neki. Általában nehéz a családainkról beszélgetnünk, hacsak nem az emlékkönyvet készítjük, de úgy tűnt, Peeta boldogan emlékszik a sajátjára, és összehasonlítva azzal, hogy érzett előző este, ez hatalmas fejlődés volt. Bevallom, kicsit én magam is kíváncsi voltam.
- A hétéves időszakom nagyon durva év volt a tervezés szempontjából. - folytatta. - Addigra már nem bírtam titkot tartani. Elmondtam Delly-nek, de talán ez hiba volt, mert aztán papás-mamást kellett játszanom vele a hallgatásárért cserébe. Azt állította, jót tenne nekem, ha megházasodnék, bár többnyire csak arra használt, hogy kicseréljem a babái pelenkáját és hogy mondjam neki, milyen csinos. Végül elege lett belőle, azt mondta, talán mégis inkább jobb lennék bátynak, mint férjnek. Mire kilenc éves lettem, elkezdtem sportolni, leginkább, mert szerettem a barátaimmal lenni, de azért is, mert azt reméltem, jól fogom majd csinálni és észreveszel és lenyűgözlek vagy valami.
Megpróbáltam visszatartani a nevetésemet, mert nálam ez a stratégia biztosan nem vált volna be. Na jó, talán egy kicsit. Persze feltűnt, hogy majdnem megnyerte a birkózóversenyt, de az már évekkel később volt.
- Nos, mindketten tudjuk, ez milyen jól alakult. - Peeta megbökdöste az oldalamat, félbeszakítva gondolataimat.

Szemei a távolba meredtek, amikor rájött, mi következik, és csendesen beszélni kezdett:
- Mire tizenegy éves lettem, már nem igazán gondoltam, hogy mi össze fogunk valaha is házasodni. Azon tűnődtem, ha talán valahogy... - Peeta félbeszakította magát, felismerve, hogy valószínűleg erről nem kellene beszélnie. De apám halálának gondolata nem volt olyan friss sem, mint az azóta történtek. Annak ellenére, milyen veszélyes volt az élet a Tizenkettedikben, valahogy tizenegy éves koromig sikerült úgy élnem, hogy nem tudtam, mit érezhet más, akivel hasonló történt. Szerintem csak nem vettem észre. Szóval tudni akartam.
- Min tűnődtél? - kérdeztem halkan.
Peeta sokáig hallgatott, mielőtt válaszolt volna.
- Azt reméltem, talán tévedés volt. Hogy a bánya ugyan beomlott, de nem robbant fel, és hogy majd jön a művezető a hírrel az iskolába, kirángat téged az óráról, hogy közölje a hírt, te pedig újra mosolyogsz majd. - Az elképzelt jelenet szívszaggatóan ismerős volt. Vagy százszor elképzeltem magam is. Beharaptam az ajkam és megpróbáltam valami másra gondolni ezen a fájdalmas emléken kívül. Peeta kiszabadította a kezét, hogy megsimogassa az arcomat, én pedig odabújtam hozzá.
- Amikor kezdtél egyre soványabb lenni, megpróbáltam kenyeret lopni és elvinni neked, de nem voltam épp a világ legtehetségesebb tolvaja, úgyhogy anyám azonnal rajtakapott. Azt hitte, nagyétkű vagyok. Átvizsgálta a táskámat, de még a zsebeimet is, mielőtt elindultam volna az iskolába. Állandóan azt mondta, hogy az ő gyerekei legalább nem olyanok, mint a Cartwright gyerekek, ami kifejezetten aljas volt, tekintve, hogy ők egyébként a barátaink voltak. Egyszer épp akkor mondta ezt, amikor Delly az ajtóban állt és kopogni készült. Ez nyilván nagyon rosszul esett Dellynek, de akkoriban nem nagyon barátkoztam vele. Túlságosan elvonta a figyelmemet, hogy különböző stratégiákat dolgozhassak ki arra vonatkozólag, hogyan szerezhetnék neked ennivalót.
- Végül találtál rá módot - előrenyúltam és finoman kisimítottam a haját a szeméből, hosszabban időzve arcának azon pontján, ahol az anyja megütötte. Valahogy, amikor mi ketten beszélgetünk ezekről a dolgokról, sosem fáj annyira.
- Ez volt az egyetlen olyan zúzódásom, amit nem szégyelltem a suliban. - mondta büszkén, miközben kezeit a derekamra tette és magához húzott. - Tizenhárom évesen megpróbáltam más barátnőket szerezni. Rájöttem, hogy ha már veled nem tudok beszélgetni, majd gyakorolhatok máson. Bár azon kívül, hogy nagyon jó lettem kézfogásban és néhány lány megőrült értem, semmi más hatása nem lett.

