- Borzasztó feleség vagy, drágaságom! - Mivel ma már másodjára hallom és mert magam is úgy érzem, hogy van benne valami, könnyekben török ki. Katniss rájön, hogy a házasélet nem egyszerű. A 12. körzet hamvai sorozat második kötete. - Katniss szemszögéből
Ma mindenki ellenem van. Úgy lófrálnak a hátam mögött a titkos terveikkel, mint a Nagy Mészárlás idején. Csak ezúttal nem Haymitch és Plutarch. Most a férjem.
Pedig egész jó napom volt, míg erre rá nem jöttem. Hosszú idő óta a legjobb napom. Anyukám rég várt látogatása nem csupán azt jelentette, hogy ma este két év óta most látom őt először, hanem azt, hogy Annie is eljön és végre láthatom a kisfiát is. Amikor ma reggel kiléptem a házból, konkrétan énekelgettem magamban, olyan jó hangulatban voltam. Leszedtem egy egész nagy szarvast, alig negyedórával azután, hogy elhelyezkedtem a rejtekhelyemen, aztán egy lusta délelőttöt tartottam, kis horgászattal, úszással, késői erdei gyümölcsök gyűjtögetésével, és vártam, hogy Rory felbukkanjon, ahogy általában szokott. Általában egyedül húzom be a szarvast a városba, de ez most sokkal nehezebb volt a megszokottnál, nekem pedig újabban eléggé fáj a vállam. Egy fájó vállú íjász pedig nem tud sok mindenhez kezdeni, úgyhogy próbálok óvatos lenni. Peeta azt mondja, el kellene mennem orvoshoz, de azok után, milyen sok időt töltöttem a kezeik között, nem szeretem az orvosokat.
Ráadásul, ha Peetának ilyen fontos az én jól-létem, akkor gondolkodnia kellene, mielőtt elkezd a hátam mögött mindenfélében sántikálni.
Pedig a dolgok egészen jól alakultak. Amikor Rory megjelent, vállára kapta a szarvast, mintha csak egy nyúl lenne, aztán elindultunk vele a henteshez, hisz a kezem is tele volt nyúllal, fajddal, sőt, még egy kis őszi virágot is szedtem, amit az asztalra tehetünk. Peeta szereti, ha friss virág van a házban, és mivel vendégeink érkeznek, én magam is jó okot találtam rá, hogy szedjek pár szálat. Egyébként annyira nem tartom fontosnak - látok eleget belőlük, amikor kinn vagyok az erdőben - de neki örömet szerez. Tényleg olyan könnyű őt boldoggá tenni, hogy bűntudatom van, amiért gyakran olyan nehéz ez számomra.
Most viszont nincsen bűntudatom. A legkevésbé sem.
Amikor letettük a szarvast a hentesnél, elhatároztam, hogy pár nyulat hazaviszek, hogy pörköltet főzzek belőle, ahogyan Sae pár hete megtanított. Peetának nagyon ízlik, de igényel néhány órányi odafigyelést, amire általában nincs időm, ha kinn vagyok az erdőben, Peetának viszont egyáltalán nincs ideje, mert az üzlet igencsak beindult a pékségben az utóbbi időben. Most, hogy vége a nyárnak, Vicknek is iskola van, bár ő a nagy részét valami távoktatásban csinálja úgy, hogy egy kapitóliumi tanárral dolgozik TV-kapcsolaton keresztül. Az iskola itt sok kívánnivalót hagy maga után, ami nem iagzán meglepő, ha azt nézzük, milyen kevesen is vagyunk itt még mindig. Nekem nem szabad tudnom róla, de Rory elmondta, hogy bátyja a Tudományos Minisztériumon keresztül egy ösztöndíj programban való részvételért jelentkezett, és ha bejut, akkor a Harmadik Körzetbe költözik és a következő hét vagy hány nevetséges éven át ott fog tanulni.
Mondanom sem kell, hogy folyamatosan noszogatom Peetát, hogy vegyen fel egy új kisegítőt, de persze ő nem akarja, hogy akár egy emberrel is kevesebben dolgozhassanak miatta az újjáépítésen vagy más üzleten, úgyhogy eddig nem is tett mást, mint hogy megpróbálja magát halálra dolgozni. Én ugyan segítenék, de a születésnapja, ha mást nem is, azt bebizonyította, hogy elég reménytelen vagyok, ha a sütésről van szó, nem beszélve arról, hogy Roryval, mi ketten vagyunk csak azok, akik a húsforrást biztosítják a körzet számára.
Ezért aztán, tekintve, hogy Peeta milyen elfoglalt mostanában, igencsak meglepett, amikor ma arra mentem haza, hogy Peeta a nappaliban ül és hallom, hogy telefonál. Nem akartam belopózni, de tényleg, bár lehettem volna hangosabb, mert így még azt sem vette észre, hogy ott vagyok. Ahelyett, hogy bementem volna, hogy tudomást szerezzen jelenlétemről, ahogyan azt tennem kellett volna, óvatosan leültem az asztalhoz, kezemben a nyulakkal, a gyümölcsökkel és a virággal és tovább hallgatóztam, hogy megpróbáljam kideríteni, miért van otthon, ahelyett, hogy dolgozna.
- Nézd, tudom, hogy meg vagy rémülve. Ez félelmetes, de ahogyan múlt héten is mondtam, a döntés a te kezedben van. Bármit is teszel, én melletted állok. - mondta Peeta kedves, megnyugtató hangon, azon, amit általában nekem tart fenn. Hirtelen megrohant a féltékenység és a gyanú hulláma, aminek semmi értelme nem volt, hiszen Peeta hűséges és megbízható, de akkor miről beszélhet? Ki mással találkozott egyáltalán Johannán kívül, aki a Második Körzetbe vezető útján váratlanul meglepett minket másfél hónappal ezelőtt.
Mintha csak a fejemben zsongó kérdésre válaszolna:
- Johanna, minden rendben. Nem kell róla senki másnak tudnia. Ez a te döntésed.
Meg kellett kapaszkodnom a székben, hogy el ne ájuljak. Mintha hirtelen az egész szoba forogni kezdett volna. Valami nagyon nem volt rendben, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi, és olyan rettegést éreztem, hogy szinte mindenbe beleitta magát.
Peeta elhallgatott, én pedig hallottam, hogy Johanna a vonal másik végén szabályosan visítozik, bár azt nem értettem, miről beszél.
- Rendben, értem. Megtartod. Az jó. Sőt, mi több, csodálatos. - Majd ekkor hangja megtelt olyan mosollyal, amelyet akkor látni tőle, amikor valami tényleg csodálatos dologról van szó - és számíthatsz rá, hogy az út minden egyes állomásán melletted állok majd. - Peeta ismét elhallgatott. Hallottam, amint Johanna megint bekiabál valamit, egy kérdést, mire Peeta nagyon komolyan így válaszolt. - Még nem igazán tudom, hogy mondom majd el neki, de ne aggódj, majd megoldom. Te most csak kettőtök egészségére koncentrálj.
Nem kellett többet hallanom. Úgy tántorogtam ki a hátsó ajtón, mint akit vesén vágtak. Hogy lehet ez? Hogy tehette ezt Johanna? Azt hittem, ismerem őket. Megbíztam bennük. Bizonyos helyzetekben az életemet bíztam rájuk. Ez teljesen irreális volt. De nagyon. Annyira a semmiből jött, hogy azt sem tudom, hogy reagáljak. Azt hittem, betegségről, robbanásról, háborúról vagy halálról lesz szó.
Hitetlenkedek?
Egy másodpercig sem.
Hirtelen összeállt a kép, mi is történhetett. Múlt hónapban, amikor Johanna "váratlanul" megérkezett, először a pékségbe ment, míg én az erdőben voltam. Én vadásztam, tisztességes zsákmányt fogtam, miközben ők a kis szobában vagy hol hancúroztak. Már csupán a helyzet elképzelése olyan hányingert okozott, hogy a gyomrom tartalmát a ház oldalában lévő virágágyásban láttam viszont. Haymitch meghallott, kijött a házából és úgy nézett rám, mintha elvesztettem volna az eszem.
- Durva reggeled volt, drágaságom? - kérdezte, de én elszaladtam előle, amilyen gyorsan csak tudtam.
Végül bódult kábulatban bolyongtam a városban. Még annak sem láttam értelmét, hogy kimenjek az erdőbe. Az emberek az utcán úgy néztek rám, mintha megőrültem volna, de nem érdekelt. Semminek, de tényleg semminek nincs már értelme az életben, akkor meg mit számít, ki mit gondol? Azon kaptam magam, hogy fél órával az elindulásom után a pékség bejárati ajtajában állok. A kirakati ablakon keresztül láttam, amint Peeta sütit ad egy barna hajú kislánynak és rávigyorog az anyukájára. Amúgyis nehéz szívembe belenyilallt a bűntudat. Persze, hogy lehetne gyereke egy olyasvalakivel, aki hajlandó erre. Peeta megérdemli, hogy gyerekei lehessenek. Gyerekek, akiket én megtagadok tőle, annak ellenére, hogy igazából sosem kérdezte. De amikor elvett, tudta, hogyan érzek, szóval ez az ő baja. Az anyuka és a kislány egy pillanattal később kiléptek a pékségből, én pedig a lelkemben lángoló haraggal viharzottam be, de szerencsére más vásárló már nem volt jelen.
Amikor berontottam, Peeta meglepetten felnézett, elmosolyodott, mintha csak örülne, amiért láthat. Már az arckifejezése önmagában is elég volt ahhoz, hogy kiakadjak. Hogy mer így mosolyogni azok után, mit tett? Szó nélkül megragadtam a gallérjánál fogva és döbbent Vick szeme láttára, aki a tálcákat mosogatta, magammal cibáltam a hátsó helyiségbe.
Amilyen erősen csak tudtam, nekilöktem Peetát a pultnak és mérgesen néztem rá. Peeta hihetetlenül zavarodottan nézett, és az agyam hátsó részében felmerült, hogy ezzel lehet, belehergelem egy rohamba, de azért biztos, ami biztos, kihúztam egy hatalmas henteskést a közeli tartóból és belevágtam a fába, ahol könnyedén elérhettem.
Peeta nyelt egyet, ahogy rábámultam.
- Hogy tehetted? - kértem számon. Hangom idegenül hangzott: halk volt és fenyegető. Megtört és hisztérikus.
