2019. június 21., péntek

A Tűz Örökké Égni Fog: Las Vegasban Az Éhezők Viadala Vándorkiállítás

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember


Az Éhezők Viadala Kiállítást először 2015. nyarán mutatták be New Yorkban (részletek a Kiállításról ITT), majd San Francisco-ba költöztették. Ezután - bár először távol-keleti helyszínekről szóltak a pletykák - rövid időre Sydneyben mutatták be, ám az alig másfél hónapos nyitva tartás már az utolsó napokban sérült, a Kiállítást a hatalmas érdeklődés ellenére valamiért napokkal előbb bezárták, amiből komoly bonyodalmak adódtak. Ezután szintén kicsit váratlanul Jennifer Lawrence színésznő szülővárosában, Louisville-ben volt látható a jelenség, majd valahogy megszakadt a folyamat. Ezeket az állomásokat EBBEN a bekezdésben gyűjtöttem össze, itt időpontok szerint nyomon követhetitek az útját.

Érdekes módon tehát Louisville után nem jelentették be, hogy folytatódni a Kiállítás útja, ami valahol érthető is volt, hiszen Louisville-ben 2017. őszén zárta be kapuit és ekkor már közel két évvel voltunk az utolsó film bemutatása után, lecsengeni látszott a sorozat.

Ám tavasszal felröppent a hír, hogy idén májustól a Las Vegas-i MGM Grand Hotel és Casino biztosítja Az Éhezők Viadala Vándorkiállítás következő helyszínét.



A hátborzongató kaland számos izgalmas termet foglal magába: Törvényszék, Snow elnök irodája, a Kapitóliumba vezető vonat, a 13. körzet és egy íjász edzőbázis, amely egy 20 méter széles digitális kijelzőpanelekkel felszerelt edzőközpont, amely a kiállítás csúcspontja, és amely először LAs Vegasban látható az Éhezők Viadala Kiállításon.

Panem világának érzékletes bemutatása, Az Éhezők Viadala: A Kiállítás, bemutatja a sorozat legemlékezetesebb jelmezeit, eredeti kellékeit és díszletmásolatait. A Kiállítás látogatói számos egyedülálló élményben részesülhetnek, bekukkanthatnak a film készítésének kulisszái mögé és megismerheti mindazt a technikát, amelynek segítségével Suzanne Collins regényeit életre keltette a Lionsgate filmstúdió.

A Kiállítás egyik legemlékezetesebb része a közel 30 jelmezt bemutató Jelmez Galéria, ahol olyan jelmezek kerülnek bemutatásra, mint a Lángra Lobbant Lány ruha, a Fecsegőposzáta ruha, Katniss Fecsegőposzáta egyenruhája és kitűzője, Békeőrök egyenruhái és fegyverzete, a lázadók jelmezei és persze Katniss íjai és nyilai sem maradhatnak ki. A Kiállítás üzletében a Capitol Couture-ban a rajongók exkluzív Éhezők Viadalás ruhadarabokat és egyéb emléktárgyakat vásárolhatnak a lelkes rajongók.

Az egyébként sem a sajtóközleményből, sem pedig a Kiállítás hivatalos oldaláról nem derül ki, hogy itt meddig marad a Kiállítás. Nekem úgy tűnik, hogy elég hosszú vagy korlátlan időre. Nos, előbb-utóbb kiderül.
Forrás: prnewswire

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése