2017. június 6., kedd

Mi újság a sorozat háza táján?

Szerintem immáron nem is kérdés, hogy egyre inkább távolodunk a sorozattól. Tavasszal számomra is elérkezett az a pillanat, amikor felhagytam a napi szintű hírek után keresgéléssel. Először csak azért, hogy annyival is több időm maradjon a fic fordítására, hogy végre mielőbb elkészülhessek vele. Nem sokkal húsvét után azonban ez megtörtént és az elmúlt két hónapban csak az elmúlt napokban kezdtem el tevékenyen utánanézni újra a dolgoknak. Összeszedem, mit találtam, hogy ha jár még olyan, akit érdekel a dolog, kicsit tájékozódhasson.

Az Éhezők Viadala Vándorkiállítás április 1. óta Jennifer Lawrence szülővárosában Louisville-ben látogatható. A Kiállítás szeptember 10-ig tekinthető meg a helyi Frazier múzeumban. A következő videóban egy helyi riportot nézhettek meg erről. Sajnos a film szereplői nem láthatóak benne, de a hangulatot kicsit feleleveníti a következő három perces anyag:



A másik nem olyan régi hírünk egy szibériai valóságshow-ról szólt, amely a nyáron indult volna útjára Oroszországban, 9 hónapig tartott volna és a szabályok szerint a játékosok gyakorlatilag bármit tehettek volna a másikkal. Most, hogy utánanéztem, találtam meg a hírt, hogy a vetélkedő végül nem indul el. A műsor tervezői pénz és szponzorok hiányára hivatkoztak. Nem is baj, mert szerintem elég durva lett volna.

Na, de kanyarodjunk vissza a sorozathoz, azon belül is leginkább a film szereplőihez, más hír a sorozat tájáról nemigen van. Előrebocsátanám, hogy akit nem sorolok fel, arról nincs semmi újdonság, beleértve ide Willow Shields-et is, aki fölött elsőre tényleg elsiklottam, viszont hiába kerestem utána, értelmes hírt, új filmszerepet nem találtam róla sem. Azért elég sokakról tudtam kicsi frissítést hozni, így fél év elteltével. A részletekhez katt a folytatásra, mindenkinek jó szórakozást. Már aki jár még erre, amerre a madár is alig...



Jennifer Lawrence Vörös Veréb című filmjének budapesti forgatásáról sokat olvashattatok - valamennyit még itt is. A színésznő hazánkban is óvta privát szféráját, így aztán lesifotókat továbbra sem osztanék meg az oldalon. Akit érdekel, néhány jó minőségű forgatási képet ITT talál. A film forgatása végül május 10-én véget ért, ám hivatalos bemutató dátumot még nemigen találok, illetve amit, az az oldalsávban látottal ellentétben 2018-as, szóval ráérünk még a várakozással. Aki a történetre kíváncsi, az az Agave Kiadó (Az Éhezők Viadala könyvkiadója!) kiadásában megvásárolhatja a film alapjául szolgáló regényt.

Jennek egy újabb projektje is van a láthatáron, mégpedig aktuális barátjával (? - nem bírom én ezt már követni, de amikor még követtem, akkor tán vele volt együtt) Darren Aronofsky-val. Az Aronofsky rendezésében készülő, Jennifer Lawrence főszereplésével játszódó film címe Mother! és egy elég bizarr posztere van. A film egy párról szól, akik kapcsolata próbára kerül, amikor váratlan bendégek érkeznek hozzájuk, felkavarva nyugodt életüket. A filmet elviekben már le is forgatták. Íme a durva posztere:



Josh Hutchersonnal találtam egy interjút valamikor áprilisból, azt valószínű lefordítom majd Nektek, mert elég rövidke. Ő egyébiránt a Future Man című sorozatot forgatja, amely egy fiatal portásról szól, aki olyan kimagasló eredményt ér el egy videójátékban, hogy rögtön bele is kerül abba, hogy megvívjon egy komolyabb intergalaktikus csatát. A filmről ITT nézhettek meg pár forgatási képet.

Végre Liam Hemsworth is új filmben lesz majd látható, mégpedig az Isn't It Romantic című (ki nem találnánk) romantikus vígjátékban. A film egy fiatal nőről szól, akit egy bizonyos Priyanka Chopra alakít majd, akit annyira elbűvöl a szerelem varázsa, hogy rejtélyes módon egy romantikus vígjátékban találja magát.

Woody Harrelson következő filmje (már amelyben ő maga is megtekinthető), a július 13-ától látható Majmok Bolygója: Háború. Ezen kívül is vannak készülő filmek a neve mellett, amelyek közül a jövőre megjelenő Han Solóról szóló Csillagok Háborúja Antológia film a legismertebb. Harrelson ebben egy Beckett nevű karaktert alakít. Ezt a képet találtam a témában:



Elizabeth Banks legközelebb a Tökéletes hang 3. részében látható, ennek aktuális bemutató dátuma 2017. december 28. A színésznő azonban ismét beül a rendezői székbe is, mert a hírek szerint ő rendezi a Charlie Angyalai következő feldolgozását, amely 2019. júniusában kerül majd a mozikba.

Donald Sutherland továbbra is fáradhatatlan. Ezúttal a Trust című sorozat forgatásán vesz részt kitartóan. A sorozatról az Origó ír részletesen, az érdeklődőknek mindenképp ajánlom figyelmébe!

Sam Claflin - nálunk - picit parkolópályára került. A My Cousin Rachel című filmje több fesztiválon sikert aratott már, a nagyközönség előtt azonban csak a héten mutatják be Nagy-Britanniában is, nálunk pedig még nincs hír a megjelenéséről. Szintén leforgatásra került a Journey's End, amelynek egyáltalán nem találok információkat a külföldi bemutatójáról sem. Mindezen közben Claflin ismét forgat, ezúttal a The Nightingale című filmet, amely egy fiatal elítélt nőről szól, aki bosszút forral, miután megölik a családját. A nő egy ifjú helybeli segítségével kíván a gyilkosok nyomára bukkanni, ám többet kap, mint remélni meri. A filmet az elmúlt hetekben forgatták Ausztráliában, most június elején már annak kellékeit is elárverezték.

Jena Malone legújabb filmjének címe Lovesong, amely két nő közötti elég bonyolult kapcsolatról, a szerelem és a szeretet határának átlépéseiről szól. Ismerve Jena vagányságát, meg sem lep, hogy ilyen vitatott témát feszegető filmbeli szerepet vállal el. A filmről szintén az Origó írt hosszabban.



Jeffrey Wright látható lesz a Westworld második évadában is és jónéhány újabb film jelent meg a neve mellett. Ezekre egyelőre nem keresnék rá részletesebben, majd ha már látható lesz, hogy ismertebb, nagyobb kaliberű filmekről van szó.

Julianne Moore-ról továbbra is annyit tudunk, hogy ősszel várhatja a nagyközönség a Kingsman: The Golden Circle című filmben, addig pedig legközelebb a Velencei Filmfesztiválon lesz látható, ahol a George Clooney rendezésében készült Suburbicon című film főszereplőjeként jelenik meg.

Stanley Tuccit még ebben a hónapban megnézhetitek a június 22-én bemutatásra kerülő Transformers: Az utolsó lovag című filmben.

Mahershala Ali a télen elnyerte a Legjobb Férfi Mellékszereplő Oscar díját a Holdfény című filmben való alakításáért, amelyet követően kilépett a Kártyavár című sorozatból.. Januárban az érdeklődők megnézhették a Számolás Joga című filmben, amelyre esetleg Hidden Figures néven emlékezhettek.

Patina Miller továbbra is a Madam Secretary című sorozatban látható, ám most nem emiatt említem meg, hanem mert a Paylor parancsnokot alakító színésznő anyai örömök elé néz. Az érdeklődők ITT tekinthetik meg domborodó pocakját. A színésznő május elején volt a 27-28. hétben, szóval még a nyáron életet ad kicsi lányának :)

A Polluxot és Castort, vagyis a filmes testvérpárt alakító két színész továbbra is sorozatokban látható. Elden Henson [Pollux] Foggy Nelson karakterét viszi tovább ezúttal a The Defenders című sorozatban, Wes Catham [Castor] pedig a The Expanse című sorozatban látható.

Amandla Stenberg főszereplőként látható majd az augusztus 10-től bemutatásra kerülő Minden, Minden című filmben. Erről szintén tettem el cikket, szerintem hozom ezt is hamarosan. Az ifjú színésznő leforgatta a Where Hands Touch című filmet, amelyben egy sötétbőrű német lányt alakít, aki beleszeret egy német SS tisztbe. Hmmm, kár, hogy a film bemutatásáról nem találok részleteket, mert elég izgalmasan hangzik.
A színésznő jelenleg is forgatja a The Darkest Minds című filmet, amelynek története szerint egy vírus elpusztítja az amerikai gyerekek 98%-át, a maradék 2% túlélő azonban szupererő birtokába jut és táborokba kerül. Egy 16 éves lány (nem derül ki, hogy ez Stenberg karaktere vagy sem!) megszökik onnan és egy csoportnyi kamasz társaságában fellázad a kormányzat ellen. Ez is izgalmasan hangzik, bevallom.

