2016. augusztus 28., vasárnap

A lista - 2. fejezet: Vér

"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből

Minden nap napkeltekor ébredek. Úgy tűnik, erről már nem fogok leszokni. Még a 13. körzetben is a legsötétebb pillanataimban, amikor nem is emlékeztem rá, hogyan kell kenyeret sütni vagy hogy miért is szeretnék, a testem már készen állt rá, mikor a nap első sugarai előbújtak.
Így hát ébren voltam, amikor a vonat lassan behúzott az állomásra, így történhetett, hogy észrevettem a virágokat az erdő szélén kora reggel, amikor megérkeztem. Még akkor is a vidám sárga virágokon járt az eszem, amikor leszálltam a vonatról és összeszedtem a cuccomat. Dr. Aurélius azt mondta, hogy amikor a dolgok így megragadnak a fejemben, az azért van, mert a pszichém így próbálja újra megerősíteni magát. Vagyis a régi Peeta - akinek megvolt a véleménye, erkölcse és úgy általában véve is összeszedett ember benyomását keltette - azt sugallja az új Peetának - aki néha úgy ébredt fel, hogy ha szavakat látott leírva egy papírfecnire, tudja, hogy azok szavak, sőt tud írni más szavakat is, de kiolvasni nem tudja azokat - hogy figyeljen oda. Az orvos szerint ez a mentális csuklás egyre ritkábbá válik majd, ahogyan az eredeti emlékeim helyreállnak. De amikor valami megragadt a fejemben, ki kellett találnom, hogy verjem ki onnan.

Így aztán elsétáltam a házamhoz, azt a néhány csomagot, amit magammal hoztam, a verandán hagytam, aztán egy talicskával és egy ásóval együtt, amelyet a fészerben találtam, - amire nem is emlékeztem, hogy egyáltalán volt nekem - elhagytam a Győztesek Faluját. Ezek az apró meglepetések a súlyos memóriazavarom napos oldalát jelentették. Talán ez az egyetlen jó oldala, de nem lenne értelme keseregnem miatta.
Korábbról nem voltak komolyabb kertészkedési ismereteim, csak legfeljebb alapfokúak. Legalábbis nem emlékeztem rá, hogy csináltam volna ilyet azelőtt, de azért valahogy sikerült kiásnom öt bokrot és visszamenni vele a Győztesek Falujába. Ekkor még mindig csak hajnali hat óra volt, ezért azt feltételeztem, mindenki más az ágyában fekszik még. Kényszerítettem magam, hogy az eredeti ötletre koncentráljak, nem pedig egy konkrét személyre, akivel kapcsolatos gondolatok azzal fenyegettek, hogy bármikor hatalmukba kerítenek. Elültetem a növényeket, bemegyek a házamba, kipakolok, aztán...

Nos, aztán megpróbálom elkezdeni életem hátralévő részét, úgy gondoltam.
Amikor azonban letérdeltem, hogy elültessem a harmadik bokrot, hallottam, amint az ajtó csöndben nekiütődik valaminek, majd ismét csönd lett. Olyan hang volt ez, amire jól emlékeztem - hangtalan léptek szaladtak felém.
Ó, Katniss máris itt van!
Ekkor eszembe jutott, milyen érzés volt, amikor tizenhárom évesek voltunk és matek órán Katniss épp előttem ült. Törtem a fejem, nagyon gondolkodtam azon, mit is mondhatnék, ami jól hangzana, de semmi nem tűnt jónak, ezért aztán inkább nem mondtam semmit, ahogyan azt tettem az azt megelőző nyolc, majd az ezt követő három éven át. Emlékeim között legerősebb érzelem az az általános rossz érzés volt, az az elviselhetetlen zavarban levés, amelyet egy tizenhárom éves fiú érezhet, de ezt az összetett, részletes emléket Katniss puszta megjelenése idézte elő.



– Hát visszajöttél – mondta.
Felnéztem rá és két teljesen különböző dolog jutott az eszembe egyszerre: hogy milyen szép és hogy szinte olyan, mintha nem is ember lenne. Hogy lehet mindkettő egyszerre igaz? Egyik gondolatot sem vakította el legkevésbé sem ragyogás.
– Aurelius doktor csak tegnap adott engedélyt, hogy elhagyhassam a Kapitóliumot – mondom, miközben megpróbálok egyenletesen lélegezni és fenntartani a közömbösség látszatát, ahogyan azt Dr, Aurélius tanította. – Mellesleg azt üzeni, hogy az örökkévalóságig nem tudja elhitetni mindenkivel, hogy kezel téged. Fel kell venned a telefont.*
Katniss végighúzta ujjait csapzott haján. Vad, űzött tekintettel nézett rám.
- Mit csinálsz? - kérdezi hirtelen.

Mit is csinálok? Mik is ezek a bokrok? Miért is akartam elültetni ezeket a házának oldalában? Sárga virágok, sárga virágok, négy szirmú ... sárga virágok...
Primulák.
– Ma reggel kimentem az erdőbe, és kiástam ezeket. Prim emlékére. Arra gondoltam, elültethetnénk itt a ház oldalában. - próbálom mondani és azonnal megbánom, hogy kimondom Prim nevét.
Katniss reakciója finoman szólva is érthetetlen volt számomra. Nagyjából tizenöt különböző arckifejezés látszott az arcán, először zavarodott, majd dühös, amilyen korábban gyakran volt, majd rájön, hogy hirtelen tévesen ítélkezett. Arcára végül döbbenet ült ki, amelyet alig tudott álcázni egy mélyebb felismeréssel, amelyet pedig acélos eltökéltség követett. Hitetlenkedve jöttem rá, hogy ezeket az érzelmeket mind le tudtam olvasni az arcáról, holott nemrégiben még úgy keltem fel reggelente, hogy szeretteim arcát sem ismertem fel. Persze, hogy miért épp így reagált, arról a leghalványabb fogalmam sem volt.
De ő sem sejtette, mi minden járt az én fejemben, ezért egy gyors biccentés után visszarohant a házba. Hallottam, amint nevetségesen nagy zajt csap felfelé rohanva a lépcsőn. Valami üveg eltört. Aztán hallottam, amint folyik a víz a csapból. Nyitva volt a fürdőszoba ablaka.

Megpróbáltam abbahagyni a hallgatózást, hiszen már az eddigi is majdnem túl sok volt, de a fejemben kavargó gondolatokat nem tudtam leállítani. Válla íve az interjún viselt ruhájában. Csupasz combjának érintése, amikor megmozdult a takaró alatt. Hajának illata. Olyan volt most is, mint mindig, és tudtam, mi következik, hanyatt-homlok száguldok a vibráló szélű emlékképek felé. Szerencsére azonban mielőtt ez megtörténhetett volna, megjelent egy nő, - Sae, ahogy később eszembe jutott a neve - így gondolataim szertefoszlottak. Annak ellenére, hogy azelőtt sosem beszéltünk, átölelt, majd elindult az immáron elcsöndesedett ház felé.
- Holnapra jól jönne egy kis kenyér - mondta, mielőtt bezárta volna az ajtót maga után.

Jóval később, amikor eltettem a lapátot és a talicskát, Katniss a tornácára lépett vadászathoz öltözve. Haját megmosta és befonta, bőre pirospozsgás volt, mintha erősen súrolta volna. Előre nézett, letrappolt a tornácról és határozottan elindult az erdő felé.

Másnap reggel én kenyeret sütöttem és épp átadtam egy vekni kenyeret Sae-nek, amikor Katniss ismét vadászathoz öltözve lejött a lépcsőn. Egyikünk sem szólt semmit, ám ahelyett hogy elmentem volna, ahogyan terveztem, leültem az asztalhoz és megreggeliztünk együtt egyfajta bajtársias csöndben. Másnap ismét sütöttem, miután felkeltem, és ismét Katnissnél reggeliztem. Anélkül, hogy bármit is megbeszéltünk volna, ez megszokássá vált. Ez hosszú heteken keresztül így ment, és még mindig nagyon keveset beszélgettünk csak, mielőtt Katniss vadászni indult volna. De ez is valami. Ezért határozottan érdemes korán reggel ébredni.

***

Most pedig délután közepe van. Csöndben ülök a tornácomon és levelet írok Dellynek válaszként arra, amit ő küldött. Érdekes olvasmány volt - finoman fogalmazva is. Az én jó öreg barátnőm megismerkedett valakivel a Kapitóliumban, egy másik magányos lélekkel, akivel sok időt tölt együtt. És Delly úgy érzi, szerelmes lett.
Az illetőt Juliának hívják.
Ez azért elég váratlan fejlemény mindenesetre, bár az első gondolatom az volt, hogy mennyire örülök neki! Épp ezt próbálom megfogalmazni anélkül, hogy túlságosan döbbentnek vagy mérhetetlenül kíváncsinak tűnnék, amikor meghallom, hogy valaki a távolból a Győztesek Faluja felé cammog. Ez csak egyvalaki lehet.

Megpróbálok nem gondolni arra, hogy gyorsabban kezd el dobogni a szívem és igyekszem továbbra is a levélre koncentrálni, hogy vajon kell-e bocsánatot kérnem amiatt, hogy nem is tudtam, hogy ő lányok iránt érdeklődik (vagy legalábbis egy lány iránt), hogy azok után, hogy egész életünkben ismertük egymást, ez ennyire lekösse a figyelmemet. Rosszul érzem magam, amiért nem tudtam ezt azelőtt, mielőtt teljesen elveszettem volna önmagam. Lehet, hogy nem akarta, hogy tudjam? Vagy talán ő sem tudta magáról? Csak azt tudom, hogy ő akkor is mellettem állt, amikor szó szerint senki más nem tehette, és csakis a legjobbat érdemli, amit egy barát megadhat neki, bármi is történjék ebben a helyzetben. Amellett döntök, hogy nem kérek bocsánatot - Delly dolga csak rá tartozik, és lehet, hogy majd elmondja magától is, mielőtt bármiért bocsánatot kérnék - amikor egy sötét alakot látok kirajzolódni a hegygerincen. Folyamatosan növekszik, amíg meg nem látom, hogy egy nagyobbacska állat az, mögötte sötét hajkoronával.
Katniss egy méretes szarvast ejtett vadul, ám ahelyett, hogy a henteshez vinné, magával cipeli ide. Kicsit elbizonytalanodom, hogy az egyébként igen gyakorlatias Katniss miért csinálta végig ezt a könnyelmű, ám fizikailag igencsak megterhelő cipekedést, amíg meg nem látom a szemét. Aztán a mosolyát. Olyan büszkeség sugárzik belőle, hogy egy pillanatra elakad a lélegzetem.

Csak állok és levelem papírjai a lábam alatt hevernek szétszórva. Bocs, Delly, majd később összeszedem. Legszívesebben odaszaladnék Katnisshez, felkapnám és körbeforognék vele. Annyira szeretném elmondani neki, mennyire boldog, milyen büszke vagyok rá, amiért képes erre. Nem azért, mert kifejezettem szarvasra vágytam volna, hanem mert ahhoz tök hülyének kellene lennem, hogy ne érezzem át a pillanat jelentőségét, hogy ez a kis győzelem, mi mindent jelent Katnissnek (az én Katniss-emnek visszhangozza egy vékony kis hang a fejemben), hogy bizonyítsam, erőfeszítéseinek sikere milyen sokat jelent nekem is.

Ettől kezdve aztán minden csak egyre borzalmasabb lesz.
Már azelőtt látom, hogy felfognám, mit is látok. Ahogy egyre feljebb mászik a dombon, ott van a nyakán, lejjebb a pólóján, keresztül a mellkasán (ami miatt azért még borzasztóbb az egész), ami csöpög az állatból.
Hatalmas vérfoltok.
A keze is olyan. A halántékán is foltok vannak. Egy szempillantás alatt Katniss örömteli mosolya rosszindulatúvá, ragadozóvá, gonosszá változik.
Ne...
A világ lelassul, ahogyan ilyenkor mindig, az utolsó gondolatom pedig, mielőtt beszippant az őrület, hogy Kérlek. Ne most.

***

Gyakran jóval hamarabb rájövök, amikor egy rohamból ébredezem, mint hogy kitaláljam, hol is vagyok. El kell telnie néhány percnek, hogy a kandalló, amit látok, a saját nappalimban van. Amilyen gyorsan csak tudok, felülök, és látom, hogy velem van Haymitch, aki egy fotelben üldögél, lábát pedig a kanapén pihenteti. Néha nem emlékszem, mi is történt a roham alatt. Nyilvánvalóan ez is ilyen alkalom.
- Bántottam? - Ez az első, amit kérdezek. Szívem kétségbeesetten tudni akarja a választ, miközben minden idegszálam retteg attól, amit hallani fogok.
Haymitch megrázza a fejét.
Pillanatnyi megkönnyebbülésemben becsukom a szememet, majd megrohan az érzés, hogy a rohamom tönkretesz mindent, amit lassacskán felépítettünk, így kezemet az arcom elé teszem. Mindent tönkretettem. Katniss olyan boldog volt, erre én leromboltam mindezt.
- És jól van? - kérdezem ujjaim között kikukucskálva.
Haymitch felhorkan. - Miért nem mész ki a konyhába és kérdezed meg te magad? Épp vacsorát készít neked.

Vacsorát? Katniss? Katniss Everdeen?
Zavartam megrázom a fejem, Haymitch pedig azt gondolván, hogy többet szeretnék tudni a történtekről, felsóhajt és röviden magyarázni kezd.
- Hallottam, hogy felkiáltasz. Felkeltettél. Kijöttem, mire a lány rázta a válladat és ordította, hogy "Nem igaz!", amíg el nem ájultál. Segítettem neki becipelni ide téged, majd az elmúlt néhány órában aludtál. Köveket etettek veled a Kapitóliumban, kölyök? Olyan, mintha egy mázsát nyomnál, ahhoz képest, milyen vékony voltál még nemrég.
- Akkor Katniss nem haragszik rám?
- Nem mondom, hogy nem rázta meg a dolog, de nem próbáltad meg bántani őt. Csak azt mondogattad, hogy menjen onnan vagy valami ilyesmi. Nem tudom, nekem ez az egész nagyon homályos. Mindketten pokoli hangosak voltatok, de majd ha észhez térsz, megbeszéljük rendesen. - Ezzel előhúz egy laposüveget a zsebéből és jól meghúzza.
- Miért csinál nekem Katniss vacsorát? - A szó legszorosabb értelmében most először mondom ki a nevét azóta, hogy néhány hete megérkeztem.
- Azt feltételezném, hogy éhes, és úgy gondolta, te is az leszel, ha felébredsz. Ráadásul átkozottul büszke magára az elejtett szarvas miatt. Szerintem eléggé örül, hogy belakmározhat belőle.
Nem pont erre a válaszra számítottam, ezt mindketten tudjuk.

- Ez az a pillanat, amikor egy jó mentor megkérdezné, akarsz-e beszélni arról, mi is történt. Én nem kérdezem, de tényleg, de ha már egyszer itt vagyok...
- Vér volt. Rajta. Rengeteg vér.
- Óóóó - Haymitch elgondolkodik egy percre. - Mindent tudok a listádról, kölyök. De Katniss is tud?
- Neki nem kell tudnia róla.
Haymitch összevonja a szemöldökét. - Ez a ma délután engem arról győz meg, hogy talán mégse ártana tudnia.
Persze, hogy igaza van. Ismét a kezembe temetem az arcomat.
- Arról nem kell tudnia, hogy ő is szerepel rajta. Vagy a Magas, Barna, aki nincs is itt, ráadásul. De ez a mai eset könnyen elkerülhető lett volna, ha egyszerűen elmondtad volna, hogy a vér látványa felzaklat téged.
- Szerintem jobb lenne, ha hozzászoknék ezekhez a dolgokhoz. - mondom, és közben elviselhetetlenül szánalmasnak érzem magam.
Haymitch felnevet, ettől aztán még rosszabb lesz az egész.
- Nos, ez nem fog kifejezetten gyorsan menni. Szerintem ez esetben az, hogy a vért és Katnisst egyszerre láttad, egy kicsit túl sok volt. Ráadásul Katniss azt mondta, nagyon-nagyon boldognak tűntél, mielőtt ez történt. Ezzel sebezhetővé teszed magad.
- Ez olyan megalázó.
- Kölyök, neked most erről szól az életed. És mind nagyon szeretnénk segíteni, de szerintem nem tudunk, ha nem hagyod. Egyébként is mi ütött beléd? Mióta foglalkozol azzal, hogy zavarban vagy-e? Nem gondolod, hogy mindannyian elég érzékenyek vagyunk és megértjük az érzéseidet? Ha Katniss vesztette volna el önmagát, te is benne lennél a sűrűjében, nem?
Bólintok.
- Akkor adj a lánynak egy esélyt.
Haymitch biztos látja a kétségbeesést a szememben, mert hangja ellágyul.
- Oké, értem. Katniss nem túl jól reagált a mániás-gyilkos-Peetára a 13. körzetben. De már vagy ötszázszor elmondtam, hogy lehetne több eszed, mint annak a fújós macskának - mutat a konyha irányába - és nem tűnne úgy, mintha szarnál az egészbe. Szóval vagy őszintén elmondod neki, mi az, amitől bekattansz vagy teljesen elkerülöd, mert a vértől megőrülsz, az a lány viszont öl az ennivalóért.

Nyelek egyet és nem válaszolok. Haymitch feláll és elindul kifelé. Az ajtóban megáll és búcsúzóul még visszanéz.
- Remélem, jól döntesz, kölyök. Mindenki tisztában van vele, hogy nem a táj szépsége miatt jöttél vissza.

Folytatás: vasárnaponként
Forrás: Fanfiction.net

* A fejezet elején szereplő párbeszédek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak.

9 megjegyzés:

  1. Ez a rész is nagyon jó volt, köszi, hogy hoztad! :)
    Bori

    VálaszTörlés
  2. Hat ez nagyon volt várom a folytatást.😃

    VálaszTörlés
  3. Elképesztően jó volt. 😍

    VálaszTörlés
  4. "mániás-gyilkos-Peeta" :D
    Nagyon jó volt, várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz is még "mániás-gyilkos Peeta" szöveg később is :)
      Én nagyon élvezem ennek a srácnak az öniróniáját :))

      És örülök, hogy úgy tűnik, kedvelni fogjátok a történetet. Mondjuk erre azért fogadtam volna :)

      Törlés
  5. Jó, jó, jó!De, hogy fordítod!És milyen jól!Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ennyire szeretitek, örömmel csinálom :)

      Törlés
  6. Hát. Én nagyon is szeretem. A függője lettem. Bárcsak már vasárnap lenne! :D

    VálaszTörlés
  7. Szuper imadommmm.😃

    VálaszTörlés