"
A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A
12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből
Minden nap napkeltekor ébredek. Úgy tűnik, erről már nem fogok leszokni. Még a 13. körzetben is a legsötétebb pillanataimban, amikor nem is emlékeztem rá, hogyan kell kenyeret sütni vagy hogy miért is szeretnék, a testem már készen állt rá, mikor a nap első sugarai előbújtak.
Így hát ébren voltam, amikor a vonat lassan behúzott az állomásra, így történhetett, hogy észrevettem a virágokat az erdő szélén kora reggel, amikor megérkeztem. Még akkor is a vidám sárga virágokon járt az eszem, amikor leszálltam a vonatról és összeszedtem a cuccomat. Dr. Aurélius azt mondta, hogy amikor a dolgok így megragadnak a fejemben, az azért van, mert a pszichém így próbálja újra megerősíteni magát. Vagyis a régi Peeta - akinek megvolt a véleménye, erkölcse és úgy általában véve is összeszedett ember benyomását keltette - azt sugallja az új Peetának - aki néha úgy ébredt fel, hogy ha szavakat látott leírva egy papírfecnire, tudja, hogy azok szavak, sőt tud írni más szavakat is, de kiolvasni nem tudja azokat - hogy figyeljen oda. Az orvos szerint ez a mentális csuklás egyre ritkábbá válik majd, ahogyan az eredeti emlékeim helyreállnak. De amikor valami megragadt a fejemben, ki kellett találnom, hogy verjem ki onnan.
Így aztán elsétáltam a házamhoz, azt a néhány csomagot, amit magammal hoztam, a verandán hagytam, aztán egy talicskával és egy ásóval együtt, amelyet a fészerben találtam, - amire nem is emlékeztem, hogy egyáltalán volt nekem - elhagytam a Győztesek Faluját. Ezek az apró meglepetések a súlyos memóriazavarom napos oldalát jelentették. Talán ez az egyetlen jó oldala, de nem lenne értelme keseregnem miatta.
Korábbról nem voltak komolyabb kertészkedési ismereteim, csak legfeljebb alapfokúak. Legalábbis nem emlékeztem rá, hogy csináltam volna ilyet azelőtt, de azért valahogy sikerült kiásnom öt bokrot és visszamenni vele a Győztesek Falujába. Ekkor még mindig csak hajnali hat óra volt, ezért azt feltételeztem, mindenki más az ágyában fekszik még. Kényszerítettem magam, hogy az eredeti ötletre koncentráljak, nem pedig egy konkrét személyre, akivel kapcsolatos gondolatok azzal fenyegettek, hogy bármikor hatalmukba kerítenek. Elültetem a növényeket, bemegyek a házamba, kipakolok, aztán...
Nos, aztán megpróbálom elkezdeni életem hátralévő részét, úgy gondoltam.
Amikor azonban letérdeltem, hogy elültessem a harmadik bokrot, hallottam, amint az ajtó csöndben nekiütődik valaminek, majd ismét csönd lett. Olyan hang volt ez, amire jól emlékeztem - hangtalan léptek szaladtak felém.
Ó, Katniss máris itt van!
Ekkor eszembe jutott, milyen érzés volt, amikor tizenhárom évesek voltunk és matek órán Katniss épp előttem ült. Törtem a fejem, nagyon gondolkodtam azon, mit is mondhatnék, ami jól hangzana, de semmi nem tűnt jónak, ezért aztán inkább nem mondtam semmit, ahogyan azt tettem az azt megelőző nyolc, majd az ezt követő három éven át. Emlékeim között legerősebb érzelem az az általános rossz érzés volt, az az elviselhetetlen zavarban levés, amelyet egy tizenhárom éves fiú érezhet, de ezt az összetett, részletes emléket Katniss puszta megjelenése idézte elő.