Amandla Stenberg a Where Hands Touch című filmben. - Forrás: Variety

Alexander Ludwig A Vikingek című történelmi sorozat mellett a Swerve című sorozat hat epizódjában is látható volt idén.

Meta Golding néhány másik mellékszerepe mellett legutóbb a Kolónia című sorozat három epizódjában is látható volt.

A Lyme parancsnokot alakító Gwendoline Christie idén a Trónok Harca 7. évadában is látható, télen a Star Wars: Az Utolsó Jedik című filmben is megtekinthető és az Amandla Stenbergnél már említett The Darkest Minds című filmben is szerepel majd elviekben.

8 megjegyzés:

  1. Azért volt anyag bőven szinte mindenkiről! A sorozatnak tényleg vége, de egy pár percre elkapott a nosztalgia.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, én is úgy éreztem, amikor két hónapnyi blogolásmentes időszak után ismét leültem cikket összerakni.

      Az viszont olyan jó, hogy még van, aki néha bekukkant a régiek közül is :)

      Törlés
    2. Ha akarnám sem tudnám egykönnyen magam mögött hagyni sem a sorozatot, sem pedig a blogod. :)
      Mindig örülök, amikor hetente felnézek, és még van valami új.

      Törlés
  2. Szia, én emlékszem amikor az éhezők viadala a kiválasztott 1-et néztem moziban és mikor hazajöttem, akkor rákerestem a filmre és megtaláltam ezt a blogot, és volt egy számláló rajta arról, hogy mikor jön ki az utolsó része a sorozatnak, és abban az időben elég gyakran jöttem fel ide, például megkeresni a bitódalt, és aztán egy jó ideig nem jöttem fel, és most nemrég eszembe jutott, hogy még vajon létezik-e az oldal, és láttam, hogy igen szóval el is mentettem, hogy ne felejtsem el. Remélem azért nem hagyod abba, amiatt hogy nem jönnek fel az oldalra sokan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, még néha engem is visszahúz a szívem. De ha véget ér a fic (alig pár héten belül), akkor már elég esetleges lesz a frissítés. De igyekszem.

      Törlés
  3. Én most próbálom felfogni Amandla-t (nem csak mert kész felnőtt lett a kis Rue-ból) hanem a The Darkest Minds miatt. Éreztem én, hogy itt valami nem stimmel, valamiért túl ismerős volt. Aztán ránéztem az éjjeliszekrényemen nyugvó könyvre és rájöttem miért. De hisz én ezt a könyvet most olvasom!! :D Hidegrázós felfedezés volt... A történet nagyon jó, az első könyvé főleg. Most ovlastam ki a második részét, csak ajánlani tudom és persze meglepődtem, hogy film is készül belőle, de izgalmasan várom ;) Habár nem hinném, hogy Ruby (főszereplő - a 16 éves lány) lenne ő, mert a könyv nem említi, hogy színesbőrű lenne, habár kitudja, viszont más karakter sem ugrik be, kire illene a külseje.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, ennek a Darkest Minds-nak van könyvváltozata? (Közben rákerestem és ráadásul trilógia is!) És jobb, mint a Kiéhezettek? Mert az pl. hatalmas csalódás volt, és valamiért ezt nagyon hasonlónak érzem. Nem tudom, ebben a gyerekkínzás mennyire öncélú, de a Kiéhezettek mind a kínzás, mind pedig annak leírása az volt. Kifejezetten undorkeltőnek éreztem és a könyv vége sem volt felszabadító. És ha már erre utalok, akkor érdemes megjegyezni azt is, hogy a könyv főszereplője ott kifejezetten egy világos bőrű, szőke lány, mégis egy sötétbőrű fiatal színésznő alakította. Sőt, Rutát sem igen képzeltük afro-amerikainak, főleg, hogy Katniss legtöbbször a húgához hasonlítja. Bár az Éhezők Viadalában nem zavart a bőrszín nyilván, a Kiéhezettekben is csak azért, mert mondom, a színésznő szöges ellentéte a könyvben leírtaknak.

      Törlés
    2. Ja, és név alapján már nem kérdés: Amandla Stenberg Ruby szerepét alakítja, most néztem utána az IMDB-n. Vagyis Amandla Stenberg karaktere lesz a Sötét Elmék sorozat Katniss Everdeen-je :) Wow.

      Törlés