A nagymentor - 2. fejezet: Nulla

"Drágaságom, nem akarsz inkább anyukáddal beszélni vagy Annie-vel vagy valami? Esetleg Johannával? Vagy bármelyik nővel? Nem tudom, mit vársz, mit mondjak neked." - A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.

- Miért nem tud ez a baba csak úgy kibújni? - ordítja Katniss az udvaron.

Soha nem gondoltam volna, hogy megérem a napot, amikor láthatom Katniss Everdeent totyogni. Ám a várakozásnak láthatóan vége, hisz már érkezik is a füvön keresztül, eltúlzott mozdulatokkal tekerve a csípőjét, hogy előre haladjon. Először megkönnyebbülök kissé, mert jobban néz ki, mint amikor legutóbb láttam, különösen, mióta az utóbbi időben a fiú arra ért haza, hogy Katniss elbújt a szekrénybe. Most sokkal kevésbé szenved, viszont helyette bosszankodik. Azt hiszem, ez jó jel. Már számára; számomra nem feltétlenül.

Pedig úgy tűnt, szép délutánnak nézek elébe. szeretem az áprilist. Olyan könnyű hónap. Már nem télies, nem fűződnek hozzá rossz emlékek, bár túl sok jó sem. Nem tudom, melyikbe rosszabb belegondolni. Még túl korán van, hogy az ember előre rettegjen az Aratástól, ahogyan azt tettem minden évben, pedig azoknak az időknek már vége. A legfontosabb, hogy áprilisban szinte minden nap jönnek a vonatok. Az olyan napokon, mint ez is, a nap során kiülök a tornácra, és nézem ahogy a libáim csipkedik egymást. Persze most azt kívánom, bárcsak benn maradtam volna, mert fogalmam sincs, mit mondjak Katnissnek.

- Gyűlölök terhesnek lenni. - motyogja, miközben leereszkedik a lépcsőre nagyjából fél méternyire tőlem. Megemelem a szemöldökömet és ránézek. Ez most viccel velem? Tényleg azt hitte, hogy majd könnyű lesz?

Épp valami maró válaszba kezdenék, amikor kinyúlok a mellettem lévő üveg ital felé, ám ekkor meghallom a levegő süvítését és egy hallok egy puffanást. Lenézek, látom, hogy ujjaim között egy kés rezeg, amelyet Katniss kicsi keze szorít erősen. Nem reagálok. Katniss nem viccel. 

- Meg ne szólaljon! - morran rám. Aztán felsóhajt és hátradől, a kezeire támaszkodik. Így fekve úgy néz ki, mint egy partra vetett bálna, amelyet még a saját Győzelmi Körutamon láttam a negyedik körzetben. Az emberek olyan lelkesen "ünnepelték" a Mészárlás Győzelmét, hogy szerencsétlen állat segítség nélkül döglött meg a homokban, mint egy másik korból előkerült elveszett ereklye.

Akárcsak én.

Ezekkel a kellemes gondolatokkal a fejemben úgy hiszem, itt az idő, hogy igyak egy újabb kortyot.

Óvatosan mozgatom az ujjaimat, hogy a kés el ne vágja, megfogom az üveget a nyakánál és az ajkaimhoz emelem. Nagyobbat húzok belőle, mint általában mernék ebből a cuccból. Effie már hetek óta nem járt itt, úgyhogy visszaszoktam a fehérszeszre. Hamarosan azonban ebből is kifogyok. Mióta Ripper meghalt, már nem csinálják olyan jóra, mint régen, pedig már akkor sem volt egy életelixír. Szinte biztos vagyok benne, hogy a legújabb amatőr lepárlónk olyan erősre csinálja a cuccot, hogy az még a festéket is lekaparja a falról. Órákig éget és feleannyi idő alatt kiüt, pedig én már annyit ittam, hogy az már megölne egy gyengébb embert, aki már megélt egy fél évszázadot.
Ehhez a beszélgetéshez azonban szükségem van rá.


Megpróbálom elrejteni zihálásomat, míg az alkohol végigér a nyelőcsövemen.
- Drágaságom, nem akarsz inkább anyukáddal beszélni vagy Annie-vel vagy valami? Esetleg Johannával? Vagy bármelyik nővel? Nem tudom, mit vársz, mit mondjak neked.
Katniss felhúzza az orrát, összevonja a szemöldökét. Nem könnyű számára itt lenni, szóval biztosan eljutott egy bizonyos állapotba, de ez nem feltétlenül számít. Nincsenek eszközeim, hogy ezzel megbirkózzak.
Világos, hogy nem értünk egyet, mert máris beszélni kezd.
- Nem tudok csinálni semmit. Be vagyok szorulva a házba vagy a pékségbe vagy bárhova, ahol Peeta van. Annyira figyelmes, hogy már őrületbe kerget. Annyira szeretnék egyedül lenni.
- Így aztán most, hogy pár percre megszabadulsz tőle, rögtön idejössz hozzám. Nagyszerű gondolat.
Katniss megmerevedik, én pedig tudom, vissza kell vennem.
- A fenébe is, nem arról van szó, hogy elegem van belőle! - Katniss szemei olyan vadak és tüzesek, mintha ilyesmit merészeltem volna sugallani, amit tegyük hozzá, nem tettem, de Katniss hajlamos a másik szájába adni szavakat, még az enyémbe is. - Magamból van elegem. Térre van szükségem, de nem lehetek egyedül sem, mert akkor meg még rosszabb. Annyira... rettegek.
- Képzelem, milyen rémisztő lehet, hogy valami növekedik benned. Egyszer vesekövem volt. Na, az rohadt szörnyű volt. Pedig annak nem adtam nevet.
Nyilvánvaló, hogy Katniss ideges, ráadásul sokkal komolyabb okból, mint általában, amikor amiatt panaszkodik, hogy "Már megint autogramot kértek tőlem." vagy "Plutarch folyvást hívogat" meg a "Nick és Alder bekenték mézzel az egész íjamat", mégis valahogy kevésbé tűnik súlyosnak a dolog, mint amikor néhanapján azzal jön elő a búvóhelyéről, mielőtt egyáltalán megtudom, hogy eltűnt, hogy "Veszekedtünk, mert Peeta tudja, hogyan kell szeretni, én viszont nem", vagy hogy "Azzal a nővel álmodtam, akit lelőttem a Kapitóliumban, mikor lesz már vége?" vagy ami a legrosszabb volt "Majdnem mindenki meghalt, akit megérintettünk."
Ez a félelem normális. Azt hiszem. Bár átkozott legyek, ha tudom, mi normális. De azt hiszem, a várandós nők általában félnek. És Katniss Everdeennek sokkal több oka van félni, mint legtöbbjüknek.