Csöndben feküdtünk néhány percig, mire Peeta ismét beszélni kezdett.
- Mire tizenöt éves lettem... nos, sokat gondolkodtam azon, hogy összeházasodunk. - Peeta arca kissé elpirult a beismeréstől.
Hátra húzódtam, összehúztam a szemöldököm, úgy csináltam, mintha nem érteném, mire utal.
- Óóóó. A kenyérpirítás részleteiről? Hogy milyen ételeket szolgálunk majd fel?
Peeta kuncogott, arca még vörösebb lett.
- Meglepődnél. De azt kell, hogy mondjam, gondolataim jelentős részét az töltötte ki, hogy vajon milyen hangot adnál ki, ha ezt csinálnám veled. - Minden figyelmeztetés nélkül ujjaival morzsolgatni kezdte a mellbimbómat, mire akaratlanul is felnyögtem, majd csúnyán néztem rá, amiért így meglepett. Ez nyilván nem nagyon látszott rajtam, mert amikor ránéztem, Peeta szemei csillogtak.
- Igen - Bólintott. - Ez lenne az. Zavarbaejtően sokat gondolkodtam ezeken a hangokon. Azon is, hogy milyen lehet itt a bőröd - Megcsókolt egy pontot a fülem mögött. - vagy hogy milyen puha lehet itt. - Peeta ismét magához húzott és mély levegőt vett.
A testem zsongani kezdett a vágytól, és azon kaptam magam, hogy incselkedni kezdek vele.
- Ez elég méla egy tinédzser fiúhoz képest. Biztos, hogy ez volt minden? - Peeta pupillái olyan gyorsan tágultak ki, hogy ha más helyzetben lettünk volna, azonnal aggodalmaskodni kezdek, nem rohama lesz-e. De nem. Az, hogy erről beszéltem, mi több, megkértem, hogy ő beszéljen róla, természetesen nem volt megszokott tőlem, de akár rá is szokhatnék, mert úgy tűnt, Peeta élvezi a helyzetet.
Peeta megpróbált úgy tenni, mint aki megsértődött, de láttam, amint a szája széle rángatózik, amint megpróbálja visszafojtani a vigyorgást.
- Nagyon tiszteletteljesen gondolkodtam rólad. Nem akárki voltál. Katniss Everdeen voltál. A jövendőbeli feleségem.
A hátamra fordultam és úgy tettem, mint aki bosszankodik. - Hát, ez nem jó hír.

