2015. február 9., hétfő

Innen-onnan

Nem szeretem túl gyakran hozni ezt a rovatot, de amikor ilyen téli szünet van, akkor igenis gyűlnek az egyéb hírek is. Nem váratlan a helyzet, hiszen egyrészt díjkiosztó szezon van, másrészt meg a forgatások véget értek, a színészek pedig vagy továbblépnek vagy keresik az ilyen lehetőségeket. Vagy azok épp őket találják meg.

Jennifer Lawrence a 2015. márciusi Vanity Fair középpontjában áll majd, amelyben szereplő fotósorozat egyik darabja a következő. Azt hiszem, megjegyzést nem is tennék, a kép magáért beszél:

Forrás: Vanity Fair



Megszámolni nem tudom, hány új szerephírt olvastam Jennifer Lawrence-ről, aztán nem úgy tűnik, hogy közülük bármelyik is pörögne, de itt egy újabb infó a TheWrapből:

A Galaxis Őrzőiben látott Chris Pratt nemrégiben kezdett tárgyalásokat, hogy az Oscar díjas Jennifer Lawrence mellett szerepelhessen Morten Tyldum űrben játszódó szerelmi történetében, a Passengers-ben, bár a színésznő sűrű menetrendje még megakadályozhatja, hogy igent mondjon az ajánlatra, tudta meg a TheWrap.

Laim Hemsworth következő filmjének, a Cut Bank-nek is megnézhetjük az előzetesét. A filmről korábban ITT volt szó, akkor ezt nyomoztam ki:
A film a 25 éves Dwayne McLarenről (Hemsworth) szól, aki atlétából lett autószerelő, és aki arról álmodozik, hogy kiszabaduljon Cut Bank-ből, Amerika leghidegebb városából. Erőfeszítései azonban egy halálos eseménysort indítanak el, amely örökre megváltoztatja az ő életét és a város karakterét.


A Vanity Fair készített néhány videoklipet, amelyben ilyen régi idők híradója stílusban mutatják be, hogy a brit színészek hogyan hódítják meg Hollywood-ot. A jópofa videók közül az elsőben Natalie Dormert, a másodikban Natalie mellett Sam Claflint is felfedezhetjük :))



A hétvégén a brit díjkiosztó, a BAFTA zajlott le, amelyen Sam Claflin és Natalie dormer díjat adtak át, Julianne Moore pedig megnyerte a Legjobb Női Főszereplő díját a Still Alice című filmben való szereplésükért. Erről van pár képünk:





Jena Malone-ről két új szerephírünk is van, csak röviden:
  • Egyrészről látható lesz majd Nicolas Winding Refn The Neon Demon című thrillerében, ahol olyan színészek társaságában láthatjuk majd, mint Elle Fanning, Keanu Reeves and Christina Hendricks.
  • Éstovábbá, Jena főszerepet alakít majd a Things You Missed While You Were Gone, ahol pedig többek között Thomas Mann-nal, Shane Westtel láthatjuk majd.
Elden Henson [Pollux] is szerepel abban a Daredevil című sorozatban, amelynek hátborzongató előzetesét az alábbiakban nézhetitek meg.


Egy héttel ezelőtt Lenny Kravitz is előkerült, aki a Super Bowl döntőjének félidejében az I Kissed a Girl című számát, mégpedig Katy Perryvel, és erről is vannak videós bizonyítékaink. Mindig elámulok, hogy lehet, hogy ez a fickó betöltötte az 50-et...


Ésvégül. Tudjátok, hogy nem túl gyakran teszek ki bulvárhírt az oldalra, amikor azonban igen, az valami pozitív dolog. Így van ez most is, amikor elmondhatjuk, hogy bébibumm van az Éhezők Viadala stábjában, hiszen Stanley Tuccinak és Wes Chathamnek is kisfia született.

Az 54 éves Tucci, akinek egyébként három lánya van előző házasságából, sajtóközleményében így nyilatkozott:
- Alig hiszem, hogy ő az enyém. Izgatottan üdvözöljük ebben a hideg, kegyetlen világban. Örülünk, hogy itt van köztünk és egészséges. Nagyon izgatott vagyok, hogy apa lehetek. Hihetetlen. Leginkább annak örülök, hogy Felicity-vel kisfiunk született és hogy a kicsi egészséges.

Wes Chatham és felesége, Jenn Brown meg is mutatták a csöppséget, amit én is megosztok veletek:

Kép: leighcastelliphotography.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése