A nagymentor - 6. fejezet: Négy, 1. rész

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.   

- A mama miért szomorú? - kérdezi Hope minden előzmény nélkül, kék szemeit nagyra nyitva, az általa viselt nevetséges, szőrmekapucni alól kikukucskálva.
A szél belefújja a szőrmét az arcába, ő pedig bosszúsan próbálja kiseperni az arcából kis kesztyűs kezeivel. Megigazítom magamon a kabátot és azon gondolkodok, hogyan válaszolhatnék anélkül, hogy ténylegesen eláruljam neki a választ.
A hóban játszunk.
A hóban.
A kibaszott hóban.
Egyáltalán ki nem állhatom a hideget. Utálom, amikor elbújik a nap és állandóan sötét van. Gyűlölök minden érzést, ami akár csak távolról emlékeztet a télre. És minél idősebb vagyok, annál jobban utálom. Erre most mégis itt játszom a közepén. Hope ma reggel megjelent az ajtómban, kicsi kabátjában, rajta ezzel a hatalmas szőrös kapucnival, ami hasonlít ahhoz a puffasztott cukros dologhoz, amit a Kapitóliumban ettünk Effie legutóbbi születésnapján... mi is volt annak az átkozott dolognak a neve?
Megvan. Mályvacukor.
Így aztán, amikor a kék szemű mályvacukor megjelent az ajtómban, és könyörgött, hogy menjek vele hóangyalt csinálni... nos, ha van is Panemben ember, aki képes erre nemet mondani, az biztos nem én vagyok.
Így tehát itt vagyunk kinn, én, ő, a Peeta és a pici, aki inkább egy Michelin-bábura emlékeztet téli cuccaiba bugyolálva. Eddig a nővérének segítettem hóembert csinálni, miközben gyúrtam egy adag hógolyót, hogy felhasználjam az apja ellen, ha eljön az ideje. Soha nem tudja meg, mi vár rá.
Katniss begubózott a szobájába az évente rátörő könyörtelen depresszió miatt. Pedig hogy őszinte legyek, idén még jobb is a helyzet, mint eddig bármikor. Ez az első nap, amennyire én tudom, hogy bezárkózott, pedig a tél nagyon hosszú volt már idáig is. De még mindig nehéz ez mindannyiuknak. Peeta nem fog mondani róla semmit, de a szemei mindent elárulnak. Fletcher vele szemben ül egy kis mélyedésben és tíz másodpercenként visít egyet. Csak most jött rá, hogy ha belecsap a hóba a tenyerével, a hópelyhek körös körül szálldosnak körülötte. Igazán zajos kisbaba, mindenféle dadadadadaaaa és hasonló félig-meddig zenei hangokat ad ki magából szabályos időközönként kis mély hangján. Már most jónéhány szót ki tud mondani, ellentétben Hope-pal, aki elég későn szólalt meg, bár szerintem csak úgy nagy általánosságban szereti hallani a hangját.
Általában ezzel felvidítja apját, de ma úgy tűnik, mosolya nem ér el Peetáig.

A nagymentor - 5. fejezet: Három, 2. rész

 A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.   

Másnap reggel arra ébredek, mintha valaki légkalapáccsal verné a fejemet, pedig valójában csendes ám kitartó dörömbölés hallatszik az ajtómon. Épp kinyitnám a számat, hogy bárki is az, húzzon el a pokolba, ám a szám olyan, mintha tele lenne vattával, és be kell zárnom, hogy ne érezzem. Miután bárki is az, láthatóan nem fogja abbahagyni, kinyitom az ajtót és durván kiordítok.

- Mi a fenét akarsz?
De nincs ott senki.
Nos, legalábbis nem látok senkit, amíg le nem nézek.
Hope pizsamájában, kezében a takarójával nagyon rémültnek látszik, a sírás szélén áll. Összerezzenek, de próbálom tartani magam. Nem vagyok részeg, legalábbis azt hiszem, nem vagyok az, de olyan durván másnapos vagyok, hogy hogy az is lehet, mindkettő ugyanolyan rossz.
- A papa beteg - hüppögi. - Nagyon féjek, Éjmiccs!
- Hol van az anyukád, bogárkám? Nem örülne neki, ha tudná, hogy itt vagy kinn egyedül.
- A mama szomojú. A mamának ajudnia kejj, aztán Fjecsör síjt és a papa ejesett és most beteg, Éjmiccs.
Szó nélkül felkapom Hope-ot és átszaladok vele az udvaron. Olyan, mintha ki akarna esni a szemgolyóm, de azért kezelem a helyzetet. Peetát a padlón találom, a fia a hordozójában sír az asztalon. Kiveszem belőle Fletchert, aki azonnal hozzám bújik. Éhes, de ezen én nyilván nem tudok segíteni. Peetának az elmúlt két évben nem volt rohama, de a kicsi orrát és homlokát elnézve, azonnal sejtem, most miért jött elő.

- Na, keltsük fel a mamádat, bogárkám.
Megfogom a kislány kezét és elindulunk az emeletre. Közben Hope folyamatosan azt hajtogatja:
- Nem, Éjmiccs. A mamának ma ajudnija kejj. Fontos. Azt mondja a papa.
Hope végig küzd ellenem, kicsi testének minden erejével rángatja a kezemet. Végül megigazítom a kicsit és őt is felkapom.
Amikor elérünk Katniss szobájának ajtajáig, nem vesződöm a zárral, egyszerűen berúgom az ajtót. Nem érdekel, mennyire depis Katniss, fel fog kelni a rohadt életbe és megeteti a fiát és gondoskodik rémült kislányáról.
- Kelj fel Katniss - mondom neki sötéten, miközben lassan felül és úgy néz rám, mintha földönkívüli lennék. A kicsi sírni kezd, aminek hangja némileg sérti Katniss fülét. Kinyújtja a kezét és elveszi a picit, közel húzza magához kis testét, hogy megszoptassa, de még mindig félhalottnak látszik. Miközben szoptat, lassan visszatér belé az élet. Az ágy végében állok, gyűlölöm, hogy így ki van készülve és magamat is gyűlölöm, amiért olyan részeg voltam, hogy ennek a kicsi lánynak legalább öt percig kellett döngetnie az ajtómat, miközben Peeta kiterülve feküdt a padlón.
- Beteg a kicsi. - mondom neki. - Kelj fel a kurva életbe és gondoskodj róla!
Felemelem Hope-ot az ágyra és a szemébe nézek.
- Apukád aggódott anyukád miatt, bogárkám, de most el kell érned, hogy kimásszon ebből az ágyból. Értesz? Most lemegyek és segítek a papádnak, de nem hagyhatod, hogy anyukád visszaaludjon, rendben? Jelen pillanatban te vagy az egyetlen ebben a házban, aki nem beteg.
Bólint, szemei kikerekednek, odabújik az anyukájához, úgy nézi, akár egy sólyom.
Még egyszer visszanézek Katnissre és látom, hogy kezd magához térni. Legalábbis, ha jelent bármit is, hogy hatalmas könnycseppek peregnek le az arcán, miközben a három éves kislánya igyekszik őt vigasztalni.
- Én is szarul vagyok, drágaságom. - szólok oda, mielőtt becsukom az ajtót magam mögött. Nem záródik be rendesen, hisz berúgtam, hogy kinyissam. Majd megszereli valaki.

A nagymentor - 5. fejezet: Három, 1. rész

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Honnan jönnek a kisbabák, Éjmiccs?
Naná, hogy ezt kérdezi. A világ összes kibaszott dolga közül pont ez érdekli.
Hope kíváncsian nézi alvó kisöccsét, aki apja mellkasára erősítve alszik, miközben a kölyök vacsorát főz. A lány az erdőben vadászik Roryval, azon dolgozik, hogy húst szerezzen a fentebb említett vacsorához. Ők már csak ilyen szorgalmas kis pár.
Ami engem illet, kényelmesen heverészek az asztalnál és a mai első és talán egyben utolsó sörömet kortyolgatom. Attól függ, hova fajul az este. Nézem, ahogy a kislány az elmúlt órákban őrült képek sorozatát rajzolja. Soha nem láttam még gyereket azelőtt így koncentrálni. Pufók ujjaival erősen szorítja a vastag ceruzákat, amelyeket Effie küldetett a múlt heti szállítmánnyal, és komoly elszántsággal húzogatja a papíron. Máris elhasználta a felét.
Amikor nem válaszolok, Hope Fletcher-ről felém fordítja a tekintetét, és jelentőségteljesen rám néz. Egy három és fél éves gyereknek szerintem még nem kellene így néznie, bár ha azt veszem, ki a gyerek anyja, nem kellene meglepettnek lennem. Azt hittem, erre mostanra immunissá váltam, de lehet, csak akkor, ha az anyja csinálja.
- Kölyök, a kis bogárkának van hozzád egy kérdése. - szólok neki oda, megpróbálva figyelmen kívül hagyni az engem nyomasztó felelősség érzetet. Kizárt, hogy ezt kezelni tudjam. Azzal nyugtatom magam, hogy tényleg nem az én dolgom, hogy felvilágosítsam más gyerekét az élet dolgairól. Bár ami őket illeti, nem vagyok benne biztos. Legalábbis amíg nem történik valami.
Gyűlölöm ezt.
Nem akarom, hogy szükség legyen rám. Egyáltalán. Végeztem a gyerekekkel és az élet-halál kérdésekkel. Igazából arra sincs okom, hogy itt legyek.
A srác abbahagyja, amit csinál, megtörli a kezét egy rongyba, ami a vállán van, aztán odasétál az asztalhoz. A pici alszik, ahogy azt még legtöbbször teszi, különösen, ha apja karjai közt van.
- Mi az angyalom?
Igazából meglep, hogy Hope egyáltalán tudja, mi az igazi neve, ha az ember belegondol,, hogy röpködnek körülötte a becenevek. Néha azon gondolkodom, a kölyök nem szerette-e volna jobban, ha valami péktermék összetevőről nevezik el a kislányt, csak végül Katniss megvétózta. Talán így a legjobb. Az, hogy még nem kezdtem el viccelődni a kisfiú nevén [Fletcher = nyílkészítő] elmúlt huszonegy évem legragyogóbb teljesítménye.
A kislány befejez egy mozdulatot a rajzán, egy firkát vagy bármi is legyen, mielőtt komoly tekintettel felnéz apjára. Nem tehetek róla, de van bennem némi szadista élvezet, amikor azt várom, vajon hogy reagálja majd le a kérdést.

A nagymentor - 4. fejezet: Kettő

A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Éjmissz, a jibák méjt? - Hope derékszögben tartja pufók karját a testéhez képest és egészen jól imitálja a totyogást. Azt hiszem, azt kérdezi, miért épp így mennek, de nem vagyok benne teljesen biztos. Talán egy sokkal mélyebb filozófiai jellegű kérdést vet fel: Az öreg alkesz miért épp libákat választott lehetséges állati partnereknek. Az egyetlen lehetséges választ adom, amelynek mindkét átkozott esetben van értelme.
- Mert ők libák, bogárkám. - Amúgy is ez minden, amit tudok. De amikor Hope elkezdett kérdezősködni, megígértem magamnak, hogy én soha nem fogok hazudni neki.
Már egy életre eleget hazudtam a családjának.
Egy kérdés után általában egy sereg újabb "Miért?" kezdetű kérdés következik, de megpróbálom elkerülni ezt azzal, hogy átvetem a takarmányos zsákot a vállam felett és a fészer felé indulok. Mögöttem lépked a kislány apró, hurkás lábain, barna nadrágja csupa sár. Őt úgy öt kisliba követi a régebben születettek közül. Nem hinném, hogy lenne bárki is a környéken, aki rajtakapna, hogy vigyorgok, de ezt megtartom magamnak. Ez a fészekalja liba még nyár elején kelt ki. Amikor az anyjuk elpusztult, én magam keltettem ki a tojásokat. A kislánnyal együtt néztük, ahogy kikelnek. Persze rájöhettem volna, hogy ezeknél az átkozott kis izéknél pont ő fog bevésődni, hiszen őt, Hope-ot látták meg először, de valahogy mégsem jutott eszembe, amíg meg nem történt. Így aztán most mennek a kislány után. Nem mintha ő bánná, viszont hihetetlenül elviselhetetlenek lesznek, amikor Hope hazamegy. Mivel a kislány ugye nem nálam lakik, ez elég gyakran előfordul.
- Éjmissz, apa méj csinál kik-kik-kik-kik? - Megfordulok, hogy lássam, mi az ördögről beszél, és rájövök, hogy minden alkalommal, amikor azt mondja, "kik", húzni kezdi az egyik lábát. Vagyis ilyen hangja van Peeta műlábának. Nem mintha olyan hangos lenne, hogy mindenkinek feltűnjön, de neki bezzeg feltűnik. Máris elég nyilvánvaló, hogy a kislány nem lesz zseni, mint mondjuk Alder, vagy gyermeki formájú vadállat, mint Gale és Johanna ikrei, de azért figyelmes, érzékeny kis lény, aki hajlamos olyan apró részletekre is felfigyelni, ami mondjuk másnak elkerülné a figyelmét.
De azért azt kívánom, ez a részlet bárcsak ne tűnt volna fel neki és és őszintén szólva ez olyasmi, amire még legalább néhány hónapig nem számítottam. Talán mégis több időt kellett volna szánnom arra, hogy elmagyarázzam, miért totyognak a libák. Mivel nem szándékozok hazudni, nem vagyok benne biztos, anélkül, hogy olyan részleteket fejtsek ki, amelyekre nem vagyok jogosult vagy netán túlságosan rosszul érintené.

Filmajánló: Mától a mozikban a Power Rangers

Avagy Elizabeth Banks ezúttal a gonosz főhős szerepében.

Jason, Kimberly, Bill, Trini és Zack, öt átlagos tinédzser, akiket hétköznapi dolgok foglalkoztatnak. Alig ismerik egymást, ám a sorsuk végzetszerűen összefonódik. Egy nap tiltott területre tévednek, ahol különleges erővel rendelkező érmékre bukkannak. Olyan természetfeletti képességekre tesznek szert, amiről álmodni sem mertek: egyik pillanatról a másikra szuperhősökké válnak.

Miközben az öt fiatal harcos mentoruk, Zordon (Bryan Cranston) segítségével azt tanulja, hogyan tartsa kordában a bennük lakozó erőt, a végtelenül kegyetlen Rita Repulsa (Elizabeth Banks) csatlósaival feltűnik a színen: el akarják pusztítani Angel Grove városát. A srácoknak össze kell fogniuk, hogy mint a Power Rangers légiója, együtt nézzenek szembe a világuralomra törő gonosz hatalommal. Forrás: Port.hu

Természetesen előzetest is hoztam, ami biztosan felkelti néhányak érdeklődését.

Aki pedig megnézte a filmet, még mindig bátran írhat róla :) Én biztos elolvasom ;)

A nagymentor - 3. fejezet: Egy

"Drágaságom, nem akarsz inkább anyukáddal beszélni vagy Annie-vel vagy valami? Esetleg Johannával? Vagy bármelyik nővel? Nem tudom, mit vársz, mit mondjak neked." - A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Miért nem alussza végig az éjszakát csak úgy simán? - Minden nap ezt a kérdést hallom először. Nos, ezt nem én motyogom a libáimnak, azt hiszem legalábbis, pedig volt már ilyenre alkalom bőven. Minden ellentétes szándékom ellenér a végén még zakkant öregember válik belőlem. Bár én szeretem a libákat. Olyanok, mint az emberek. Csak kevésbé bosszantóak.
Ezeket a szavakat viszont a fiú szájából hallom, aki házam oldalának támaszkodik és kísértetiesen úgy néz ki, mint amikor kimentették a kapitóliumi börtönéből. Lila táskák vannak a szemei alatt, a szemeiben pedig mániákus, őrült tekintet.
Általában tisztában van vele, milyen szerencsés fickó, henceg is vele folyamatosan. Elég komoly stressz hatása alatt állhat, ha úgy tesz, legalábbis távolról nagyon úgy hangzik, mintha panaszkodna. De tudom, csak a gyerekről beszél - hallottam én is, hogy órákon keresztül sírt és a zaklatott zajokat is, amiket a lány hallatott, amiért ez éppen hajnali négykor történt. Ez annyira hétköznapi helyzet, hogy akár ki is nevethetném, ha én magam is olyan idióta tökfej lennék, aki elég őrült volt ahhoz gyereket vállaljon, ehelyett azonban éles feszítő érzést érzek, amely a nyakamból indul és végigsugárzik a gerincemen. Nem akarom, hogy így nézzen. Még egyszer nem.
De mit gondol, mit tudok én erről a problémáról?
- Nos, tekintve az én gyermekneveléssel kapcsolatos kiterjedt tapasztalataimat, azt kell, hogy mondjam, halvány lila fogalmam sincs. - mondom, miközben leszórok pár darab megpenészedett kenyeret a libáknak, hogy legyen min veszekedniük. Nem igazán nekik való, de azért úgy tűnik, szeretik. Szinte képesek kivájni egymás szemét is, hogy megszerezzék egymástól a falatot, pedig szerintem egyébként túl vannak táplálva.
Igen. Kifejezetten olyanok, mint az emberek.

A kölyök nem érti a célzást, leguggol a ház tövében.
- Nem tudom, mi mást tehetnék még. Már nem tesszük le aludni nap közben, de az sem ér semmit. Tegnap este órákon keresztül játszottunk a padlón vacsora után, hogy kifárasszam. Mégis egyszerűen... - Peeta a haját rángatja, mintha ki akarná tépni az utolsó szálig, úgyhogy ebből sejtem, komoly a dolog, mert nem tett hasonlót az elmúlt tizenhat évben. - ... nem és nem hajlandó aludni. Ha letesszük sír. Ha odatesszük közénk az ágyba, sír. Játszani nincs ereje, ő maga is olyan fáradt, de csak nem alszik. És emiatt egyikünk sem tud aludni. Csak hisztizik. Tegnap este Katniss már azt javasolta, adjunk neki altatószirupot.
Megvonom a vállamat. Nem mintha nem vette volna hasznát már korábban is.
Lehet, hogy túlzás, de támad egy ötletem. Megragadom Peeta vállát és magammal rángatom a házba. Most, hogy Hazelle visszatért a Tizenkettedik körzetbe, a hely ismét tiszta. Bár nem tudom, miért jár még át mindig. Neki és Posynak több pénzük van, mint amivel kezdeni tudnak egyáltalán valamit, ráadásul tudom, hogy legalább két fia több, mint heti gyakorisággal küld neki pénzt. De még ha nem is tennék, az őrült harmadik elég ennivalót szerezne nekik, akárcsak a körzet lakóinak fele. De azzal, hogy kitakarít nálam, eléri, hogy mindenki úgy érezze, nem kell rólam gondoskodni, így én hagyom neki, más meg nem háborgat.
Peeta olyan fáradt, hogy még csak nem is ellenkezik vagy kérdezi meg, mit csinálok, csak áll az asztalnak dőlve és néz maga elé. Kinyitom a konyhaszekrényt, és előttem ragyog, mint az ékszer, tíz üveg alkohol, amelyeket Effie küldött nekem tegnap mély sajnálkozásai közepette, amiért neki magának nem állt módjában csatlakozni. Ezek a legjobb árpa, kukorica, burgonya, cukornád borókabogyó és egyéb termékek, amelyeknek sikerült erjedésnek indulniuk, hogy boldogan tölthessem egyedül az időmet. És ez jó. Valószínűleg a legjobb. Egyedül szinte mindig jobb.
Megragadom a whiskeys-üveg nyakát, kihúzom a dugót, aztán megállok. Ez egy igazán jó cucc. A legjobb. Ezt iszom, amikor józan akarok maradni, hogy élvezhessem az ízét vagy hihetetlenül le akarok részegedni, mert nincs más, ami ilyen jó lenne a felejtésre. Simán legurul és jó füstös íze van. A többi szar csak arra jó, amire kell. A kicsi nem fogja észrevenni a különbséget. Ő csak egy kisbaba.