2014. december 3., szerda

Melyik a Kiválasztott 1. rész legfelkavaróbb jelenete?

Miután immáron két hete megy a film a mozikban, talán gond nélkül kikerülhet egy, konkrét jelenetekre utaló írás is az oldalra. Persze, ha nem lenne világos, a bejegyzés erősen spoileres a filmre nézve, szóval mindenki csak saját felelősségére olvassa!

Ha azt hitted, az Éhezők Viadala és folytatása, a Futótűz komor volt, akkor a sorozat harmadik filmjére, a Kiválasztott 1. részre bátran rámondhatjuk, hogy a franchise eddigi legsötétebb darabja.

Persze mindez nem véletlen, ha vesszük, hogy az egész sorozat alaptörténete arról szól, hogy gyerekek gyilkolják egymást egy arénában mások szórakoztatásáért. Ez még inkább várható a Kiválasztottban is, amikor az emberek fellázadnak a Kapitólium diktatúrája ellen és a 13. körzet vezetésével forradalomba kezdenek. Mégis, volt néhány különösen sötét jelenet a filmben, amely immáron hivatalosan is az év legnagyobb bevételt magáénak tudható mozija, miután immáron több, mint 400 millió dollár mozis bevételnél tart. Ez még így is valamivel kevesebb, mint a Futótűz tavaly ilyenkori adata, ami persze nem véletlen, ha azt vesszük, hogy a Kiválasztott 1. rész csak időhúzás a történet befejezése, a Kiválasztott 2. része előtt.

Térjünk vissza azonban a Kiválasztott 1. részéhez, amelyben azért voltak bőven halottak és egyéb más trauma is ahhoz képest, hogy odakinn a filmet 13-as korosztály besorolással mutatták. Cikkünkben azt firtatjuk, vajon a következők közül melyik a film legfelkavaróbb jelenete?


  • Katniss a kórházban ébredezik, miután megmentik a Nagy Mészárlás Arénájából, ahol kis híján áramütést szenved. Rögtön ezután bele akarják kényszeríteni a forradalom jelképének szerepébe, és hogy sikerrel járjanak, a 13. körzet lázadói elküldik egykori otthonába, a 12. körzetbe. A körzetet, amely korábban sem volt túl látványos, immáron törmelék és emberi csontok sokasága borítja. A Kapitólium ugyanis lebombázta, amikor Plutarch, Coin elnök és csapata lázadást szítottak a 75. Éhezők Viadala során.
  • Amikor Snow elnök véletlenszerűen végeztet ki embereket, hogy ezzel is figyelmeztesse mindazokat, akik Katnisszel vagy a forradalommal szimpatizálnak.
  • Snow elnök unokája gyorsan elkezdi kibontani Katnisséhez hasonló hajfonatát, amikor nagyapja bejelenti, hogy minden vonatkozás, amely kapcsolatban van a Fecsegőposzáta vagyis a remény szimbólumával, halállal büntetendő és hogy az emberek megfizetnek a forradalomért.
  • Caesar Flickerman az átmosott agyú Peetával való TV interjúi, amelyekben Peeta elítéli a forradalmat.
  • Szegény Effie Trinket, akit arra kényszerítenek, hogy éppolyan egyenruhát vegyen fel, mint bárki más, ráadásul nem sminkelhet és szeretett parókáitól is meg kellett válnia. (Bár valószínűleg fejkendőjével is újabb divatot teremt majd.)
  • Katniss meglátogatja a 8. körzet kórházát, hogy ott propaganda filmet vegyenek fel és szembesül az ottani borzalmas körülményekkel.
  • Snow elnök megtudja, hogy Katniss a 8. körzetben járt, majd kijelenti, hogy "megmutatja nekik, hogy mi a következménye, ha Katnisszel barátkoznak", majd bombázókat küld a kórházhoz.
  • Katniss nyers érzelmei a videóban, miután meglátja, hogy azokat az embereket, akiket meglátogatott a kórházban, mind a saját szeme láttára robbantották fel.
  • Az a rengeteg ember, aki meghal a 7. körzetben, amikor az emberek összeszervezkednek, hogy felmásszanak a fákra és megöljenek néhány Békeőrt.
  • Egy másik nagyon szívszaggató jelenet a 12. körzetben, amikor Katniss Gale-lel tér vissza [és Gale elmeséli annak a bizonyos éjszakának a történéseit.]
  • Még több embert lelőnek és halálra taposnak, amikor az 5. körzetben az emberek felrobbantják a gátat, hogy ezzel is gátolják az áramszolgáltatást a Kapitóliumban.
  • Látni az embereket a 13. körzetben menekülni a légiriadó alatt, amikor a Kapitólium egymás után több osztagot is küld, hogy porig rombolják őket.
  • Katniss teljes idegösszeomlása, amikor megtudja, hogy Snow elnök tisztában van azzal, hogy Gale és társai a Kiképzőközpontban vannak, hogy megmentsék Peetát.
  • És végül Peeta, akit kínzások által eltérített a Kapitólium, visszatér a 13. körzetbe, és megpróbálja megölni Katnisst, akiről azt hiszi, ellenség. Peeta őrült arckifejezése sokáig kísért még rémálmainkban.
Forrás: WashingtonPost

A szerinted legfelkavaróbb jelenet ezek között van vagy mást emelnél ki?
Ami engem illet, nálam messze magasan vezet az 5. körzet gátrobbantása, talán mert az nem volt a könyvben így erősebben hathatott a filmben, de versenyképes még Peeta utolsó interjúja, amikor rájön, hogy Katniss látja, és Gale visszaemlékezése is a bombázás éjszakájára a 12. körzetbe való visszatéréskor.

7 megjegyzés:

  1. Szerintem az utolsó!Tudtam,hogy mi lesz a vége,de amikor Katnisst nekidobta az üvegszekrénynek,majd a földre szorította...nagyon megrázó volt.

    VálaszTörlés
  2. Nekem személy szerint a legfelkavaróbb Katniss teljes idegösszeomlása volt amikor megtudja hogy mind Peeta-t mind pedig Gale-t elveszítheti, illetve Ancsi te is említetted de ha nem írtad volna én írtam volna ide Peeta utolsó bejelentkezése abból is az amikor Katniss sírva szalad a képernyőhöz mikor Peeta azt mondja "Katniss, Katniss ott vagy".
    + még a film végén Katniss arckifejezése amikor az őrjöngő Peeta-t nézi.
    Na nekem a filmben ez a három legfelkavaróbb jelenet.
    Üdv: Pisti voltam.

    VálaszTörlés
  3. A 12.körzet mindkét jelenete durva volt. A 8.körzet kórház jelenete is :(((
    De a legfelkavaróbb a Peeta vs. Katniss jelenet volt.. Tudtam mi jön,de ***** megijedtem....

    Effie LOL xDDD Johanánnak is adhatna egy fejkendőt :D

    VálaszTörlés
  4. Számomra is az Ötödik körzetben a gátrobbantásos jelenet a legfelkavaróbb.
    A második a zárójelenet, ahogy Coin lelkesen szónokol, az összetört Katniss pedig megy, hogy megnézze az üvegfalon túl vergődő Peeta-t.
    A harmadik pedig épp a fojtogatós jelenetet megelőző képsorban van, és igazából csak egyetlen mondat, ami Gale szájából hangzik el. Sajnos szó szerint nem tudom idézni (még nem tudtam újra megnézni a filmet), de olyasmit mond, hogy a sikeres mentőakciót követően, amikor visszaindultak a 13. körzetbe, látták, hogy élesítve vannak a Kapitólium fegyverrendszerei, mégis hagyták őket elmenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy így hangzik ha jól emlékszem:

      K: Gale mi történt?
      G: Én sem értem minden rendszerük működött de sértetlenül hazarepültünk. Elengedtek.
      Ott van benn. A gáz amit használtunk kiütötte, de a hatása múlóban van.
      Legyél ott amikor felébred.
      K: Köszönöm.

      Hát igen ez is egy eléggé felkavaró jelenet, bár ebből a filmből nem nehéz olyan jelenetet, szöveget kiemelni ami így vagy úgy ne kavarná fel a rajongókat.
      Üdv: Pisti voltam.

      Törlés
  5. A 12. körzet romjai, illetve a 8. körzet kórházának "előtere".

    VálaszTörlés
  6. 1. Gát felrobbantása
    2. Peeta rátámad Katnissre
    3. Utolsó jelenet
    De simán ki lehetne még emelni minimum ennyi jelenet, ezek csak a dobogósok. Hű, a második részénél valószínűleg az írom oda: az egész film. Kemény lesz...

    VálaszTörlés