Peeta szemei kikerekedtek, ártatlanul és teljesen összezavarodva nézett vissza rám.
- Én... nem tudom, miről beszélsz?
- Nagyon is jól tudod, mire gondolok. - vicsorogtam.
Peeta vett egy mély, hörgő lélegzetet, szorosan összekulcsolta ujjait a pult tetején.
- Katniss... szerelmem... elég feszült vagyok. Kérlek, mondd el, miről beszélsz, mert ez... - nézett idegesen a kés felé - nem a legjobb helyzet számomra, amit valószínűleg te is nagyon jól tudsz.
Így, hogy ilyen mérges voltam és megszakadt a szívem, alig tudtam fenntartani a méltóságomat, ezért a hangom megtört, miközben azt kiabáltam:
- Hallottam, amint telefonáltál! Johannával beszéltél. Ha már nem kellek neked, csak szólj! Hogy tudtál így megkerülni és a hátam mögött teherbe ejteni őt? - dörzsöltem meg kezem hátuljával a szememet, mert nem akartam, hogy Peeta sírni lásson.
Peeta szemeiben eloszlott a félelem, és egyre lazábban markolta a pultot, miközben hatalmas megkönnyebbült sóhajt hallatott.
- Ó, ne, ez... Katniss, te félreértetted a beszélgetést. - Úgy tűnt, még az sem zaklatta fel, hogy hallgatóztam.
- Tudom, mit hallottam - mondtam remegő hangon, amit szigorúnak és kegyetlennek szántam, mégsem úgy hangzott. - Azt mondtad, hogy még ki kell találnod, hogy mondod el nekem. Mi a fenéért ne tudhatnám, hacsak a gyerek nem a tiéd?
Peeta egy pillanatra rám nézett, de úgy, mint aki nem tudja, mit is mondjon, olyan naiv vagyok, de mellette olyan szomorúság jelent meg, amit már egy éve nem láttam.
- Mert Katniss... a gyerek apja Gale.
Az állam a padlót kereste, miközben szavai a levegőben lógtak. Egyikünk sem szólt egy szót sem, miközben én megpróbáltam feldolgozni a hallott információt és kitalálni, mit is gondolok. De végül egyikre sem volt lehetőségem.
- MI VAN????? - A lengőajtó mögül Vick hangja törte meg a csöndet.
Úgy tűnik, ma nem én vagyok az egyetlen, aki hallgatózik.
Peeta megfordult a hang hallatán, ám mire visszafordult, én már rég elhúztam, amilyen gyorsan csak tudtam, kirohantam az erdőbe.
Most pedig itt ülök az egyébként csöndes erdőben, ahol a fák levelei épp most kezdenek megváltozni, bennem fortyogó düh.
Nem is tudom, miért vagyok mérgesebb: amiatt, hogy Peeta nem árulta el, hogy Johanna Gale gyerekével terhes, vagy amiatt, hogy olyan üldözési mániám van és egy akkora őrült vagyok, hogy képes lettem volna elhinni, hogy Peeta így megcsaljon. Azt sem tudom, miért is zaklat fel egyáltalán ennek a terhességnek a híre. Én magam nem szeretnék gyerekeket. Egy jó ideje rájöttem, hogy nem vágyom Gale-re. Abban pedig biztos vagyok, hogy Johannára sem. Mindezek ellenére, olyan mély zsigeri szinten zaklat fel ez az egész, hogy nem is értem. Ezért aztán itt vagyok, 6 méter magasan füstölgök magamban az erdő mélyén egy fa tetején, ahol Roryn kívül más valószínűleg nem találhat rám, és tudom, ő viszont nem is fog keresni. Van egy egyezségünk, amit nem fog megszegni. Rory megérti, hogy az embernek néha békére van szüksége. Sokra.
Nem tudom, most mit tegyek. Anyukám, Annie és kisfia a késő esti vonattal érkeznek, én pedig hallom, amint a távolban már fütyül is a vonat, amint kihúz az állomásról. Ők ott állnak zavarban, amiért sem Peeta, sem pedig én nem mentünk eléjük, hogy hazakísérjük őket. Peeta valószínűleg halálra izgulja magát miattam, és tényleg reális esélye van, hogy rohamot okoztam neki a drámai jelenetemmel. Szerencsére Vick ott volt és tudja, hogyan kezelje a dolgot.
Naná, hogy Vick ott volt és mostanra ő is tud Johanna terhességéről. Az egyetlen dolog, amit tudok Peeta telefonbeszélgetéséből, hogy Johanna erről nem sok emberrel beszélt. Talán Gale maga sem tudja még. Nem akarok rá gondolni. Különösképp nem akarok belegondolni... hogy intim kapcsolatban van a legjobb barátnőmmel. Sőt, talán a legjobb barátommal. A múlt és a jelen nem keveredhet így össze. Ez túl zavarba ejtő.
Annyira elvonja a figyelmemet, hogy megtegyek mindent, hogy ne gondoljak rá, és ebben csúfosan el is bukom, hogy észre sem veszem, hogy épp az az ember csatlakozott hozzám, akiről egyáltalán el sem tudnám képzelni, hogy egyáltalán kijöjjön az erdőbe, egészen addig, míg meg nem hallom a hangját.
- Gyere le onnan a pokolba, drágaságom.
Lenézek és tényleg ott áll Haymitch, felfelé néz a fára, kezében egy üveg ital. Foltos ingére flanel kabátot vett, mire eszembe jut, hogy nekem is jól jönne egy kabát, mert lassan sötétedik és kezdek fázni.
- Nem - mondom. - Egyébként hogy talált rám? Eltévedt és véletlenségből épp itt lyukadt ki?
- Rory talált meg. Nagyjából öt percébe került. Ügyes a srác.
Rory előlép a semmiből. Csúnyán nézek rá.
- Azt hittem, van egy egyezségünk, Hawthorne.
Megvonja a vállát.
- Sajnálom, Katniss. Nem tehetek róla.
- Peeta azt mondta neki, hogy egész életében ingyen adja neki a barackos muffint, ha megkeres téged. Ezzel te sem szállhatsz versenybe.
Dühösen felsóhajtok. Naná, hogy nem tudok versenybe szállni a barackos muffinnal. Peetának állandóan félbe kell majd hagynia, amit csinál, hogy folyamatosan kiszolgálhassa Rory igényeit, ha be akarja tartani az ígéretét. Amit természetesen be fog tartani.
- És magának mit ajánlott fel? - gúnyolódom.
Haymitch köhint egyet. - Én csak a jó szívem miatt vagyok itt.
Hiszem, ha látom.
- Akkor mivel fenyegette meg? - helyesbítek.
- Azt mondta, ha nem viszlek haza, elárulja Effie-nek, hogy kicsit sárga vagyok. - Hát persze. Ez esetben Effie megszüntetné az italellátmányát. A férjem aztán tökéletesen tudja manipulálni az embereket, ha épp azt akarja.
- Miért nem jött ide Peeta maga?
Haymitch ingerült. Nem kérdéses, hogy nem szeret itt kinn lenni, és még mindig liheg a túra miatt.
- Azért, drágaságom, mert anyukád épp a vasútállomáson áll Annie-vel és a legifjabb Odair-sarjjal, és épp azt várja, hogy eléjük menj. Valakinek ki kellett mennie értük. Szóval a srác épp abban az élményben részesül, hogy a titkos esküvőtök óta először szórakoztathatja anyósát, ám mindezt a felesége nélkül. Neki kell majd elmagyaráznia, pontosan miért is mentél hozzá, amikor megtetted és hogy miért döntöttél úgy, hogy nem hívod meg őt a kenyérpirításra.
- Senkit sem hívtunk meg. - motyogom.
Haymitch felröhög és nagyot húz az üvegből.
- Ó, én tudom. És én hálás is vagyok. A francba az ilyen unalmas dolgokkal. De az anyák szeretik ám, ha meghívják őket.
- Az én anyukám nem. Vagy magának nem tűnt fel, hogy el sem jött az elmúlt két évben?
- Dehogy nem tűnt fel. De a férjednek is van elég gondja a saját anyjával. Nem kellene még a tieddel is konfliktusba keverednie. Legalábbis nem egyedül, mint most.
- Nem árulta el, hogy Johanna Gale gyerekével terhes. - vicsorgok indoklásul.
- Mi van?? - motyogja Rory. Kábult döbbenettel a szemében elindul.
Haymitch reménytelenül felsóhajt.
- Csak így tovább, drágaságom. Hát ezért nem árul el neked senki sem egyetlen titkot sem. Gyere már le arról a fáról és lássuk, meg tudod-e győzni a kölyköt, hogy ne árulja el az anyjának.
Erre nincs mit mondanom. Elindulok lefelé, próbálok fogást találni a fatörzsön, amikor érzem, hogy valami meghúzódik a vállamban, hirtelen éles fájdalom hasít belé. Leesek a földre, felordítok, elkezdem lóbálni a karomat. A zaj hatására Rory visszatér a valóságba és elindul vissza felénk. Haymitch részegsége ellenére is aggodalmasan néz.
- Jó vagy? - kérdezi és felhúz a jó karomnál fogva.
- Azt hiszem, valami meghúzódott a vállamban. - fintorgok. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy megkeressem az anyámat.
Haymitch koncogni kezd.
- Kell egy kis ital, hogy kibírjad?
- A karom sérült meg, nem az ízlésem.
Lassan vánszorgunk visszafelé. Mivel egyre sötétebb van, tovább tart a hazaút, mint kifelé. Szerencsére Haymitch hozott zseblámpát. Engem már az is meglep, hogy egyáltalán van neki olyan. A 12. körzetben legtöbben viharlámpákat használnak. Néha elfelejtem, hogy annak ellenére, ahogyan öltözködik és viselkedik, Haymitch őrülten gazdag. Nehéz még csak belegondolni is, mekkora vagyonunk van, mert luxuscikkeken kívül semmi másra nem tudnánk költeni. Míg az infrastruktúra újra kiépül, az alapcikkeket felhasználást, mint az élelmiszer is, erősen korlátozzák. Nem úgy persze, mint a 13. körzetben, de ügyelnek arra, hogy senki ne éhezzen. A kapitólimi termékekhez könnyű hozzájutni. Minden máshoz viszont nehéz.
Mire hazaérünk, Haymitch-csel együtt meggyőzzük Roryt, hogy ne hozza szóba a baba-témát. Bízom benne, hogy Peeta megkérte ugyanerre Vick-et. Látom, hogy a mi házunkban erősen világít a lámpa, majd veszek egy mély levegőt, izgulok, hogy újra láthatom az anyámat és újra látom Peetát is. Még mindig dühös vagyok rá és magamra is. Óvatosan kinyitom a bejárati ajtót, mire Peeta azonnal ott terem. Hallom, amint Annie és az anyám halkan beszélgetnek a konyhában egy kisgyerek gügyögése mellett. Peeta feszülten néz rám, de rendben van, nem csillog a szemében a roham őrülete és a rohamot követő kimerültség sem látszik az arcán. Kérdőn néz rám, én pedig tudom, csak azt akarja tudni, minden rendben van-e.
- Majd később beszélünk - suttogom dühösen.
Peeta megszorítja a kezemet, én pedig hagyom, hogy a konyhába vezessen. Alig lépek be az ajtón, már érzem is Annie vékony karjait magam körül, meglepően erősen szorít magához ahhoz képest, legtöbbször milyen éteri jelenléte is van.
- Óóó, Katniss, úgy örülök, hogy látlak! - kiáltja. Hangja sokkal határozottabban cseng, mint bármikor azelőtt. Amikor legutóbb láttam, a Kapitóliumi Viadal szavazásakor, úgy nézett ki, mintha valaki kiszívta volna az összes színt a bőréből, az összes életet az arcából, ami akkor volt különösen rémisztő, amikor az ember meglátta, hogy a baba már gömbölyödik a pocakjában. Most azonban ragyog és újra egészséges, szeme csillog, bőre napbarnított, arca rózsasín és kerek. Csak egy kicsit formásabb a szokásosnál, alig lehetne megállapítani róla, hogy nemrégiben gyereket szült.
- Szia, kicsim. - Fordulok meg a hangra, majd anyám szemébe nézek, aki karjaiban egy pufók babát tart. Átadja a gyereket Peetának, aki könnyedén megfogja a kicsit, mintha csak világéletében kisbabákat cipelt volna, majd kitárt karokkal felém indul. Anyám bőre teli apró szeplőkkel, haját a nap szinte platinaszőkére szívta, a szeme viszont még most is zavaros. Nehéz a szemébe nézni, mert látom a húgommal való fizikai hasonlatosságát és a fájdalmat, de nem tagadhatom, hogy látványára egyébként a szívem megtelik szeretettel. Szeretettel, amelyet már majdnem elfelejtettem, amit megpróbáltam kiirtani magamból, amikor oly sok évvel ezelőtt gyakorlatilag magamra hagyott engem.
Annie elenged, én pedig anyám karjai közé menekülök. Olyan szorosan ölelem, hogy ismét megfájdul a vállam, én pedig felkiáltok.
- Katniss, mi a baj? - kérdezi anyám, miközben hátrahúzódik. Látom, amint a szemem láttára komoly gyógyítóvá változik ismét. Nem akarok most ezzel foglalkozni, majd később megnézi. Most rá van szükségem, nem pedig orvosra.
Megrázom a fejem és ismét átölelem.
- Szerintem majd később megnézed. Azt hiszem, nyolc évnyi folyamatos íjászkodás kikezdte kicsit a vállam. Kicsit meghúzódott, amikor ma este lefelé másztam a fáról.
Bólint, mintha pontosan tudná, milyen sérülésről magyarázok.
- Van egy kenőcsöm, ami majd segít az izomhúzódáson. - mosolyog. - És a kórházban van fizikoterapeutánk. Holnap majd felhívom, egészen biztosan tud mutatni néhány gyakorlatot, amit csinálhatsz, hogy ilyen később ne történjen meg. - Anyám elmosolyodik és megcsókolja a homlokomat.
Évek óta most először érzem, hogy olyan, mintha az anyám gondoskodna rólam, nem pedig egy gyógyító, aki történetesen épp engem hozott a világra. Furcsa érzés, de nem rossz. Átnézek Peetára, aki Finnick vörös hajú kisfiával játszik. Peeta megfordul és rám néz, míg a baba szőke tincseit tépázza. Szemei ragyognak, és tudom, van némi sejtése, mit is érzek én most. Emlékeztetem magam, hogy neki az egész családja meghalt, de még ha nem is így lenne az anyja őt már azelőtt elvesztette, mielőtt Peeta igazán megszületett volna.
Érzem, hogy korábbi dühöm lassan szertefoszlik.
Pedig egész jó napom volt, míg erre rá nem jöttem. Hosszú idő óta a legjobb napom. Anyukám rég várt látogatása nem csupán azt jelentette, hogy ma este két év óta most látom őt először, hanem azt, hogy Annie is eljön és végre láthatom a kisfiát is. Amikor ma reggel kiléptem a házból, konkrétan énekelgettem magamban, olyan jó hangulatban voltam. Leszedtem egy egész nagy szarvast, alig negyedórával azután, hogy elhelyezkedtem a rejtekhelyemen, aztán egy lusta délelőttöt tartottam, kis horgászattal, úszással, késői erdei gyümölcsök gyűjtögetésével, és vártam, hogy Rory felbukkanjon, ahogy általában szokott. Általában egyedül húzom be a szarvast a városba, de ez most sokkal nehezebb volt a megszokottnál, nekem pedig újabban eléggé fáj a vállam. Egy fájó vállú íjász pedig nem tud sok mindenhez kezdeni, úgyhogy próbálok óvatos lenni. Peeta azt mondja, el kellene mennem orvoshoz, de azok után, milyen sok időt töltöttem a kezeik között, nem szeretem az orvosokat.
Ráadásul, ha Peetának ilyen fontos az én jól-létem, akkor gondolkodnia kellene, mielőtt elkezd a hátam mögött mindenfélében sántikálni.
Pedig a dolgok egészen jól alakultak. Amikor Rory megjelent, vállára kapta a szarvast, mintha csak egy nyúl lenne, aztán elindultunk vele a henteshez, hisz a kezem is tele volt nyúllal, fajddal, sőt, még egy kis őszi virágot is szedtem, amit az asztalra tehetünk. Peeta szereti, ha friss virág van a házban, és mivel vendégeink érkeznek, én magam is jó okot találtam rá, hogy szedjek pár szálat. Egyébként annyira nem tartom fontosnak - látok eleget belőlük, amikor kinn vagyok az erdőben - de neki örömet szerez. Tényleg olyan könnyű őt boldoggá tenni, hogy bűntudatom van, amiért gyakran olyan nehéz ez számomra.
Most viszont nincsen bűntudatom. A legkevésbé sem.
Amikor letettük a szarvast a hentesnél, elhatároztam, hogy pár nyulat hazaviszek, hogy pörköltet főzzek belőle, ahogyan Sae pár hete megtanított. Peetának nagyon ízlik, de igényel néhány órányi odafigyelést, amire általában nincs időm, ha kinn vagyok az erdőben, Peetának viszont egyáltalán nincs ideje, mert az üzlet igencsak beindult a pékségben az utóbbi időben. Most, hogy vége a nyárnak, Vicknek is iskola van, bár ő a nagy részét valami távoktatásban csinálja úgy, hogy egy kapitóliumi tanárral dolgozik TV-kapcsolaton keresztül. Az iskola itt sok kívánnivalót hagy maga után, ami nem iagzán meglepő, ha azt nézzük, milyen kevesen is vagyunk itt még mindig. Nekem nem szabad tudnom róla, de Rory elmondta, hogy bátyja a Tudományos Minisztériumon keresztül egy ösztöndíj programban való részvételért jelentkezett, és ha bejut, akkor a Harmadik Körzetbe költözik és a következő hét vagy hány nevetséges éven át ott fog tanulni.
Mondanom sem kell, hogy folyamatosan noszogatom Peetát, hogy vegyen fel egy új kisegítőt, de persze ő nem akarja, hogy akár egy emberrel is kevesebben dolgozhassanak miatta az újjáépítésen vagy más üzleten, úgyhogy eddig nem is tett mást, mint hogy megpróbálja magát halálra dolgozni. Én ugyan segítenék, de a születésnapja, ha mást nem is, azt bebizonyította, hogy elég reménytelen vagyok, ha a sütésről van szó, nem beszélve arról, hogy Roryval, mi ketten vagyunk csak azok, akik a húsforrást biztosítják a körzet számára.
Ezért aztán, tekintve, hogy Peeta milyen elfoglalt mostanában, igencsak meglepett, amikor ma arra mentem haza, hogy Peeta a nappaliban ül és hallom, hogy telefonál. Nem akartam belopózni, de tényleg, bár lehettem volna hangosabb, mert így még azt sem vette észre, hogy ott vagyok. Ahelyett, hogy bementem volna, hogy tudomást szerezzen jelenlétemről, ahogyan azt tennem kellett volna, óvatosan leültem az asztalhoz, kezemben a nyulakkal, a gyümölcsökkel és a virággal és tovább hallgatóztam, hogy megpróbáljam kideríteni, miért van otthon, ahelyett, hogy dolgozna.
- Nézd, tudom, hogy meg vagy rémülve. Ez félelmetes, de ahogyan múlt héten is mondtam, a döntés a te kezedben van. Bármit is teszel, én melletted állok. - mondta Peeta kedves, megnyugtató hangon, azon, amit általában nekem tart fenn. Hirtelen megrohant a féltékenység és a gyanú hulláma, aminek semmi értelme nem volt, hiszen Peeta hűséges és megbízható, de akkor miről beszélhet? Ki mással találkozott egyáltalán Johannán kívül, aki a Második Körzetbe vezető útján váratlanul meglepett minket másfél hónappal ezelőtt.
Mintha csak a fejemben zsongó kérdésre válaszolna:
- Johanna, minden rendben. Nem kell róla senki másnak tudnia. Ez a te döntésed.
Meg kellett kapaszkodnom a székben, hogy el ne ájuljak. Mintha hirtelen az egész szoba forogni kezdett volna. Valami nagyon nem volt rendben, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi, és olyan rettegést éreztem, hogy szinte mindenbe beleitta magát.
Peeta elhallgatott, én pedig hallottam, hogy Johanna a vonal másik végén szabályosan visítozik, bár azt nem értettem, miről beszél.
- Rendben, értem. Megtartod. Az jó. Sőt, mi több, csodálatos. - Majd ekkor hangja megtelt olyan mosollyal, amelyet akkor látni tőle, amikor valami tényleg csodálatos dologról van szó - és számíthatsz rá, hogy az út minden egyes állomásán melletted állok majd. - Peeta ismét elhallgatott. Hallottam, amint Johanna megint bekiabál valamit, egy kérdést, mire Peeta nagyon komolyan így válaszolt. - Még nem igazán tudom, hogy mondom majd el neki, de ne aggódj, majd megoldom. Te most csak kettőtök egészségére koncentrálj.
Nem kellett többet hallanom. Úgy tántorogtam ki a hátsó ajtón, mint akit vesén vágtak. Hogy lehet ez? Hogy tehette ezt Johanna? Azt hittem, ismerem őket. Megbíztam bennük. Bizonyos helyzetekben az életemet bíztam rájuk. Ez teljesen irreális volt. De nagyon. Annyira a semmiből jött, hogy azt sem tudom, hogy reagáljak. Azt hittem, betegségről, robbanásról, háborúról vagy halálról lesz szó.
Hitetlenkedek?
Egy másodpercig sem.
Hirtelen összeállt a kép, mi is történhetett. Múlt hónapban, amikor Johanna "váratlanul" megérkezett, először a pékségbe ment, míg én az erdőben voltam. Én vadásztam, tisztességes zsákmányt fogtam, miközben ők a kis szobában vagy hol hancúroztak. Már csupán a helyzet elképzelése olyan hányingert okozott, hogy a gyomrom tartalmát a ház oldalában lévő virágágyásban láttam viszont. Haymitch meghallott, kijött a házából és úgy nézett rám, mintha elvesztettem volna az eszem.
- Durva reggeled volt, drágaságom? - kérdezte, de én elszaladtam előle, amilyen gyorsan csak tudtam.
Végül bódult kábulatban bolyongtam a városban. Még annak sem láttam értelmét, hogy kimenjek az erdőbe. Az emberek az utcán úgy néztek rám, mintha megőrültem volna, de nem érdekelt. Semminek, de tényleg semminek nincs már értelme az életben, akkor meg mit számít, ki mit gondol? Azon kaptam magam, hogy fél órával az elindulásom után a pékség bejárati ajtajában állok. A kirakati ablakon keresztül láttam, amint Peeta sütit ad egy barna hajú kislánynak és rávigyorog az anyukájára. Amúgyis nehéz szívembe belenyilallt a bűntudat. Persze, hogy lehetne gyereke egy olyasvalakivel, aki hajlandó erre. Peeta megérdemli, hogy gyerekei lehessenek. Gyerekek, akiket én megtagadok tőle, annak ellenére, hogy igazából sosem kérdezte. De amikor elvett, tudta, hogyan érzek, szóval ez az ő baja. Az anyuka és a kislány egy pillanattal később kiléptek a pékségből, én pedig a lelkemben lángoló haraggal viharzottam be, de szerencsére más vásárló már nem volt jelen.
Amikor berontottam, Peeta meglepetten felnézett, elmosolyodott, mintha csak örülne, amiért láthat. Már az arckifejezése önmagában is elég volt ahhoz, hogy kiakadjak. Hogy mer így mosolyogni azok után, mit tett? Szó nélkül megragadtam a gallérjánál fogva és döbbent Vick szeme láttára, aki a tálcákat mosogatta, magammal cibáltam a hátsó helyiségbe.
Amilyen erősen csak tudtam, nekilöktem Peetát a pultnak és mérgesen néztem rá. Peeta hihetetlenül zavarodottan nézett, és az agyam hátsó részében felmerült, hogy ezzel lehet, belehergelem egy rohamba, de azért biztos, ami biztos, kihúztam egy hatalmas henteskést a közeli tartóból és belevágtam a fába, ahol könnyedén elérhettem.
Peeta nyelt egyet, ahogy rábámultam.
- Hogy tehetted? - kértem számon. Hangom idegenül hangzott: halk volt és fenyegető. Megtört és hisztérikus.
Peeta szemei kikerekedtek, ártatlanul és teljesen összezavarodva nézett vissza rám.
- Én... nem tudom, miről beszélsz?
- Nagyon is jól tudod, mire gondolok. - vicsorogtam.
Peeta vett egy mély, hörgő lélegzetet, szorosan összekulcsolta ujjait a pult tetején.
- Katniss... szerelmem... elég feszült vagyok. Kérlek, mondd el, miről beszélsz, mert ez... - nézett idegesen a kés felé - nem a legjobb helyzet számomra, amit valószínűleg te is nagyon jól tudsz.
Így, hogy ilyen mérges voltam és megszakadt a szívem, alig tudtam fenntartani a méltóságomat, ezért a hangom megtört, miközben azt kiabáltam:
- Hallottam, amint telefonáltál! Johannával beszéltél. Ha már nem kellek neked, csak szólj! Hogy tudtál így megkerülni és a hátam mögött teherbe ejteni őt? - dörzsöltem meg kezem hátuljával a szememet, mert nem akartam, hogy Peeta sírni lásson.
Peeta szemeiben eloszlott a félelem, és egyre lazábban markolta a pultot, miközben hatalmas megkönnyebbült sóhajt hallatott.
- Ó, ne, ez... Katniss, te félreértetted a beszélgetést. - Úgy tűnt, még az sem zaklatta fel, hogy hallgatóztam.
- Tudom, mit hallottam - mondtam remegő hangon, amit szigorúnak és kegyetlennek szántam, mégsem úgy hangzott. - Azt mondtad, hogy még ki kell találnod, hogy mondod el nekem. Mi a fenéért ne tudhatnám, hacsak a gyerek nem a tiéd?
Peeta egy pillanatra rám nézett, de úgy, mint aki nem tudja, mit is mondjon, olyan naiv vagyok, de mellette olyan szomorúság jelent meg, amit már egy éve nem láttam.
- Mert Katniss... a gyerek apja Gale.
Az állam a padlót kereste, miközben szavai a levegőben lógtak. Egyikünk sem szólt egy szót sem, miközben én megpróbáltam feldolgozni a hallott információt és kitalálni, mit is gondolok. De végül egyikre sem volt lehetőségem.
- MI VAN????? - A lengőajtó mögül Vick hangja törte meg a csöndet.
Úgy tűnik, ma nem én vagyok az egyetlen, aki hallgatózik.
Peeta megfordult a hang hallatán, ám mire visszafordult, én már rég elhúztam, amilyen gyorsan csak tudtam, kirohantam az erdőbe.
Most pedig itt ülök az egyébként csöndes erdőben, ahol a fák levelei épp most kezdenek megváltozni, bennem fortyogó düh.
Nem is tudom, miért vagyok mérgesebb: amiatt, hogy Peeta nem árulta el, hogy Johanna Gale gyerekével terhes, vagy amiatt, hogy olyan üldözési mániám van és egy akkora őrült vagyok, hogy képes lettem volna elhinni, hogy Peeta így megcsaljon. Azt sem tudom, miért is zaklat fel egyáltalán ennek a terhességnek a híre. Én magam nem szeretnék gyerekeket. Egy jó ideje rájöttem, hogy nem vágyom Gale-re. Abban pedig biztos vagyok, hogy Johannára sem. Mindezek ellenére, olyan mély zsigeri szinten zaklat fel ez az egész, hogy nem is értem. Ezért aztán itt vagyok, 6 méter magasan füstölgök magamban az erdő mélyén egy fa tetején, ahol Roryn kívül más valószínűleg nem találhat rám, és tudom, ő viszont nem is fog keresni. Van egy egyezségünk, amit nem fog megszegni. Rory megérti, hogy az embernek néha békére van szüksége. Sokra.
Nem tudom, most mit tegyek. Anyukám, Annie és kisfia a késő esti vonattal érkeznek, én pedig hallom, amint a távolban már fütyül is a vonat, amint kihúz az állomásról. Ők ott állnak zavarban, amiért sem Peeta, sem pedig én nem mentünk eléjük, hogy hazakísérjük őket. Peeta valószínűleg halálra izgulja magát miattam, és tényleg reális esélye van, hogy rohamot okoztam neki a drámai jelenetemmel. Szerencsére Vick ott volt és tudja, hogyan kezelje a dolgot.
Naná, hogy Vick ott volt és mostanra ő is tud Johanna terhességéről. Az egyetlen dolog, amit tudok Peeta telefonbeszélgetéséből, hogy Johanna erről nem sok emberrel beszélt. Talán Gale maga sem tudja még. Nem akarok rá gondolni. Különösképp nem akarok belegondolni... hogy intim kapcsolatban van a legjobb barátnőmmel. Sőt, talán a legjobb barátommal. A múlt és a jelen nem keveredhet így össze. Ez túl zavarba ejtő.
Annyira elvonja a figyelmemet, hogy megtegyek mindent, hogy ne gondoljak rá, és ebben csúfosan el is bukom, hogy észre sem veszem, hogy épp az az ember csatlakozott hozzám, akiről egyáltalán el sem tudnám képzelni, hogy egyáltalán kijöjjön az erdőbe, egészen addig, míg meg nem hallom a hangját.
- Gyere le onnan a pokolba, drágaságom.
Lenézek és tényleg ott áll Haymitch, felfelé néz a fára, kezében egy üveg ital. Foltos ingére flanel kabátot vett, mire eszembe jut, hogy nekem is jól jönne egy kabát, mert lassan sötétedik és kezdek fázni.
- Nem - mondom. - Egyébként hogy talált rám? Eltévedt és véletlenségből épp itt lyukadt ki?
- Rory talált meg. Nagyjából öt percébe került. Ügyes a srác.
Rory előlép a semmiből. Csúnyán nézek rá.
- Azt hittem, van egy egyezségünk, Hawthorne.
Megvonja a vállát.
- Sajnálom, Katniss. Nem tehetek róla.
- Peeta azt mondta neki, hogy egész életében ingyen adja neki a barackos muffint, ha megkeres téged. Ezzel te sem szállhatsz versenybe.
Dühösen felsóhajtok. Naná, hogy nem tudok versenybe szállni a barackos muffinnal. Peetának állandóan félbe kell majd hagynia, amit csinál, hogy folyamatosan kiszolgálhassa Rory igényeit, ha be akarja tartani az ígéretét. Amit természetesen be fog tartani.
- És magának mit ajánlott fel? - gúnyolódom.
