2019. október 4., péntek

Bréking: Megjelent az új Éhezők Viadala könyv borítója és címe

Ma délután megjelent az új Éhezők Viadala borítója és fény derült az USÁ-ban májusban megjelenő új Éhezők Viadala előzménykötet címére is:

Forrás: Facebook

A cím tehát The Ballad of Songbirds and Snakes, ami magyar tükörfordításban Énekesmadarak és Kígyók Balladája lenne. Szinte egészen biztos vagyok benne, hogy a sorozat harmadik kötetéhez hasonlóan ezúttal is valami más címet választ a kiadó a kötetnek.

A Sorok Között blog szerzője, Tibi már azt is megtudta, hogy a kiadó nem csak, hogy tervezi a kötet megjelentetését, de igyekszik is tartani az amerikai 2020.május 19-i megjelenést. Izgi. Ti is várjátok? :)

2019. július 17., szerda

Minden, amit a 10. Éhezők Viadaláról tudni lehet

Ismét a ScreenRant jelentetett meg egy cikket a készülő Éhezők Viadala előzménykönyv kapcsán, amelyről ugye alapvetően annyit lehet tudni, hogy a Sötét Napok utáni 10. évben fog játszódni, mert Suzanne Collins írónő szerint ez az időpont a legalkalmasabb az emberi természet bemutatására. A cikk - amelynek forrásaként egy Hunger-Games-Fandom aloldalt vélek felfedezni, számomra elég sok újdonságot tartalmaz, amelyeket egyelőre nemigen találok a könyvekben, szóval jelezzétek bátran, hol vannak elejtve ezek az infók, ha Ti megtaláljátok. Íme tehát a cikk(részlet):

A Suzanne Collins által írt Éhezők Viadala előzménykönyv híre kétségtelenül felrázza majd a rajongótábort, csillapítja majd éhségüket a tudat, hogy többet megismerhetnek majd Panem és az Éhezők Viadala háttértörténetéről. Suzanne Collins nyilatkozata megerősítette, hogy a jelenleg még cím nélküli előzménykönyv a 10. Éhezők Viadalára koncentrál majd, amely a Sötét Napok utáni 10. évben zajlik. Ez pedig felveti a nagyon érdekes kérdést: pontosan mit is tudnak a rajongók a 10. Éhezők Viadaláról? Nézzük az ismert [?] tényeket.

2019. július 13., szombat

Panem Kisokos - 12-13. körzet és a Vadon

Nem mondom, hogy végülis el vagyok ragadtatva ettől a cikksorozattól, de ez a mai - záró - fejezet már izgalmasabb részeket mutat be, elevenít fel, úgyhogy remélem, azért szívesen olvassátok. 
Legközelebb más a készülő könyvvel kapcsolatosan hozok egy cikket, szóval ne menjetek messzire ;)

12. körzet

Katniss Everdeen Az Éhezők Viadala filmváltozatának elején.

A 12. körzet a mai Egyesül Államok északi részén, az Appalache hegység magasságában helyezkedik el. Az alig 8.000 fős lakosú körzet a legszegényebbek közé tartozik, hiszen a körzetben élőknek gyakran maguknak kell vadászniuk, hogy legyen élelmük és ruháikat is maguk készítik el, a Kapitólium nemigen segíti őket. A 12. körzet a szénbányászatért felelős, hiszen a területéhez a mai nyugat-Virginia, Pennsylvania, Virginia és Maryland területei tartoznak. 

12. körzet lakói közül a legismertebbek Katniss Everdeen, Peeta Mellark és Haymitch Abernathy. itt él Gale Hawthorne is, Katniss jóbarátja, aki a lázadásban betöltött szerepe által válik ismertté. A 75. Éhezők Viadala után a körzetet lebombázzák, ami annak köszönhető, hogy Katnis és Peeta kijátsszák a szabályokat. A második lázadás után a körzetet újjáépítik és a lázadás során erősebbé is válik. A lázadás után a körzet iparágat vált és szénbányászat helyett gyógyszergyártással kezdenek foglalkozni a körzetben élők.