- Mi lesz, ha nem fogjuk szeretni? - szalad ki a száján.
Felhorkanok. - Ez hülyeség.
Az is. Valószínűleg a legnagyobb ostobaság, amit életemben hallottam. Katniss azt hiszi, nem tudja jól szeretni az embereket, pedig tudja, tehát természetesen ezúttal téved. Még ha nem is tekintjük Primrose történelmi példáját, látom, hogy millió apróságot megtesz a fiú kedvéért. A feléről nem is tudom, feltűnik-e a kölyöknek, szóval Katniss nagyon cseles. Minél kevésbé valószínű, hogy Peeta észreveszi a dolgot, Katniss, annál nagyobb valószínűséggel tesz a kedvéért valami aranyosat. És ez nem csak Peetára korlátozódik. Látom, hogy a tél kellős közepén, amikor hétszentség, hogy nem vadászik, kimegy az erdőbe és megnézi, hogy minden rendben van-e Rory Hawthorne körül, aki jó úton halad afelé, hogy bekattanjon, ráadásul nagyjából annyira beszédes, mint egy üreges fatörzs. A kis Posy, aki nyilván már nem is olyan kicsi, mégis úgy tekint rá, mintha Katniss a nővére lenne. Még rám is odafigyel és még én is jól vagyok lakva, pedig az elmúlt húsz évben se nem csináltam, de még csak nem is vásároltam ennivalót. És ez nem csak Peetán múlik.
Katniss igenis őrült jól tudja, hogyan kell valakit jól szeretni. Legfeljebb csak nem tudja nyíltan kimutatni az érzéseit.

Ezért pedig nem hibáztatom.

Katniss nem húzza fel magát a válaszom hallatán, csak láthatóan még mélyebb aggodalomba merül.
- Mi lesz, ha túlságosan szeretni fogjuk?
- Akkor csatlakozhatsz ahhoz az istenverte klubhoz. - válaszolom gondolkodás nélkül.
Katniss úgy összehúzza a szemöldökét, hogy látom, amint barázdák szelik át a homlokát. Valószínű túlságosan is az üveg mélyére néztem, ha ilyeneket mondok.
- Miért? - Vállat vonok, mintha nem lenne nagy ügy, amit kiejtettem a számon. - Azt hitted a gyerekvállalás majd könnyű lesz? Nyilván nem, ezért vártál ilyen sokáig. Ez egy kockázat. Gyakorlatilag bármelyik pillanatban meghalhat, ha hozzáér a sütőhöz, fára mászik... - Egyre mélyebbre gázolok a témában. - Egy gyerekkel csak a baj van. Mégis mindenkinek van. Biztos, hogy túlságosan szeretni fogod. Ez így működik. Vagy túlságosan vagy nem eléggé. Olyan nincs, hogy pont jól.

Katniss rám mered, a száját húzgálja, mintha olyat mondtam volna, amitől elsírja magát vagy ami feldobja. Nem tudom pontosan, most mi a helyzet. Ettől a terhességtől olyan átkozottul érzelgős lett.
- Amikor ilyeneket mond, mindig bűntudatom támad. - motyogja halkan, ami annyira nem jellemző rá, hogy felvetődik bennem a kérdés a srác nem ültetett-e át belőle magából valamit, már a gyereken kívül. Ők ketten elég gyakran csinálják. Bárcsak bezárnák a szobájuk ablakát. Legalább télen. De nem. Az ember nem ülhet nyugodtan és nézheti a csillagokat, nem ihatja magányos italát a libáival, anélkül, hogy azt hallgatná, hogy ezek ketten azon ügyködnek, hogy széttörjék az ágyukat. Nem is vagyok biztos benne, hogy meg akarom majd ismerni ezt a gyereket, akinek keletkezését valószínűleg én magam is hallottam.
Hagyjuk, nem akarok erre gondolni.
- Mi az ördögről beszélsz? - kérdezem inkább.
Katnissnek láthatóan feltűnik, hogy véletlenül az általunk általában használt szentimentális stílus helyett valami olyasmit használt, ami közel áll a tisztelethez.
- Amikor úgy beszél, mint egy apa. - motyogja.
Óóó. Bűnös. Csak mert az apja meghalt, én meg valamiféle pótlék lettem helyette. Nem épp önként jelentkeztem a szerepre. Legalábbis... Azt hiszem, nem.
Nem is tudom.
- Én nem vagyok az apád, drágaságom. - gúnyolódok fennhangon, mielőtt valami szentimentális baromság hagyná el a számat.
- Nem is mondtam, hogy az - mondja dühösen, majd megpróbálja védekezően összefonni a karjait maga előtt, de aztán rájön, hogy nem éri át sem a gyomra, sem a mellkasa előtt, mert minden olyan nagy.

Katniss hirtelen feláll, a hullámokban rátörő idegesség szinte ragályos. Bárcsak itt lenne kölyök. Azonnal körülugrálná Katnisst, amint ő feláll, ami még jobban idegesítené. Jó lenne végignézni, ráadásul akkor tűzvonalon kívülre kerülnék. Kíváncsi vagyok, sikerül-e meggyőznie Peetát, hogy hagyjon neki elég teret. Igazából úgy sejtem, Peeta mindent megtesz, amit Katniss kér, ő viszont nem kéri meg, mert ahogy mondta, valójában nem akar egyedül maradni.
- Nem akarok már terhes lenni. - fújtat, amikor elviharzik a háza irányába.
- Te voltál az, aki széttártad a lábad, drágaságom! - kiáltom utána.
Egy pillanattal később tompa puffanást hallok. Megfordulok és látom, amint Katniss ismét a tornácomon áll, remegő kezében tartja a kését. Alig pár centire az arcomtól.
Azért jó látni, hogy a terhesség nincs hatással a reakcióidejére.

***

Pár nappal később a kölyök úgy ébreszt fel délelőtti szunyókálásomból, hogy felrángat a padlóról és felállít, még mielőtt az ébredési folyamat harmadáig juthatnék. Kivételesen még ahhoz is túl döbbent vagyok, hogy előkapjam a késemet. Túlságosan el vagyok foglalva azzal, hogy megpróbáljak talpon maradni. Forog a szoba.
- Most bemegy a városba és idehozza a bábát! - mondja Peeta, miközben az ajtó felé indul. Még csak nem is megkér. Hanem bejelenti. Mintha az üzembe helyezésem nem lenne elég megalázó.
- Nem vagyok az átkozott kifutófiúd. - próbálom kevés sikerrel visszanyerni az egyensúlyomat. Elég nehéz eljátszani a sértettet, amikor az ember támolyog.
Peeta megfordul, szeme mint a jégcsap, a hangja nemkülönben.
- Katniss vajúdik. Már három órája fájásai vannak, de csak most szólt. Nem hagyom egyedül hosszabb időre, mint hogy magát felébresszem. Szóval menjen a városba és hozza ide azt a bábát, míg el nem töröm az összes ujját és akkor magától elindul. - Alig ér el az ajtóhoz, amikor lehajol és felvesz valamit, aztán nekivágja a fejemnek. Még csak be se zárja maga után az ajtót, csak bevágja. Mivel még mindig félálomban vagyok, beletelik néhány másodpercbe, mire leesik, hogy a srác hozzám vágta a cipőmet.
- És mi a helyzet a fenyegetéssel? - mormolom.