Peeta közelebb húzódott, hangja elmélyült, amikor beszélni kezdett.
- Az álmaimat azonban nem tudtam irányítani.
A testemen végigmorajló vágy csak egyre erősödött, ahogy Peeta lehelete a nyakamat csiklandozta.
- Az álmaim nagyon... - elhallgatott egy pillanatra, míg a megfelelő kifejezést kereste - érzékiek voltak. - A szó úgy gurult le a nyelvéről, mint a méz. Azon kaptam magam, hogy már a hangjától remegni kezdek, bár nem teljesen voltam tisztában mit ért ez alatt.
- Az mit jelent? - kérdeztem, pedig biztos voltam benne, hogy magam is kitalálhatnám.
Peeta válaszul gyengéden morzsolgatni kezdte a fülcimpámat, aminek hatását még a lábujjaimban is éreztem.
- Hmmmm... Nem is tudom... Még csak arra sem emlékszem, hol is tanultam. Azt hiszem, azt jelenti, kéjsóvár,... ősi...
Nem válaszoltam, csak megpróbáltam kontrollálni a légzésemet, míg Peeta ajkaival a torkomat súrolta.
- Volt egy álmom, ami úgy heti rendszerességgel visszatért. Iskolában voltunk, mint általában, az asztalunknál ültünk a matek teremben. Tudod, hogy te épp előttem ültél?
Nehéz lett volna válaszolnom, ezért csak bólintottam, miközben Peeta folytatta a visszaemlékezést.
- Azt képzeltem, történik valami teljesen megszokott dolog, például leejted a ceruzádat vagy egy darab papírt, mire mindenki más eltűnik a teremből. Teljesen egyedül lennék - Peeta ajka a nyakamról a kulcscsontomra vándorolt, majd óvatosan harapdálni kezdte ott a bőrömet, miközben tovább beszélt.
- Aztán a toll is eltűnne. Majd a ruháid. Csak ülnél az asztal tetején meztelenül és rám mosolyognál. Nem tudom, hogy kerültél fel oda olyan gyorsan, de azok után, hogy az a sok ember eltűnt, azt hiszem, nem is kérdőjeleztem meg. Soha nem mondtál semmit, de valahogy az álmomban tudtam, hogy megérinthetlek, úgyhogy megtettem. - Peeta felült, lenézett rám, szemeiben lángolt az izgatottság, a szórakozás, és valami egészen másfajta élvezet, aminek nem volt köze a szexhez: büszkeség, hogy végre visszaemlékszik ezekre a dolgokra is. Néha még mindig gondjai voltak a memóriájával, még ha soha nem is panaszkodott. Azokon a napokon, amikor ilyen sok mindenre visszaemlékszik, különösen, ha olyasmiről van szó, amire valószínűleg csak ő tudhatott, sokkal természetesebb volt, kevésbé megtört, azt hiszem; mint én, amikor rémálmoktól mentes éjszaka után felébredek.
Ezeken a napokon, Peeta hajlamos arra, hogy agresszívabb legyen és azt kell, hogy mondjam, nem is bánom.

Határozott kezeivel felemelte a fejemet a párnáról és lehúzta rólam a felsőmet.
- Itt kezdtem - fogta meg a melleimet könnyedén. - Nem emlékszem, milyenek voltak az álmaimban, de nem tudom elképzelni, hogy az összehasonlítható lett volna a valósággal. - Miközben beszélt, ujjaival lassú, könnyed körökben morzsolgatta a mellbimbómat. - Tökéletesen illettek a kezeimbe és ez az elképzelés igaznak is bizonyult. - Miközben Peeta megérintett, éreztem, hogy lábaimat akaratlanul is az ágy vége felé nyomom, hogy kérés nélkül megpróbáljam Peetát gyorsabb tempóra ösztökélni.
Peeta általában bársonyos szemei most szinte állatiasak voltak, amikor megkérdezte:
- Te élvezed ezt. Igaz vagy nem igaz?
- Igaz. - érzem, hogy hangom teljesen kifulladt.
- Az álmomban is úgy tűnt, hogy élvezed. Így aztán meg is csókoltam őket. - Amit meg is tett, mire én kontrollálhatatlanul fészkelődni kezdtem telt ajkai puha érintése alatt, megemeltem magam, hogy még közelebb legyek hozzá, ám ekkor Peeta hirtelen felült, azzal a tekintettel az arcán. Becsuktam a szemem, mert volt egy sanda gyanúm, mit készül csinálni, és bár hagytam, hogy megtegye, ahhoz azért túlságosan zavarban voltam, hogy végig is nézzem. Sajnos ez azt is jelentette, hogy őt sem látom, és sokszor az, hogy nem láttam Peetát, azt jelentette, hogy saját ostoba gondolataim csapdájába estem.
Éreztem, amint Peeta lehúzza a rövidnadrágomat, és széttárja a combomat, miközben társalgási hangnemben folytatja mondanivalóját.
- Általában ekkor ébredtem fel. De néha eljutottam idáig is. - Ujjaival megérint, ott, és olyan jó érzés, hogy azt kívánom, bárcsak eléggé el tudnék lazulni, hogy teljesen élvezhessem. Érzem Peeta súlyát a matracon, és tudom, azt nézi, amit csinál, rám mered, amitől végig fut a borzongás a gerincemen. Kilesek szemhéjaim alól, és látom, amint arra koncentrál, hogy ujjaival az én nedvességemen körözzön. Arcán ugyanaz a kifejezés ül, amely akkor is, amikor egy félkész festményt nézeget. Ismét becsukom a szemem, mert már ez is majdnem sok volt.
- Álmomban néztél engem! - korhol enegm szórakozottan. - De jó, legyen. Most nem muszáj nézned. Csak figyelj.

