2013. június 28., péntek

A Yahoo Movies a szerelmi háromszögről

Szeretem a Yahoo Movies elemzéseit, Éhezők Viadaláról szóló cikkeit, úgyhogy most sem ússzátok meg :) Mint a címből is kiderül, a cikk (ismét) a szerelmi háromszöget boncolgatja, de a végére egészen más következtetést von le belőle, mint eddig, szóval szerintem érdemes végigolvasni a cikket.

Bella Swantól, Edward Cullentől és Jacob Blacktől kezdve a Bruce Wayne, Harvey Dent és Rachel Dawes hármasáig, úgy tűnik, manapság hatalmas hangsúlyt fektetnek a nagyívű filmsorozatokban arra, hogy legyenek benne szerelmi háromszögek.

Az Éhezők Viadala sorozatának egyik örömmel fogadott eleme épp az a tény, hogy más szintén tinédzsereknek szóló filmadaptációk ellenére itt nem Katniss romantikus kapcsolataira helyeződik a hangsúly, ő ugyanis legnagyobb szeretettel húgáról, Primrose-ról beszél.

Az Éhezők Viadala: Futótűz első előzetesének egyik sarkalatos pontja, Liam Hemsworth nagy arányú jelenléte, rengeteg olyan jelenettel, amelyben csak úgy szikrázik a feszültség Katniss és Gale között. 
Az a döntés, hogy az előzetesben a Katniss és Gale közötti kapcsolatra nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint a Katniss-Peetáéra, marketing fogás lehetett, hogy ne lőjék el azt, hogy Peetának a filmben lényegesen nagyobb szerepe van, ez azonban visszatarthatja azokat a potenciális mozilátogatókat, akik esetleg nem olvasták a könyveket.



Mindazonáltal jómagam úgy érzem, hogy az, hogy az előzetes spoilermentes lett, jó lépés volt, ugyanakkor Gale dominanciája picit erős a klipben, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy személye alig-alig bukkan fel a második regényben.
Liam Hemsworth-nek hatalmas rajongótábora van, és vitathatatlanul ő tette mindeddig a legtöbbet a film reklámozásáért, idén megjelent a Cannes-i Filmfesztiválon és az MTV Movie Awards-on, ami azt sugallja, hogy a filmváltozatban Katniss Gale iránt érzett kusza érzéseit annyira kidomborítják, amennyire az csak lehetséges. 

Bár az várható volt, hogy a Gale-Katniss-Peeta szerelmi háromszöget promotálni fogják a női nézők kegyeinek elnyerése érdekében, a könyv elvakult rajongói azonban nem szeretnék, ha a filmben túlságosan nagy hangsúlyt fektetnének a romantikus szálra. Katniss egyik legjobb tulajdonsága karakterének ereje és az, hogy a felkelés jelképévé válik, az pedig, ha a romantikus kapcsolataira nagyobb hangsúlyt fektetnek, vitathatatlanul gyengítené a karakternek ezen tulajdonságait.

Úgy érzem, fontos, hogy ezen kapcsolatok romantikus volta helyett Francis Lawrence szembeállítsa Gale-t és Peetát, hogy metaforikusan megmutassák, merre vezethetnek Katniss útjai a lázadás vezetőjeként - vagyis, hogy Katniss az irracionális vagy a racionális úton halad-e majd. A lány döntése ugyanis nem azon alapszik, hogy kivel lenne együtt szívesebben, hiszen a könyvsorozatban Katniss tartja magát ahhoz, hogy nem akar családot és gyerekeket a jövőben.

Gale a sorozat kezdete óta megveti a Kapitóliumot. Kigúnyolja annak lakóit azért, amit azok képviselnek, és Katnisshez hasonlóan ő is félti fiatalabb testvéreit. Nem képes arra, hogy különbséget tegyen a gonosz diktátorok és azok között, akik nem is tudják, hogy létezik más is [mint a kapitóliumi élet], és mindenre neheztel, ami ezzel kapcsolatos.
Peeta ezzel szemben egy viszonylag jól szituált családból származik, akit azonban családtagjai nem nagyon támogatnak - bátyjai nem jelentkeznek helyette önként, anyja pedig kifejti örömét, hogy végre a 12. körzetnek is lehet győztese a Viadalon, mégpedig Katniss személyében. Amikor kiválasztják, hogy részt vegyen a viadalon, Peeta kifejti, hogy legnagyobb félelme, hogy a harc majd megváltoztatja azt, ki is ő, és Katniss is hasonló gondolatokkal küzd.

A lázadás jelképeként Katnissnek választania kell, melyik hozzáállást választja: Peetáét vagy Gale-ét. Kettejük közötti döntését nem feltétlenül szerelmi szálként kellene ábrázolni, hanem, hogy melyikük útját követi az értékeket és erkölcsöket tekintetve, amikor a szabadságért vívott harc megkezdődik.
Forrás: UK Yahoo Movies 

3 megjegyzés:

  1. Imádtam. Köszönöm hogy olvashattam. Köszi a fordítást Ancsi :-)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg jók ezek az elemző cikket, egyet is értek vele. :) ez az egyik legnagyobb félelmem a filmmel kapcsolatban, hogy túlságosan előtérbe fogják tolni a romantikát, az ideológiai szembeállítása a két fiúnak pedig a könyvben sem volt elhanyagolható szempont.

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon érdekes! Kössz Ancsi a fáradozást :)

    VálaszTörlés