Azt hiszem, a városig rohanok, hogy elhozzam a bábát. Remélem, van arra valaki, aki egyáltalán tudja, ki a fene az.
Amikor végre megtalálom mindkét fél pár cipőmet és kibotorkálok az ajtón, meglátom, amint a mindenórás kismama a kertben sétálgat. Nem úgy tűnik, mintha komoly fájdalmai lennének. Inkább csak nagyon kényelmetlenül érzi magát.
- A fiú úgy beszélt, mintha már félig kinn lenne az a gyerek. - szólok oda Katnissnek a tornácomról. Nem kétséges, hogy semmi okom rohanni. Nyilvánvaló, hogy a babák kihasználják az átkozott időt, hogy megszülessenek. Főleg az elsők. Katniss nem válaszol, csak felmordul. Minél közelebb megyek, annál nyilvánvalóbb lesz. Katniss nagyon fél.
- Hol van Peeta? - A kölyök, aki tíz perce beviharzott a házamba, nem úgy nézett ki, mint aki hagyja, hogy Katniss csak úgy sétálgasson kinn a kertben. Csattanás hallatszik a konyhájukból, amelyet olyan kiadós káromkodás követ, hogy magam is elpirulok, választ ad a kérdésemre.
- Ideges. - Nyögi ki Katniss, miközben testét újabb fájás uralja. Nem megyek közelebb. Nem tudom, mi is segítene leginkább ebben a helyzetben. Ha valami éppen megpróbálna kimászni belőlem, hogy aztán örökre megváltoztassa az életemet, nem hiszem, hogy jó néven venném, ha bárki meg akarna érinteni. Azonban valahogy mégis a vállára kerül a kezem. Katniss megragadja és olyan erősen szorítja, hogy az apróbb csontok elmozdulnak. Hagyom, hadd tegye. Ez a legkevesebb, amit tehetek.
- Mondtam neki, hogy igazán szükségem lenne egy kis sajtos zsemlére. - Le kell foglalnia magát valahogy, egyébként rohama lesz. - Amit viszont senki nem akar. Azt hiszem, ha elmulasztaná gyermeke születését, mert épp ki volt ütve, esetleg valami drasztikushoz folyamodna. Katniss hangjában is hallatszik a hisztéria. - Nem vagyok biztos benne, kibújik-e innen az a valami.

Még mindig "valami"nek nevezi a gyereket, még most is. Azt hiszem, én is így vagyok vele. Így kevésbé lesz rémisztő a dolog. Bár nem tudom, nekem van-e egyáltalán okom, hogy meg legyek rémülve. Semmi szükségem kisgyerekekre. Soha nem is volt. Nem túl kellemes elképzelni minden gyereket, akit látsz, amint haláltusát vív, miután a halálba vezetted, ezért aztán tartottam a távolságot.
- Bárcsak itt lenne Hazelle - morran fel Katniss és nem lep meg, hogy inkább őt látná maga mellett az anyukája helyett, aki bizonyos okokból, amibe engem nem avattak be, nem vett részt ebben az egész... megpróbáltatásban. Sajnos azonban Hawthorne anyuka már hónapok óta a Második körzetben van, hogy segítsen fiának és törvényen kívüli menyének két éves ikreik, Jasper és Juniper mellett. Ők nem véletlenül sikerültek be, mint testvérük, de Effie azt mondja, igazi elvadult csibészek, akik felmásznak a függönyre, szétszakítják a bútorszövetet, megesznek mindent, amit a szekrényben találnak, és úgy általában is lerombolnak mindent a házban, hacsak nem engedik ki őket a sziklákhoz. Johanna és Gale akkor kérték meg Hazelle-t, hogy utazzon el segíteni, amikor Johanna azon kapta Aldert, a tíz éves fiukat, hogy a lábánál fogva lógatja ki az ablakon egyik kisöccsét. Valahogy tollak és juharszirup is volt a történetben. A konkrét részletek sajnos elhomályosultak, mire a történet eljutott hozzám.
- Mire lenne szükséged tőle? Nem úgy nézel ki, mint aki olyan egyedül érzi magát idekinn. - Megveregetem a lány hátát mintegy bátorításként, de azért mégiscsak szarkasztikus maradok. Van, amin nem lehet változtatni.
Katniss rám néz: - Mert ő nem ostoba.
Megvonom a vállam, és minden segítségnyújtási igyekezetem jutalmául kinyílik az ajtó, amelyen Peeta viharzik ki.
- Haymitch, neked nem valahol máshol kellene lenned?
Peeta arca szinte céklavörös. Elég lenyűgöző, milyen messze jutott idegességben anélkül, hogy rohama lett volna. Számomra viszont elég kellemetlen. Azzal az energiával, amivel a konyhában rombolt, már kétszer oda-vissza megjárhatta volna a várost.
- Igen-igen. Már indulok is.
- Katniss, jól vagy? Nincs szükséged valamire? - kérdezi teljesen más hangon.
Katniss elmosolyodik, mosolya kissé fájdalmas.
- Csak sétálnom kell, de tényleg jól esne egy kis sajtos zsemle, Peeta.
Peeta érzékletesen rám néz, aztán bevágja maga mögött az ajtót és visszamegy a konyhába. Tudom, hogy Katniss rohadtul semmit nem fog enni. De azért jó tudni, hogy legalább vár rám egy kis meleg péksütemény, ha visszaérek.