A gyomrom öszeszorul a várakozástól, amit ő észrevesz és kuncogni kezd magában.
- Azt hiszed, nem fog működni, ugye? - Tudtam, hogy tisztában van vele, milyen nehéz ez nekem néha, de nem számítottam rá, hogy ezt így fel is hozza, különösen nem a pillanat hevében. Peeta közelebb hajolt és cinkosan a fülembe súgta: - Ami azt illeti azonban, tévedsz!
A magabiztosságát hallván zakatolni kezdett a szívem. Aztán amikor ismét elkezdett halkan, dörmögve beszélni, úgy éreztem, a szívem mindjárt kiszakad a helyéből.
- Máris nedves vagy Katniss. Olyan nedves és forró és minden másodpercben, ahogy újra-és-újra megérintelek, egyre nedvesebb leszel. Érzem. - Ez igaz volt, és annak hatására, hogy belegondoltam ebbe és abba, amit Peeta épp tett velem, ahelyett, hogy arra gondoltam volna, én hogy reagálok, az egész testem reszketni kezdett. - Annyira akarlak, hogy az már fáj. - folytatta Peeta. - Szeretnék eltemetkezni benned és szeretném, ha olyan közel lennél hozzám, hogy azt sem tudjam, melyikünk kicsoda. Szeretném, ha olyan erősen szorítanál, hogy csillagokat lásak. És majd erre is sor kerül, de még nem...
- Miért? - Bukott ki belőlem és ide-oda dobáltam a fejem a párnán, ahogy Peeta ujjaival nagyon lassan fokozni kezdte az iramot.
- Mert először szeretném, ha a kezemtől mennél el. Aztán a számtól. Aztán, ahogy én akarom. Bár az ugyanaz, ahogyan te is akarod, azt hiszem.
Teljes döbbenettel nyitottam ki a szememet. Peeta soha azelőtt nem beszélt velem ilyen nyíltan, és elmondhatom, hogy abból ítélve, milyen vörös volt az egész teste, ő maga sem számított ilyesmire magától. Peeta szemeiből a sötét végy sütött rám vissza, ugyanakkor olyan volt, mintha Peeta azt várná, nem akarom-e megállítani. Rájöttem, hogy nem igazán akarok ilyet, úgyhogy visszazuhantam a párnára.
Peeta ujjai tovább fokozták az iramot, miközben ő folyamatosan arról beszélt, mennyire vágyik rám, milyen gyönyörű és szexi vagyok, és milyen csodálatos, amikor elmegyek. Úgy éreztem, felforr a vérem, ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban körözött az ujjával.Minden csöndes volt és gyors és minden kicsúszott az ellenőrzésem alól, amikor az izmaim megdermedtek a várakozástól, hogy vajon mi fog történni?
- Tudod milyen jó ízed van? - suttogta a fülembe, majd két ujját is jó keményen belém nyomta.
A hátam egészen felemelkedett a matracról, amikor felkiáltottam.
Peeta megtartotta az ígéretét. Alig hagyott időt nekem, hogy felocsúdjak az élményből, máris újra széttárta a lábaimat és elhelyezkedett közöttük, ezúttal a nyelvét használva, hogy a teljes őrületbe kergessen. Amikor ismét összezuhantam - ezúttal egy visító, remegő halomba, kicsit aggódtam, nem törtem-e el Peeta nyakát a combjaimmal. Peeta ekkor sem hagyott pihenni, lábaimat a vállára kapta, amikor végül belém hatolt, keményen, mint az acél, még nagyobb volt, mint bármikor, valószínűleg, mert saját kielégülését ilyen sokáig halogatta. Fogalmam sincs, mennyi ideig tartott a dolog vagy az extázis hullámai újra-és-újra magukkal ragadtak-e, amíg Peeta végül megremegett bennem, aztán ő is összezuhant magával elégedetten, de bármilyen kimerült is volt volt, ott volt a vigyor a kipirult arcán.

- Készen állsz rá, hogy reggelit adjunk az anyukádnak? - kérdezte önelégülten.

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként