A nagymentor - 5. fejezet: Három, 1. rész

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Honnan jönnek a kisbabák, Éjmiccs?
Naná, hogy ezt kérdezi. A világ összes kibaszott dolga közül pont ez érdekli.
Hope kíváncsian nézi alvó kisöccsét, aki apja mellkasára erősítve alszik, miközben a kölyök vacsorát főz. A lány az erdőben vadászik Roryval, azon dolgozik, hogy húst szerezzen a fentebb említett vacsorához. Ők már csak ilyen szorgalmas kis pár.
Ami engem illet, kényelmesen heverészek az asztalnál és a mai első és talán egyben utolsó sörömet kortyolgatom. Attól függ, hova fajul az este. Nézem, ahogy a kislány az elmúlt órákban őrült képek sorozatát rajzolja. Soha nem láttam még gyereket azelőtt így koncentrálni. Pufók ujjaival erősen szorítja a vastag ceruzákat, amelyeket Effie küldetett a múlt heti szállítmánnyal, és komoly elszántsággal húzogatja a papíron. Máris elhasználta a felét.
Amikor nem válaszolok, Hope Fletcher-ről felém fordítja a tekintetét, és jelentőségteljesen rám néz. Egy három és fél éves gyereknek szerintem még nem kellene így néznie, bár ha azt veszem, ki a gyerek anyja, nem kellene meglepettnek lennem. Azt hittem, erre mostanra immunissá váltam, de lehet, csak akkor, ha az anyja csinálja.
- Kölyök, a kis bogárkának van hozzád egy kérdése. - szólok neki oda, megpróbálva figyelmen kívül hagyni az engem nyomasztó felelősség érzetet. Kizárt, hogy ezt kezelni tudjam. Azzal nyugtatom magam, hogy tényleg nem az én dolgom, hogy felvilágosítsam más gyerekét az élet dolgairól. Bár ami őket illeti, nem vagyok benne biztos. Legalábbis amíg nem történik valami.
Gyűlölöm ezt.
Nem akarom, hogy szükség legyen rám. Egyáltalán. Végeztem a gyerekekkel és az élet-halál kérdésekkel. Igazából arra sincs okom, hogy itt legyek.
A srác abbahagyja, amit csinál, megtörli a kezét egy rongyba, ami a vállán van, aztán odasétál az asztalhoz. A pici alszik, ahogy azt még legtöbbször teszi, különösen, ha apja karjai közt van.
- Mi az angyalom?
Igazából meglep, hogy Hope egyáltalán tudja, mi az igazi neve, ha az ember belegondol,, hogy röpködnek körülötte a becenevek. Néha azon gondolkodom, a kölyök nem szerette-e volna jobban, ha valami péktermék összetevőről nevezik el a kislányt, csak végül Katniss megvétózta. Talán így a legjobb. Az, hogy még nem kezdtem el viccelődni a kisfiú nevén [Fletcher = nyílkészítő] elmúlt huszonegy évem legragyogóbb teljesítménye.
A kislány befejez egy mozdulatot a rajzán, egy firkát vagy bármi is legyen, mielőtt komoly tekintettel felnéz apjára. Nem tehetek róla, de van bennem némi szadista élvezet, amikor azt várom, vajon hogy reagálja majd le a kérdést.



- Honnan jönnek a kisbabák, Papa?
A kölyök becsületére legyen mondva, hogy még csak a szeme sem rebben, csak Fletchert igazgatja meg magán, ahogy leguggol a kislányhoz.
- Mire gondolsz, Hope? - kérdezi hasonlóan komolyan.
- Ajja - kezdi a kislány miközben összehúzza az orrát - hogy Fjecsör a mama hasában volt. Nekem is jesz majd kisbaba a hasamban?
- Talán egyszer, ha majd idősebb leszel - válaszolja könnyedén a kölyök, bizonyítva, hogy ő még mindig az az aranyszájú ifjú, akit Flickerman barátunk túráztatott, ha arról van szó, hogy gyermeke kellemetlen kérdésére válaszolja. - De nem most. A kislányoknak nem lehet kisbaba a hasukban, amíg felnőttek nem lesznek. - Jó válasz, azt hiszem, hiszen a kislány számára a felnőtt olyasvalaki, aki nyilvánvalóan nem gyerek. Elérte, hogy a kislány választ kapjon anélkül, hogy elhallgattatná őt, de azért nem igazán mondta el a lényeget. Persze nem hagyhatja annyiban. Azért mégiscsak egy kislányról van szó.
- De várniuk kell, amíg meg nem házasodnak és igazán idősek nem lesznek. - teszi hozzá Peeta szakértő magabiztossággal. Valami mélyen belül összeszorul bennem az undortól, ha belegondolok, hogy a kislány egy nap elég idős lesz ahhoz, hogy valami kölyök csak úgy rátegye a kezét. Legszívesebben minden körzetben élő tizenegy év alatti fiút figyelmeztetnék.
Aztán az jár a fejemben, hogy miért gondolok ilyesmire, amikor még az sem biztos, hogy a kislány egyáltalán megéri a tizenkettőt.
Hát persze, hogy megéri, te idióta, mondom magamnak már vagy ezredszer. Az Aratásnak egyszer s mindenkorra vége. A kislány ezer évig is élni fog, ha csak azt veszük, milyen sokan is szeretik.

A kislány egy pillanatra elhallgat, azon gondolkodom, most dolgozza fel apja válaszát, de aztán összezavarodva néz vissza Peetára miközben az orrát húzgálja.
- De papa, ki jakta őt anya hasába?
Peeta kissé elvigyorodik. - Én voltam, angyalom.
Hirtelen egyre kényelmetlenebbül érzem magam az asztalnál, de a kislánynak ez egyáltalán nem tűnik fel. Húzok egy nagyot a sörömből, és arra figyelek, a pici hogy horkol apja mellkasán, hogy tágulnak apró orrlyukai minden egyes levegővételkor. Nővérével ellentétben ő kopaszon született, de mostanra épp olyan szőke vastag haja kezd nőni, mint az apjának. Érdekes látvány, mert ellentétben a kislánnyal, akinek a bőre, akár a porcelán, a kisfiú teljesen olyan, mint aki a Peremen született kivéve a haját. A bőre talán kicsit világosabb, mint az anyjáé és határozottan világosabb az enyémnél, de húsz évvel ezelőtt egy kereskedő réteg nem tudott volna mit kezdeni egy ilyen világos hajú sötét bőrű gyerekkel.
- Hogy csinájtad? - kérdezi Hope az apjától nyíltan, félbeszakítva megfigyeléseimet.
Peeta elhallgat egy pillanatra, elgondolkodva beharapja a száját. Tudom, hogy Hope most megfogta. Alig várom, hogy lássam, ebből a csapdából hogy sétál ki. De nem hiszem, hogy ki tud. elvégre is a kislány Katniss utódja. Valószínűleg a szavak mögé lát.
- Nos, az anyukáknak van egy tojása, az apukáknak pedig egy magja, amit beleteszünk a tojásba. - magyarázza. Korábban már szemtanúja voltam, amikor Peeta sütni tanította a lányát. Most ugyanazt a hangnemet használja, amikor azt magyarázza, hogy - Most már csak arra kell vigyázni, hogy nehogy túl erősen keverjük, mert akkor a liszt... Nos, túl kemény lesz, angyalom.
Vagyis a szex olyan mint a sütés, de csak felnőttek csinálhatják.
- Nem, de hogy? - erőlködik a kislány, mintha az apja valami elképzelhetetlenül sötét volna.
Peeta rám néz, én pedig most először látok kétségbeesést a szemében. Újra meghúzom a sörömet. Ez Peeta feladat. Halál biztos, hogy nem kezdek el a szexről magyarázni, egy kisgyereknek.
- Nagyon óvatosan, édesem - válaszolja.
- A mamának jó volt? - néz a kislány gyanakvóan Peetára, mintha azt gondolná, Peeta valami injekcióban adta be neki.
Én szétspriccelem a sörömet a tiszta ingemre, mire a kislány rám mered és tátott szájjal néz, igencsak megijedve. Aztán a sör szagára összehúzza az orrát és visszafordul az apjához.
- Azt hiszem, igen - vigyorog a kölyök. Önelégült arcára nézek. A kislány nyilván nem érti, de hótziher, hogy én meg igen.

Kinyílik a bejárati ajtó és Peetával mindketten megkönnyebbülünk, hogy a kislány végre leszáll a kisgyerekek születésének témájáról.
- Mama! Mama! - kiabálja Hope és fel-le ugrálva szalad anyukájához.
Katniss fáradtnak, de boldognak tűnik, övén három mókus, táskája pedig teli van valamivel. Valószínűleg valami nyár végi bogyós gyümölcsöket szedett, vagy tanán azt az édesburgonya  [katniss] gyökeret, aminek érdekes módon ki nem állhatom az ízét. Katniss máris karjaiban ringatja Hope-ot és megpuszilja a kislány orrát.
- Szia, kisliba. Milyen volt a délutánod a papával és Haymitch-csel?
- Jajzojzam egy képet a csajádjól és jajzojtam egy képet a jibákjól és egy szajvasjól és egy kiskutyájól és sok másik állatjól.
- Sok másik állatról? Alig várom, hogy láthassam!
Hope azonban még nem fejezte be, így büszkén folytatja.
- És még jajzojtam egy vijágot mama! Aztán a papa ejemeséjte, hogy jakta beje a magjait a hasadba és neked milyen jó volt!
A kölyökkel egyszerre húzzuk össze magunkat kicsire. Mondjuk, hogy én pontosan miért, azt nem is tudom. Szerencsére Katniss nem az én feleségem. De talán az elmúlt két évtized során egészséges mennyiségű empátia alakult ki bennem a fiú iránt. Különösen, ha ilyen dolgokról van szó. Mindenesetre örülök, hogy nem leszek a helyében, ha leszáll az este és a gyerekek lefeküdtek aludni.
- Ó, tényleg? - húzza fel Katniss a szemöldökét. - Apukáddal később majd elbeszélgetünk, azt hiszem. Azokról a dolgokról, amiket szeretek.
- Én szejetjek téged, anuci! - simul oda Hope anyja mellkasához.
- Én is szeretlek téged, kisliba  - mosolyodik el Katniss és megpuszilja a kislány fejét.

A kicsi, mintha megérezné, hogy apukája hirtelen izgatottá vált, nyűgösködni kezd, Katniss tehát leteszi a lányát. Hope visszaszalad az asztalhoz és újra a rajzára kezd összpontosítani. Peeta kiszedi az ölében lévő kendőből a kisfiát és szégyenlősen mosolyogva odaadja a feleségének.
- Gyere ide kicsikém - mondja Katniss a nyűgös kisfiúnak, teljességgel tudomást nem véve férjéről. - Fogadjunk éhes vagy.
- Az elmúlt órában végig aludt. - mondja Peeta, próbálja enyhíteni Katniss haragját. - Egyáltalán nem sírt. Szerintem nyugodtan eljárhatsz most már rendszeresen vadászni, ha akarsz, még akkor is, ha még szoptatsz.
Úgy tűnik, Katniss korábbi dühe alábbhagy a gondolatra.
- Biztos vagy benne, hogy minden rendben volt a kicsi körül? Nem akarom csak úgy itt hagyni. Hope-ot sosem hagytam magára ilyen sokáig.
- Katniss, rendben volt. Összebújtunk. Megfürdettem. Hope-pal együtt énekeltünk neki.
Megrázom a fejem.
- Meglep, hogy nem szenvedett maradandó károsodást attól az élménytől.
- Éjmiccs azt mondja, a papa úgy énekel, mint egy hordányi bagzó macska. - csicsergi Hope segítőkészen.
- Valóban ezt mondtam, kis bogaram. - értek egyet.
- Szejetem a mackákat.
Peeta kuncogni kezd.
Katnis leül az asztalhoz és csinál valami őrültséget az ingével, így valahogy sikerül úgy megszoptatnia a kicsit, hogy a ruhája nagy része rajta marad. Azt kell, hogy mondjam, ezt nem bánom. Értem persze, hogy ez is az élet része és meg kell tudnia etetnie a gyerekét ahol és amikor csak úgy tetszik neki, de azért én is fenntartom magamnak a jogot, hogy akkor érezzem magam kellemetlenül, amikor csak akarom. Persze a lány tudja, hogy érzem magam, ha mindenfelé lógnak a dolgai, és szerintem elmenne a környékemről, ha látná, hogy fészkelődöm. Hope azonban félbehagyja a színezést és érdeklődéssel figyeli a folyamatot.

- Ha felnövök, Éjmiccshez megyek feleségül. - mondja némi gondolkodás után.
A konyhában Peeta felröhög, kiejti a kezéből a serpenyőt.
- Szerintem én kicsit öreg lennék hozzád, kis bogaram - morgom, nem tudván pontosan, hogy is érzek efelől. Nagyon aranyos, azt hiszem. Sőt, mi több, édes. De az édes íz csak olyan, mint a keserű utóízű gyógyszereké az elején. Széttép, aztán ismét összerak. Nehéz kezelni a dolgot, amikor jelen vannak a a kislány szülei is.
Hope tanácstalanul néz.
- Asztán hozzámegyek Nichez és Ajdejhez.
- Mindkettejükhöz? - kérdezi az anyja vidáman, miközben a fia hátát simogatja. A kicsi olyan hangosan nyel, hogy az asztal tulsó végében is hallom.
Hope bólint.
- Ők jegjobb baátok! Így hát mindkettejükhöz kejj mennem.
- Nem hinném, hogy Alder az a nősülős fajta! - kuncogok.
Katniss vigyorog, miközben beszél, a szeme fiáról a férjére vándorol.
- És mi a helyzet Jasperrel, kisliba? Ő nem olyan idős.
A konyhában Peeta egy újabb serpenyőt ejt el, de ezúttal nem nevet. A feleségére néz, aki nem figyel rá, Fletcher hajával játszadozik, miközben magában kuncog. Katniss előbb halna meg, mint hogy arra ösztönözze a lányát, hogy bárkihez is hozzámenjen feleségül, de most épp bosszút akar állni.
- Mama, én nem szejetem Jaspejt. Ő olyan gonosz.
Peeta lelkesen bólogat és magában motyog.
Egy kis gondolkodás után Hope így folytatja:
- Junipej viszont ajanos. Majd hozzámegyek, mint Dejjy és Julia. És akkor egész nap csak fája mászhatunk.
- Megteheted, ha akarod. - mosolyog Katniss. Kíváncsi lennék, ki mással hozakodna még elő a kislány, és megpróbálok nem gondolni Effie-re, hogy mi lenne a normális holtodiglan-holtomiglan.
- Angyalkám, ugye tudod, hogy senkihez nem muszáj hozzámenned? - lép be a konyhából az apukája, és felkapja a székből, majd a karjában hintáztatja. - Nyugodtan maradhatsz örökké az én kicsi kis lányom.
- Jaaaj, te olyan buta vagy, apaaa!
- Lehet, hogy buta vagyok, de te attól még at én lányom vagy! - mondja Peeta, miközben fejjel lefelé tartja a lányát, és ráfúj a kislány pólóján lévő málnára, miközben a kislány tehetetlenül sikítozik. Végül a konyhában kergetőznek, mindketten botladoznak és nevetnek, nem foglalkozva azzal, hogy Katniss az asztalnál ülve nézi őket és kuncog őket látva.

Izgatottnak kellene lennem vagy legalábbis kárörvendőnek. Tudom, amikor Katniss terhes volt, a kölyök amiatt aggódott, hogy a műlábával majd nem tud rendesen futni. Mondtam neki, hogy idióta, hisz bárki képes kergetőzni egy kisgyerekkel, ha a Viadalon sikerült életben maradnia, és hát persze, hogy igazam volt.
De csak az jár a fejemben, hogy "Kizárt, hogy ez a kislány valaha megnyerje a Viadalt."
Amikor elfogy a söröm, szó nélkül lelépek.
Vacsorára megiszok egy egész üveg fehérszeszt, és nem veszem fel a telefont, amikor csörögni kezd.

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként