2017. július 23., vasárnap

Éhezők Viadala megjelenések a Comic Con-on

Azt hiszem, Éhezők Viadala szempontból a nyarak legizgalmasabb pillanatai (majdnem) mindig a San Diego-i Comic Con-okhoz kapcsolódtak. Éppen ezért, hogy egy kicsit mindenkit visszarepítsek ebbe a hangulatba, úgy gondoltam, készítek egy összefoglaló bejegyzést ezekről az eseményekről.
Ezúttal nem időrend szerint haladnék, hanem a két nagyobb részvételt venném előre, de persze röviden szólok majd a másik két megjelenésről is.

2013. A Futótűz éve

Ebben az évben csöppenhettünk bele először igazán az őrületbe és a hangulatba. Voltak persze hangulatjelentések és dedikálások, de az igazi izgalmakat az Éhezők Viadala Panel jelentette.

  • Ahogyan az ilyen fontosabb eseményekről, ezúttal is készült ÉLŐ BLOG, amelyet külföldi rajongói oldalak tweetjei alapján készítettem. Szerintem egész sok minden kikerült már itt az interjúból :) Remek volt a hangulat az oldalon is, éjszakába nyúlóan fenn maradtunk, hogy követhessük az eseményeket.
  • Persze élőben izgi megtudni minél több mindent a zajló eseményekből, mégis sokkal összetettebb és összefogottabb képet kaphattunk egy-egy hivatalos összefoglalóból. Ezúttal a Colliderét fordítottam Nektek.
  • Igaz, pár nappal később, de rajongói élménybeszámolót is kaphattunk az eseményekről, amelyek mindig közelebb hozzák hozzám ezeket a rendezvényeket és könnyebben bele tudtam élni magamat. Egyszóval, imádtam, olvassátok Ti is újra!
  • Képeket pedig ebbe a bejegyzésbe gyűjtöttem. Feltétlenül kattintson, aki vissza szeretné idézni a hangulatot!
  • A panellel persze sosem értek véget a Comic Con-os bejegyzések, hiszen ekkor még annak a kellemes kötelezettségemnek tettem eleget, hogy a helyszínen készült interjúanyagokat is megosztottam veletek. Itt a 2013-as MTV és Clevver TV által készült interjúk. 


2015. A Kiválasztott, 2. rész - a búcsú éve 

Hihetetlen, hogy már két éve volt ez is. A 2013-as mellett ez volt a másik alkalom, amikor panelje volt a filmnek, sőt ezúttal teljes órás és eddigre mi is tudtuk, mire számítsunk. A hangulatra ugyan rányomta a bélyegét, hogy tudtuk, ez az utolsó ilyen jellegű megjelenése a csapatnak, de azért az utolsó cseppig kiélveztük, amit csak lehetett.


2014. A Kiválasztott, 1. rész éve

Fogalmazhattam volna úgy is, hogy a csalódás éve. Miután a Futótűz évében elhúzták előttünk a mézesmadzagot, úgy vélem, joggal számítottam arra, hogy ebben az évben is teljes panellel jelenik meg a sorozat. Nagyobbat akarva sem tévedhettem volna. Azt a mai napig nem tudom biztosan, hogy a háttérben zajló munkálatok vagy a Kiválasztott, 1. rész különleges reklámkampányának volt-e köszönhető, de 2014-ben nagyon visszafogott megjelenés volt csak a Comic Conon a sorozat részéről.



ITT a cikk Az Éhezők Viadala távol maradásáról, majd végül kiderült, hogy valami megjelenés azért lesz, de "csak" mellékszereplőkkel és a sokakat érdeklő előzetes is csak a CC után vált nyilvánossá.
  • Persze próbáltam azért az oldalon érzékeltetni a mozis találkozó hangulatát. A stúdiónak azért standja volt és a forgatagban át lehetett élni némi Éhezők Viadala hangulatot, az ebből a bejegyzésből egészen nyilvánvaló.
  • Később az is kiderült, hogy különböző speciális helyszínek is voltak, amelyek sokat jelenthettek a sorozat rajongóinak: Peeta péksége, Haymitch kocsmája elixírjei és persze a Samsung Galaxy helyszíne, ahol a szerencsések már ekkor megnézhették A Kiválasztott 1. részének első előzetesét.
  • A 2014-es megjelenés tetőpontját az jelentette, amikor a sorozat új szereplői - Mahershala Ali, Elden Henson, Natalie Dormer, Wes Catham és Evan Ross - bemutatták a szóban forgó előzetest. Ők öten persze autogrammot is osztottak, mindezekről pedig ITT találtok részletes beszámolót.
A főszereplők azonban ebben az évben közelébe se mentek a rendezvénynek.

2012. Az Éhezők Viadala éve

Ez az év érdekes helyzet volt. Az Éhezők Viadala már lecsengett a moziban, a Futótűz pedig csak a következő év filmje volt. Ez volt az első teljes évünk is az oldalon, én akkortájt ismerkedtem egyáltalán magával a rendezvénnyel (oké, más sorozatok kapcsán érintőlegesen hallottam ugyan róla, de ekkor még nem sejtettem azt, amire következő évben derült fény, hogy mekkora buli ez még a távolból is).


  • A rendezvényen ebben az évben Jack Quaid (Marvel), Dayo Okeniyi (Thresh), Willow Shields (Prim) és Amandla Stenberg (Rue) vettek részt, illetve volt, ahol Alexander Ludwig is megjelent. Íme az első képek és videó.
  • Az itt készült interjúkból kicsit jobban megismerhettük a fiatalokat és megtudhattunk néhány részletet a készülő első DVD-ről is.
  • A csapat részt vett az Entertainment Weekly partyján is, ahonnan néhány kép került elő.
  • És végül az EW portréja. Apropó, emlékszik még valaki, hogy Willownak miért van nyitva a szeme, a többieké miért nem? ;) Na jó, most nézem, hogy az meg lett súgva a kommentek között, de aki kíváncsi, majd úgyis kattint!
Tavaly és idén Éhezők Viadala megjelenés természetesen már nincs, de a szereplők közül páran - más projektjük kapcsán - ismét felbukkannak. Ebből jövő hét elején készítek majd válogatást, beszámolót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése