2016. február 25., csütörtök

Éhezők Viadala színészek a sorozat előtt és után

Korábban már volt egy hasonló bejegyzés, amikor még sokan jártatok erre, és annak nagy sikere volt. Most az Entertainment Weekly gyűjteményt osztom meg.

1. Jennifer Lawrence

Akkor: Mielőtt Jennifer Lawrence karrierje fellendült volna, modellkedett, ahogyan azt több feltörekvő színész is teszi. Lawrence 14 évesen lépett be a Filmszínészek Egyesületébe, majd 2006-ban [16 évesen] jelent meg először a Monk egyik epizódjában, 2007 és 2009 között pedig többször felbukkant a The Bill Engvall Show-ban.
Most: Miután megszerezte Katniss Everdeen szerepét Az Éhezők Viadalában és Tiffany Maxwellét a Napos Oldalban, biztosította helyét az Oscar-díjas színésznők sorában és azóta a nagy költségvetésű stúdió filmek és a kisebb művészfilmek közötti vonalon lavírozik. Ráadásul, miután olyan sokak szívében szerzett különleges helyett, legjobb barátságba került Amy Schumerrel is, amire nem lehetünk elég féltékenyek.


2. Josh Hutcherson

Akkor: A jelenleg 22 éves színész karrierjét a 2000-es évek elején kezdte. Kezdetben reklámokban és kisebb tévéfilm szerepekben volt látható, például 2002-ben a House Blend című sorozat pilotjában láthatták az amerikai nézők, első filmje pedig a 2003-as Csodakutyák volt. További Éhezők Viadala előtti filmjei [a Zathura - Az Űrfogócska], a Rumlis Vakáció, a Híd Terabithia Földjére, Utazás a Föld Középpontja Felé és A Gyerekek Jól Vannak.
Most: Hutcherson 2011-ben kapta meg Peeta szerepét és szereplőtársaival azóta is mozis bevételi rekordokat döntögetnek. Láthattuk már a Saturday Night Live vendégházigazdájaként, ami elég gyilkos volt (már nem úgy gyilkolt, ahogy Az Éhezők Viadalában kellene!). Ó, és igazi szívtipró, aki legutóbbi filmjei, az Elzárás, a The Forger és az Escobar: Paradise Lost után végre produceri munkásságába is megpróbál belekezdeni.

3. Liam Hemsworth

Akkor: A három rendkívül vonzó ausztrál származású Hemsworth fivér egyike Melbourne-ben nőtt fel és első szerepét a Neighbours című szappanoperában kapta, majd az Elefánt Hercegnő című, gyerekeknek szóló sorozatban volt látható. 2010-ben kamaszlányok milliói zúgtak bele, amikor annak a  Miley Cyrus-nak a társaságában játszotta Az Utolsó Dal főszerepét, aki később a menyasszonya is lett még a Wrecking Ball-korszak előtt.
Most: Miután eljátszotta Katniss merengő szerelmét Az Éhezők Viadalában, egész Amerika beleszeretett az immáron 25 éves színészbe. Legutóbb a Ruhakészítő című filmben láthatták ausztrál rajongói, hamarosan pedig a Függetlenség Napja folytatásában nézhetjük meg a mozikban.

4. Woody Harrelson

Akkor: Harrelson Éhezők Viadala előtti karrierje gyakorlatilag minden színész álma volt - Oscar-díjra kétszer jelölték, Emmy-re pedig hét alkalommal (amelyek közül egyet meg is nyert). Első komolyabb szerepét a Cheers-ben alakította Woody Boyd csapos személyében. Harrelson legemlékezetesebb filmjei a Zsákolj, ha tudsz! és a Tökös Tekés.
Most: Harrelson 2014 óa alakítja Marty Hart nyomozót A Törvény Nevében című HBO-sorozatban Matthew McConaughey oldalán, ami elég figyelemre méltó váltás az Éhezők Viadala alkoholista Haymitch Abernathy-jának komikus alakítása után.

5. Elizabeth Banks

Akkor: Az Elizabeth Mitchell néven született színésznő azért változtatta vezetéknevét Banksre, hogy ne keverjék folyton az azonos nevű másik színésznővel. Mielőtt rátalált volna az onnantól megállíthatatlan sikerre, Banks kis, független filmekben szerepelt, többek között a sokak kedvencévé vált Gyagyák a gatyában, avagy tudom, kit fűztél tavaly nyáron című kultfilmben. Első szélesebb körben ismert szerepe a 40 éves szűz című filmben volt, illetve többször visszatért a Dokik című sorozatba Zach Braff szerelmeként.
Most: "Őszintén szólva még mindig alig hiszem, hogy részese vagyok ennek az egésznek. Tényleg nagyon csodálatos, imádom. Nagyon büszke vagyok." - nyilatkozta Banks Effie Trinket, a kapitóliumi kísérő szerepének alakításáról. Ugyanekkor mind a kamerák előtt, mind pedig mögötte sokat hozzátett a Tökéletes Hang című sorozat sikeréhez is.

6. Stanley Tucci

Akkor: Nehéz visszaemlékezni azokra az időkre, amikor Tucci még nem volt ismert, de állítólag létezett ilyen. Miután a New York-i filmakadémián tanult színészetet, Tucci karrierjét a Broadwayen indította útjára a The Queen and the Rebels című darabban, majd olyan ikonikus filmekben szerepelt, mint A Pelikán Ügyirat, Megérint a Halál, Olasz Módra (illetve nemrégiben Az Ördög Pradát visel és a Julie & Julia - Két nő, egy recept).
Most: Tucci továbbra is mindenütt ott van - kezdve attól, hogy hangját kölcsönzi az Amerikai Fater című animációs film egyik figurájának, egészen addig, hogy Éhezők Viadala-beli szereplőtársnőjével, Natalie Dormerrel szerepel együtt a Zéró páciens című filmben. Tucci csak áradozni képes a piperkőc showműsor vezető Caesar Flickermanról: "Nagyszerű emberek szerepelnek a filmben, ő pedig egy remek karakter. Nagyon élvezem. Megismerhettem Woody Harrelsont, akit imádok. És persze Josh-t és Jennifert is. Ők a legaranyosabbak a világok. Nagyon jófejek."

7. Donald Sutherland

Akkor: Sutherland filmes karrierje 50 évet ölel át. Ő korunk egyik legmegbecsültebb színésze - minden idők egyik legjellegzetesebb szemöldökével. Sutherland közel 120 filmben szerepelt élete során, többek között a M.A.S.H.-ben, az Átlagemberekben és a Ne Nézz Visszá!-ban.
Most: "Az Éhezők Viadala lehet a legnagyobb befolyással bíró amerikai film, amire csak vissza tudok emlékezni." - mondta Sutherland a sorozatról, amelyben az egyre félelmetesebb, egyre gonoszabb Snow elnököt alakítja. A legnagyobb hatást talán úgy kelti a sorozat ezidáig is robosztus karrierjében, hogy már nem tudunk úgy ránézni a színészre, hogy ne ijednénk meg tőle.

8. Julianne Moore

Akkor: Ki gondolta volna, hogy az Oscar-díjas színésznő szappanopera-szerepekkel kezdte karrierjét? Moore 1985 és 1987 között rendszeresen feltűnt az As The World Turns című sorozatban, Emmy-díjat bezsebelve alakításával. Később mind független filmekben, mind pedig stúdió filmekben szerepelt, a 90-es évek végére pedig megszilárdította pozícióját a főszerepeket alakító színésznők között. Fontosabb szerepeit Az Elveszett Világ: Jurassic Park-ban, a Carrie-ben, a Boogie Nights-ban, a Távol a Mennyországtól-ban és 2002-ben Az Órákban alakította.
Most: Miután megkapta Alma Coin elnök asszony szerepét Az Éhezők Viadalában, Moore Oscar-díjat kapott a Megmaradt Alice-nek című film Alzheimer-kóros főszereplőjének alakításáért, hatalmas sikert aratott a Térkép A Csillagokhoz című filmben látható szerepe, amiért a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a Legjobb Színésznőnek járó elismerést.

9. Lenny Kravitz

Akkor: Bizonyos tekintetben a hírnév elkerülhetetlen volt Kravitz számára. A The Jeffersons-ból ismert Roxie Roker fia Manhattanben nőtt fel és öt éves korától zenész akart lenni. És hogy mikor kacsintott át először a színészet világába? 1998-ban, a Rugrats mozi - Fecsegő tipegők alkalmával, ami azonnal klasszikussá vált.
Most: Az Éhezők Viadalában Cinna szerepe, illetve A Komornyik mellékszerepe csak erősítette Kravitz színészi törekvéseit, bár jelenleg újabb filmben való részvétele nincs a láthatáron.

10. Willow Shields

Akkor: A most 15 éves színésznő első szerepét 2008-ban a Las Vegas New Mexico 1875 című rövidfilmben alakította. Szerepelt a Célkeresztben című sorozat egyik epizódjában, majd később a Hallmark Az Osztálytermen Túl című filmjében 2009-ben.
Most: Az Éhezők Viadala sorozat négy filmjén keresztül Primrose Everdeent alakító színésznője Amerika szeme előtt nőtt fel. Shields részt vett a Dancing With The Stars 20. évadában, amikor 14 évesen a showműsor minden idők legfiatalabb résztvevője lett.

11. Sam Claflin

Akkor: A norfolki Norwich-ban felnőtt Claflin szenvedélye sokáig a foci volt, amely sportot gyerekkora óta űzte. Amikor azonban középiskolás korában eltörte a bokáját, le kellett mondani profi karrierjéről szóló álmairól. Ez vezette Clafint a színészet felé, így a jelenleg 29 éves színész A Katedrális című minisorozatban mutatkozott be a képernyőn. A Karib tenger kalózaiban Phillip Swift alakításával szerzett komolyabb ismertséget, majd 2012-ben elnyerte a Teen Choice Awards legelismertebb Feltörekvő Színészének díját A Hófehér És a Vadászban bemutatott alakításával.
Most: Claflin Éhezők Viadalában szerzett sikere hatalmas erejű lett, ami után legelső szerepe Ahol A Szivárvány Véget Ér című film Alex-ének karaktere lett. Hamarosan a Mielőtt Megismertelek című drámában és a Hófehér És a Vadász folytatásában, a Vadász És a Jégkirálynőben lesz majd látható.

12. Jena Malone

Akkor: Jena Malone már egészen fiatalon komoly érdeklődést mutatott a színészet iránt, amikor édesanyját a helyi közösségi fellépések alkalmával szerepelni látta a nevadai Sparks-beli szülővárosában. Jena 1996-ban kezdett komolyabban színészkedni, és a Bastard Out of Carolinában mutatott alakításáért Independent Spirit Award díjban is részesült a Legjobb Bemutatkozó Alakítás kategóriában. Több különböző TV filmben szerepelt, mire útját a mozifilmek irányába vette, és olyan emlékezetes filmekben szerepelhetett, mint a Kapcsolat vagy az Édesek és Mostohák. Első főszerepét a 2001-es Donnie Darkoban alakította.
Most: Az Éhezők Viadala második, harmadik és negyedik filmjében látott szenvedélyes Johanna Mason alakítása után a következő akciófilm, amelyben láthatjuk a Batman Superman ellen - Az Igazság Hajnala [amelyben érdekeség, alig pár héttel a film bemutatója előtt sem tudni még, kit alakít Malone]. Jena 2015-ben forgatta következő filmjét, a The Neon Demon című horrort, amelyben Keanu Reeves oldalán látható. [Aztán pedig egy darabig nem filmezik, hanem babázik, hiszen januárban bejelentette terheségét, ami óta egyre-másra jelennek meg róla a pocakos promó-fotók.]

13. Natalie Dormer

Akkor: A brit színésznő gyerekkorában kitűnő tanuló volt, bár amikor nem szerzett elegendő pontszámot ahhoz, hogy felvegyék a Cambridge-i Egyetem Történelem szakára, dráma iskolákba adta be jelentkezését és elmélyült a színészet világában. Több kisebb szerep után megkapta Anne Boleyn szerepét a Tudorok című sorozat első két évadában (2007-2008 között), majd néhány színpadi szerep következett. A szélesvásznon az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló című filmben láttuk újra. 2012 óta pedig a Trónok Harca fülledt, ám csöndes erőt sugárzó Margaery Tyrell-jének szerepében láthatjuk.
Most: Dormer feszült szenvedélyességet kölcsönöz Cressida karakterének (amelyben a félig leborotvált feje nyilvánvalóan komoly segítséget jelent). Persze továbbra is sokszor alakít maradandót a Trónok Harca egyes epizódjaiban. Nemrégiben a BBC The Scandalous Lady W című drámájában alakította a 18. századi Seymour Worsley nevű nemes hölgyet.
Forrás: EW

15 megjegyzés:

  1. Nagyon jó cikk, köszi Ancsi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár nem várom el, de jól esik, ha egy-egy cikkre reagáltok, mert legalább látom, hogy a sok melós, hosszan fordított cikkeimet is olvassa még valaki. :)
      Mondjuk lassan nem lesz "gond" azzal, hányan olvassátok ezeket, hányan nem, mert erőst fogyóban vannak az anyagaim. :(

      Törlés
  2. Nagyon jó cikk! :) Rengeteget változtak!
    Azért remélem kitartanak az anyagaid még egy ideig :)
    Bori

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaaaj, félelmetesen várom a DVD ajánló anyagokat :)
      És ezügyben nagy csönd van még.

      Törlés
  3. Annyira nem érzem ennek az egész dolognak a végét. Még te is itt vagy Ancsi nekünk,aki mindig hozza nekünk a jobbnál jobb cikkeket. Ott van még a DVD. De sajnos egyre jobban érzem,hogy elérkezik a végéhez a dolog,és nagyon durva,hogy ez 4-5 év ilyen hamar elment.
    Hozzáteszem ez a cikk nagyon jó lett. Szerintem Jennifer tényleg az egyik,aki a legtöbbet változott,hiszen egyről a kettőre felkapott lett. Szerintem Liamnek is sokat tett a hírnevéhez ez a film. Úgy gondolom,hogy Joshnak is sokat tett az életéhez,mondjuk én őt már láttam más filmekben is kiskoromban,és visszanézve rengeteget fejlődött.
    Mindenesetre ez gárda nagyon belopta magát a szívembe:)

    VálaszTörlés
  4. Ancsi én még minden este jövök és olvasok csak reagálni nincs erőm ilyen későn Szomorú leszek ha véget ér mert akkor lezárul az Éhezők Viadala Jen nagyon sokat változott Az édesek és mostohák egyik kedvnc filmeme és mkst esett le h Jé kijátszik benne. Bár jól lehúzták de Woody H. egyik számomra kedvenc filmje a címe nem jut eszembe, az az egy éjszakás story, amikor szerencsejátékoznak és vesztenek és a feleségének egy éjszakát kell töltenie az igazgatóval (Robert Redford) De várom a Függetlenség Napját és a Szemfényvesztők új részét is Jó volt visszatekinteni erre. Persze minden elismerésem Donald S.nek, aki ennyi idősen még játszik Sam Clafin szerencséte h lesérült

    VálaszTörlés
  5. Tisztességtelen ajánlat a film címe Woody Harrelsontól

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó volt! Köszi szépen!

    VálaszTörlés
  7. Szia Ancsi, én kb. 2 hónapja lettem rajongó :) , és minden nap nézem az oldalt. Sőt ha van időm, akkor a régi bejegyzéseket is megnézem.
    Sőt a vasárnap délutánokat meg nagyon várom!!! :)
    Üdv, Léda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó, hát eléggé lecsúsztál sajnos a lényegről :(
      Persze egy darabig még igyekszek kitartani és aztán is itt lesz Neked/Nektek az oldal, a maga közel 4000 bejegyzésével, szóval igen, érdemes visszamenni a régiekre, de a várakozás izgalmát már nem élheted át velünk, az kár.
      De olvasgass csak, én pedig örülök, hogy még mindig van érdeklődés :)

      Törlés
    2. Valahogy úgy alakult, hogy az utolsó rész megnézése után lettem rajongó. Előtte már láttam persze az első 3 filmet, tetszett is, de mégis a történet teljessége után fogott meg. Az utolsó film megnézése után, persze megvettem mind a három könyvet, és pár nap alatt kiolvastam.
      Kicsit se érzem úgy, hogy lecsúsztam a "lényegről" :)

      Törlés
    3. Igazad van, rosszul fogalmaztam :)
      A "lényeg" valóban nem egy múlandó dolog ebben a történetben, nem lehet lemaradni róla. De kicsit pörgősebb volt az oldal légköre korábban, arra gondoltam, de belátom, tényleg nem az a lényeg, csak kezdek lassan nosztalgiába hajlani én is :))

      De mint írtam, nézelődj, olvasgass csak bátran !

      Törlés
  8. Én kicsit haragszom magamra, ugyanis annyi jó film jött ki a moziban és DVD-n is, hogy elterelték a figyelmem és kissé megkönnyítették a szomorú érzést a sorozat végeztével.

    De szerintem még sokan itt vagyunk, és leszünk is, amíg Te munkálkodsz az oldalon. :) Amíg itt vagyunk, addig úgy érzem, hogy teljesen még nincs is vége.
    Hiányozni fognak a színészek is, mert se energiám se erőm nem lesz, hogy mindenkinek utána járjak hétről-hétre, de Jen és Josh munkásságát mindenképp követni fogom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne bánd, hogy van más is, ami felkelti és leköti az érdeklődésed, az élet már csak ilyen: megy tovább. Szívesen továbblépnék én is, de egyelőre - bár érdekelnek más dolgok is, persze - mostanában olyasmivel nem futottam össze, ami komolyabban lekötötte volna az érdeklődésemet. De majd csak lesz olyan is.

      Törlés
  9. Én nagyon szeretem az ilyen előtte-utána összeállításokat. Meg kell mondjam, Lenny Kravitznek sokkal jobban áll ez az Éhezők Viadala stílus, mint a rasztahajú énekes szerelés. :)

    VálaszTörlés