- Borzasztó feleség vagy, drágaságom! - Mivel ma már másodjára hallom és mert magam is úgy érzem, hogy van benne valami, könnyekben török ki. Katniss rájön, hogy a házasélet nem egyszerű. A 12. körzet hamvai sorozat második kötete. - Katniss szemszögéből
- Szóval így alszik ki a Lángra Lobbant Lány tüze? Reszkető halomként hűl ki a teste egy víznyelő alján. Nem túl költői, nem gondolod?
A férfi ismerős hangja kirángat sodródó, félig öntudatlan állapotomból. Lassan megfordítom a fejem és ránézek. Még mindig nagyon jóképű.
- Te halott vagy! - nyögöm ki. - És alig van rajtad ruha.
- Te meg haldokolsz - válaszolja. - És úgy is nézel ki.
Igyekszem nem figyelni rá, hátha akkor majd elmegy. Ez egyébként nyilvánvalóan amúgy sem lehet igaz. Kezeimmel, amelyek mintha ólomból lennének, megpróbálom kigombolni a kabátomat. Valahogy kellemetlenül meleg lett. Le kell szednem magamról ezeket a ruhákat. Az ujjaim nem akarnak rendesen mozogni, sőt, igazából egyáltalán, így aztán leginkább csak lassított felvételben birizgálom a mellkasomat.
- Szakíts félbe, ha őrültségnek hangzik, de szerintem azokat a ruhákat magadon kellene tartanod. - Hallom pimasz vigyorát a hangjában és azon kapom magam, hogy én is elmosolyodom kissé. - Tudod, így tényleg halálra fogsz fagyni. - Egyébként sem úgy tűnik, mintha össze tudnám koordinálni a kezeimet, úgyhogy megfogadom a tanácsát és félbehagyom a próbálkozást. Kezem az ölembe hull, ruháim nedvessége bevonja ujjaimat is.
Már úgysem tart sokáig.
- Milyen érzés meghalni? - Most, hogy ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet, úgy érzem, jobb, ha fel vagyok készülve.
Amikor megfordulok, fanyar mosolyával találom szembe magam.
- Inkább Peetát kellene megkérdezned. Ő már kétszer olyan gyakran átélte, mint én.
Hát ez egyáltalán nem segít. De akkor miért van itt, ha nem azért, hogy a halál karjaiba vezessen? Azt hiszem, sosem számítottam rá, hogy ilyesmi történik, amikor az ember haldoklik, szóval halvány elképzelésem sincs a dolgokról.
Mintha pontosan tudná, mi jár a fejemben, így válaszol:
- Azért vagyok itt, mert leálltak a magasabb szintű agyi funkcióid. Ez azért történt, hogy tested megtartsa a meleget a fontosabb életfunkciókat ellátó szervek, a tüdő és a szív számára. Valószínűleg épp hallucinálsz. Vagyis mindent, amit mondok, valamilyen szinten te magad is tudsz. Feltételezem, hogy Julia barátnőd már beszélt neked ilyesmiről. Ezen kívül viszont fogalmam sincs, mit keresek itt.
- Miért épp te?
Felhorkan. - Igen, jól sejted. Valószínűleg azért, mert mindazok közül akiket elveszítettél, a húgodé lenne az utolsó arc, akit szívesen látnál illetve olyasvalakié, mint Cinna is. - Csillogó szemmel folytatja. - Azt kell feltételeznem, hogy azért vagyok itt, mert kétségbeesetten és reménytelenül szerelmes vagy belém.
Vékony szánalmas hangon nevetek fel.
- Hát, Haymitch-be, ha lehet, sokkal szerelmesebb vagyok.
Leguggol mellém. Úgy néz ki, mint a kórházban, haja kócos és ápolatlan, mezítláb van, egy szál köntösben, egyetlen komoly különbséggel: ahelyett, hogy szemei idegesek, szinte már őrültek lennének, most csillognak és boldogságot sugároznak.
A férfi ismerős hangja kirángat sodródó, félig öntudatlan állapotomból. Lassan megfordítom a fejem és ránézek. Még mindig nagyon jóképű.
- Te halott vagy! - nyögöm ki. - És alig van rajtad ruha.
- Te meg haldokolsz - válaszolja. - És úgy is nézel ki.
Igyekszem nem figyelni rá, hátha akkor majd elmegy. Ez egyébként nyilvánvalóan amúgy sem lehet igaz. Kezeimmel, amelyek mintha ólomból lennének, megpróbálom kigombolni a kabátomat. Valahogy kellemetlenül meleg lett. Le kell szednem magamról ezeket a ruhákat. Az ujjaim nem akarnak rendesen mozogni, sőt, igazából egyáltalán, így aztán leginkább csak lassított felvételben birizgálom a mellkasomat.
- Szakíts félbe, ha őrültségnek hangzik, de szerintem azokat a ruhákat magadon kellene tartanod. - Hallom pimasz vigyorát a hangjában és azon kapom magam, hogy én is elmosolyodom kissé. - Tudod, így tényleg halálra fogsz fagyni. - Egyébként sem úgy tűnik, mintha össze tudnám koordinálni a kezeimet, úgyhogy megfogadom a tanácsát és félbehagyom a próbálkozást. Kezem az ölembe hull, ruháim nedvessége bevonja ujjaimat is.
Már úgysem tart sokáig.
- Milyen érzés meghalni? - Most, hogy ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet, úgy érzem, jobb, ha fel vagyok készülve.
Amikor megfordulok, fanyar mosolyával találom szembe magam.
- Inkább Peetát kellene megkérdezned. Ő már kétszer olyan gyakran átélte, mint én.
Hát ez egyáltalán nem segít. De akkor miért van itt, ha nem azért, hogy a halál karjaiba vezessen? Azt hiszem, sosem számítottam rá, hogy ilyesmi történik, amikor az ember haldoklik, szóval halvány elképzelésem sincs a dolgokról.
Mintha pontosan tudná, mi jár a fejemben, így válaszol:
- Azért vagyok itt, mert leálltak a magasabb szintű agyi funkcióid. Ez azért történt, hogy tested megtartsa a meleget a fontosabb életfunkciókat ellátó szervek, a tüdő és a szív számára. Valószínűleg épp hallucinálsz. Vagyis mindent, amit mondok, valamilyen szinten te magad is tudsz. Feltételezem, hogy Julia barátnőd már beszélt neked ilyesmiről. Ezen kívül viszont fogalmam sincs, mit keresek itt.
- Miért épp te?
Felhorkan. - Igen, jól sejted. Valószínűleg azért, mert mindazok közül akiket elveszítettél, a húgodé lenne az utolsó arc, akit szívesen látnál illetve olyasvalakié, mint Cinna is. - Csillogó szemmel folytatja. - Azt kell feltételeznem, hogy azért vagyok itt, mert kétségbeesetten és reménytelenül szerelmes vagy belém.
Vékony szánalmas hangon nevetek fel.
- Hát, Haymitch-be, ha lehet, sokkal szerelmesebb vagyok.
Leguggol mellém. Úgy néz ki, mint a kórházban, haja kócos és ápolatlan, mezítláb van, egy szál köntösben, egyetlen komoly különbséggel: ahelyett, hogy szemei idegesek, szinte már őrültek lennének, most csillognak és boldogságot sugároznak.