2019. július 10., szerda

Panem Kisokos - 9-10-11. körzet

Utolsó előtti Panem útmutatónkban ismét 3 körzetet járunk be, de következő alkalomra már a legizgalmasabb részek maradtak. :)

9. körzet


A 9. körzet egyfajta talány Az Éhezők Viadala könyvekben és filmekben is. A mai Wisconsin, Iowa, Észak- és Dél-Dakota, Nebraska és Minnesota területén fekvő körzet a gabonatermesztésben jeleskedik. A 9. körzet a legnagyobb területű, ám lakossága csupán 15.436 fő és a körzet maga egyike a legszegényebbeknek. Az Éhezők Viadala könyvekben és filmekben Éhezők Viadala győztest nem is neveznek meg a 9. körzetből ám úgy tudni, hogy a 9. körzet egykori győztesei segítettek Katnissnek és Peetának a 75. Éhezők Viadala során.

2019. július 7., vasárnap

Panem Kisokos - 6-7-8. körzet

A nemrégiben elkezdett Panem Kisokos folytatása. A bevezető és a térkép ITT található.

6. körzet


A mai Michigan és Illinois területein fekvő 6. körzet sajátossága a járműgyártás. A jelentések szerint a 6. körzet népessége 784.453 fő, amellyel a második legnagyobb népességű körzet a 2. körzet után [amúgy visszanéztem, hát a 2. körzetről szóló részben egy 200.000-es adat van és szó nincs arról, hogy az lenne a legnagyobb körzet. Érdekes...] Ebben a körzetben készülnek tehát a légpárnások, a Panemet átszelő nagy sebességű vonatok és hasonlók. A körzet legnagyobb problémája a morflinggal  - Penm leghatásosabb fájdalomcsillapítójával és nyugtatójával - való visszaélés. Katniss maga is szemtanúja ennek, amikor a 75. Éhezők Viadala férfi és női résztvevője a morfling mámorában inkább egymást festegeti az álcázást gyakorolván, ahelyett, hogy a fegyverek használatában szereznének gyakorlatot. A 6. körzet leghírhedtebb résztvevője Titus, aki valamelyik Éhezők Viadalán azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megölt társai húsából falatozott, majd végül egy lavina temette maga alá és ölte meg.

2019. július 4., csütörtök

Panem kisokos - 3-4-5. körzet

A nemrégiben elkezdett Panem-kisokos folytatását olvashatjátok újabb három körzettel. A bevezetést és a térképet, amelyre hivatkoznak olykor - ITT találjátok.

3. körzet


A 3. körzet az elsők között volt a Kapitólium ellen lázadó körzetek sorában. A körzet sajátossága az elektronikus cikkek gyártása, főleg tévé készülékek és számítógépek gyártásáról beszélünk és a mai California, Oregon, Utah valamint Wyoming területén helyezkedik el. A körzet maga a legnépesebbek közé tartozik a maga kb 195. 329 lakójával. A Sötét Napok előtt a 3. körzet Panem leggazdagabb államai közé tartozott, ám a lázadás időszaka nyomott hagyott rajta. A Sötét Napokat követő időszakban bár maga a körzet még mindig a meglehetősen jómódúak közé tartozott, ám az elektronikai cikkeket előállító gyárakban dolgozók mégis viszonylag szegényebbek lettek. A körzetben élők közül a leghíresebbek Beetee és Wiress, akik mindketten megnyerték a maguk Éhezők Viadalát, majd mindketten a Nagy Mészárlás során haltak meg. [Öööö, nem. Beetee elég határozottan életben van még a sorozat legvégén is...]

2019. július 1., hétfő

Panem kisokos - Kapitólium, 1-2. körzet

A Kapitólium

Panem vezetője a Kapitólimban kormányzó Snow elnök

A Kapitólium Panem központja, amely a mai Colorado környékén helyezkedik el. Lázadás előtti 96.463 fős lakosságával Panem 8. legnépesebb területe. A Kapitólium körülbelül 80 évig volt a hatalom székhelye, és mind Snow elnöknek, mind a kormányzatának, mind pedig az ott élők otthona volt. A Kapitóliumban nincs külön jellegzetes iparág, amelyben termelnének az ott élők, mégis egy technológiailag nagyon fejlett városról beszélünk, ahol a lakosok giccses divatú ruháikkal és a hatalom és gazdagság egyéb kellékeivel kérkednek látványosan. 
A Kapitólium és a többi körzet viszonya elég elmérgesedett, hiszen a Kapitóliumban élők jólétéért gyakorlatilag a körzetekben élők gondoskodnak, a kapitóliumiak azonban legkevésbé sem hálásak ezért a kivételezett helyzetért. A Kapitólium a Békeőrök, a propaganda és a nyers erő felhasználásával érik el, hogy a körzetekben élők teljesítsék kötelezettségeiket és behódoljanak a rendszernek. A Kapitólium ismertebb karakterei Snow elnök mellett Effie Trinket és Plutarch Havensbee.

A folytatásban az 1-2. körzet.

2019. június 28., péntek

Panem kisokos - bevezetés

Az Éhezők Viadala előzménykönyvének megjelenésére való felkészülésként a Screenrant úgy gondolta, jó ötlet volna feleleveníteni, hol is játszódik a történet. Ezért készített egy hosszú cikket, amelyben ismétlésként újraveszi az összes körzetet, a Kapitóliumot és a vadont is bemutatja [ahova Katniss és Gale az első rész elején el szeretnének szökni]. Mivel a cikk tényleg nagyon hosszú, ezért én darabokban - 2-2 körzetenként hozom majd Nektek, így újra lehetőségetek lesz időről-időre várni valami Éhezők Viadalás írást :)

Panem tulajdonképpen az Egyesült Államok területének azon részén helyezkedik el, amelyet a jövőbeli tengerszint emelkedés és egyéb természeti katasztrófák nem pusztítottak el. Panemben ugyanis a 21. században számos természeti katasztrófa és háború pusztított. Panem nevét a latin mondásból "Panem et circenses", azaz "Cirkuszt és kenyeret" mondásból kapta. Panemben a totális diktátor Snow elnök uralkodik, aki a Békeőröknek nevezett katonai erő segítségével tartja fenn a rendet és tartatja be kegyetlen törvényeit. Panem 13 körzete gyakorlatilag el van szigetelve egymástól és mindegyik körzetnek saját kulturális és szociális háttere van. A lakosok csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem utazhatnak a körzetek között, így életük még elszigeteltebbé és jellegzetesebbé válik az országon belül.

Az alábbiakban az elmúlt években az egyik, Panemről készített térképet láthatjátok, amely az Éhezők Viadala könyvek és a filmsorozat történései alapján készült. A globális felmelegedés okozta tengerszint emelkedés miatt a mai USA partvidékeinek nagy része eltűnt, de továbbra is a Kapitólium és 13 - ebből 12 ténylegesen is működő - körzet található az országban.

Panem térképe

Forrás: Screenrant

2019. június 21., péntek

A Tűz Örökké Égni Fog: Las Vegasban Az Éhezők Viadala Vándorkiállítás

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember


Az Éhezők Viadala Kiállítást először 2015. nyarán mutatták be New Yorkban (részletek a Kiállításról ITT), majd San Francisco-ba költöztették. Ezután - bár először távol-keleti helyszínekről szóltak a pletykák - rövid időre Sydneyben mutatták be, ám az alig másfél hónapos nyitva tartás már az utolsó napokban sérült, a Kiállítást a hatalmas érdeklődés ellenére valamiért napokkal előbb bezárták, amiből komoly bonyodalmak adódtak. Ezután szintén kicsit váratlanul Jennifer Lawrence színésznő szülővárosában, Louisville-ben volt látható a jelenség, majd valahogy megszakadt a folyamat. Ezeket az állomásokat EBBEN a bekezdésben gyűjtöttem össze, itt időpontok szerint nyomon követhetitek az útját.

Érdekes módon tehát Louisville után nem jelentették be, hogy folytatódni a Kiállítás útja, ami valahol érthető is volt, hiszen Louisville-ben 2017. őszén zárta be kapuit és ekkor már közel két évvel voltunk az utolsó film bemutatása után, lecsengeni látszott a sorozat.

Ám tavasszal felröppent a hír, hogy idén májustól a Las Vegas-i MGM Grand Hotel és Casino biztosítja Az Éhezők Viadala Vándorkiállítás következő helyszínét.

2019. június 17., hétfő

Breaking News!! Éhezők Viadala előzménykönyv érkezik 2020. májusában!!!

Hazudnék, ha úgy érezném van időm és energiám az oldalra, de ha ez igaz, akkor lesz visszatérés :)

A Sky magazin híre szerint Suzanne Collins új regénye az eredeti sorozat történései előtt 64 évvel zajlik majd és 2020. május 19-én jelenik majd meg. 
Az 56 éves írónő így nyilatkozott:
- Ezzel a kötettel az emberi természetet szeretném feltérképezni, hogy kik is vagyunk valójában és az, amit érzékelünk, az miképp segít bennünket az életben maradáshoz. A Sötét Napokként nevezett háború utáni 10. évben járunk majd, az újjáépítés idején. Úgy gondolom, ez az időszak termékeny táptalajt biztosít ahhoz, hogy megragadja az emberi természettel kapcsolatos kérdéseket és az emberségességgel kapcsolatos nézeteket. 

A képen a következők lehetnek: szöveg
Címe még nincs, de megjelenési dátuma már van az új kötetnek

Az eredeti trilógiában, amelyből a többmilliárd dolláros költségvetésű filmsorozat készült Jennifer Lawrence főszereplésével, Panem egy disztópikus ország, ahol egy tévés vetélkedőben fiatalok küzdenek egymással életre-halálra.
Jennifer Lawrence Katniss Everdeen főszereplő lány szerepét alakította, aki egy szegény, szénbányász körzetből lesz a műsor koronázott királynője, majd lázadást indít el a gazdag és elnyomó kormány ellen, amely a Kapitólium erőszakos viadalát szervezi és vetíti.

A rajongók Az Éhezők Viadala 2008-as (könyv)megjelenésétől a 2010-ben napvilágot látott, A Kiválasztott című harmadik kötetig követhették a történetet, majd a sorozat filmadaptációja 2012 és 2015 között került filmvászonra. 
A könyveket több, mint 50 nyelvre fordították le és több, mint 100 millió példányban fogytak el világszerte, míg a négy film mindösszesen 2,38 milliárd összbevételre tett szert. 

Az előzménykönyv bejelentése előtt Michael Burns a korábbi filmeket elkészítő Lionsgate filmstúdió alelnöke arról beszélt, hogy Collins már elárult néhány részletet a készülő könyvéből.
Nyilatkozatában így fogalmaz:
- Az Éhező Viadala filmek büszke házigazdájaként elmondhatom, hogy alig várjuk, hogy Suzanne Collins következő regénye megjelenjen. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, míg a regény elkészült, és alig várjuk, hogy újra szorosan együttműködjünk vele a könyvből készülő filmen. 

A stúdió azért azt nem erősítette meg, hogy már a megfilmesítési jogokat is megszerezték-e. 
Forrás: Sky via HVG

Halihó!
Van itt még valaki? Van igény a visszatérésre? :)