2016. július 21., csütörtök

Jön-jön-jön! - Fanfiction fordítás augusztus 21-től

Bár a legutóbbi fanfiction nem érte el a kívánt hatást, nem adom fel a reményt. Be kell azonban látni, hogy egy fejezetes fanfiction-ök között nehéz jót találni, és azt is, hogy vannak olyan ficek, amiket hiába fordítanék szívesen, ha Ti nem olvassátok örömmel.

Úgyhogy elkezdtem más szemszögből nézni a dolgokat és elszántam magam több fejezetes fic(ek?) fordítására is. Ezzel azonban az lett volna a gondom, hogy a) nem szeretném látni, hogy ahogyan előre halad egy történet úgy fogy a nyár (vannak problémáim, mi? :), b) nem szeretném benn tölteni a nyarat a gép előtt.

Így az az ötletem született, hogy augusztus 21-től (előreláthatólag október 30-ig) lefordítok Nektek egy 11 fejezetes történetet.
Egyelőre csak annyit árulok el róla, hogy (prológussal és epilógussal együtt) 11 fejezetes, a címe "Lista" lesz, Peeta szemszögű és Peeta 12. körzetbe való visszatérése után játszódik.
Bár nem mélyültem el benne, de kinn sokan szerették, reméljük, Nekünk is tetszeni fog!


Ui: Ne várjátok, mert akkor már vége lesz a nyárnak, úgyis eljön majd :)

14 megjegyzés:

  1. Szupi Köszi Jövök olvasni

    VálaszTörlés
  2. Hat ének nagyon örülök szuper....😃

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lenne, Köszi! :)
    Bori

    VálaszTörlés
  4. "Vérszagra gyűl az éji vad!" ;)
    Örülök Nektek, ezek szerint még jártok erre.
    Remélem, tényleg jó lesz a történet, de mivel most kifejezetten népszerűség alapján kerestem, bízom benne, hogy nem lesz ezzel gond.

    VálaszTörlés
  5. Már alig varommmmm😃😃

    VálaszTörlés
  6. Nagyon köszi!Már várom😄😄

    VálaszTörlés
  7. Lássuk, lássuk:)De jó!

    VálaszTörlés
  8. Az utóbbi két hétben egyáltalán nem voltam gép közelben, sőt, még telefon közelben sem, és pont elgondolkoztam ma, hogy oké, hogy nyáron kevésbé bánjuk, ha nincs mit megosztanod velünk Ancsi, de mi lesz télen? Mikorra még ennél is kilátástalanabb lesz a helyzetünk és az unalom majd meg öl majd minket.
    Ezért is jó ötlet, hogy nem nyárra teszed ki, és bár megöl a kíváncsiság, most tényleg nem lenne időm olvasgatni és valahogy kedvem sincs a gép előtt ülni ekkora szabadságban, mint a nyári szünet ;)
    Várom-várom, de még maradhat :D

    VálaszTörlés
  9. Én már alig várom......

    VálaszTörlés
  10. Na, örülök, hogy sikerült olyasmit (ki)találnom, aminek sokan örültök!!

    VálaszTörlés
  11. Uuuu, ez nagyszerűű!! Már én is nagyon várom. Azt megkérdezhetem, hogy időben melyik visszaérkezésről lesz szó? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éreztem én, hogy ez nem teljesen egyértelmű, de aztán nem kérdezte - eddig - senki.
      A háború utániról egyébiránt.

      Törlés