2016. június 9., csütörtök

Filmajánló: Szemfényvesztők 2. Woody Harrelsonnal

Annyira vártam ezt a filmet, hogy alig néhány napja tudatosult csak bennem, hogy bár előzetesét láttam, nem is tudtam igazából mire számítsak, miről szól majd az új film. 

A négy lovas (Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Dave Franco, Lizzy Caplan), valamint az előző részben rendőrnyomozóként feltűnő, titokzatos és karizmatikus Dylan (Mark Ruffalo) ismét feladja a közönségnek a leckét, miközben tovább feszegetik a színpadi illúziókeltés határait, és bejárják az egész földtekét. 
Egy évvel azután, hogy lóvá tették az FBI-t, és elnyerték a tömegek csodálatát Robin Hoodot idéző nagyszabású mutatványaikkal, az illuzionisták új előadással rukkolnak elő, azt remélve, hogy felfedhetik egy számítógépes guru piszkos üzelmeit. 
Látványos eltűnésük mögött ugyanis nem más áll, mint Walter Mabry (Daniel Radcliffe), a zseniális informatikus, aki erőszakkal ráveszi a Lovasokat, hogy egy minden eddiginél veszélyesebb trükköt mutassanak be. Nincs más választásuk, mint végrehajtani egy utolsó, példátlanul nehéz mutatványt, hogy tisztára moshassák a nevüket, és leleplezhessék a háttérben álló géniuszt. Forrás: Port.hu

Mivel sokat beszéltünk már a filmről, most nem is előzetest hozok, viszont egy olyan filmrészletet, amely kellőképpen felkelti a film iránti érdeklődést. Aki mégis szinkronos előzetest nézne inkább, IDE kattintson!


Ha pedig lesz folytatása a filmnek, csinálok blogot hozzá. Tutira.
Ti viszont nyugodtan írjátok le véleményeteket a filmről, ha van kedvetek hozzá :) Holnap vagy a hétvégén én is megnézem. Alig várom!!

7 megjegyzés:

  1. Én is imádtam az első részt (két héten belül háromszor néztem meg :DD), és nagyon kíváncsi vagyok, hogy a második, hozza-e majd a várt színvonalat. Ha csinálsz belőle blogot, mindenképpen olvasni fogom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hozza! :)
      Más egy kicsit, mint az első rész és kicsit engem bizonyos helyeken az Ocean's Eleven-re emlékeztetett még, de mivel azt is szerettem, ez nem zavart.
      Szóval nézős a film.

      Törlés
  2. Hozzád nőt már ez a blog készítés ugye? :D
    Én örülnék neki mindenképp, a filmet is szeretem, bár igaz, moziban sajna nem fogom tudni megnézni, de hátha lesz folytatása, és a kövin már szélesvásznon ámulhatok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Részben hozzám nőtt, részben meg tényleg szinte várom, hogy ennek is vége legyen, mert még mindig/már megint (??) vannak feldolgozandó, kirakandó anyagaim. Eeeeejjjj. :)

      Törlés
  3. Szóval megnéztem. Nem tudom, igazából mire is számítottam, de tény, hogy ugyanazt a hatást érte el a film, mint az előző: elvarázsolt! :)
    Már korábban tudatosult, de be kell látnom ez a varázslat kontra nyomozás/thriller téma nekem nagyon bejön.

    Valaki írta korábban, hogy sajnálja, hogy Isla Fisher karaktere, Henley nem lesz már a folytatásban és valóban hiányzik. Elég bénán volt ez átvezetve és az a helyzet, hogy az új karakter Lulu, konkrétan idegesítő. Hiányzott még a francia nyomozócsaj is a filmből, de persze tudom: minden nem férhet bele.

    Voltak viszont új karakterek, akiket alakítók közül Daniel Radcliffe-et éreztem zseniálisnak. Sosem érdekelt a Harry Potter és úgy gondoltam, hogy a főszereplő kölyök csak egy egyfilmes sztár lesz, de nem: Radcliffe iszonyat jó színész.
    Visszatért Thaddeus Bradley, Morgan Freeman karaktere és Arthur Tessler, Michael Caine karaktere. Érdekes új szemszögekkel, szempontokkal, izgalmas kapcsolatrendszerrel.

    A film ismét nagyon látványos: vannak benne trükkök, látványos akciók, bár olyan nagy fellépés, amilyenből az előző filmben három is, olyan most csak egy, ám, ami helyette van, (ami engem az Ocean's sorozatra emlékeztetett) szintén elég jól bekajálható. És voltak benne trükk leleplezések is, és ezek is szerethetőek, akárcsak az előző filmben. És voltak olyan trükkök, mint az előző filmben is, amelyekről tudjuk, hogy ilyen nincs és mégis imádom, mert a film beszippant a világába és magával ragad.
    Bírtam, hogy Dylan most már az volt, akinek az előző film végén megismertük, mégis, sosem lehetett tudni, hogy most akkor képben van vagy sem. Aztán a végére megint minden nagyon klasszul összeáll, már csak én nem tudom - megint - hogy értem-e a filmet, hogy mi is történt közben vagy sem. Mondjuk az első rész esetében ez az élmény háromszori megnézésre sem változott, mégis imádtam. Vannak varázslatok, amelyek sosem lepleződnek le.

    Legutóbb, amikor rákattantam, olvastam pár kritikát a filmről. Hiba volt, mert sokan lehúzták. De nem érdekel. Engem, mint írtam: magával, ragad, elvarázsol, imádom a zseniális színészeket felvonultató szereplőgárdáját, a bűvésztrükköket, a benne rejlő humort és sokszor iróniát, a beleszőtt krimit, látványvilágot. Két órára kiemel saját világomból. Szóval én imádom. Úgyhogy aki szerette az első részt az sürgősen vese be magát a moziba ;) Érdemes!

    VálaszTörlés
  4. Én csak ajánlani tudom mindenkinek azt a filmet nekem nagyon tetszett aki tudja csak nézze meg

    VálaszTörlés
  5. Most olvastam egy mozis újságban, hogy biztos lesz harmadik rész! :)

    VálaszTörlés