Haymitch köhint egyet. - Én csak a jó szívem miatt vagyok itt.
Hiszem, ha látom.
- Akkor mivel fenyegette meg? - helyesbítek.
- Azt mondta, ha nem viszlek haza, elárulja Effie-nek, hogy kicsit sárga vagyok. - Hát persze. Ez esetben Effie megszüntetné az italellátmányát. A férjem aztán tökéletesen tudja manipulálni az embereket, ha épp azt akarja.
- Miért nem jött ide Peeta maga?
Haymitch ingerült. Nem kérdéses, hogy nem szeret itt kinn lenni, és még mindig liheg a túra miatt.
- Azért, drágaságom, mert anyukád épp a vasútállomáson áll Annie-vel és a legifjabb Odair-sarjjal, és épp azt várja, hogy eléjük menj. Valakinek ki kellett mennie értük. Szóval a srác épp abban az élményben részesül, hogy a titkos esküvőtök óta először szórakoztathatja anyósát, ám mindezt a felesége nélkül. Neki kell majd elmagyaráznia, pontosan miért is mentél hozzá, amikor megtetted és hogy miért döntöttél úgy, hogy nem hívod meg őt a kenyérpirításra.
- Senkit sem hívtunk meg. - motyogom.
Haymitch felröhög és nagyot húz az üvegből.
- Ó, én tudom. És én hálás is vagyok. A francba az ilyen unalmas dolgokkal. De az anyák szeretik ám, ha meghívják őket.
- Az én anyukám nem. Vagy magának nem tűnt fel, hogy el sem jött az elmúlt két évben?
- Dehogy nem tűnt fel. De a férjednek is van elég gondja a saját anyjával. Nem kellene még a tieddel is konfliktusba keverednie. Legalábbis nem egyedül, mint most.
- Nem árulta el, hogy Johanna Gale gyerekével terhes. - vicsorgok indoklásul.
- Mi van?? - motyogja Rory. Kábult döbbenettel a szemében elindul.
Haymitch reménytelenül felsóhajt.
- Csak így tovább, drágaságom. Hát ezért nem árul el neked senki sem egyetlen titkot sem. Gyere már le arról a fáról és lássuk, meg tudod-e győzni a kölyköt, hogy ne árulja el az anyjának.
Erre nincs mit mondanom. Elindulok lefelé, próbálok fogást találni a fatörzsön, amikor érzem, hogy valami meghúzódik a vállamban, hirtelen éles fájdalom hasít belé. Leesek a földre, felordítok, elkezdem lóbálni a karomat. A zaj hatására Rory visszatér a valóságba és elindul vissza felénk. Haymitch részegsége ellenére is aggodalmasan néz.
- Jó vagy? - kérdezi és felhúz a jó karomnál fogva.
- Azt hiszem, valami meghúzódott a vállamban. - fintorgok. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy megkeressem az anyámat.
Haymitch koncogni kezd.
- Kell egy kis ital, hogy kibírjad?
- A karom sérült meg, nem az ízlésem.
Lassan vánszorgunk visszafelé. Mivel egyre sötétebb van, tovább tart a hazaút, mint kifelé. Szerencsére Haymitch hozott zseblámpát. Engem már az is meglep, hogy egyáltalán van neki olyan. A 12. körzetben legtöbben viharlámpákat használnak. Néha elfelejtem, hogy annak ellenére, ahogyan öltözködik és viselkedik, Haymitch őrülten gazdag. Nehéz még csak belegondolni is, mekkora vagyonunk van, mert luxuscikkeken kívül semmi másra nem tudnánk költeni. Míg az infrastruktúra újra kiépül, az alapcikkeket felhasználást, mint az élelmiszer is, erősen korlátozzák. Nem úgy persze, mint a 13. körzetben, de ügyelnek arra, hogy senki ne éhezzen. A kapitólimi termékekhez könnyű hozzájutni. Minden máshoz viszont nehéz.
Mire hazaérünk, Haymitch-csel együtt meggyőzzük Roryt, hogy ne hozza szóba a baba-témát. Bízom benne, hogy Peeta megkérte ugyanerre Vick-et. Látom, hogy a mi házunkban erősen világít a lámpa, majd veszek egy mély levegőt, izgulok, hogy újra láthatom az anyámat és újra látom Peetát is. Még mindig dühös vagyok rá és magamra is. Óvatosan kinyitom a bejárati ajtót, mire Peeta azonnal ott terem. Hallom, amint Annie és az anyám halkan beszélgetnek a konyhában egy kisgyerek gügyögése mellett. Peeta feszülten néz rám, de rendben van, nem csillog a szemében a roham őrülete és a rohamot követő kimerültség sem látszik az arcán. Kérdőn néz rám, én pedig tudom, csak azt akarja tudni, minden rendben van-e.
- Majd később beszélünk - suttogom dühösen.
Peeta megszorítja a kezemet, én pedig hagyom, hogy a konyhába vezessen. Alig lépek be az ajtón, már érzem is Annie vékony karjait magam körül, meglepően erősen szorít magához ahhoz képest, legtöbbször milyen éteri jelenléte is van.
- Óóó, Katniss, úgy örülök, hogy látlak! - kiáltja. Hangja sokkal határozottabban cseng, mint bármikor azelőtt. Amikor legutóbb láttam, a Kapitóliumi Viadal szavazásakor, úgy nézett ki, mintha valaki kiszívta volna az összes színt a bőréből, az összes életet az arcából, ami akkor volt különösen rémisztő, amikor az ember meglátta, hogy a baba már gömbölyödik a pocakjában. Most azonban ragyog és újra egészséges, szeme csillog, bőre napbarnított, arca rózsasín és kerek. Csak egy kicsit formásabb a szokásosnál, alig lehetne megállapítani róla, hogy nemrégiben gyereket szült.
- Szia, kicsim. - Fordulok meg a hangra, majd anyám szemébe nézek, aki karjaiban egy pufók babát tart. Átadja a gyereket Peetának, aki könnyedén megfogja a kicsit, mintha csak világéletében kisbabákat cipelt volna, majd kitárt karokkal felém indul. Anyám bőre teli apró szeplőkkel, haját a nap szinte platinaszőkére szívta, a szeme viszont még most is zavaros. Nehéz a szemébe nézni, mert látom a húgommal való fizikai hasonlatosságát és a fájdalmat, de nem tagadhatom, hogy látványára egyébként a szívem megtelik szeretettel. Szeretettel, amelyet már majdnem elfelejtettem, amit megpróbáltam kiirtani magamból, amikor oly sok évvel ezelőtt gyakorlatilag magamra hagyott engem.
Annie elenged, én pedig anyám karjai közé menekülök. Olyan szorosan ölelem, hogy ismét megfájdul a vállam, én pedig felkiáltok.
- Katniss, mi a baj? - kérdezi anyám, miközben hátrahúzódik. Látom, amint a szemem láttára komoly gyógyítóvá változik ismét. Nem akarok most ezzel foglalkozni, majd később megnézi. Most rá van szükségem, nem pedig orvosra.
Megrázom a fejem és ismét átölelem.
- Szerintem majd később megnézed. Azt hiszem, nyolc évnyi folyamatos íjászkodás kikezdte kicsit a vállam. Kicsit meghúzódott, amikor ma este lefelé másztam a fáról.
Bólint, mintha pontosan tudná, milyen sérülésről magyarázok.
- Van egy kenőcsöm, ami majd segít az izomhúzódáson. - mosolyog. - És a kórházban van fizikoterapeutánk. Holnap majd felhívom, egészen biztosan tud mutatni néhány gyakorlatot, amit csinálhatsz, hogy ilyen később ne történjen meg. - Anyám elmosolyodik és megcsókolja a homlokomat.
Évek óta most először érzem, hogy olyan, mintha az anyám gondoskodna rólam, nem pedig egy gyógyító, aki történetesen épp engem hozott a világra. Furcsa érzés, de nem rossz. Átnézek Peetára, aki Finnick vörös hajú kisfiával játszik. Peeta megfordul és rám néz, míg a baba szőke tincseit tépázza. Szemei ragyognak, és tudom, van némi sejtése, mit is érzek én most. Emlékeztetem magam, hogy neki az egész családja meghalt, de még ha nem is így lenne az anyja őt már azelőtt elvesztette, mielőtt Peeta igazán megszületett volna.
Érzem, hogy korábbi dühöm lassan szertefoszlik.
Peeta ragaszkodik hozzá, hogy ő főzze a vacsorát úgy, hogy a kicsi Finnick Odair (akit gyakorlatilag mindenki Nick-nek hív), a mellkasához van erősítve, miközben anyukám, Annie és én körülüljük az asztalt és beszélgetünk. A zöld szemű kicsi, aki nemrég tölthette be első életévét, le akar menni és megpróbál belenyúlni mindenbe, Peeta azonban láthatóan jól kezeli a helyzetet, folyamatosan beszélget vele, mintha a kicsi értené, amit mond, és így elég jól elvan a helyén. Annie-t láthatólag nem zavarja, hogy kisfia kések és a tűzhely és a főzéshez szükséges mindenféle eszköz elérhető közelségében van. Lassan tudatosodik, hogy ez azt jelenti, hogy maximálisan megbízik Peetában, nem pedig azt, hogy felelőtlen anya volna.
A Negyedik körzetről mesélnek nekem, Nick születéséről és hogy azután Johanna ott maradt velük. Az elmesélés alapján úgy tűnik, Johanna elájult a kicsi születésének pillanatában, ami a későbbiekre nézve igencsak érdekes információ lehet. különösen, hogy tudom, a húgát maga Gale segítette világra. Én nem árulom el, amit tudok, és ők sem célozgatnak semmire, közben pedig azt kívánom, bárcsak itt lenne Haymitch, hogy lássa, mégis képes vagyok valahogy titkot tartani. Nick nyűgösködni kezd, Annie az asztalnál teszi tisztába, a kicsi pufók kezeivel Annie hajába túr. Peetának szeme se rebben, én azonban kényelmetlenül érzem magam, nem feltétlenül a meztelenség miatt, hanem, hogy mindenki olyan természetesen viselkedik a kicsi közelében, miközben én úgy érzem, összetörne, ha hozzáérnék.