A városba vezető út elég reszketegre sikerül, mert ha már itt tartok, eszembe jut, hogy tulajdonképpen tegnap ebéd óta nem ettem semmit. A dombról lefelé félúton tudatosodik bennem, hogy még mindig nem tudom, ki is a bába. Szerencsére az első, akivel összefutok, nem más, mint Sally Alberts, Thom legidősebb gyermeke. Jelenleg úgy húsz lehet belőlük. A kislány elég idős, hogy rendesen lehessen vele kommunikálni, úgy nyolc éves lehet? Anyukája maga is nemrég pottyantott ki egy újabb utódot, szóval a kislány valószínűleg tudja, ki volt ott, amikor a kicsi megérkezett. A pékség előtt van egy kis virágárus stand, a kislány ott árulja a virágot, teljesen egyedül. Úgy néz ki, mint aki a Peremről származik, de anyukája mogyoróbarna szemeit örökölte. Valójában mégsem úgy néz ki, mint azok, akik a Peremben nőttek fel, hisz ez a fogalom összekapcsolódik a fejemben azzal, hogy sovány, ez a kislány azonban nagyon erős, hogy finoman fogalmazzak. Thom gazdasága most már iszonyat nagy, a kislány pedig annyit ehet, amennyit csak akar. Thomnak tehenei is vannak, szóval akár napi szinten ihatnak tejet is.
Őszintén szólva nehéz elképzelni, hogy egy kölyök jobban nézzen ki. Nem igazán szeretek gyerekek között lenni, de azért megnyugtatja a lelkemet, ha látom, hogy nem éheznek. Mondjuk Sally öt percig sem maradna életben az Arénában, ami azt illeti.
- Szia, virágom! - mondom.
A kislány undorodva felhúzza az orrát és így válaszol:
- Sally-nek hívnak, Mr. Abernathy. Két L, egy Y, E nélkül.
- Rendben E-nélküli Sally! - hajlok meg látványosan. - Ki hozta világra anyukád kisbabáját?
- Ő maga - mondja a kislány, miközben kortyol egyet a kezében lévő pohár vízből.
- Nem, úgy értem, ki segített világra hozni? Tudod, ki volt az orvos vagy bába vagy valami.
A kislány bosszúsan felsóhajt. - Ő maga volt, Mr. Abernathy.
Ekkor jövök rá, hogy anélkül jöttem el otthonról, hogy hoztam volna magammal valamit, amiből most ihatnék egy kicsit.
- Nézd, kölyök. Tudom, hogy születnek a kisbabák. Tudom, hogy nyilván anyukád is ott volt. De ki segített neki?
A kislány felegyenesedik és úgy néz rám, mintha én lennék a legidiótább, akit valaha látott.
- Apukám.
Hát ennyit erről. Haymitch Abernathy, a Győztes, a Mentor, a Felkelés vezetője, az egykor hihetetlenül zseniális fiatalember, aki mostanra gyakorlatias, számító, részeges öregfiú egy pufók nyolc éves kislánnyal vitatja meg az élet dolgait. Ha Chaff ezt láthatná...
- Köszi, kölyök. - motyogom.
- Esetleg kérdezze meg a nagybátyámat. - ajánlja egy vállrándítás kíséretében. - A pékségben van.

Akár meg is próbálhatom. Minél tovább maradok, annál valószínűbb, hogy a leendő apa elveszíti az érdeklődését irányomban, mire visszaérek. Aztán pár órával később Katniss szaggat majd darabokra, az újszülött életéért könyörögve.
Megszólal a csengő az ajtó felett, amikor belépek, és professzor-doktor Vick Hawthorne, Panem legfejletteb gyógyszerészeti intézetének kutatási és fejlesztési igazgatója görnyed a pult fölé, apró mackókat formázva cukormázból a sütikre, keskeny arcán hatalmas erőfeszítés jelei látszanak. Azon gondolkodom, vajon mit keres a pékségben, amikor van neki igazi munkája. Csak tippelem, hogy Peetának segít.
- Miért köszönthetem, Haymitch? - vigyorog és visszanyomja az orrára szarukeretes szemüvegét, ahogy feláll. - Abban a tévképzetben éltem eddig, hogy nem hagyja el szent székhelyét a Győztesek Falujában hacsak nem alkoholra vagy Effie Trinket kisasszonyra van szüksége.
Hát a srác nem lett kevésbé idegesítőbb idősebben sem.
- Fogd be a szádat, Hawthorne!
Vick leteszi a cukormázas zacskót a pultra és felemeli a kezét.
- Fel ne húzza magát! Csak egy kedves megfigyelést tettem!
- Igen? Akkor nekem is megengedsz egyet? Ebben a csokornyakkendőben úgy nézel ki, mint egy idióta!
Vick nem dühödik fel, csak vigyorog.
- Biztosíthatom Haymitch, a feleségem ezzel nem ért egyet! Kifejezetten szereti, amikor leveheti rólam!
Én is felemelem a kezemet, de én figyelmeztetésül. Valahogy úgy nézek, hogy sikerül a lehetetlen, és Vick végre befogja. Úgy látszik, a mai nap arról szól, hogy minden párt el kell képzelnem, miközben csinálják és kezd undorítóvá válni a dolog. Mint minden férfi, szeretem, ha más bőrére megy a viccelődés, de ez csak teljesen más irányba terelné a dolgokat.
Az a szint pedig, amikor arra kényszerülök, hogy elképzeljem Vick vézna seggét, nem az, ahogy akár a legrövidebb időt is tölteni kívánom.
- Ki segített világra hozni Susie babáját? Tudod mit, felejtsd el, ki a rohadt bába a körzetben? - váltok arra a témára, ami miatt igazából itt vagyok.
Vick arca felderül örömében, majd kirohan a pult mögül, megragadja a vállamat.
- Katnissnek beindultak a fájásai? Hány percnél tartunk? Hogy írta le a fájdalmat? Vagy már ki is bújt a kicsi? - Úgy tűnik, mint aki azonnal jegyzetelni kezd.
- Akkor tehát te vagy a szülészorvos?
Vick elzöldül a célzás hallatán, felemeli a kezét és így szól.
- Ó, egek, dehogy! Én nem nyúlok a betegekhez! Én inkább biokémikus vagyok, semmint orvos. Csak kutatással foglalkozom.
Idegesen felsóhajtok és rávágok a pultra az öklömmel, mielőtt megragadnám Vick keményített ingének gallérját és szemmagasságig emelem.
- Vick, engem az sem érdekel, ha egy rohadt sztriptíztáncosnő vagy. Ki segédkezik a szüléseknél ebben a városban?
- A sógornőm. - nyel egyet kikerekedett szemekkel. Bár még mindig meg van ijedve, csak nem bírja abbahagyni a szövegelést. - Igazából Lindy-t néhány hónappal ezelőtt Thom segítségével szülte meg. A baba kicsit korán érkezett és lelkesedésében előbb kibújt, mint hogy valaki ideért volna a legközelebbi kórházból.
Óóóó. Vagyis a kislány tényleg nem vert át.
Még mindig nem engedem el Vicket. - És jelenleg hol is találom pontosan Susie-t?
- Otthon - nyöszörög Vick.
Elengedem, Vick pedig a pultnak dől. Tiszta inge összegyűrve, köténye ferdén áll.
- Kösz, kölyök! Jó szórakozást a sütikhez!

Az Albertsék farmjára vezető séta nem túl hosszú, de arra elég, hogy elkezdjek komolyabban barátkozni a gondolattal, hogy Katnissnek tényleg gyereke lesz, és valószínűleg igényel némi segítséget a folyamat során. Így aztán az idő nagy részében kocogok, bár a veséim kiabálnak velem, a térdeim pedig egész idő alatt recsegnek-ropognak. Kint Thom egy ekét irányít, amely elé egy hatalmas őszülő lovat fogott be. Mögötte egy kisfiú sétál, aki felszedi a köveket, amelyeket az eke kifordított és egy zacskóba gyűjti azokat. A kisfiú mögött egy meghatározhatatlan nemű kisgyerek totyog, aki valami mást szed össze, amit szintén az eke fordított ki, és amit talált, begyűri a szájába. Ahogy közelebb érek, rájövök, hogy a gyerek hernyókat eszik.
A gyerekek tök gusztustalanok. Bár el kell ismernem, ez a kicsi legalább talpraesett. A rovarok evése kifejezetten hasznos túlélési eszköz.
Thom meglát, megállítja a lovát, összeborzolja a mögötte sétáló kisfiú homokszínű haját, majd kinyújtja a kezét a sötét hajú hernyó-evő felé. A kicsi kiköpi a falatot.
A kiköpött hernyók még mozognak.
Még szerencse, hogy hozzá vagyok szokva a mocsokhoz, különben már rég rosszul lennék.
Thom leszórja a hernyókat a földre, felkapja a gyereket, majd odaüget hozzám, miközben odakiált valamit a másiknak, amit nem értek. A kisfiú beszalad a házba. Nem állom meg, hogy meg ne jegyezzem, milyen hasznos lehet, ha valaki ilyen gyorsan tud futni.
- Katnissnek Susie-re van szüksége? - kérdezi, miközben megrázza a kezemet az ő sötét viharvert kezével. A kisgyerek az ölében gyanakvóan néz rám, az orrából kifolyó takony szinte belefolyik a szájába. Még mindig nem tudom, kisfiú vagy kislány-e.
Bólintok.
- Peeta nem hajlandó elmozdulni mellőle. Ragaszkodott hozzá, hogy én jöjjek. Rohadt sokáig tartott, mire ideértem.
Thom elvigyorodik.
- Elég lett volna felhívnia, tudja? Beszereltek egy telefont most, hogy polgármester lettem, meg minden.
- Peeta tudott róla? - kérdezem sötéten.
- Nem biztos. Talán? Mostanában nem nagyon sikerült megjegyeznie dolgokat. Eléggé izgult a pici születése miatt. - A hernyóevő kölyök elkezdi szétdörzsölni a kezén lévő koszt saját és apja arcán. - Beküldtem Susie-ért Sam-et. Azonnal indul.
- És ezt hogy hívják? - Kérdezem, hogy megpróbáljam kipuhatolni a gyerek nevét, hogy mégse "az"-ként hivatkozzak rá.
Összeborzolja a gyerek haját miközben válaszol. - Casey.
Szerintem sosem hallottam róla.
Susie kilép a házból és elindul felénk, a vállán egy bő táskával, a csípőjén pedig a legkövérebb kisbabával, akit valaha láttam. Átadja a picit a férjének, aki könnyedén megtartja egyszerre a két gyereket, és arcon csókolja. Anélkül, hogy akár csak üdvözölne engem, a pajta felé indul, és egy pillanattal később már a mezőn át üget egy vagány gesztenyebarna ló hátán, mézszínű haja lobog mögötte. Pokolian gyönyörű.
- Elég jót tett neki a gazdálkodás. - szívom be a levegőt.
Thom büszkén bólint. - Igen.

Még lassan gyalogolva is hamarabb hazaérek, mint szeretnék. Kellemetlen érzés van a gyomromban, aminek semmi köze sem az alkoholhoz, sem pedig az éhséghez. Úgy érzem, mintha ott kellene lennie, különben nem bocsátom meg magamnak, ha mégsem. Ugyanakkor szeretném bevágni magam mögött az ajtót és úgy szétcsúszni, hogy még csak fogalmam se legyen arról, mi is az, hogy kisbaba. Ismét megállok a virágárus standnál, és hirtelen felindulásból veszek egy szál virágot az ellenséges nyolc évestől, ami miatt azonnal furcsán érzem magam. Amikor végre felérek a domb tetejére, látom, hogy a fiú fel-alá járkál a tornácon, ki-be csomózgatva egy hosszú kötelet. Ott legelészik a ló a közelben az udvaron, úgyhogy tudom, Susie ideért.
- Jól vagy kölyök? - kérdezem, úgy helyezve a szerzeményemet, hogy meg ne lássa.
Peeta bólint, de továbbra is folytatja a kötél csomózgatását.
- És Katniss is jól van?
Peeta megáll egy pillanatra és nyel egy nagyot.
- Most épp vesz egy fürdőt és Susie-val beszélget. Még eltart egy darabig. Rendben lesz. Rendben lesz. Rendben lesz... - Ismételgeti halkan magának, mintha valami mantra lenne.
Eddig még csak kétszer láttam ilyen állapotban. Először a Kapitóliumban Coin meggyilkolása után. A másik alkalom akkor volt, amikor Katniss majdnem halálra fagyott röviddel azután, hogy összeházasodtak.
- Nem lehet, hogy el kellene menned sétálni? - vonom meg a vállam. - Essünk túl rajta!
- NEM! - Peeta akkorát üt öklével a korlátba, hogy az kettétörik. Lenéz, meglátja mit tesz, a hangja elcsuklik, becsukja a szemét. - Itt kell lennem. Nem mehetek el. Itt kell lennem.
Tudom, hogy vannak gyógyszerei, és még injekciója is, amely véget vethetne ennek az állapotnak - ezt még Aurélius mondta nekem évekkel ezelőtt, amikor Peeta visszajött a körzetbe - de tudom, ezek csak azért hatnak, mert nagyon erős nyugtatók. Peeta pedig természetesen nem szeretne elkábulva lenni első gyermeke születésekor. Szóval valami máshoz kell fognunk. Valami mást kell tennem.

- Rendben, kölyök. Beszélgessünk. - Felmászok a tornácra, megragadom Peetát a vállánál fogva és lehúzom magam mellé a lépcsőre. Mondjuk nem tudom ezt megtenni olyan lazán, mint egykor, hiszen Peeta vállai kétszer olyan szélesek, mint az enyéim. Láttam már, amint úgy emel fel 180 kilót, mintha az semmiség volna. Jelen pillanatban olyan erőben van, hogy akár Finnick Odairt is lenyomná puszta kézzel, ha itt lenne valahol.
Most azonban Peeta a sírás határán van, én pedig nem tudom, mi a fenét tegyek ellene.
- Nézd, amikor valami gondod van, listákat írsz, nem igaz? Szóval készíts egy listát!
- Miről?
Na, erről halvány fingom sincs.
- Tudom, hogy évek óta vágysz erre a gyerekre. Most mi mindent fogsz vele csinálni? Én azt sem tudom, az emberek minek akarnak gyereket. Hogy azok mire jók. Neked viszont nyilván határozott elképzelésed van ezzel kapcsolatban.
- Meg akarom őt tanítani sütni. - mondja olyan gyorsan, mintha a világ legegyértelműbb dolga volna.
- Vagyis kislány lesz?
- Nem tudjuk. Én szerettem volna, ha meglepetés lesz, Katniss pedig nos, nem biztos, hogy jól kezelte volna, ha tudja. De valamiért mindig úgy gondoltam a kicsire, mint egy kicsi Katnissre. Szóval hogy lány lesz.
Úgy tűnik, mintha Peeta kicsit megnyugodott volna.
- Na és még mi mást csinálnál vele?
- Festenénk. Sétálnánk. Énekelnénk. - Erre vágok egy grimaszt. A srác még a holtakat is feltámasztaná repedtfazék hangjával. Peeta észreveszi az arcot, amit vágtam és könnyei mögött elvigyorodik. - Bújócskáznánk. Elmondanám neki, melyik csillagnak mi a neve. Néznénk a felhőket. Megfésülném a haját. Táncolnánk... - Bólintok. Ezek a dolgok nem hangzanak ugyan nagyon szörnyen, de azért ez nem az én stílusom. - Mesélnék neki a családomról. És Katniss családjáról. Elmondanám neki, mennyire vágytunk rá. Hogy mennyire szeretjük. - Peeta elhallgat. - Vigyáznék rá.
Megveregetem a térdét, miközben felállok.
- És ezzel még csak nem is leszel egyedül, kölyök.
Nem kell hátrafordulnom, amikor elindulok a házam felé. Tudom, hogy minden rendben lesz Peetával.

Otthon nyitvahagyom az ajtót, hogy halljam, ha bármi történik odaát. Feltúrom a Hazelle távollétében felhalmozódott szemetet, hogy megtaláljam a telefonomat. Amikor megtalálom, tárcsázom az egyetlen számot, amit fejből tudok.
- Haymitch! Peeta már elújságolta a nagy hírt! Jól van a kicsi? Kisfiú vagy kislány? Óóóó, Haymitch, miért nem hívtál előbb? Már tűkön ülök az izgalomtól!
- Nyugi, Hercegnőm! Még semmi nem történt, már azonkívül, hogy a kölyök tíz évet öregedett az aggodalom miatt. És azért nem telefonáltam, mert oda voltam a bábért. Én csak... - Meg kell mondanom, hogy ne aggódjon, amiért felhívtam, de az igazság pokoli megalázó. - Beszélni akartam veled.
- Beszélni akartál velem? - kérdezi Effie kétkedve. Általában ő az, aki beszél, mindenkiről elpletykál mindent. Mindig jó szándékú, de az idő felében elég rohadt idegesítő tud ám lenni.
- A gyerekeinknek gyerekeik lesznek. - motyogom. - Nagyon kivagyok.
- Haymitch, az embereknek gyerekeik lesznek - mondja Effie tárgyilagosan, mint egy profi üzletember. - A normális embereknek legalábbis.
Dühösen felsóhajtok.
- Ja, mi viszont soha nem voltunk normálisak, ugye?
Kis zaj hallatszik, én pedig biztos vagyok benne, hogy Effie az alsó ajkát harapdálja. Bárcsak itt lenne. Több okból is vágyom erre, nem csak azok miatt az ajkak miatt. De részben azért is.
- Nem, mi nem vagyunk azok, de attól még nem lehetünk normálisak? Az isten szerelméért, hát nem ez az, amiért te, amiért mi harcoltunk? - Effie hangja éles lesz, szinte pánikszerű. - Nem azért voltam börtönben kétszer is két különböző ... - Effie levegőért kapkod és olyan hangot hallat, mintha visszanyelné kitörni készülő zokogását - börtönőr gárdával, hogy ők ketten úgy sorvadjanak el a Tizenkettedikben, hogy közben nem csinálnak semmit!
Most már tényleg nagyon jó lenne, ha itt lehetne velem.
- Eff, én mondj ilyeneket. Ne gondolj azokra a dolgokra. Csak akkor fogsz...
- A lakásom és az iroda tiszta - szakít félbe szokásos hangján, miután visszanyelte könnyeit. - Nincsenek gyógyszereim. Ne aggódj miattam. Te vagy az, aki fel van dúlva. Te hívtál.

- Utálom a gyerekeket - válaszolom sötéten.
- Ez szemenszedett hazugság, Haymitch Abernathy. - Szinte látom magam előtt, ahogy hátraveti a haját, miközben beszél.
A fogaimat csikorgatom. - Ha meglátok egy gyereket, látom, hányféle módon halhat meg. Hogy hogy tudna ölni. Az erősségeit, a gyengeségeit, mindent. Ők még mindig olyanok számomra, mintha Kiválasztottak lennének. Nem akarok látni még egyet. Különösen nem azt, akivel ...

- Akivel törődsz? Haymitch, a Mellark-babát nem fogják kihúzni az Aratáson. Már nincs többé Aratás. Mit gondolsz, mit csináltam az elmúlt húsz évben? Lakkozgattam a körmeimet?
- Meg tudod ezt ígérni, hercegnőm? A szemébe tudsz nézni annak a kettőnek és megesküszöl, hogy mindent megtettél azért, hogy semmi baj ne érhesse a gyereküket? Mert én tuti nem.
- Nem. - ismeri el azonnal, ami eszembe juttatja, elsősorban, miért is hívtam fel őt. - De vagy szembenézel ezzel és részt veszel a gyermek életében vagy gyáva nyúlként elrejtőzöl a saját házadba.
- Hogy lehetsz ilyen kis méregzsák? - kuncogok szokásom ellenére.
- Valószínűleg, mert húsz éve rendszeresen beszélek veled. - mondja könnyedén. - Na, most nekem el kell mennem egy értekezletre, szóval ha nincs más, akkor csak akkor hívj, ha megszületik a kicsi. - Hallom, amint Effie kissé felnevet, majd újra izgalomba jön. - De most komolyan, Haymitch, majd' szét robbanok! Tudod egyáltalán, hogy fogják hívni? Peeta nem árulta el nekem.
- Az a lány nem fog a néven agyalni, amíg az a valami nem lesz becsomagolva a karjában. De majd mondom, hercegnőm, ne aggódj!
- Haymitch Abernathy, az aggodalom mindig is életem része volt. Nem fogok felhagyni vele, csak mert te azt mondod! - majd leteszi a telefont.

Épp leteszem a telefont, amikor kopogás hallatszik az ajtókereten. Susie az. A haja kontyban a feje tetején, amelyből kis tincsek szabadultak el, mintha épp valami fárasztó dolog állna mögötte.
- Katniss beszélni szeretne önnel - fújja ki a levegőt.
- Velem? Miért? - vetem le magam a kanapéra. Nem akarok a közelben lenni, amíg az a lány vajúdik.
- Mert meg van rémülve. - mondja a nő.
- Nem ott van mellette a férje, hogy segítsen neki megbirkózni ezzel? - mormogom a párnába.
Susie csettint egyet a nyelvével.
- Elég szülésnél voltam már jelen ahhoz, hogy tudjam, az apának mikor van szüksége ... hogy pihenjen egy kicsit. Még hanem is tudnék Peeta állapotáról, akkor is elég világos számomra, hogy ez most az egyik legnehezebb időszak számára. Peeta végre megnyugodott, de ha ismét bemenne abba a szobába és látná, hogy Katniss mennyire ideges, valószínűleg ismét kicsúszik a lába alól a talaj.
Megfordulok és ránézek. - Hogy tartod őt távol? Peeta nem épp az a típus, aki hajlandó kimaradni a dolgokból.
Susie olyan szélesen elmosolyodik, hogy mosolya azzal fenyeget, leugrik az arcáról és körbetáncolja a szobát.
- Épp egy bonyolult szert állít össze a konyhában. Mondtam neki, hogy hatalmas szükségem lenne rá, hogy bedörzsöljem vele Katniss hasát, de tegnap este kifogytam belőle.
- Mit csinál pontosan? - kérdezem gunyorosan. Kétlem, hogy megjelent volna itt anélkül, hogy minden nála lenne, amire szüksége lehet.
Susie megvonja a vállát. - Nekem készít egyfajta kenőcsöt, amit az érzékeny mellbimbómra tehetek. De biztos vagyok benne, hogy Katnissnek is szüksége lesz majd rá. Ez az én bevált aggódó-apa elhárító módszerem.
Imádom ezt a nőt.
- Nem tudom, hogy lettél a félénk kis Susie-ból ilyen tökös csaj, de megemelném előtted a kalapom, ha lenne. - mondom, miközben felülök.
- Ha az embernek hat gyereke van, megtanul ezt-azt. - vonja meg ismét a vállát, mintha természetes lenne az egész. - Na, haladjunk. Nem tudom, mennyi ideig sikerül elérnem, hogy Peeta távol maradjon és lekösse magát. Ráadásul ez nem is az én dolgom, tudja. Én azért vagyok, hogy a baba világra jövetelében segédkezzek, nem pedig az, hogy karámban tartsam az ideges apákat.
Úgy tűnik, mégis komoly jártassága van mindkettőben.

Követem Susie-t Katniss és Peeta házába, és ahogy bemegyünk a hátsó ajtón, elmegyünk Peeta mellett, aki egy kellemetlen szagú főzetet keverget a tűzhelyen. Mielőtt elmehetnék, megragadja a kezemet és megállít.
- Fogja ezt. - nyújt át egy fecskendőt egy zavarbaejtően nagy tűvel.
Tudom, mire való. - Jobb, mintha fejbe vágnálak a palacsinta sütővel, hm?
Peeta rám mered. Az elmúlt tizenöt évben nem engedtem meg magamnak, hogy ezzel viccelődjek.
- Itt kell, hogy legyen. Ügyelnie kell rám, hogy képes legyek kezelni a dolgot. Állítson meg, ha nem. - A hangjából áradó fájdalom hallatán megsajnálom. El nem tudom képzelni, milyen megalázó lehet ez. Itt leszek. Nem tehetek mást.
- Megoldod, kölyök. Ami jó, mert nem rajongok az ötletért, hogy a seggedbe szúrjam ezt a tűt.
Peeta felnevet. A nap során először. Megveregetem a vállát, majd a lépcső felé indulok. Gyorsan túl akarok lenni ezen, mert halál biztos, hogy nem sokáig hajlandó már kinn maradni.

Amikor belépek a szobába, Katnisst az oldalán fekve, összegömbölyödve találom a takaró alatt. Bármilyen nagy is legyen jelen állapotában, nagyon is kicsinek látszik azon a hatalmas ágyon. Látom remegésének lágy rezgését, majd megmerevedik, valószínűleg épp fájásai vannak. Nem tudom - korábban sosem láttam szülni senkit. De azért leülök az ágy szélére Katniss mellé.
A fenébe, még a kezét is megfogom.
- Hogy vagy, drágaságom?
Katniss felnéz, szeméből süt a fájdalom.
- Még nem állok készen. Nem jöhet a baba. Biztonságban kell maradnia.
- Mindketten tudjuk, hogy erre most nincs lehetőség.
Katniss még erősebben kezd remegni.
- Nem veszíthetek el még valakit. Sosem tudok rájuk eléggé vigyázni. Soha. Mind megtörtek vagy meghaltak miattam.
- Drágaságom, nem a te hibád volt. - Mielőtt észbe kapnék, másik kezemmel már a haját simogatom. Katniss kíváncsian rám villantja a tekintetét, de nem mond semmit. Egyikünk sem akarja ezt újra megemlíteni. - De igazad van. Nem védhetsz meg mindenkit. De te döntöttél így. Szóval csak kell ott lennie valaminek, ami erősebb a félelemnél.
Katniss megszorítja a kezemet. Nem hiszem, hogy válaszolni fog, csak ülök mellette gondterhelten, de végül mégis megszólal.
- A Mészárláson. Peeta, neki... volt egy álma. Egy olyan helyről álmodott, ahol a gyermeke biztonságban lehet. Ezért küzdöttem. Még akkor is úgy éreztem, hogy megéri küzdeni ezért, amikor haldokoltam. De ez soha nem ér véget, ha Peetának nem lesz gyereke.
- Akkor érte teszed? - Ez majd észhez téríti.
- Nem! - rázza meg mérgesen a fejét és addig szorítja az ujjaimat, amíg már nem érzem azokat. - Nos, igen persze úgy értem, annyira szeretne gyereket, de én... én tizenöt éve ugyanazzal a gyerekkel álmodom. Én nem tudtam... nem tudtam elengedni. Nem tudom elmagyarázni, nem vagyok a szavak embere. Én csak... végül rájöttem, hogy én is szeretném. Pedig azelőtt sosem akartam. És most... - néz le a pocakjára - ... itt van.
Katniss szeme tágra nyílik a rettegéstől, de valami más is társul hozzá.
Öröm.
- Akkor hadd jöjjön az a lány.
Katniss összehúzza a szemöldökét.
- Nem tudhatja, hogy lány lesz-e.
Felállok.
- Nos, bármikor a fejemhez vághatod, ha nem lesz igazam. De van egy megérzésem. Na, beengedhetjük végre Peetát? Susie rávette, hogy csináljon valami mellbimbó krémet. Persze Peeta nem tudja, hogy ...
Katniss felnevet, aztán összerándul, majd döbbenet ül ki az arcára.
- Jól vagy, drágaságom?
Katnis hangja halk, hitetlenkedő.
- Ez most sokkal hamarabb jött.

Épp kinyitom az ajtót, amikor Katniss felkiált. Hangjában félelem, öröm és hitetlenkedés olyan keverékét hallom, mit idáig még csak egyszer hallottam tőle. Oldalra húzódom, hogy Peeta és Susie bejöhessenek mellettem, de nem tudom kiverni a fejemből a lánynak a képét, aki egy fa tetején ülve körzettársa nevét kiáltozza.
Azt kell, hogy mondjam, furcsa dolog látni egy férfit, aki azt nézi, hogy felesége újszülöttnek ad életet. Figyelnem kell, készen kell állnom, ha kicsúszna Peeta lába alól a talaj. Tudom, hogy nem fog, de azt is, hogy tartozom neki azzal, hogy ott vagyok, ha mégis. Így aztán leülök egy sarokban lévő székre, nézem az arcát és figyelek. A szobában csak Katniss halk nyögdécselését és alkalmankénti lágy nyöszörgését hallani. Katniss kemény, mint a kő és azok után, hogy végigcsinálta a bordái összeforrasztására irányuló terápiát és olyan hosszú időt eltöltött az égési osztályon, nincs az a fájdalom, amit ne tudna kezelni. Peeta olyan halkan beszél hozzá, hogy csak ő hallhatja, ám a fiú szemében égő szelíd tűz egy pillanatra sem inog meg, egyszer sem. Holnap majd elátkozom, amiért csak vesztegette az időmet, de most hagyom, hogy megélje a pillanatot. Kétségtelenül eleget várt erre.
Susie hibátlanul teszi a dolgát. Alig hallom, olyan csöndben mozog a szobában, kényelmes helyzetbe mozdítja Katnisst, bátorítja, amikor a lánynak arra van szüksége. Nagyon örülök, hogy itt van mellette, és hogy nem érzem magam annyira kényelmetlenül, amiért én is itt vagyok. Most jövök rá, hogy már tizenkét órája nem ittam egy korty alkoholt sem.
Túlságosan elvonta más a figyelmemet.
Susie nem kéri meg Peetát, hogy fogja meg a kicsit, amikor megszületik, és tudom is miért. Mert nem tudja. Talán képes lenne kezelni a helyzetet, de ha elképzelném... nos... mindazt, ami ott lenn zajlik, túlságosan szürreális volna és véres. Ezért aztán Peeta egyetlen pillanatra sem veszi le a szemét Katniss arcáról. Katniss nem sikít. Egyszer sem.

Aztán pedig nem tehetek ellene. Eszembe jutnak. Eszembe jut mindegyik és az is, hogyan haltak meg. Pia nélkül nem tudom elűzni a rémképet. Látom őket magam előtt és az életet, amit élhettek volna. Amire nem lett lehetőségük. Amit nem adhattam meg nekik.
Valami lecsorog a kezemre, én pedig rájövök, hogy negyven év óta először sírok. Bassza meg.

Míg azonban én bőszen agyalok, egyre nagyobb lesz a zaj, felpörögnek az események. A kölyök arcán a szerelem áhítatra vált, a lemenő nap ragyogó narancssárga fényében, amely visszatükröződik a szoba falairól. Megjelennek a könnyei is, de szerintem Peeta ezt észre sem veszi. Nem hiszem, hogy bármi másnak tudatában lenne a világon azon az egy dolgon kívül, amit néz. És elég biztos vagyok benne, hogy tudom, mi az.
Aztán egy éles sikoly visszhangzik keresztül a házon.
Nekem pedig nincsenek kétségeim.
Kimentem magam, anélkül, hogy megnézném. Kizárt, hogy innentől kezdve Peetának rohama legyen.

***

A tornácon ülök, kinyitom, becsukom ujjaimat a cucc körül, amit hoztam. Susie kinyitja az ajtót, táskája a vállán, indulásra kész.
- Nem tudták, hova tűnt. - mosolyog. - Katniss azt találgatta, hogy biztos elmenekült és nekiáll inni.
Megvonom a vállam. Nincs értelme belemenni, miért is nem tudtam maradni.
Susie elindul a lova felé.
- Szeretnék, ha felmenne, ha nincs ellenére. - mondja, elmenetben.

Az ajándékkal a kezemben bemegyek és lassan felsétálok a lépcsőn. Húzom az időt, mert valamiért megmagyarázhatatlanul ideges vagyok, így aztán megnézegetem a képeket és a vázlatokat, amelyek a lépcső felett lógnak. Mindenkiről vannak itt képek akiket ismerünk, még rólam. Azt hiszem, ez nem olyan nagy baj. A kép fekete fehér, csak tintával készült. Ülök a verandán egy éjjel és húzok egy kortyot a kezemben lévő üvegből, miközben nézem a csillagokat. Kicsit... öregnek látszom, de tényleg nem nagyon. Mondjuk pokolian nyomasztó a kép a srác nyilvánvaló tehetsége ellenére is.
Elég ebből. Fel kell mennem azon a lépcsőn és túl kell esnem ezen. Megnézem a gyereket, hogy megmondhassam a nevét Effie-nek, aztán addig iszom, amíg meg nem feledkezem az egészről.
Kopogás nélkül benyitok, amit valószínűleg nem kéne, de jelen pillanatban már nem sok minden van, amit még nem láttam abból a lányból. Mindannyiunk szerencséjére csak összebújnak az ágyon. Katniss kezében egy sárga takaróba bugyolált csomag van. Még a fejét sem látom, hogy legalább a haja színét megmondhassam. A fiú mögötte, átkarolja mindkettejüket.

Katniss rám néz, én pedig nem hiszem, hogy valaha is ennél szélesebbnek láttam volna a mosolyát.
- Igaza volt - mondja rekedten. Látható, hogy pityereg.
- Mindig igazam van - morgom oda, miközben csak állok félszegen. - De segítene, ha tudnám, mire gondolsz.
- Máris túlságosan szeretem.
Vállat vonok és átnyújtom a kankalint, amit Sally Albertstől vettem.
- Gondoltam, jól jönne ebbe a szobába egy kis növény.
Katniss elmosolyodik, majd sírni kezd, aztán megint elmosolyodik, én pedig egy hosszú pillanatig csak állok ott, mint egy hülye, miközben a fiú közelebb húzza magához és mindenféléket súg a fülébe. Egy pillanatra megijedek, hogy haragudni fognak, amiért egy halott emlékét hozom ide ebben a helyzetbe, de végül senki nem üvölti le a fejem, úgyhogy gondolom, minden rendben van. Peeta feláll és elveszi a csomagot Katnisstől. A lány majdnem nem adja oda, de Peeta ismét súg neki valamit, valamit, amivel megnevetteti Katnisst.

Aztán Peeta elindul felém.
- Haymitch, engedje meg, hogy bemutassam Hope-ot.
Peeta úgy tartja a karjai közt a kislányt, mintha egész életében mást sem tett volna, ám mielőtt megállíthatnám, hirtelen kiveszi a virágot a kezemből és beleteszi helyette a picit. Olyan, mintha semmit sem tartanék, olyan aprócska, és érzem, ahogy elindul a mellkasom felé, dugja a kis orrát. Lenézek, a takaró kicsit lecsúszott róla, így meglátom a legkékebb szemeket, amit valaha is láttam a megdöbbentően hosszú, göndör, sötét fürtök között. A kislány rám néz. Én pedig rá.

Aztán megtörténik. Valami, amiről azt hittem, soha többé nem történik meg velem.
Szerelmes leszek.
- Hát, szia, kis bogaram. - mormolom mogorván.

Forrás: Fanfiction.net

Folytatás: vasárnaponként