2014. december 1., hétfő

Kurt és Bart a Kiválasztott 1. rész jelmezeiről

Őszintén szólva nem a jelmezeket tartom a sorozat legizgalmasabb pontjának, sőt, a kapitóliumi divat számomra már az extremitás kategóriájába tartozik. Effie Trinket csúcsdivatú szereléseiről soha nem fordítottam nagyon szívesen - de tény, hogy szó nélkül elmenni mellette sem lehetett. A harmadik film jelmezei kicsit egyszerűbbek, ezért a Futótűz után a korábbi jelmeztervező, Trish Summerville már nem vállalta a munkát, az ő feladatát vette át a Kurt&Bart néven futó tervezőpáros. A GraziaDaily oldala velük beszélgetett a Kiválasztott, 1. rész jelmezeiről.

Az Éhezők Viadala legutóbbi filmje, amelyben Katniss és a 13. körzet a Kapitólium elleni forradalom élére áll, már látható a mozikban. Kicsit kevesebb McQueen-t és kicsit több szürkeséget láthatunk ebben a filmben, a karakterek azonban továbbra is igyekeznek megmutatni személyiségüket egyenruháikon keresztül is. A jelmeztervező Kurttal és Barttal arról beszélgettünk, milyen volt együtt dolgozni Jennifer Lawrence-szel és hogy mi a története a Kiválasztott jelmezeinek.


Ennek a filmnek a jelmezei igencsak különböznek az első két Éhezők Viadala film jelmezeitől.
Bart: Ez volt számunkra a legérdekesebb. Ezek a karakterek már tényleg életre keltek, és nagyszerű volt számunkra, hogy levetkőztethettük őket és hogy kiemeljük őket a társadalomból. Az is izgalmas volt számunkra, hogy végiggondoljuk, mi mi újat tudunk létrehozni ezen karakterek számára, hogy a szürke egyenruhák ellenére egyediek legyenek. Effie a legjobb példa erre. Mindegyik karakter ugyanolyan alapokon öltözködött, mégis sajátos lett.


Fontos volt számotokra, hogy a ruhán keresztül is megmutassátok a személyiségeiket?
Kurt: Szerintem igen. Bart mindig azokra a magániskolákra hivatkozik, ahol mindenkinek ugyanúgy kell öltöznie, a gyerekek mégis csinálnak valami apróságot, amitől egyediek lesznek, akár szándékosan teszik ezt, akár nem. Ezt lehet nagyon óvatosan csinálni. Amikor például Katniss először találkozik Coinnal, fontos, hogy ugyanazon a szinten állnak - ezért ugyanazt viselik. Csak Katniss egy kicsit lazábban van begombolva, míg Coin minden gombja be van gombolva. Ezek az apróságok segítenek megkülönböztetni az egyes karaktereket.


A Fecsegőposzáta ruhát hogyan terveztétek meg?
Bart: Sok klassz dolgot kellett csinálnunk ebben a filmben, de szerintem a legkirályabb magát a Fecsegőposzáta ruhát volt elkészíteni. Ezt a jelmezt a könyv szerint egykori stílustanácsadója tervezte Katniss számára - mi is így próbáltuk megközelíteni, hogy az ő szemével lássunk. [Cinna] tudta, mi Katniss küldetése Fecsegőposzátaként. Jelkép volt, ugyanakkor terepen harcoló katona.

Kurt: Azt akartuk, hogy többféle megjelenése legyen - nem az volt a cél, hogy egy mozdulatlan szuperhőst kapjunk egy merev ruhában, amit Katniss csak egyféleképpen tud viselni. A szárnyait és a vállait ünnepélyesre terveztük, a páncélzata viszont levehető, mögötte pedig látható újra a lány - Katniss maga. Ha pedig a szárnyak nincsenek rajta, ki lehet küldeni terepre, hogy katonaként harcoljon benne.

Milyen volt Jenniferrel dolgozni?
Bart: Fantasztikus lány, mert nagyon jól ismeri a karaktert. Jen vidám, a forgatás nagyon laza légkörben zajlott, a színészek nagyon jól érezték magukat. Egyik pillanatról a másikra azonban, amikor eljött a felvétel ideje, azonnal Fecsegőposzátává vált, és olyan volt, mint Katniss maga.

Sokat kellett Jennifernek próbálnia ezt a jelmezt?
Kurt: Nem volt olyan sok próba. Nagyon sok ember vett részt ennek a darabnak az elkészítése során - különböző jelmeztervezők. A jelmez bizonyos darabjai nagyon bonyolultak, és mi számunkra és Jennek is fontos volt, hogy több próbára legyen lehetőség, hogy megbizonyosodhasson róla, mindent meg tudjon csinálni a jelmezben, amit kellett.

Több darab is volt ebből a Fecsegőposzáta jelmezből?
Bart: Igen, egy egész seregnyi volt belőle. Ezek különböző nehézségűek voltak, hogy megfeleljenek az egyes jeleneteknek és megfelelően lehessen bennük mozogni alkalomadtán. Szerintem vagy nyolc különböző darab volt belőle. Ezek között volt olyan, amely alá lehetett betenni szivacsot vagy térdvédőt. Elég sok volt ahhoz is, hogy a hét minden egyes napján más-más Fecsegőposzáta jelmezt viselhessen Jen.


Mennyire kellett használhatónak lenniük ezeknek a jelmezeknek?
Bart: Nagyon! Szerintem ennek az volt az oka, hogy Francis valódi, természetes módon szeret forgatni és nem túl sok számítógépes effektet használ. Amikor a 13. körzet katonáinak szereléséről volt szó, azt akartuk, hogy valóban használhatóak legyenek, ezért a brit tervezővel, Aitor Throuppal dolgoztunk együtt. Azt akartuk, hogy ezek kényelmesek és praktikusak legyenek, és fantasztikus közös munkát végeztünk.

Milyen referenciákat használtatok a 13. körzet ruháinak jelmezeihez?
Kurt: Kezdetben nagyon egyszerű ruhákat kerestünk, ez vezetett minket a második világháború és a gazdasági világválság idején Angliában viselt ruhákhoz. Konkrét szabályok vonatkoztak az egyes szövetekre és hajtásokra, és nem használtak felesleges gombokat. Mi ugyanúgy közelítettük meg a 13. körzetet. Az volt a cél, hogy ezek a jelmezek ne legyenek túl futurisztikusak, hanem inkább a valóságon alapuljanak. Ezzel a múlt előtt tisztelgünk, és végülis nagyon romantikusan néznek ki.
Forrás: Graziadaily

2 megjegyzés:

  1. Nekem ez a Fecsegőposzátás ruha jobban bejön,nagyon sajnálom,h a második részben Katniss nem ezt viseli majd :(

    VálaszTörlés
  2. A Fecsegőposzáta ruha a legjobb. Nekem az tetszett a legjobban a filmben. Baromi jól meg lett csinálva, főleg a szárnyak.

    VálaszTörlés