Annie úgy tűnik, megérzi ezt, ezért aztán, miután megetette, kezembe nyomja a kicsit. A pici álmos és jóllakott, erős kis kezeivel megszorítja a fonatomat. Egymást méregetjük és eszembe jut, hogy ugyanígy néztem Finnickre, hogy megbízhatok-e benne. Nick úgy dönt, elég megbízható vagyok, mert befordul az ölem felé, bekuckózza magát a mellkasomon és elalszik. Úgy horkol, akár az apukája. Nem állhatom meg, hogy el ne mosolyodjak.
Felnézek és látom, hogy Peeta engem néz a konyha túloldaláról, szemében tiszta, természetes vágy, ajkán létező legpuhább mosolya. Amikor észreveszi, hogy őt nézem, megköszörüli a torkát és közli, hogy kész a vacsora.
Peeta rizottót készített - amiről azt sem tudtam, hogy létezik, mielőtt a Kapitóliumba mentünk volna - vad gombával és nyúllal, amit Rory adott be ma. Épp enni kezdenénk, amikor kopognak az ajtón. Haymitch és Hazelle az.
- Peeta hívott minket. - mondja Hazelle halkan. - Sajnáljuk, hogy késtünk. A fiúk az utolsó pillanatban úgy döntöttek, mégis otthon maradnak Posy-val. Örülök, hogy látlak, Ruth. - Anyukám feláll, a két nő összeölelkezik. Haymitch nem mond semmit, de tiszta inget vett fel és amennyire látom, nem hozott magával alkoholt. Anyukám megfordul és őt is megöleli, majd a fülébe súg valamit, mire Haymitch félszegen megrándul.
- Nem volt semmi gond. - motyogja válaszul arra, amit anyám mondott.
Ismét körülüljük az asztalt, olyan, mintha egy átlagos vacsora lenne egy átlagos családban. Nick még mindig a karjaimban alszik. Nem tudom, mit is tegyek vele, de még nem érzem rá teljesen késznek magam, hogy letegyem, annak ellenére, hogy a vállamban érzem a tompa fájdalmat. Sikerül kiszabadítani a fájó karomat, így lassan én is megvacsorázom, igyekezvén figyelmen kívül hagyni izmaim sajgását. Peeta leül mellém és bal kezével gyengéden megsimogatja a hátam. Megpróbál nem rám nézni, és gyanítom azért, mert azt hiszi, még mindig haragszom rá, és mert szeretné, ha nem látnám a vágyakozást az arcán. Megpróbálom kerülni Hazelle tekintetét. Haymitch mindannyiszor megrúgja a bokám az asztal alatt, amikor látja, hogy Hazelle-re nézek, és vigyorog, amikor csúnyán nézek rá. Végül Peeta kezébe adom Nick-et, aztán Peeta nem is tud másra figyelni.
Vacsora után Haymitch azt mondja, meg kell etetnie a libáit, de szerintem csak el akar húzni és le akarja inni magát. Annie az én régi házamba indul, mondván le kell tennie aludni a kicsit. Peeta felajánlja, hogy elkíséri, de szerintem ez csak ürügy, hogy még tovább tarthassa karjai közt a kicsit. Nem is jön vissza azonnal. Anyukám és Hazelle elmosogatnak, miközben csöndben beszélgetnek, míg én a hátsó teraszon üldögélek és hallgatom a tücsköket. Amikor végeznek, Hazelle a hátsó ajtón át hazaindul, kedvesen megköszönve a vacsorát. Anyukám elindul Annie után a vendégházba, én azonban megállítom.
- Beszélgethetnénk egy kicsit? - kérdezem.
Meglepettnek tűnik, de örül.
- Nagyon örülnék neki - mondja halkan.
A Negyedik körzetről mesélnek nekem, Nick születéséről és hogy azután Johanna ott maradt velük. Az elmesélés alapján úgy tűnik, Johanna elájult a kicsi születésének pillanatában, ami a későbbiekre nézve igencsak érdekes információ lehet. különösen, hogy tudom, a húgát maga Gale segítette világra. Én nem árulom el, amit tudok, és ők sem célozgatnak semmire, közben pedig azt kívánom, bárcsak itt lenne Haymitch, hogy lássa, mégis képes vagyok valahogy titkot tartani. Nick nyűgösködni kezd, Annie az asztalnál teszi tisztába, a kicsi pufók kezeivel Annie hajába túr. Peetának szeme se rebben, én azonban kényelmetlenül érzem magam, nem feltétlenül a meztelenség miatt, hanem, hogy mindenki olyan természetesen viselkedik a kicsi közelében, miközben én úgy érzem, összetörne, ha hozzáérnék.
Annie úgy tűnik, megérzi ezt, ezért aztán, miután megetette, kezembe nyomja a kicsit. A pici álmos és jóllakott, erős kis kezeivel megszorítja a fonatomat. Egymást méregetjük és eszembe jut, hogy ugyanígy néztem Finnickre, hogy megbízhatok-e benne. Nick úgy dönt, elég megbízható vagyok, mert befordul az ölem felé, bekuckózza magát a mellkasomon és elalszik. Úgy horkol, akár az apukája. Nem állhatom meg, hogy el ne mosolyodjak.
Felnézek és látom, hogy Peeta engem néz a konyha túloldaláról, szemében tiszta, természetes vágy, ajkán létező legpuhább mosolya. Amikor észreveszi, hogy őt nézem, megköszörüli a torkát és közli, hogy kész a vacsora.
Peeta rizottót készített - amiről azt sem tudtam, hogy létezik, mielőtt a Kapitóliumba mentünk volna - vad gombával és nyúllal, amit Rory adott be ma. Épp enni kezdenénk, amikor kopognak az ajtón. Haymitch és Hazelle az.
- Peeta hívott minket. - mondja Hazelle halkan. - Sajnáljuk, hogy késtünk. A fiúk az utolsó pillanatban úgy döntöttek, mégis otthon maradnak Posy-val. Örülök, hogy látlak, Ruth. - Anyukám feláll, a két nő összeölelkezik. Haymitch nem mond semmit, de tiszta inget vett fel és amennyire látom, nem hozott magával alkoholt. Anyukám megfordul és őt is megöleli, majd a fülébe súg valamit, mire Haymitch félszegen megrándul.
- Nem volt semmi gond. - motyogja válaszul arra, amit anyám mondott.
Ismét körülüljük az asztalt, olyan, mintha egy átlagos vacsora lenne egy átlagos családban. Nick még mindig a karjaimban alszik. Nem tudom, mit is tegyek vele, de még nem érzem rá teljesen késznek magam, hogy letegyem, annak ellenére, hogy a vállamban érzem a tompa fájdalmat. Sikerül kiszabadítani a fájó karomat, így lassan én is megvacsorázom, igyekezvén figyelmen kívül hagyni izmaim sajgását. Peeta leül mellém és bal kezével gyengéden megsimogatja a hátam. Megpróbál nem rám nézni, és gyanítom azért, mert azt hiszi, még mindig haragszom rá, és mert szeretné, ha nem látnám a vágyakozást az arcán. Megpróbálom kerülni Hazelle tekintetét. Haymitch mindannyiszor megrúgja a bokám az asztal alatt, amikor látja, hogy Hazelle-re nézek, és vigyorog, amikor csúnyán nézek rá. Végül Peeta kezébe adom Nick-et, aztán Peeta nem is tud másra figyelni.
Vacsora után Haymitch azt mondja, meg kell etetnie a libáit, de szerintem csak el akar húzni és le akarja inni magát. Annie az én régi házamba indul, mondván le kell tennie aludni a kicsit. Peeta felajánlja, hogy elkíséri, de szerintem ez csak ürügy, hogy még tovább tarthassa karjai közt a kicsit. Nem is jön vissza azonnal. Anyukám és Hazelle elmosogatnak, miközben csöndben beszélgetnek, míg én a hátsó teraszon üldögélek és hallgatom a tücsköket. Amikor végeznek, Hazelle a hátsó ajtón át hazaindul, kedvesen megköszönve a vacsorát. Anyukám elindul Annie után a vendégházba, én azonban megállítom.
- Beszélgethetnénk egy kicsit? - kérdezem.
Meglepettnek tűnik, de örül.
- Nagyon örülnék neki - mondja halkan.
Nem tudom, mire számít, ezért megpróbálom még az elején tisztázni a helyzetet.
- Nem Primről akarok beszélni. Arra most nem lennék képes.
Anyám bólint. - Azt hiszem, én sem.
Pár percig csöndben ülünk a nappaliban. Lehet, hogy anyám magamra hagyott, de rá kell jönnöm, hogy sokkal több közös vonásunk van, mint különböző. Prim volt az mindig is, aki inkább apára hasonlított: barátságos volt, szeretett beszélgetni, lényével fényt vitt bárhova, ahol megjelent. Anyám és én csak csöndben ülünk a sarokban és várjuk, hogy valaki odajöjjön hozzánk. A jó az, hogy neki nem feltétlenül kell, hogy mondjak valamit és nekem sincs arra szükségem, hogy kitöltse a csöndet. Miközben ülünk, Kökörcsin odakuporodik anyám mellé, akinek egy pillanatra elakad a lélegzete, aztán óvatosan simogatni kezdi a macska bundáját.
Amikor megszólalok, azonnal a lényegre térek.
- Gale-nek gyereke lesz.
Anyám rám néz, tiszta tekintetéből nem lehet kiolvasni, mi is jár a fejében.
- Ezt ő mondta neked?
- Peeta mondta. Vagyis... igazából kihallgattam, amikor Peeta az anyával beszélt. Johanna az, emlékszel rá, ugye?
Persze, hogy emlékszik. A 13. körzetben végülis együtt laktam vele.
Anya először nem mond semmit, én pedig visszarogyok a kanapéra és elviselhetetlenül fáradtnak érzem magam.
- Soha nem meséltem neked Peeta apukájáról. - kezdi végül.
Megfordulok és ránézek. Erre nem számítottam. Persze, hogy nem beszélt róla. Soha semmiről nem beszélt, ami a felnőttek dolga volt. Gyakorlatilag eltűnt az életemből, mire elkezdhette volna.
