2017. október 14., szombat

Könyvajánló: Vörös Veréb

Jennifer Lawrence tavasszal a Francis Lawrence által rendezett - nem mellesleg nagyrészt Magyarországon forgatott - Vörös Veréb című filmben lesz majd látható. Mivel a történet felkeltette az érdeklődésemet, elolvastam a történet alapjául szolgáló könyvet, erről szeretnék most mesélni Nektek.

A történet főszereplője Dominyika Jegorova, őt alakítja majd Jennifer Lawrence a filmben. A fiatal orosz lány balett-táncos karrierre készül, ám terveit diák/versenytársai keresztülhúzzák. Miután édesapja meghal, nagybátyja, az orosz titkosszolgálat egyik vezetője kezdi irányítani életét gyakorlatilag zsarolással. Hogy anyja életét és lakhatását biztonságba tudja, Dominyika kezdetben mindenféle kellemetlen "szívességeket" tesz meg nagybátyjának - például egy olyan nagy befolyással rendelkező üzletembert kell elcsábítania, akit a titkosszolgálat likvidálni akar.
Dominyika ugyan rosszul érzi magát az esettől, de a titkosszolgálati munka megtetszik neki, ezért elvégzi az ezzel kapcsolatos iskolákat, majd nagybátyja egy speciális iskolába küldi, ahol a lány már bemutatott korábbi alapjait szélesítheti ki, hogy később hivatásszerűen csábíthasson el férfiakat titkosszolgálati célokból.
Nem sokkal az iskolából való kikerülése után egy amerikai CIA tisztre állítják rá, aki egy orosz kémet futtat, aki nekik, amerikaiaknak szerez anyagokat. A férfi után Dominyika is Helsinkibe utazik, ahol megismerkedésük után a történet nem várt fordulatokat vesz.
Azt hiszem, ennél többet talán nem is szabad elárulnom a történetből, ha nem szeretném elrontani bárki könyv- illetve leendő filmélményét.

A filmnek itt az első előzetese, amely - valószínűleg még az én bevezetőmmel együtt is - hamis képet fest a fiatal orosz tisztről. Dominyika ugyan kiválóan végzi csábítással kapcsolatos munkáját, ám az erre szolgáló ún. Verébiskolába sem önként, hanem nagybátyja utasítására megy és sokkal inkább szeretne operatív munkában részt venni, mint más férfiak ágyában hemperegni. Erről, Dominyika jelleméről írok még kicsit, de addig is a film első előzetese:





Maga a könyv bennem kettős érzéseket keltett. Volt, ami tetszett, volt ami nem.

Először is. A szerkezetét illetően elég feltűnő, hogy minden fejezet végén egy-egy kajarecept található. A könyvben eleve sok megbeszélést szervez úgy az író, hogy az ebéd/vacsora vagy valamilyen étkezés közben zajlik vagy valamilyen fontosabb történés előtt emberünk étkezik és a receptek az említett kaják receptjei. Na most, a kötet 43 fejezetes. Lehet, csak én érzem így, de egy kémregényben számomra ennyiszer pörögni a kaja körül, plusz recepteket megosztani - hát elég visszatetsző. Kicsit úgy érzem, mintha ezzel egyedi szeretett volna lenni az író, de lehet én nem vagyok eléggé kajafixált, de nekem nem tetszett ez a része.

A történet maga kicsit lassan indul be, bár mivel én szeretem a részletes karaterfelépítést, nem bántam, hogy sok mindent megismerhetünk Dominyika múltjából. Amikor azonban végre túljutunk a háttértörténet taglalásán, amely a férfi főszereplőre is megtörténik, igazán sodró erejű, lendületes lesz.
Egészen a kötet közepéig. Ott történik valami, ami megtöri ezt a lendületet, és lassan indul be újra a korábban már megszokott sodrás. A regény közepén új szálak lépnek be, a történet új irányt vesz, ami által az az ember érzése, hogy nyugodtan lehetett volna két könyvet írni belőle. Akár hármat is, bármennyire meg akartok kövezni, de erre még visszatérek. Szóval a kötet közepén újra elkezdődik az építkezés, új karaktereket ismerünk meg, sőt van egy fejezet, aminek még így a végén sem látom az értelmét, mert egyáltalán nem viszi előre a cselekményt, sőt a szereplők jellemrajzához sem tesz hozzá. Aztán a 430 oldalas könyv kb. 280. oldalán bemutatásra kerül egy olyan új szereplő, akinek pedig a könyv második felében komoly jelentősége lesz. De nekem itt már későn van új karakterek jellemrajzához. Itt már türelmetlen vagyok, mit akar kihozni ebből az egészből az író.
Hmmm. Erre a kérdésre szintén nem kaptam teljes választ. Persze oké, értem, mi lesz a kötet vége, de nem kaptam pontos válaszokat, amiket pedig én igenis igénylek. Elvégre is egy csomó pénzt kiadtam a könyvért. Persze lehet úgy tekinteni, hogy egyértelmű a történet lezárása, csak nincs leírva. Nem tudom. Én nem így érzem, mert van egy olyan aspektusa a történetnek, amely alapján nem lesz egyértelmű a hogyan tovább. És még epilógus sincs, mint A Kiválasztott végén.

Dominyika karaktere viszont tetszett. Korábban már említettem, hogy itt - az előzetes ellenére sem - ne egy luxusprostit képzeljetek. Dominyika sokkal több annál. Egy vagány fiatal csaj, aki a maga eszközeivel - és itt jó a párhuzam - Katnisshez hasonlóan igenis belülről bár és kevésbé látványosan, de küzd az orosz rendszer, az orosz titkosszolgálati rendszer ellen. Nem áll ki és kürtöli szét hangosan, mi a véleménye, mint Katniss, nem is fog rezsimet megváltoztatni, de belülről a maga módszereivel és eszközeivel bátran, sokszor nagy vakmerőséggel sikeres munkát végez. Kifejezetten örülök, hogy Jennifer Lawrence alakításában láthatjuk majd a karaktert, illik hozzá, mégsem lesz a korábbi szerepeinek másolata.
Tetszett még a fiatal CIA tiszt karaktere is, bár nem kapott akkora súlyt, mint vártam, végül nála nagyobb emberek fognak a kötetben fontos szerepet játszani, de van lehetőség Nate Nash karakterében. Ami dühít, hogy a könyvben a karakter egy 27 éves, épp karrierépítés alatt álló fiatal, tehetséges srác, erre a 43 éves Joel Edgertonnal játszatják el. Hát eszem is megáll.
Ami szintén izgalmas, az Dominyika és Nate kapcsolata. Azt hiszem, erről nem is írnék konkrétumot, legyen elég annyi, hogy bármire is számítottam, egyik sem határozza jól meg ezt a kapcsolatot. Hmmm.
A további karakterekről most nem emlékeznék meg részletesebben, megint csak azért, hogy nehogy elspoilerezzek bármi izgalmasat. Tényleg annyira fordulatos a történet, hogy nehéz úgy beszélni róla, hogy valami fontosat ne írjak le. Ami érdekes számomra, hogy annyira nem szerepelnek (számomra) ismert színészek a filmben. A szereplőlistán talán Jeremy Irons neve ismerős egyedül, aki Dominyika egyik felettesét, Korcsnojt alakítja. Az IMDB-s stáblistából viszont hiányzik néhány - szerintem - fontos szereplő, de bízom benne, azért nem hagyták ki mindet a filmből. Érdekes lenne nélkülük.

Nem tudom, felkeltette-e ez bárki érdeklődését is, de aki szereti a fordulatos, kémes, beépülős, lebukós történeteket, annak mindenképpen ajánlom elolvasásra. Egyrészt, mert a film tavasszal a magyar mozikban, másrészt viszont, ami engem illet, leggyakrabban ki is ment a fejemből, hogy én ezt azért olvasom, mert kíváncsi vagyok, miben is játszik Jen legközelebb.
Arra külön kíváncsi leszek, hogyan valósul meg ez filmben. Ha valaki, hát Francis Lawrence képes egy sűrű könyvet jól adaptálni - bár a forgatókönyvet nem ő jegyzi... - de azért én bízom benne. 

1 megjegyzés:

  1. Hú nekem nagyon felkeltette az érdeklődésem! Most épp egy disztópikus regényt olvasok, de utána tuti elolvasom! *.* köszi <3 !!

    VálaszTörlés