Korábbi sikeres sorozataik lecsengése és a Beavatott-sorozat bukása után úgy tűnik, a Lionsgate nagyon szenvedhet anyagilag, mert a napokban ismét felvetődött Az Éhezők Viadala folytatásának témája. A Variety ezzel kapcsolatos cikkének fordítását olvashatjátok.
Jon Feltheimer, a Lionsgate vezérigazgatója a Wall Streetnek utalt arra, hogy a stúdió még mindig nem áll készen, hogy végleg elbúcsúzzon Az Éhezők Viadala és Alkonyat sorozataitól. Arra is utalt azonban, hogy a cég csak új filmekben vagy spin-offokban gondolkodik a sorozatok kapcsán, feltéve, ha zöld utat kapnak azok írónőitől Stephenie Meyertől és Suzanne Collinstól.
- Sok történetet el lehet még mesélni, mi pedig készen állunk rá, hogy megtegyük ezt, amint készítőink készen állnak rá, hogy megírják azokat. - mondta Feltheimer kedden a szokásos negyedéves pénzügyi beszámoló alkalmával.
2015-ben az utolsó film után Jennifer Lawrence azt nyilatkozta, "túl korai volna még a folytatáson gondolkodni". |
A Lionsgate vezetője nem csupán Katniss Everdeen és Edward Cullen jövőjére vonatkozó utalásokkal látta el hallgatóságát. Derűlátóan nyilatkozott azzal kapcsolatban is, hogy olyan megegyezések kötésére készülnek a stúdiók és a moziláncok, amely lehetővé tenné, hogy a filmek DVD/BD változatai a jelenleginél hetekkel vagy akár hónapokkal előbb is a nézők kezébe kerülhetne. Ehhez mindössze arra van szükség, hogy a résztvevők "egy asztalhoz üljenek" tárgyalni.
- Ha lehetőségünk nyílna rá, hogy a stúdiók és a filmforgalmazók egy asztalhoz ülhessenek, akkor hiszem, hogy meg lehetne állapodni úgy, hogy az mindenki hasznára váljon. - mondta Feltheimer.
Forrás: Variety
A cikk további része egyébiránt már ezt a témát boncolgatja, szóval most ez megint a szokásos "mondott egy mondatot ezzel kapcsolatban a vezérigazgató". Mindegy, a lényeg, hogy a téma még a levegőben van, de konkrét előkészületek nincsenek. Semmi baj, én itt vagyok (még mindig), ha bármi folytatás van, én is készen állok rá, hogy folytassam a témát.
Hát én nem tudom, hogy ez mennyire lenne jó ötlet. Ne értsetek félre, nagyon szeretem az Éhezők viadalát,de most még mit tudnának róla lehúzni? Csak a pénzre menne.. Bár mondjuk egy olyat megnéznék, hogy Haymitch fiatalkora (: Meg Effie-vel az első találkozása ((:
VálaszTörlésA helyzet az, hogy nem igazán vagyunk döntéshelyzetben azt illetően, hogy lesz-e vagy nem. Az nem is kérdés, hogy a pénzre mennek rá, más kérdés, hogy vajon miért nem kalkulálják bele, hogy ugyanúgy, mint a Beavatott, ezek is kihűlhetnek. Nem a téma miatt, hanem mert a történet így kerek. De majd kiderül. Én (csak) közvetítem, amit látok és hosszú hónapok hallgatása után jelent meg ez a cikk/nyilatkozat a múlt héten, azért tettem ki. Mondjuk újdonság ebben sem volt sajnos...
VálaszTörlés