- Együtt nőttünk fel. Ahogyan minden kereskedő gyereke. Mi azonban egészen közel álltunk egymáshoz, főleg Maysilee halála után... - halkul el a hangja. - Mindig megnevettetett, és mindenféle aprósággal próbált jobb kedvre deríteni, amikor az élet olyan elviselhetetlenül sötétnek tűnt. Én azonban nagyon félénk voltam, és nem is értettem, hogyan érez velem kapcsolatban, amíg egy nap, nem sokkal a tizennyolcadik születésnapunk előtt, az iskolából hazafelé menet be nem vallotta. Sajnos ekkorra azonban már késő volt - már ismertem apádat és halálosan bele voltam esve. Amikor összeházasodtunk, akkor nem mentem vissza a városba hacsak nem volt muszáj, ezért nem ismerhetted a nagyszüleidet sem, így aztán alig láttam Peeta apját az első évben, bár azt hallottam, hogy feleségül vett valami idősebb lányt. Apád kereskedett inkább a zsákmánnyal, szóval tényleg keveset jártam csak a városban.
Bólintok és hallgatok. Érdekes a története, de fogalmam sincs, hova akar anyám kilyukadni.
- Amikor apád elmesélte, hogy gyerekük lesz, kimentem a Rétre és órákig sírtam.
- Pedig te nem őt szeretted. - bukik ki belőlem. Dühösnek érzem magam, mert ezzel olyan, mintha apámról alkotott tökéletes képet homályosítaná el.
Anyám nyugodtan, szemében bölcsességgel néz rám és meglátom benne Primet.
- Nem voltam belé szerelmes, Katniss. Tudtam, hogy nem ő volt az, akire vágytam, de ez nem jelentette azt, hogy ne szerettem volna, hogy ne lett volna rendkívül fontos része az életemnek. Nem jelentette azt, hogy ezzel elveszett egy, a személyéhez kapcsolható lehetséges jövő. Nem jelentette azt, hogy ne gyászoltam volna az egyik legkedvesebb barátom elvesztését. Hoztam egy döntést és ha tehetném újra és újra így döntenék, ha örökké élnék, de ez nem jelentette azt, hogy ez az egész nem hozott zavarba és nem volt nehéz. Nem jelentette azt, hogy nem fájt, ha mással láttam. El sem tudom képzelni, mi lett volna, ha a felesége is jó barátnőm lett volna.
- Később könnyebb lett?
Anyám finoman bólint.
- Sokkal hamarabb, mint az első sokkhatás után képzeltem. Sőt egy idő után már be tudtam menni a pékségbe, hogy újra lássam Peeta apját. Amikor láttam, hogy a felesége hogyan bánik a fiúkkal, akkor megsajnáltam, sőt még gondoskodtam is róluk, pedig alig ismertek. Rendszeresen vittem nekik gyógyszereket a vágásaikra, zúzódásaikra, és becsúsztattam azokat a pékség ajtaja alatt. Nos, egészen addig, míg az apád... míg el nem veszítettük őt.
- Apa tudott róla? - kérdezem szinte suttogva.
- Szinte biztos vagyok benne, hogy igen, mégsem kezelte másképp Mr. Mellarkot. Úgy tűnt megértette, hogy ha nem jelentett volna olyan sokat nekem, akkor nem őt választottam volna.
Ismét elcsendesedünk és csak ülünk, míg az ajtó nyikorgása fel nem hívja a figyelmünket arra, hogy Peeta visszatért.
- Nos, azt hiszem, most már tényleg le kell feküdnöm. - áll fel anyám. - nagon elfárasztott ez a hosszú vonatút.
- Biztos vagy benne, hogy minden rendben lesz az egykori házunkban? - kérdezem váratlanul.
Anyám szomorúan felsóhajt.
- Katniss, ezek a házak mind ugyanúgy néznek ki. Ami engem kísért, az mélyen legbelül van. Ettől itt nem tudok menekülni, aludjak bárhol. Így legalább tudok segíteni Annie-nek a kicsinél. Bármennyire is stabilnak tűnt, éjszakánként nincs még túl jól.
Anyám szorosan átölel, majd megáll, hogy Peetát is megölelje, mielőtt kinyitná a bejárati ajtót és távozna.
- Nem fogok bocsánatot kérni, amiért nem mondtam el - mondja Peeta határozottan, miközben leül mellém és megfogja a kezemet. - Johanna megbízott azzal, hogy ne mondjam el másnak. Meg volt rémülve és nem volt más, akivel beszélhetett volna a dologról.
- Ott vagyok én - mondom keserűen.
Peeta félredönti a fejét és kissé elmosolyodik.
- Katniss, te is tudod, hogy miért nem mondhatta el neked. Te vagy az egyik oka, amiért meg van rémülve.
Ezzel tényleg nem szállhatok vitába. Bár ami azt illeti, igazából nem haragszom rá. Talán, mert először azt hittem, a férjemmel volt viszonya és ez ahhoz képest tényleg semmiség.
- Hogy történhetett?
- Nem Primről akarok beszélni. Arra most nem lennék képes.
Anyám bólint. - Azt hiszem, én sem.
Pár percig csöndben ülünk a nappaliban. Lehet, hogy anyám magamra hagyott, de rá kell jönnöm, hogy sokkal több közös vonásunk van, mint különböző. Prim volt az mindig is, aki inkább apára hasonlított: barátságos volt, szeretett beszélgetni, lényével fényt vitt bárhova, ahol megjelent. Anyám és én csak csöndben ülünk a sarokban és várjuk, hogy valaki odajöjjön hozzánk. A jó az, hogy neki nem feltétlenül kell, hogy mondjak valamit és nekem sincs arra szükségem, hogy kitöltse a csöndet. Miközben ülünk, Kökörcsin odakuporodik anyám mellé, akinek egy pillanatra elakad a lélegzete, aztán óvatosan simogatni kezdi a macska bundáját.
Amikor megszólalok, azonnal a lényegre térek.
- Gale-nek gyereke lesz.
Anyám rám néz, tiszta tekintetéből nem lehet kiolvasni, mi is jár a fejében.
- Ezt ő mondta neked?
- Peeta mondta. Vagyis... igazából kihallgattam, amikor Peeta az anyával beszélt. Johanna az, emlékszel rá, ugye?
Persze, hogy emlékszik. A 13. körzetben végülis együtt laktam vele.
Anya először nem mond semmit, én pedig visszarogyok a kanapéra és elviselhetetlenül fáradtnak érzem magam.
- Soha nem meséltem neked Peeta apukájáról. - kezdi végül.
Megfordulok és ránézek. Erre nem számítottam. Persze, hogy nem beszélt róla. Soha semmiről nem beszélt, ami a felnőttek dolga volt. Gyakorlatilag eltűnt az életemből, mire elkezdhette volna.
- Együtt nőttünk fel. Ahogyan minden kereskedő gyereke. Mi azonban egészen közel álltunk egymáshoz, főleg Maysilee halála után... - halkul el a hangja. - Mindig megnevettetett, és mindenféle aprósággal próbált jobb kedvre deríteni, amikor az élet olyan elviselhetetlenül sötétnek tűnt. Én azonban nagyon félénk voltam, és nem is értettem, hogyan érez velem kapcsolatban, amíg egy nap, nem sokkal a tizennyolcadik születésnapunk előtt, az iskolából hazafelé menet be nem vallotta. Sajnos ekkorra azonban már késő volt - már ismertem apádat és halálosan bele voltam esve. Amikor összeházasodtunk, akkor nem mentem vissza a városba hacsak nem volt muszáj, ezért nem ismerhetted a nagyszüleidet sem, így aztán alig láttam Peeta apját az első évben, bár azt hallottam, hogy feleségül vett valami idősebb lányt. Apád kereskedett inkább a zsákmánnyal, szóval tényleg keveset jártam csak a városban.
Bólintok és hallgatok. Érdekes a története, de fogalmam sincs, hova akar anyám kilyukadni.
- Amikor apád elmesélte, hogy gyerekük lesz, kimentem a Rétre és órákig sírtam.
- Pedig te nem őt szeretted. - bukik ki belőlem. Dühösnek érzem magam, mert ezzel olyan, mintha apámról alkotott tökéletes képet homályosítaná el.
Anyám nyugodtan, szemében bölcsességgel néz rám és meglátom benne Primet.
- Nem voltam belé szerelmes, Katniss. Tudtam, hogy nem ő volt az, akire vágytam, de ez nem jelentette azt, hogy ne szerettem volna, hogy ne lett volna rendkívül fontos része az életemnek. Nem jelentette azt, hogy ezzel elveszett egy, a személyéhez kapcsolható lehetséges jövő. Nem jelentette azt, hogy ne gyászoltam volna az egyik legkedvesebb barátom elvesztését. Hoztam egy döntést és ha tehetném újra és újra így döntenék, ha örökké élnék, de ez nem jelentette azt, hogy ez az egész nem hozott zavarba és nem volt nehéz. Nem jelentette azt, hogy nem fájt, ha mással láttam. El sem tudom képzelni, mi lett volna, ha a felesége is jó barátnőm lett volna.
- Később könnyebb lett?
Anyám finoman bólint.
- Sokkal hamarabb, mint az első sokkhatás után képzeltem. Sőt egy idő után már be tudtam menni a pékségbe, hogy újra lássam Peeta apját. Amikor láttam, hogy a felesége hogyan bánik a fiúkkal, akkor megsajnáltam, sőt még gondoskodtam is róluk, pedig alig ismertek. Rendszeresen vittem nekik gyógyszereket a vágásaikra, zúzódásaikra, és becsúsztattam azokat a pékség ajtaja alatt. Nos, egészen addig, míg az apád... míg el nem veszítettük őt.
- Apa tudott róla? - kérdezem szinte suttogva.
- Szinte biztos vagyok benne, hogy igen, mégsem kezelte másképp Mr. Mellarkot. Úgy tűnt megértette, hogy ha nem jelentett volna olyan sokat nekem, akkor nem őt választottam volna.
Ismét elcsendesedünk és csak ülünk, míg az ajtó nyikorgása fel nem hívja a figyelmünket arra, hogy Peeta visszatért.
- Nos, azt hiszem, most már tényleg le kell feküdnöm. - áll fel anyám. - nagon elfárasztott ez a hosszú vonatút.
- Biztos vagy benne, hogy minden rendben lesz az egykori házunkban? - kérdezem váratlanul.
Anyám szomorúan felsóhajt.
- Katniss, ezek a házak mind ugyanúgy néznek ki. Ami engem kísért, az mélyen legbelül van. Ettől itt nem tudok menekülni, aludjak bárhol. Így legalább tudok segíteni Annie-nek a kicsinél. Bármennyire is stabilnak tűnt, éjszakánként nincs még túl jól.
Anyám szorosan átölel, majd megáll, hogy Peetát is megölelje, mielőtt kinyitná a bejárati ajtót és távozna.
- Nem fogok bocsánatot kérni, amiért nem mondtam el - mondja Peeta határozottan, miközben leül mellém és megfogja a kezemet. - Johanna megbízott azzal, hogy ne mondjam el másnak. Meg volt rémülve és nem volt más, akivel beszélhetett volna a dologról.
- Ott vagyok én - mondom keserűen.
Peeta félredönti a fejét és kissé elmosolyodik.
- Katniss, te is tudod, hogy miért nem mondhatta el neked. Te vagy az egyik oka, amiért meg van rémülve.
Ezzel tényleg nem szállhatok vitába. Bár ami azt illeti, igazából nem haragszom rá. Talán, mert először azt hittem, a férjemmel volt viszonya és ez ahhoz képest tényleg semmiség.
- Hogy történhetett?
- Én úgy vélem, természetes úton - üti el Peeta egy viccel a kérdést. Megveregetem a vállát, majd összerezzenek, amikor a fájdalom végigkúszik a fájós karomon. Peeta gyengéden megfordít és masszírozni kezdi a hátamat, miközben folytatja. - Nem teljesen vagyok tisztában az egész helyzettel. Azt tudom, hogy el akarja mondani neked. Tervezi. Hagyom, hogy megtegye, jó? Ez az ő története, nem az enyém.
Peeta továbbra is a vállamat masszírozza, mikor egyszer csak megtöröm a csendet.
- Engem felzaklat a dolog.
- Tudom, hogy így van - válaszolja Peeta szomorúan. Szeretném neki elmagyarázni, hogy miért, hogy ne legyen szomorú, de egyszerűen azt hiszem, még ne vagyok rá képes. Bárcsak tudnám, hogyan mondjam el neki, hogy most nem arról van szó, amitől ő fél, de az azt jelentené, hogy beszélnem kell Gale-ről, és hogy a legjobb barátom megölte a húgomat. Ez az utolsó dolog, amire gondolni akarok, mégis napról napra egyre többször előkerül.
Megfordulok és megragadom Peeta állát, hogy biztosan a szemembe nézzen.
- Téged választottalak. Szeretlek. Rendben? - Ez nem sok minden, de ez a legtöbb, ami tőlem telik.
Peeta lágyan megcsókol, aztán szorosan átölel.
- Rendben.
Sokáig így maradunk.
- Sajnálom, hogy nem tudlak megajándékozni egy kisbabával. - mondom aztán és elhúzódom, a földre szegezem a tekintetem.
- Miért mondod ezt? - emeli fel az állam, hogy a szemébe nézzek.
Nem akarok ránézni, miközben kimondom, úgyhogy az egész testemmel elfordulok tőle.
- Amikor ma... félreértettelek, nos, úgy éreztem, nem lenne túl meglepő, ha inkább olyasvalakivel lennél inkább együtt, aki szeretne gyereket. Valakivel, aki egész. Annyira megérdemelnéd.
Peeta örömtelenül felnevet és szinte dühösen mondja:
- Katniss, időről-időre meglepsz azzal, hogy úgy teszel, mintha még mindig nem ismernél egyáltalán.
Megfordulok, hogy ránézzek, amikor elkapja a számat egy heves csók erejéig. Hátrazuhanok a kanapéra, Peeta maga alá húz, felfalja a számat az övével.
- Mi mást tehetnék, hogy bebizonyítsam, te vagy az egyetlen, akire vágyok, akire valaha is vágytam? - kérdezi, miközben csókol. Kitartóan uralkodik felettem. Kiszívja a kulcscsontomnál a nyakamat, kérdését apró harapásokkal erősíti meg, amelyek épp csak annyira fájnak, hogy a vágy átjárja testemet.
- Téged akarlak. Nem csak valami nőt, aki majd gyereket szül nekem. Ha egyszer esetleg azt szeretnéd, hogy közös gyerekeink lennének, az csodálatos lenne. De csak akkor, ha mindketten akarjuk. Ez nem olyasvalami, amit vonakodva meg lehet tenni. A gyerekekre vágyni kell. - hangja elhalkul, miközben ezt mondja.
Elhallgattatom Peetát, majd eltolom magamtól, míg könyökére támaszkodva le nem néz rám. Szeméből csak úgy árad a fájdalom.
- Csssss, ne. Nem úgy értettem. Óóóó, Peeta, úgy sajnálom.
Peeta rámrogy, arcát a nyakamba temeti, érzem, ahogy forró könnyei átitatják a blúzomat.
- Anyám nem akart engem. - mormolja, miközben a hátát simogatom. Úgy helyezkedünk, hogy borzalmasan fáj a vállam, de akkor is folytatom, amíg úgy érzem, ez megnyugtatja Peetát.
- Én akarlak téged. - suttogom. Peeta még szorosabban átölel, de nem válaszol. Teljességgel tehetetlen vagyok. Nem tudom, hogyan tehetnék ellene. Nem tudom, hogy azokat a dolgokat, amiket érzek, hogyan szedhetném szét kezelhető nagyságú csomagokra, amelyeket átadhatnék Peetának úgy, hogy ő is megértse. Attól tartok, hogy ha hagyom, hogy eszembe jusson Gale és Prim, hogy miért zaklatott fel annyira Johanna terhessége, hogy miért nem lehet... miért nem lesz saját gyerekem, a lelkemben tátongó űr kitágul és magába szippant engem. De Peeta annyira szenved, hogy alig bírom elviselni, ezért aztán lenyúlok a mélybe és előhozakodom az egyetlen dologgal, amit most felajánlhatok.
- Ha valaha elég bátor leszek ahhoz, hogy gyereket akarjak, akkor az a tiéd lesz. És szeretni fogom, Peeta. Sokkal jobban fogom szeretni, mint bármi mást a világon.
Peeta továbbra is a vállamat masszírozza, mikor egyszer csak megtöröm a csendet.
- Engem felzaklat a dolog.
- Tudom, hogy így van - válaszolja Peeta szomorúan. Szeretném neki elmagyarázni, hogy miért, hogy ne legyen szomorú, de egyszerűen azt hiszem, még ne vagyok rá képes. Bárcsak tudnám, hogyan mondjam el neki, hogy most nem arról van szó, amitől ő fél, de az azt jelentené, hogy beszélnem kell Gale-ről, és hogy a legjobb barátom megölte a húgomat. Ez az utolsó dolog, amire gondolni akarok, mégis napról napra egyre többször előkerül.
Megfordulok és megragadom Peeta állát, hogy biztosan a szemembe nézzen.
- Téged választottalak. Szeretlek. Rendben? - Ez nem sok minden, de ez a legtöbb, ami tőlem telik.
Peeta lágyan megcsókol, aztán szorosan átölel.
- Rendben.
Sokáig így maradunk.
- Sajnálom, hogy nem tudlak megajándékozni egy kisbabával. - mondom aztán és elhúzódom, a földre szegezem a tekintetem.
- Miért mondod ezt? - emeli fel az állam, hogy a szemébe nézzek.
Nem akarok ránézni, miközben kimondom, úgyhogy az egész testemmel elfordulok tőle.
- Amikor ma... félreértettelek, nos, úgy éreztem, nem lenne túl meglepő, ha inkább olyasvalakivel lennél inkább együtt, aki szeretne gyereket. Valakivel, aki egész. Annyira megérdemelnéd.
Peeta örömtelenül felnevet és szinte dühösen mondja:
- Katniss, időről-időre meglepsz azzal, hogy úgy teszel, mintha még mindig nem ismernél egyáltalán.
Megfordulok, hogy ránézzek, amikor elkapja a számat egy heves csók erejéig. Hátrazuhanok a kanapéra, Peeta maga alá húz, felfalja a számat az övével.
- Mi mást tehetnék, hogy bebizonyítsam, te vagy az egyetlen, akire vágyok, akire valaha is vágytam? - kérdezi, miközben csókol. Kitartóan uralkodik felettem. Kiszívja a kulcscsontomnál a nyakamat, kérdését apró harapásokkal erősíti meg, amelyek épp csak annyira fájnak, hogy a vágy átjárja testemet.
- Téged akarlak. Nem csak valami nőt, aki majd gyereket szül nekem. Ha egyszer esetleg azt szeretnéd, hogy közös gyerekeink lennének, az csodálatos lenne. De csak akkor, ha mindketten akarjuk. Ez nem olyasvalami, amit vonakodva meg lehet tenni. A gyerekekre vágyni kell. - hangja elhalkul, miközben ezt mondja.
Elhallgattatom Peetát, majd eltolom magamtól, míg könyökére támaszkodva le nem néz rám. Szeméből csak úgy árad a fájdalom.
- Csssss, ne. Nem úgy értettem. Óóóó, Peeta, úgy sajnálom.
Peeta rámrogy, arcát a nyakamba temeti, érzem, ahogy forró könnyei átitatják a blúzomat.
- Anyám nem akart engem. - mormolja, miközben a hátát simogatom. Úgy helyezkedünk, hogy borzalmasan fáj a vállam, de akkor is folytatom, amíg úgy érzem, ez megnyugtatja Peetát.
- Én akarlak téged. - suttogom. Peeta még szorosabban átölel, de nem válaszol. Teljességgel tehetetlen vagyok. Nem tudom, hogyan tehetnék ellene. Nem tudom, hogy azokat a dolgokat, amiket érzek, hogyan szedhetném szét kezelhető nagyságú csomagokra, amelyeket átadhatnék Peetának úgy, hogy ő is megértse. Attól tartok, hogy ha hagyom, hogy eszembe jusson Gale és Prim, hogy miért zaklatott fel annyira Johanna terhessége, hogy miért nem lehet... miért nem lesz saját gyerekem, a lelkemben tátongó űr kitágul és magába szippant engem. De Peeta annyira szenved, hogy alig bírom elviselni, ezért aztán lenyúlok a mélybe és előhozakodom az egyetlen dologgal, amit most felajánlhatok.
- Ha valaha elég bátor leszek ahhoz, hogy gyereket akarjak, akkor az a tiéd lesz. És szeretni fogom, Peeta. Sokkal jobban fogom szeretni, mint bármi mást a világon.
Forrás: Fanfiction.net
Folytatás: vasárnaponként
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése